Műemlékvédelem, 1987 (31. évfolyam, 1-4. szám)
1987 / 1. szám - Feld István: Megjegyzések az Árpád-kori ún. kisvárak kérdéséhez
MEGJEGYZÉSEK AZ ÁRPÁD-KORI, ÚN. KISVÁRAK KÉRDÉSÉHEZ A Műemlékvédelem 1984. évi 3. számában Nováki Gyula és Sándorfi György foglalta össze az Árpád-kori várak kutatásának legújabb eredményeit. Az ún. ispánsági várak ismertetése után áttekintették az ún. kisméretű várak — földvárak, motték, kővár felé hajló, átmeneti formák — kutatásának helyzetét is. Végezetül megállapították, hogy „feltehetően már all. században megjelentek az általunk korai feudális várnak nevezett vártípusok (fa- vagy kőházak, illetve tornyok, motték, sánccal vagy csak árokkal körülvéve) ... A magánföldbirtokok számának növekedésével terjednek a magánvárak, a történeti vizsgálódás alapján már esetleg all. századtól, a régészeti leletek eddigi értékelése szerint pedig bizonyosan a 12. századtól.” Majd a Műemlékvédelem 1986. évi 1. számában, „Három korai magyar motte” című cikkében Sándorfi György már leszögezte, hogy „az már azonban bizonyosság, hogy a hercegi udvarhelyként ismert Szihalmon, a krónikák által említett Ikerváron, a Szt. István által alapított Gömörben és a nagy múltú Pécsváradon mottékat találunk. Létük mind arra utal, hogy Magyarországon már az ezredforduló után megkezdődött a korai feudalizmusra jellemző kisméretű várak építése." Anélkül, hogy az utóbbi munka kapcsán felmerülő több részletkérdésre itt kitérnénk — így arra, hogy mennyiben jogosult régészeti kutatás nélkül az írott forrásokban csak közvetetten említett objektumok azonosítása a ma is fellelhető erődítményekkel, indokolt-e Gömörvár korai keltezése vagy a pécsváradi Kósza vár feltételezett kapcsolata a 11. századi angol hercegekkel, jelen megjegyzéseinkben csupán két problémával kívánunk foglalkozni. Egyrészt a szóban forgó „kisvárak” időrendjével, másrészt azok esetleges önálló típusként való értékelésével. Ezen belül is főként a magánvárak állnak érdeklődésünk központjában, nem utolsósorban azért, mert a szerzők először ezekkel kapcsolatban fejtették ki nagy hatású, a kezdetben általunk is elfogadott elméletüket. A Börzsöny várairól 1979-ben megjelent könyvükben két tényből indultak ki. Egyrészt megállapították, hogy országszerte igen sok olyan, főként kisméretű, fal föld szerkezetű sánccal és árokkal védett, egyetlen épületből álló erősséget ismerünk, amelyet nem említenek az írott források. Másrészt úgy vélték, elképzelhetetlen, hogy a 11—13. század — de még a tatárjárás előtti időszak — megfelelő gazdasági erővel rendelkező, templomokat és családi monostorokat emeltető birtokososztálya — elsősorban a prédiumbirtokosok — a kor anarchikus viszonyai között ne erősítette volna meg lakóhelyét. Ezután felvetették, hogy vajon az oklevelekben nem szereplő várak egy része nem azonosítható-e a tatárjárás előtti századok birtokosainak lakóhelyeivel? Ez a kisméretű vártípus ugyanis tőlünk nyugatra épp ennek a korszaknak általánosan elterjedt földesúri erődítménye volt. Majd a magánföldesúri várak korai létezését bizonyítandó, számba vették mindazokat az erősségeket, amelyekkel a kutatás addig foglalkozott. Hat, ásatással vizsgált Nógrád megyei kisméretű várról csak annyit állapíthattak meg, hogy az „előzetes szűkszavú közlemények szerint keletkezésük a 12—13. századra tehető”. A felsorolt többi erődítménynél még bizonytalanabb megállapításokkal találkozhattak, s végül is csa