Munka, 1979 (29. évfolyam, 1-12. szám)

1979 / 1. szám

Gazdaságpolitikai és szakszervezeti feladatok 1979-ben Az V. ötéves terv utolsó előtti évéhez érkeztünk. Anélkül, hogy részletekbe bocsátkoznánk, egyértelmű tény, hogy az V. ötéves terv első három esztendejében további nem lebecsülendő fejlődést, előrehaladást ér­tünk el a szocializmus anyagi, technikai bázisa fejlesz­tésében és társadalmunk életszínvonalának emelé­sében. Ismeretes az is, hogy az 1978. évi népgazda­sági terv a gazdasági munka fő feladataként az ötéves tervcélok megközelítését, döntő feladatként a gazdasá­gi hatékonyság, a gazdasági egyensúly javítását jelöl­te meg. Gazdálkodásunkban ez ideig nem sikerült el­érni az ötéves tervcéloknak megfelelő hatékonyság fo­kozását. A világgazdaságban végbemenő változások sú­lyosbították gazdasági helyzetünket. Az import jelen­tősen megdrágult, s ezt nem ellentételezték a terméke­ink értékesítéséből és kiviteléből származó bevételek. A terven felüli felhalmozás a jövőben sem jár együtt kedvező változásokkal. Költségvetési terveinkre is az egyre nagyobb növekedés a jellemző. Mindezek meg­változtatásában eddig a vállalatok nem vállaltak kellő felelősséget. A szakszervezetek már korábban többször is szóvá tették, hogy a dolgozók nehezményezik az elő­forduló hibás gazdálkodást, a helyenként tapasztalha­tó anyagpazarlást. A lelkiismeretesen dolgozók na­gyobb megbecsülést, hatékonyabb ösztönzést kívánnak munkájukért. Sokrétűbb, differenciáltabb feladatok Kormányzatunk az ellentmondásokat feltárva levon­ta a szükséges következtetéseket. Ezért az 1979. évi nép­­gazdasági terv több szabályozó módosítást tartalmaz. A szakszervezetek vezető testületei a döntésekben aktí­van részt vettek. Egyetértettek a szükséges változtatá­sokban és végrehajtás segítésében. Ennek lényege, hogy 1979-ben még inkább törekedni kell a hatékonyság ja­vítására, a gazdasági egyensúly helyreállítására, s ezek következményeként kerülhet csak sor az életszínvonalat javító intézkedésekre. Az idei terv és az ezzel összefüggő feladatok az eddi­gieknél sokrétűbbek, differenciáltabbak. Az előirány­zott nemzeti jövedelem — 1978-hoz képest — mérsékel­tebben, 3—4 százalékkal, az ipar termelése 4 százalék­kal, az építőipar teljesítménye 1 százalékkal nőhet. Ez azonban nem jelent kevesebb feladatot, ugyanis a terv megköveteli, hogy a gazdasági növekedés ott legyen erőteljesebb, ahol a gazdaságos értékesítés feltételei adottak. Ezzel egyidejűleg szűküljön, fokozatosan meg­szűnjön a gazdaságtalan, a raktárra termelt, nehezen értékesíthető termékek és termékcsoportok köre. Vala­mennyi ágazatban — de különösen a feldolgozó ipar­ban, a gép- és a könnyűipar vállalatainál — fel kell gyorsítani a termelés-szerkezet gazdaságos átalakítását. Ma már a vállalatoknak sem az általában vett több ter­melésre van szükségük, hanem alapvetően csak az olyan terméktömegre, amely minőségileg jó és gazda­ságosan értékesíthető. Ez új feladatokat ró a gazdálko­dó egységekre. Egyidőben kell kielégítenünk a belföl­di szükségletet, eleget kell tenni a termelési koope­rációknak, és a külföldi szállítási megállapodásokat sem sérthetik. Ezek maradéktalan megoldásában a vál­lalati kezdeményezéseken sok múlik, de ez nemcsak vállalati feladat. Az ágazati minisztériumok felelősség­­teljes befolyásolásával, segítségével kell megkeresni a megoldás módját. A szakszervezetek, a vállalati alap­szervezetek szerepe, hogy a gazdasági vezetőket segítsék a gazdaságos termékszerkezet kialakításában, az ága­zati, iparági szakszervezetekre viszont az a feladat vár, hogy a helyenként előforduló, esetleg visszatérő gon­dok rendezésére késztessék a minisztériumokat. A terv másik központi része, hogy a gazdasági nö­vekedésünkben a nem rubel elszámolású export a le­hetőségek maximális kihasználásával bővüljön és az ésszerű importtakarékossággal párosuljon. Ma minden vállalatnak számolni kell azzal, hogy a külföldről be­hozott nyersanyag, alkatrész, félkész termékek mennyi­sége alapvetően meghatározó gazdasági növekedésünk­re. Nem közömbös, hogy ezt mennyire ellentételezi az exportbevétel, valamint az sem, hogy a behozott anya­gokhoz, alkatrészekhez a vállalataink hozzáadott érté­ke kevés vagy sok. Ezért szükséges, hogy a vállalatok gazdasági és szakszervezeti vezetői, dolgozói ismerjék termékeik import hányadát, az exportált termékek de­viza értékét. Így elvárható, hogy ésszerű lépéseket te­gyenek a magas importtartalmú, rossz export-gazda­­ságosságú termékek megszüntetésére. A minisztériumok felkérték a legnagyobb import felhasználó vállalatokat arra, hogy intézkedési tervet dolgozzanak ki az import­export gazdaságosságáról. A szakszervezetek hassanak arra, hogy ezek az intézkedési tervek változást kiváltó és ne csak formális tervek legyenek. Erre ösztönzi a vállalatokat a szabályozó módosítás is. A jövőben korlá­tozottabb feltételek befolyásolják az importot, bővül a kontingensek alá tartozó termékek száma, tiltó rendel­kezések akadályozzák a pazarló, nem alapvető cikkek behozatalát, a vállalatok importletéttel kötelezettséget vállalnak a visszatérő deviza­hozam kitermelésére. A gazdaságos tőkés exporthoz továbbra is külön hitele­ket nyújt a bank, az ebből adódó árbevételek egy részét a vállalat megkapja nyeresége bővítéséhez. Szigorúbb jövedelemképzési és beruházási feltételek Az 1979-es népgazdasági terv a gazdasági egyensúly javítása, az eredményesebb gazdálkodás fokozottabb előmozdítása érdekében szigorúbb jövedelemképzési feltételeket, az egységes követelmények szigorúbb be­tartását követeli meg. A vállalatok nyereségadója — a társadalmi tiszta jövedelem növelésének érdekében — 36 százalékról 40 százalékra emelkedik. Csökken a gaz­dálkodáshoz adható mentességek, támogatások köre. A szocialista export elszámolási árfolyama — a transzfe­rábilis rubel értéke — 30 forintra csökken. Egyidejűleg egyes alapanyagok — bizonyos színes­fémek, vaskohá­szati cikkek, papír, vegyipari alapnyagok termelői ára emelkedik. „Több feladat — kevesebb pénz” mondják rögtön az intézkedés lényegét félreértők. Ebben a helyzetben a szakszervezetek feladata, hogy fellépjenek az ilyen le­egyszerűsített álláspontokkal szemben. Jelenleg a hang­súly nem az elvonáson van, hanem a normatív köve­telményektől való elmaradáson. Az okot, amelyek mi­att a támogatásra szükség volt korábban, mindenkor az adott helyszínen kell feltárni. Ugyanis a jövőben meg­engedhetetlen az elmaradottság, a rossz minőség újra­termelése. Tehát a legfontosabb feladat feltárni a tar­tósan megtűrt, nem egyszer állami támogatással is el­kendőzött hibákat. A tapasztalatok is bizonyítják, hogy az aprólékos beavatkozás, az együtt siránkozás, a fej­­bólogatás csökkenti az érintett vezetők felelősségét, hát­ráltatja a gazdasági munkát, korlátozza a szabályozó eszközök hatását. Az ágazati irányító szervezetek, a

Next