Mult és Jelen, 1846 (6. évfolyam, 1-105. szám)
1846-01-02 / 1. szám
io Kernémi Domokos, Dénes testvére és Könczei Farkas vesztegetöknek hirdettetnek. elolvasztván, áldásul vétettek. ") A Kls. kir. kormányszék leírja, hogy a lűzkármentő társulatnak kir. megerösités ala feiterjesztett rendszabályait a Felsége kevés megjegyzésekkel kegyelmesen helybehagyja, s egyszersmind felszólitja e’ megyét, hogy a szomszéd törvényhatóságokkal, melyek mások kehiekben hasonlót állítottak, vagy allabi okai annak, azokkal egyetértvén, intéztessék úgy, hogy olvadjanak egygyé; azt pedig különösen rendeli, hogy a’ társulat szabályai közzé a* következendő pontok söröztassanak : a Senki ezen társulatban részt venni, vagy a kitölt időn túl maradásra ne erőltessék. — ) Az adózóknak és közönségnek élelmezés, fuvarozás és semmi más hasonló megterheltrtésök ne okoztassék. e) A’ közszolgálatbeli tisztek hivatalos foglalatosságaikon kívül való és tulajdonképpen a tizkármentő intézet köréhez tartozó foglalatosságokra csak úgy kísteleztessenek, ha az érdeklett intézetnek önként részesei lettek. d) Itt az intézet szabályaiban valamely módosítás és újítás találtatna szükségesnek, ez csak legfelsőbb engedelemmel történhetik meg. Ilmározás: A két első pont, magokban a' felterjesztett szabályokban meg van. A' közszolgálatbeli tisztek minden erőltetés nélkül önkéntesen teszik ebbeli szolgálatukat, fia változtatni akarnak a* megye Bdei szabályaikon, azt törvény értelmében fogják tenni. — 3 Olvastatott azon kir. kormányszéki rendelet, melynél fogva Lugosi Péternek a' mélt. törvényes hír. táblán productios perében hozatott ítélet következtéül a' ns megyében nemessége kihirdetése , a’ tordai tanácshoz mint nemes személylyeli tradáltatás átíratása helybe nem hagyatotts helybe nem hagyatik, valamint az övé , úgy más ily sorsú egyéneké is mig a’ fels. Udvartól a' végső ítélet le nem jön, addig pedig a’ közsésehordozók sorában hagyatni rendeltetik. Határozat: Az átíratást csak annyiban tekinti erővel bírónak a' ns megye, hogy a' végső ítéletig is a' testi büntetéstől legyen mentesítve. — V 'Nemes Mmussít-k RUet tíz. évi sept. 11-ről kert atyafiságos levelükben megyénket arra kérik , hogy azon azék adózó népének az ottan szállásoló *s még szaporított katonaság részére adni kellett szerfeletti tervésztményekkel megszüntetése tárgyában 6 kir. Felségéhez intézendő feliratukat az egyesületi hit erejénél fogva pártolja. Határozat: Minthogy ens megyében is hasonló terek van, ő Felsége elibe felírás készíttessék. . ..) Indítványoztatott, hogy a' földesuraknak adózó embereiktől az útcsinálásra kivántató napok számai hattassanak öszve, ki hány napot köteles egy évben szolgálni, hogy a’ mely földesúr azon napokat pénzével megkívánná váltani, meghatározón napibérek tétele mellett vállhassameg. Elfogadtatott, s az öszveirásra egy bizottmány neveztetett ki, mely a jövő gyűlésre munkálatát adja bé. —6 Inditványoztatott, miszerint az országos középponti bizottmánytól a már készen lévő munkálatok a’ kir. kormányszék közbejöttével kérettessenekle, nevezetesen az itt kért tárgyazók mentői hamarébb, nehogy az országgyűlése kezdete előtt csak kevéssel lehessen azokat megkapni, s igy az RA azokat jól meg ne vizsgálhassák. Elfogadtatott és felírni határoztatott, hogy kinyomatva azok küldettessenek le, minek vizsgálatára egy terjedelmesecske bizottmány neveztetett ki. Ezzel kapcsolatban az is inditványoztatott, hogy a’ részletes országos bizottmány munkálatai is, mik tárgyaláson keresztül mentek, nevezetesen a hitelről szólók a középponti bizottmány által békéretvén, küldethessenek-le vizsgálatra. F.z is elfogadtatott, s az előbbenivel öszvekapcsoltatott.— A kérelmek megvizsgálására bizottmány nevezi el ezt ki ’s azzal a' gyűlés eloszlott. Másnap dec. 18-a jegyzőkönyv olvastatott ’s megállitatott.— 7) Olvastatott a' kérelmek megvizsgálására kinevezett bizottmány munkálata, melyek között — a) A szomszéd megyékből több föbirtokosok kerelmek következtében a* líszkármentő társulatba felvétettek azon szabály értelmében, hogy ha a' sz.olgabirák megyénkből kimennek becsülni égés alkalmával , napidijokal a becsíikelé tartozik fizetni. Ezen kérelmesek között volt olyan is, kinek birtoka nemes megyénkben nincsen ; de azért még is keleli birtokos kezességére bevételeit, ki Olvasni ott több idegen helyeikből is megyénkbe telepeden nemes személyeknek nemesi szabadságukról szidó bizonyítványaik ’s kérelmük azok kihirdetése iránt. Kdtiidettetlek. c ■ táblabiróságra két egyén kéne magát felvétetni, kik közzűl egyik, minthogy as Alsófejér vármegyében (áblabirós megyénkben is birtokos, vizsgálat nélkül felvétetett; a’másik pedig megvizsgáltatván, ajánltatott , mint erre alkalmatos egyén, felvételűi. Ez alkalommal inditványoztatott, hogy jó lenne a‘ táblabiróságra kéredző egyéneket a' generalis törvényszék alkalmával megvizsgálni 's úgy venni-fel őkel, ha alkalmasoknak találtatnak. Jövendőre nézve elfogadtatott. —- 81 Tiszteletbeli jegyző ,Nagy Lajos tudatja a tizkármentő társulat jelenlegi állását, kire ennek kezelése, mint önkéntes vállalkozóra bizatott, tőkéje kevés talán egy millió s az égések alkalmával igen igen csekély megrovásokból fennmaradott mennyiségbe! 100, azaz: száz pengőforinttal megajándékoztatott a kezelet. Ennek megvizsgálására is bizottmány neveztetett ki , hogy más napra tudósítását adja-be.*) — 9) Felsökerületi pénztárnok kérelme olvastatott, melyben kéri a’ Pillét, hogy azon katonai nyugtatványok iránt, melyek az utazó katonák által adatni szoktak, utazások alkalmával a’ felvett széna-, rabportiókért falukon; keressék meg’ a’ kir. kormányszék , hogy azok legyenek nyomtatottaks egy kéz által aláírva , 's csak a' nap- és portiószámok hagyassanak kézírásra , mert sok viszszaélések történnek a’ mostani nyugtatványadásokkal, mit a* számoltató hivatal nem fogad el és károsodások itik ki magokat. Elfogadtatott 's felirástétel határoztatott.— 10) -V táblabiróságra megvizsgált és kéredző egyének feleskellettek, miután a’ gyűlés eloszlott Decemb. 19 a jegyzőkönyv olvastatott 's megállittatott. — 11) A' tizkármentő társulat kezeléséről szóló oklevelek, nemkülönben a’ pénztár megvizsgáltatott, melyben fontosság, jó rend találtatott, mi a' kezelések nagy dicséretére szolgált — 12) A' jegyzőkönyv két példányban íratni 's a’ szokott úton egyik a' levéltárba tétetni, a' másik a’ kir. kormányszékhez megvizsgálás végett fel küldetni határoztatott. S ezzel a’ közgyűlés eloszlott. Míkosi Koles. Buda városa választó polgárságának közelebbi ülésében, a polgárság éven kinti fűtezse javadalmát, melyről a városi község javára már egyszer lemondott, azzal cserélte fel, hogy egy 13 éves tölgyfa erdejét a' városnak levágatni határozá, mit csak az erdőpusztitáson örvendek partokinak. Ugyan ez illésben egy választó polgár indítványba tette, hogy miután a városi tisztviselők fizetése nem a legfényesebb, és ezek évdíjazás szaporításáért legfelsőbb helyre úgy is folyamodtak, az évi dijak felemeltetése pedig az adózó lakosok nagyobb megterheltetése nélkül nem történhek, ő egy díjszabályozási tervet készített, mely szerint a* törvény által meghatározott illetményeket ide nem számítván, a’ folyamodók által különbféle tiszti eljárásokért egy külön pénztárba bizonyos szabott dij lenne fizetendő, melyből a* városi tisztviselők évi fizetését tetemesen öregbíteni lehetne. _ Ez indítvány kn/etszéssel fogadtatott, és a* tervnek felolvastatása után vég'czf.' lett, miszerint a* aj tanács ezen javaslatot elfogadni és felterjesztés útján megnyerendő jóváhagyás végett , a’ szükséges intézkedéseket megtenni méltoztassék; az inditványozónak pedig a* közjó előmozdítására már sokszor bebizonyított fáradsságáért köszönet szavas /. tassék. sírkoni megyei hír/JUSZ kft. Temes megye novemb. 26-n kezdett évnegyedes közgyűlése főbb tárgyai a* következők : A’ főispáni holynitó út jelentvén, hogy a* megyei börtönbeli rabok közzül egy sincs itéletlenril, — az uj tisztikar pedig a’ hátralévő adó felhajtásában magát kitüntette, mit a’ RR megelégedéssel hallgattak. — Olvastatlak gr. Apportyi levele , melyben hozzáintézett idvezlő feliratát a’ Ikinek köszönettel vette; úgyszintén főispán Tihanyi Ierencznek is búcsú-levele, melyben barátságát és bizodalmát a’ BB. iránt továbbra is fenntartani óhajtja. — Tárgyaltatott továbbá a’ kir. helytartótanács uj osztályáról értesitö leirat, melyre a’ méit. főispáni helytartó úr, gr. Széchenyi István a exjának örvendező levelet indítványozott. Ennek következtéül többen emeltek szót. Az ellenzék bajnokai lelkes hévvel kijelentek, miképp a’ nagy férfiút ők is idvezlik, de törvénybe ütközőnek tartják, hogy a’ helytartó-tanács országgyűlésen kívül változást szenvedett;—s ámbár öc meg vannak győződve a’ kormány ebbeli czezata idves voltáról, mindazonáltal a* fennebbi oknál fogva a’ leirat ellen óvást tesznek *s csak ideiglenes szabálynak tekintendik , mely a’ jövő országgyűlésen törvényesittessék. A* conservativ párt sorsosai pedig a’ mélt. elnök úr indítványát merőben pártolták azon okból, hogy a’ leirat vizek szabályozásáról szól ’s ki nem lehet belőle venni , hogy a’ helytartótanács szaporittatott volna; azonban a’ kormány eddig is nevezett helyütt jósági tanácsosokat, de sem a’ BKnek, sem az országgyűlésnek nem jutott eszébe az ellenj Vvást lenni; midőn egyébiránt is a’ helytartó tanács szaporítása külön osztálynak nem tekintethetik , hanem csak a’ consilium egy részének. Ily vitatkozások után hálát oztatott, miképp a’ BR. ö Felségének ezen kegyelmes leiratát hálás köszönettel fogadják, ’s e’ feletti örömöket a’ fennlisztelt grófnak ludtul adják, megkérvén egyszersmind ő exjál, hogy figyelmét e’ vidékre is kiterjeszteni atéltóztassék.— Ezután a’ katonai karhatalom iránti intézvény jött szőnyegre ’s az élénk vitatkozások erre nézve sem maradának el. Találkoztak , kik vészt jóssának a’ haza jövendőjére, s ezt abban álltják rejteni, hogy e’ megyei fökormányzóknak kezébe túlságos hatalom adatik. Különösen a’ kaloni karhatalom felelőség nélkül utoljára még a’ véleményszabadságot is gátolni fogja ’s ott is használtathatik , hol arra szükség éppen nincsen. Mindazáltal a’ katonai kar hatalmat elfogadják, de úgy, hogy felelős legyen minden tisztviselöjki azzal élni fog, ’s mivel a’ főkormányzó nem a’ megyék felett áll , de a’ megvei test illet egy részét teszi, felelős légyen a’ főispán is. De voltak , kik másként vélekedtek: jelesen egy tb. nyilvánitá, miszerint tikár legyen kimondva, akár ne a’ felelőség, a’ tisztviselő mindig felelős lesz; a’ katonai karhatalomnak a’ személy és közbátorság körüli használata szükséges. Mire a’ főispáni helytartó úr kijelenté, miképp úgy hiszi, hogy a’ BR. egy rémképtől — az uj administrator rendszertől ijedtek meg. A’ katonai karhatalomban semmi új nincs: eddig is eliállott a’ katonaság a kormányzó rendeletére, ’s különbség csak az, hogy már most még a’ szolgabiró is felléphet azzal. Egyébiránt semmi vitáktól nem tart. Csak az az új van az administratori rendszerben, hogy a BR. nem úgy, mint ezelőtt három esztendőben egyszer, hanem mindennap találkozhatnak a’ökormányzóval. Ott van szükség katonára, hol gyilkolás van, és kimondja, hogy a’ karhatalmat Bizonynyal nem fogja használni, ha arra szükség nem leszen, ’s reméli ? hogy *) A megye gyűlése nem rendelkezhetnék a’ tii.karmentő társulat pénztáraitól, mert az nem a' megyéé, hanem azoké, kik aláírtak tehát a' részvényeseké, egyébiránt minden tisztelet és becsület a kezelőnek, mint aki a jutalmazást teljesen megérdemli.