Munkás, 1899 (2. évfolyam, 1-53. szám)

1899-01-01 / 1. szám

is vannak ám, kik szeretik gyermekeiket, arra igen sok élő példát lehetne felhozni. De ne bolygassuk a mai társadalom eme tán legszomorúbb képét, mert ezt könnyezés nélkül nem lehetne sem leírni, sem elolvasni, annál kevésbé átérezni. Csak azt kérdezzük­, lehetnek-e az ily anyák megelégedettek ? (Ha csak nem elmeháborodott.) Alig hisszük, hogy józanul gon­dolkozó ember igennel válaszolhatna. Mi lesz az ily anyák gyermekeiből ? Vagy korán angyalt csinálnak belőlük, vagy fel­nő édes szülők nélkül, s olyan lesz, mint az útszéli gyom, a­melyet senki sem ápolt. Kérdezzük: lehet-e az ilyen gyermek­ből lett ember a mai társadalommal megelégedve. Nem hisszük, hogy itt is valaki igennel válaszol­hatna ... A gazdag, illetve jómódú szülők gyermekeiket korán küldik iskolába s ha jól tanulnak, ruhát s játé­kot kapnak, a­mi a serdülő gyermeket újabb tanu­lásra és jó viseletre serkenti, s később, mikor már fel­nőnek, jogi-, katonai-, papi- vagy más oly pályára adják, melyen gyermekeiknek jövője biztosítva van. De a szegény ember az is szereti ám a gyermekét épp úgy, mint a gazdag s mennyire fáj az neki, hogy ő gyermekének soha vagy csak nagy ritkán tud örö­met szerezni. Mikor szegény kis gyermek haza jön az iskolából, elmondja mi mindent látott a kirakatokban, a­mire neki is szüksége van. Az édes­anya biztatja, csak jó legyél fiam és imádkozzál, majd a kis Jé­zuska hoz. Hoz is a Jézuka meleg ruhát, meg játékot is csakhogy nem a szegény ember gyermekének, hanem a gazdagénak. A szegény gyermek az meg ruhát kap a zsibvásárról, a­mit a gazdagé már eldobott. Óhe­ti szomorú képek. S ha a szegény ember gyermeke jövőjére gondol, az oly szomorú, hogy még magunk sem szeretjük önmagunk elé varázsolni. S nem is folytatjuk tovább, mert hisz vaskos köteteket lehetne e témáról írni. De hát kik azok tulajdonképen, a­kik a mai társadalomban megelégedettek ? Tán a gazdagok mind ? Óh nem ! Mi szociáldemokraták, kik az emberek lelkeibe látunk, jól tudjuk azt, hogy egy gazdag ember is, ki az állati önzés gondolkozásmód­ján felül tud emelkedni, megelégedett és boldog lenni nem tud. Mert az ilyen gazdag vagy jómódú ember tudja azt, hogy minden ember testvérje, akármelyik vallás dogmájából indul is ki. Ha pedig nem a vallás dogmáiból indul ki, hanem az embert, mint a fejlődő átalakulás legremekebb alkotását tekinti, akkor is testvérjének ismer mindenkit, mert tudja azt, hogy a föld 68 eleméből épp úgy bír 14 elemet magában a legszegényebb, mint bármely gazdag. S ha ez után is testvérje mindenki, mert tényleg az is, nem is veszi azt zokon, hogy szegényebb sorsú testvér­ei oly életért küzdenek, mint neki van. Sőt maga is elégedetlen a társadalom ekkénti rendszerével . . . De menjünk a kenyérkérdésből eredő elégedet­lenségnél egygyel tovább. A népnevelést, az iskolázást vegyük szemügyre. Lehet-e a szegény ember azzal megelégedve ? Iskolát általában 3 félét külömböztetünk meg, u. m­.: 1. Községi, felekezeti és nép (norma) iskolát, 2. közép­iskolát, 3. felsőbb iskolát. A szegény ember gyermeke, ha iskolába jár, köz­ségi, nép vagy felekezeti iskolába járhat, vagy legfel­jebb középiskolába. Nem mintha a felsőbb iskolából a szegény ember gyermeke ki volna tiltva, hanem mert a tandijjak s könyvek oly drágák, hogy a szegény em­ber azt abszolúte gyermeke részére meg nem szerez­heti s minthogy a tudományok befejezése csakis a fel­sőbb iskolában történik, igy az igazi tudomány,­annél­­kül tán, hogy ez szándékosan történnék a felsőbb kö­röknek a fennálló társadalmi viszonyoknál fogva kizá­rólagos monopóliumává válik. Már most kérdezzük: neme joggal elégedetlen egy oly szegény ember, ki jól tudja, hogy gyermeke az iskolában jól tanult, de nem volt képes tovább tanítatni, ki kellett az iskolából fogni s kenyérkereset után küldeni. Itt mellesleg megjegyez­zük, hogy tudunk sok esetet arra, hogy az iskolában egymás mellett volt egy szegény és egy gazdag fiú, a szegény fiú igen jó tanuló volt, a gazdag fiú meg nem s mégis mikor a szegény fiúból lett ember, 25 év múlva találkozik egykori iskolás kollegájával. Azt, mint tanult ember látja ki a társadalom in­téző köreiben mint tekintélyes és befolyásos ember, s ő meg legfeljebb csizmadia vagy más mester­ember. Pedig ez tán megfordítva sokkal jobb lett volna mind a két egyénre. ...... Szeretett munkástestvérek és tisztelt olvasó­k .Áll­junk meg e témával, mert e téma fölött nem szabad egy szocziáldemokratának sem átsiklani, annál kevésbé azoknak, kik magukat hazafiaknak vallják. A jó haza­fiak a felsőbb körökből, kik igazán hazafiak s szivü­kön viselik, fajuk, nemzetük s hazájuk érdekeit. Szo­morú szívvel bevallják, hogy mi magyarok nem va­gyunk oly műveltek, mint a nyugati államok népei. S igyekeznek is tenni valamit a műveltség fejlesztésére. De a­mig mi csigalassúsággal megyünk előre, ad­dig a nyugati népek villámgyorsasággal mennek előt­tünk , s igy mi őket nemhogy utolérnénk, inkább min­dig vissza­maradunk. S miért? Mert a­mit tesznek, nagyobrészt a felsőbb körökre vonatkozik, pedig az mind hiába, mert a­míg a nép művelt nem lesz, addig műveletleneknek ismer bennünket a művelt nyugat. Hisz Orosz- sőt még Törökország felsőbb köreiben is vannak műveltek, de mert a nép tudatlan, annak tart­ják és az is az egész nemzet. Csak az az ország erős, melynek népe erős és az az ország művelt, melynek népe művelt. És azért nekünk munkásoknak törekednünk kell, hogy erősek és műveltek legyünk. Erősek lehetünk a szervezkedés folytán és műveltek a tanulás által. S jelszónk az: Reformálni a társadalmat úgy, hogy

Next