Műemlékvédelem, 1987 (31. évfolyam, 1-4. szám)

1987 / 1. szám - Feld István: Megjegyzések az Árpád-kori ún. kisvárak kérdéséhez

pán azok Árpád-kori eredete látszott egyértelműnek.­ Mivel a habarcsos kőfallal védett, az eddigi rövid beszámolók szerint a 11. század végére a 12. század elejére keltez­hető erdélyi határvédő várakat korai ma­gánváraink kérdésében aligha vehetők figyelembe, a szerzők által számításba vett erősségek közül — bár kétségkívül kevés volt az ásatások száma és az Ár­pád-kori kerámia finomabb keltezése is megoldatlan még — egyetlen esetben sem volt így igazolható a vitathatatlanul 13. század előtti eredet. Mindezek után kissé meglepő a vég­következtetésük, miszerint „összegzés­ként megállapíthatjuk, hogy a magánvá­rak építése az Árpád-korban már a 11. századtól folyamatosan feltételezhető", illetve — Sándorfi György egy követke­ző tanulmányának megfogalmazása sze­rint — ,,a korai feudális várak 11 —13. századi léte leletanyaggal is alátámaszt­ható, több olyan várat ismerünk, ame­lyekből ilyen korú leletanyag került elő."­ Álláspontjukat további történeti ér­vekkel is alátámasztandó, Sándorfi György kezdetben úgy vélte, hogy a ta­tárjárás éles választóvonalat jelent a magyarországi várépítészetben: ,,a ma­gyar várépítészet első szakasza ... az augsburgi csatavesztéstől a tatárjárásig tart", a legtöbb kisméretű vár „építésé­nek a tatárjárás után már egyszerűen nem lett volna értelme".­ Ezzel némi­képp már ellentétben áll újabban kifej­tett felfogása, miszerint a „tatárjárást követő 3—5 év" volt „a hevenyészett várépítés korszaka", amikor a tatárve­szély miatt mégis épültek újabb sáncvá­rak, egészen addig, míg „IV. Béla felis­merte, hogy ezek a várak semmivel sem különböznek a tatárjárás előtt épült vá­raktól, amelyeknek használhatatlanságát épp a tatárjárás bizonyította be".9 Sándorfi György hangsúlyozta, hogy „a tatárjárás után megjelenő új típusú vár lényegének annak jó védhetőségét, de elsősorban építési anyagának minősé­gi változását kell tekintenünk".10 Azaz: a nehezen védhető, „alkalmatlan" helyen épített, kicsiny, megfelelő szilárdságú védővonallal nem rendelkező sáncvára­kat a „magas hegyeken, habarccsal kö­tött, kőből épült várak" váltották fel, ahol elegendő hely volt veszély esetén a birtok népének elhelyezésére is. Ez a gondolatmenet azonban semmiképpen sem alkalmas arra, hogy közvetett mó­don bizonyítsuk kisméretű sáncvárak 1241 előtti keletkezését. Egy erődítmény helyének megválasztását ugyanis alap­vetően a rendelkezésre álló terepadott­ságok határozták meg. Maga Sándorfi György írja a kisméretű erősségek egy csoportjáról, a mottókról, hogy azok „el­sősorban sík- és dombvidéki vártípust" képviselnek." Ahol nem voltak magas hegycsúcsok, a birtokosok a tatárjárás után is dombokon vagy vízzel-mocsárral védett síkvidéki terepen építtettek ma­guknak várat. Sándorfi György azon megállapítása, hogy a korábbi kisméretű várak, sáncvárak egy része átépült kő­várrá — bár erre konkrét példákat nem sorol fel — ugyancsak azt igazolja, hogy a nem hegycsúcson épült várak straté­giai-védelmi lehetőségei egyáltalában nem voltak eleve rosszabbak, így a vá­rak topográfiai helyzete az Árpád-kor­ban aligha alkalmas közelebbi korhatá­rozásra. Maga a kőépítkezés is elsősor­ban anyagi eszközök kérdése volt, mely utóbbiak — mint ezt Sándorfi György is elismerte — a tatárjárás után sem álltak lényegesen nagyobb mennyiségben ren­delkezésre, mint azt megelőzően, így — mivel a világi birtokosréteg látványos megerősödése a történettudomány meg­állapításai szerint már a 13. század ele­jén megindulhatott — természetesen 1241 előtt is épülhettek, s épültek is kő­várak, így pl. Füzér 12 —, számuk ponto­sabb megállapítását jelenleg ugyanazok a tényezők akadályozzák, mint a kis sánc várak korhatározását: a régészeti kutatások kis száma, a leletanyag nehéz datálása. A tatárjárás előtt és után egya­ránt voltak gazdagabb és kevésbé tehe­tős birtokosrétegek, s nem bizonyítható, hogy az utóbbiak 1241 után vagy mind képesek lettek volna — akár közösen is — kővárat építeni, vagy pedig lemond­tak volna az erődített lakóhelyről. A bir­tok népe elhelyezéséhez szükséges hely sem perdöntő: számos olyan tatárjárás után épült várról tudunk, mely mérete miatt éppoly kevéssé tudott volna na­gyobb létszámot befogadni, mint a tár­gyalt kis sáncvárak. Ha a királyi — sőt talán földesúri — szándék és a gyakran sajnos a lehetőségek által meghatározott „megépült valóság" teljesen egybeesett volna, a várak korhatározását egyszerű területszámítással el lehetne végezni! 2

Next