Mult és Jelen, 1847 (7. évfolyam, 1-104. szám)

1847-02-14 / 13. szám

Kolozsvártt. 13. Vasárnap fel»’. 14­«» isii. /jba a ERDÉLYI HÍRLAP. m if ERDÉLY­ES MAGYARORSZÁG. Orszi­stgyilk­si Közlés. A* jan. 30 -án tartott huszonnyolczad­i­k or­szág­o­s ülés vége. T­á­r­gy: Az urbérnek székely földre bévitelét és az urbériséget tár­­gyazó vitatások folytatása. Kővár vidéke fökapitányi hely­tartója: Nagyöaga elnök úr! tek. KK és RR. A* szőnyegen lévő tárgyra, mint harma­dik napon beszéld, bátorkodom vélekedése­met a’ legnagyobb rövidséggel előterjeszteni; de nyiltan 's minden félelem nélkül, a’ nél­kül hogy szükségesnek tartanám Horátz ódá­ját idézni, mivel ezen teremben se „pravaju­­bens cívisnek, se ,,instans tyrannus“ nincsenek. — Én mélt, elnök úr és I. R., ha az ur­­bér, tagosításra alapittatott volna, mely véle­kedésünktől elüti ettünk , meglehet hajlandó lettem volna egyébre is reá állatai , de mi­­nekutánna nem pontos mérés, hanem csak feladás az alap, az előttem több beszélőktől kifejtett okokból pártolom egészen Hunyad megye érdemes követje véleményét, az az: az 1 S­­V­- beli öszveirást csupán magára minden egyéb nélkül, annak a’ székely földre való alkalmazásában kb­. hivatalos mélt. Nagy Jó­zsef urat, miszerint székely földön, az az: szé­kely székek határain belől , helyét tartom az urbérnek, de valóságos székely jószágban, szé­kely örökségben, haereditásban nem.— Ez a’ tárgyra nézt véleményem. Csak ugyan nem tehetem, hogy a’ vitatások alkalmával, némely mondottakra röviden észrevételemet meg ne tegyem. Az mondatott itt, hogy kerüljük az ingerültséget, mely most inkább lábra kezd kapni, légyen közt­ünk egyetértés, mint ed­dig,­­s az ez előtti országgyűléseken volt — Néma ingerültségnek teli. A­­­hol a’ véle­mények kü­lömböznk, ’s azt minden párt bát­ran kimondani meri, lenni kell, kivált midőn a’ tárgy, mint a’ jelen, fontos, ’s az minden­kit kissebb nagyobb mértékben érdekel; in­gerültség tehát itt közttünk is van, én azt nem hibáztatom, csak hogy határán túl ne menjen, személyeskedésre és sértésre ne fa­juljon , hogy pedig ez legkevesebbé a’ jelen országgyűlésen történt, azt örömmel állítom, mi e’ jelen országgyűlését dicsérettel jellem­zi. Hogy az ez előtti orsz.gyűléseken nagyobb volt az egyetértés , annak oka volt, hogy a­ majoritás tyrannizálta a’ minoritást és e’mi­att többen nem nyilváníthatták ellenkező vé­leményüket: de Istennek hála­ ez most nin­csen, mindenki azt bátran, szabadon kimond­ja. —­ R­égebban azt­ nézték, ki a’ véleménye­ző; voltak nehány kiváltságosok, kiknek min­dent mondani szabad volt. v Szent volt mon­dásuk, a' többségnek azt helyesleni kellett — de az a’ nimbus, mely őket körözte, elmúlt: most többen vagyunk, kik nem azt nézzük, ki mondja, hanem mit mond? és ha vélemé­nyünk azóval ellenkezik, azt bátrak vagyunk nyilvánitni. — Azt nézték továbbá, hogy a’ vélemény micsoda czifra kidolgozott oratio­­val mondatik­ el; akkor, kinek abban gyakor­lottsága nem volt , ki orálni nem tudott, kiknek sorába én is tartoztam , véleményét oly egyszerűen , mint most én, elő nem ad­hatta , de lepergett mostan az oratiók korsza­ka,­­s nem szükség még idegen városból is postán hozatni kidolgozott otatlókat, ki ki előadja maga véleményét és bátor előadni úgy, mint tudja. Mondatott még továbbá, hogy fogjunk a' kormánynyal kezet, kövessük intését az úr­­bér behozatalában, 's fogadjuk el az 1843-béli I status quot. Iüi igen örömest fogok kezet, kö­vetem intését, de azt el nem hitethetem ma­gammal, hogy az 1843—beli státus­ quot kí­vánná, ez nékem kijelentve nincsen. Lehet u­­gyan, hogy a’ beszélő a’ kormány dolgaiba, 's annak nézetei tudásába inkább belé vagyon avatva, csakugyan még sem hitethetem el ma­gammal, hogy a’ kormány ne azon öszveirást pártolná inkább, melyet maga, minden föl­de­s u­r­a­sági közbejövetel nélkül, vitetett­ végbe, kivált midőn meg vagyok győződve, hogy bi­zonyosan tudomása van arról, hogy 18­29-től fogva 1843-ig igen sok helyen a’ földesurak maguk embereiktől földjeiket elszedték, mi­ért is ha a’ kívánt 1813 állittatnék­ meg sta­­tus-quonak, ezáltal sok adófizető szenvedne, ha némely birtokos jól is járna. Felszóliltatott még az országgyűlése, hogy ezen véleményt fogadja­ el, külömben repül a­­lioja csonkul, ’s a' beszéli­ ha a' követi kar repülalioját nem is, de az országgyűlését félti. — Mondatott még: ugyan azon beszéd­­ben, hogy az országgyűlésen némelykor és némely dologban szomorú a’ követi kar hely­zete. Én úgy gondolom I. R.! szükségtelen egy orsz.gyűlését a­ reputatio oltalmazására inteni, serkenteni , főként egyes személynek; úgy gondolom az orsz.gyűlése minden egyes tagja a’ maga reputatiojára ügyel, annak ol­talmazására való serkentést mástól fel nem veszi, annak oltalmazását mástól nem kéri, el nem fogadja; én részemről ezt teszem, h­a e­­gyes tag nem, annyival kevesebbé az egész országgyűlése, melynek ezt tenni méltóságá­val egybe nem férne. Hogy a' követi kar, re­­putalioját nem félti , azt igen helyesen teszi, abban magam is egyetértek, 's valamint azt nem, úgy az egészet se féltse. — Azt pedig, hogy a’ követi kar helyzete néha szomorú lenne, nem tartom ; én úgy gondolom, hogy az egy igen díszes állás, egy megye közbi­zodalmától megtiszteltetve, annak véleményét nyilváníthatni, nem lehet szomorúnak nevez­ni, kivált ha az önmeggyőződésével egyezik, ha pedig ellenkező, tőle függ azt nem ten­ni, a követséget fel ne­m vállalni, senki an­nak felvállalására erővel nem kényszerittetik. Tudom, hogy midőn az orsz.gyűlése kihirdet­­tetett, a’ követséget, ezen diszes elhivattatást, jó szívvel felvállalták, többen keresték; tudom hogy sok megyében ennek megnyerhetésére mindent megtettek, ezen csak azt értem mit megtenni illendő volt, sokat tettek, hisz tud­ják a t. RR! mit szoktak e­ részben megten­ni; nem tartom tehát ezen állást aggasztónak. Vannak olyanok, kiknek megegyezésük utasí­­tásukkal tökéletesen egyezik, ezen esetben azt éppen nem tartom, sőt még akkor sem ha utasítá­suk némely egyes pontokban ellenkezik is meg­győződésükkel, mivel látván hogy utasításuk egyéb részeiben is oly sok van, mivel még alkalmuk van a’ közjóért Lenni, ezért a’ kö­vetséget elvállalták. — Azért, mint mondám, nem tartom a’ követi karnak helyzetét oly szomorúnak , mint festetett, sőt igen is dí­szesnek. Egy gr. és kir. hivatalos : Meny­nyire legyen id­­és és áldást­ hozó az urbér az országra nézve, elősorolni nem kívánja, kik irtóznak béhozataláról, nem tudja; részéről legalább óhajtja, hogy mentős elébb létesül­jön. És miután nem hallotta, hogy az urber­­nek béhozatala ellen emelt volna valaki szót e' teremben , szükségtelennek tartja, ama nagyszerű felszólítást, hogy a’ RK. és RR az elnyomott emberiség érdekéből irányozzák ta­nácskozásaikat's gondolkozzanak,a szükség­teleneknek a' hoszszan siránkozó teremiádo­­kat. Hiszen ő Felsége akarja is az úrbéri, mert k. kir. előterjesztésében az RR ebbe ta­nácskozásul tűzte­ ki, ’s béhozatala nemcsak hogy senkinek ellenére nincs, sőt mindenki óhajtja. Igen is ő Felsége akarja a’ föld né­pét felsegíteni, sorsal s állását jobb létbe helyh­eztelni , ő Felsége egyiránt édes atyja minden népeinek 's országai minden polgári osztályainak, mindegyiket egyiránt pártfogol­ja, mindegyiket egyiránt szereli, ’s törvényes jogaikban védelmezi. És mind­ezeknél fogva valamint fennséges gondjában áll a’ föld né­­pét szegény helyzetéből felsegít lenni, úgy an­nak irányában a’ földbirtokost is elnyomat­ni teljességgel nem kívánja és míg az ausz­triai ház élni fog , az aristocralia is ma­gas figyelmét érdemlendi, ’s nem is fog elnyomat­ni az állat, ha a’ nép felsegíttetik, mert mind kettőnek jóléte egymás mellett megállhat.— Nincs tehát miért oly korán örülni az aris­­tocratia sírján, ’s nincs miért örömmel tom­bolni, annak öszvedöntött romjain; ő Felsé­génél és a’ felséges ausztriai háznál illő becs­­keit tartatnak még most is a’ régi kutyabö­­rökre írott régi oklevelek és kiváltságok, me­lyekre ő Felségük erei felséges kezeikkel ir­­ták­ fel saját neveiket és erősítették meg ez által azokat. Senki ne értse szólónak szavait magára, mert nem is hiszi, hogy e’teremben volna olyan, ki az aristocratinnak esküdt el­lensége legyen , azonban nem leheti még is, hogy némi megjegyzéseit némely a’ korszel­lemben divatozó ideákról, például, hogy min­den a’ polgári osztályok között létező közfa­lakat azért kell lerombolni, mert a'nélkül köz­boldogság nem létezhet, ki ne jelentse. Az ily eszmék nem a' köznépnek, nem a’ csend 's békeszer­tű polgároknak eszméi, hanem a­­zoknak, kik posztógúnyákban járnak, és a­­zokban ez után is járni akarnak, kik szeret­nének aristocraták lenni, de nem lehetnek; vagy oly aristocraták eszméi legfeljebb , kik restek arra munkálni, hogy nemeshez illő mó­don éljenek és restelik teljesitni azon köte­lességeket, melyek a' nemességgel öszveköt­­vék, mert a' régi chevalerie mondása szerint: ,,noblesse oblige,a kik inkább vonzódnak a’nép­­pel encanaillirozni magukat, — vagy olyanok-13

Next