Munka, 1953 (3. évfolyam, 1-12. szám)
1953-01-01 / 1. szám
A bécsi győzelem A népek bécsi kongresszusáról ma már világszerte, mint győzelemről, mint a béke erői által elért nagy áttörésről beszélnek a becsületes emberek. A nemzetközi békemozgalomnak ez a hatalmas megnyilvánulása valóban méltó erre a jelzőre. Áttörés volt, győzelem volt, mert a történelem során eddig nem találunk példát arra, hogy a különböző politikai nézetek, osztályok, társadalmi rétegek, vallások képviselői olyan egyértelműen, elszántan, határozottan álltak volna ki a béke ügye mellett, mint azt a népek bécsi kongresszusának részvevői tették. 1952. december 12-től december 19-ig 85 ország 1880 küldötte ülésezett a bécsi Konzerthaus nagytermében. Olyan népek is képviseltették most magukat a tanácskozáson, amelyek a nemzetközi békemozgalom békevilágkongresszusain idáig nem vettek részt. Világszerte ismert írók, művészek, politikusok is részt vettek ezen a megbeszélésen, akik eddig csak fenntartással, vagy éppen idegenkedve nézték a béke harcosainak erőfeszítéseit. A francia Sartre, az olasz Nitli, a latinamerikai országok számos képviselője, iráni főpap és brazil gyáros, olasz munkások és nempárti indiai politikusok ültek egymás mellett és bár voltak világnézeti kérdések, amelyekben különböző véleményt vallottak, abban az alapvető kérdésben azonban mindannyian megegyeztek: a békét meg lehet védeni, a békét meg kell védeni. Az egy hétig tartó tanácskozáson három fő kérdés körül folyt a vita : a népek nemzeti függetlenségének és biztonságának, a jelenleg folyó háborúk, elsősorban a koreai háború megszüntetésének és a nemzetközi feszültség enyhítésének kérdése körül. Az első kérdés vitájában ismét lelepleződött, hogy milyen elviselhetetlen szenvedést kell kiállniuk azoknak a népeknek, amelyeket az amerikai imperializmus megfosztott függetlenségüktől. A leigázott országok küldöttei elsorvasztott nemzeti iparukról, növekvő munkanélküliségről, a jogfosztottság elviselhetetlen állapotáról számoltak be felszólalásaikban. De nemcsak a panasz szólalt meg, hanett annak a törhetetlen hitnek és elszántságnak a kifejezése is, amely a nemzeti függetlenségi harc lobogója alá szólítja az elnyomott népek legjobb fiait. ,,Mi azokhoz az erőkhöz csatlakozunk, amelyek e népek függetlenségét tiszteletben tartják mondotta Algír küldöttei, nem akarunk olyan »békét«, amely a gyarmati viszonyok fenntartásán nyugszik.” Ha más szavakkal is, de lényegében ugyanezt mondta el az egyiptomi küldött, az irániak szónoka, erről beszéltek Dél-Amerika békeharcosai, az ázsiai népek küldöttei egyaránt. Joliot-Curie kitűnően megfogalmazta a probléma lényegét, amikor azt mondotta : ,,Nincs igazi biztonság az olyan ország számára, amely feladja függetlenségét. Ezzel szemben azok a nemzetek, amelyek visszaszerzik függetlenségüket, megtalálhatják azt a lehetőséget, hogy más nemzetek részéről megfelelő biztonsági garanciákat kapjanak.” A népek bécsi kongresszusa ismét bebizonyította, hogy a béke nem lehet addig biztosítva, amíg az amerikai imperialisták és szövetségeseik más országok leigázására törekszenek, amíg folytatják a gyarmati országok kifosztásának, durva elnyomásának politikáját. De nemcsak ezt bizonyította a kongresszus, hanem azt is, hogy a leigázott népek nem tűrik tovább nemzeti függetlenségük gúzsbakötését. A második fő kérdésben, a jelenleg folyó háborúknak és elsősorban a koreai háború megszüntetésének kérdésében még egységesebben nyilatkozott meg a kongresszus részvevőinek azonos véleménye. Nemcsak azoknak a népeknek képviselői követelték a háború megszüntetését, amelyek területén háború folyik. Azonosították magukat ezzel a követeléssel azoknak az országoknak a fiai is, amelyeknek nevében az imperialisták az agresszió útját választották a vitás kérdések tárgyalások útján történő megoldása helyett. Georges Hayward Amerikai Egyesült Államokbeli küldött például kijelentette : ,,Itt a népek parlamentje előtt követelem az amerikai nép nevében : fedezzék be azonnal a koreai háborút. Mindenki tudja, hogy a koreai háború okát nem Koreában kell keresni. Ez így van : a háborút az amerikaiak vezetik. Mi azonban azt követeljük : hozzák vissza a katonákat Koreából! Fegyverszünetet Koreának!Bennünket, akik itt vagyunk, valamennyiünket a békevágy fűz össze, bárhonnan is jöttünk. Ennek a békevágynak pedig győzedelmeskednie kell.” Nem csupán Georges Hayward fejtette ki ezt a véleményt ilyen félremagyarázhatatlanul. Ezt a követelést tolmácsolták az olasz, a francia, az angol, az indiai és még igen sok más országbeli küldöttek is. A hangulat kialakításában igen jelentős szerepet játszottak azok a vádiratba illő tények, amelyeket a háborúdúlta országok képviselői tártak a kongresszus részvevői elé. Az, amit az amerikaiak koreai baktérium-háborújáról a szemtanúk elmondottak, az, amiről a gyarmati országok képviselői beszámoltak, még jobban fokozták a követelést: vessenek véget minden háborúnak, kössenek fegyverszünetet Koreában. Tao Nuak laoszi küldött elmondotta : a francia gyarmatosítók tönkreteszik a rizsültetvényeket, éhhalálra ítélik a lakosságot, tankokkal, repülőgépekkel igyekeznek megtörni a laoszi nép ragaszkodását a függetlenséghez és szabadsághoz. San Szunt Hong