Munka, 1935 (7. évfolyam, 40-46. szám)
1935-02-01 / 40. szám
# Egy új világ alakulása Az új orosz társadalom eljutott fejlődésének arra a pontjára, ahol a „magánélet” problémái egyre aktuálisabbá válnak. A társadalom gazdasági és politikai átalakulásával együtt át kell alakulnia az egész életnek a maga mindennapi valóságában. Abban a mértékben, ahogy kiépül és megszilárdul az orosz társadalmi-gazdasági rendszer, szükségét érzik egy pozitív új ideológia kiépítésének is. A polgári társadalom életberendezéseit hagyományos törvények írják elő; az új orosz generációnak saját erejéből kell kialakítania az egyéni és társadalmi élet formáit. A „Komszomolszkaja Pravda”, az orosz ifjúság központi lapja, nyilvános vitát indított a család problémájáról. A beérkezett válaszok közül közlünk néhány jellemző és tanulságos levelet, amelyek tisztán mutatják az orosz ifjúság állásfoglalását a család kérdésében. Érdekes lenne, ha a magyar szocialista ifjúság is kifejezésre juttatná a maga állásfoglalását, ezért felszólítjuk olvasóinkat, szóljanak hozzá a kérdéshez saját élettapasztalataik alapján. Kérjük, hogy minél többen vegyenek részt a MUNKA ankétján. 1. „Fiatal kommunista felesége vagyok, férjem üzemvezető az „Elektro-Sztal” egyik műhelyében. Én nem vagyok kommunista, talán ez az egyik oka a boldogtalanságomnak. Húsz éves vagyok, két éve élek együtt a férjemmel. Volt egy gyerekünk, múlt hónapban meghalt. A férjemmel nem nagyon értjük meg egymást. Hosszú napok múlnak el, anélkül, hogy látnám őt. Csak éjjel találkozunk és gyakran megesik, hogy éjszaka kiugrik az ágyából és elmegy a műhelybe. Más alkalommal egyáltalán nem jön haza. Ha néha azt mondom neki, hogy ez így nem élet, hogy csak éjjel lássuk egymást és úgy kellene megszervezni a munkáját, hogy egy kis ideje a családja számára is maradjon, azt feleli, hogy ez lehetetlen. Mert őneki kell megszervezni három fiatal kommunista csoport munkáját. Ilyenkor azt kérdezem: szabad-e egy fiatal kommunistának,különösen ha aktív mozgalmi ember), nősülni? Ez az élet, amelyet mi elszenvedünk, csak arra jó, hogy megölje az embereket, de semmi esetre sem arra, hogy a szocializmus építőinek szellemében nevelje őket. Egy hónapja, hogy meghalt a gyerekem hoszszú betegség után. Egyedül kellett ápolnom. A férjem beérte az efféle frázisokkal: „Te vagy az anyja, te törődj vele.” Ilyenkor ott kellett hagynom a gyereket, bezárni a szobába, elszaladni élelemért és a gyógyszertárba. Azt hiszik, hogy ilyen fájdalmas idők után, a kisfiam betegsége és halála után továbbra is képes, lennék arra, hogy férjemmel emberi kapcsolatot tartsak fenn? Természetes, hogy nem. És valószínű: a vége a válás lesz. De mi jó van a válásban? A legrosszabb az, hogy ezek a keserűségek az egész gondolkozásunkat kikezdik. Egyedüllétemben a gondolataim az öngyilkosság felé kalandoznak; ez bolondság, ezek beteg gondolatok. — Vájjon kivétel-e az én esetem? Inkább azt hiszem, hogy sok ilyen eset van. A család kér-