Munkás, 1918 (21. évfolyam, 1-51. szám)

1918-01-05 / 1. szám

XXI. évfolyam. Pécs, ISIS, január 5. szombat. 1. szám ELŐFIZETÉS! A* ?|éw évre 8,40 m éne. . 4,2 í fsgygí évre 2,10 fffjr Séra , , -,70 í|!*s szám ára 18 fillér. Szociáldemokrata politikáé iietilap, a szervezett ipari, főid mivé lő- és bányamunkások K pécsi UittftíqM is * *.:«lílKa»' <•#* nöffittfe «iw Síi közlönye Mindennemű pénzek, levelek és egyéb kül­demények a „MUNKÁS“ szerkesztőségébe = Zrinyi-utca 13. címre küldendők. ­Felelős szerk. : SCHARBACH' JÁNOS. Kiadja: ::: A pécsi szociáldemokrata pártszervezet. ::: Szövegoldali hirdetéseket nem közHlnk. A hirde­tési rovatban közölt hirdetések díja tarifámé szerint számittatik. — Hirdetéseket ceak pón­== tek délelőtt 9 óráig veszünk fal. = Az uj esztendő. Egy .véres könnyes esztendőt isirét Je- gázoítunk és átléptük a kszöbet egy újnak, egy még ismeretlennek. Szinte nem jól esik a visszaemlékezés egy olyan korszakra, mely nem jelentett az emberre egyebet keserű­ségnél, megpróbáltatásoknál, tenger sok baj­nál, bánatnál. És az elmúlt 1917. esztendő egy ilyen korszak volt az emberiségre nézve, csakúgy, mint. az előző Mborus esztendők mindegyike. Sok keserves, küzdelem teljes napoknál egyebet nem hozott számunkra a múlt év és mindazok a vérmes remények, amiket hozzáfűztünk most egy esztendeje, sorban csalóka álmokká lettek. Mindenek­előtt a béke eljövetelét vártuk tele elsősor­ban s ezzel együtt másod-, harmad-, tized­es századsorban azoknak a sokiiáboruokozta bajoknak az enyhülését és megszűnését, amelyek miatt oly tenger sokat kell. szen­vednünk, nélkülöznünk. Sem béke nem lett azonban és következésképpen a bajoknak egyetlenje sem szűnt meg, sőt csak súlyos­bodott valamennyi az idő előrehaladásával. Nagy volt a nélkülözés és drágaság egy év előtt is, de még sokkal nagyobb és sokkal elviselhetetlenebb most egy év után. Ha végig nézünk ma a közeliátás berkeiben, akkor azt kell látnunk, hogy a kormány és hatóságok tehetetlensége is ugyanúgy meg­maradt a terhűnkre, mint ennek összes kö­vetkezményei és mintahogy nyakunkon ma­radt a háború maga annak minden borzal­mával, kellemetlent égéivel. Semmi enyhülés, semmi javulás, csak rosszabbodás az egesz vonalon. A közélelmezés terén pl. meglehet álla­pítani, hogy a hiány és drágaság, a készht- eldugdos.ás és hamisítás most is ugv dívik, mint mindig a múltban. Az árak emelked­tek minden téren és a maximális árakat senki sem tartja be. A ruházkodás terén meg egyenesen megdöbbentő a helyzet máma. A jobbnódu ember is szinte képtelen ma úgy ruházkedni, ahogy minimális igényei megkívánnák, a szegény munkásnép és a be­fizetéses hivatalnok és hasonló egzisztencia pedig valósággal kétségbeejtő helyzetben ver­gődik ma. 700—800 koronás öltönyöket és féli kabátokat, 150—200 koronás cipőket és 40 —50 koronás kalapokat melyik kisegzisz- tencia engedhet meg magának ? Hol vegye ezeket a hatalmas összegeket, hiszen kere­setét már az élelmiszeruzsora elszedi tőle 1 isztára és még kevés is erre az ! De nem jobb a helyzet a fehérnetnüfélék piacán sem egy morzsányival sem. Minden készletből óriási a hiány és még óriásibb az uzsora az egész vonalon s igy nem lehet mást mondani, mint hogy hovatovább fel kell bomlani annak a kis látszólagos rendnek is, ami még fel nem bomlott, el kell fogyni végre az emberek türelmének, ha közben meg nem szűnik már a háború s nem enyhülnek a bajok vala­mennyire. Ilyen siralmas állapotok közepette lép­tük át az uj esztendő küszöbét és most már csak abban reménykedünk, hogy talán tény­leg vége lesz már végre a gyilkos háborúnak, iszen már a békéről tárgyalunk egyik el len- heggel s remélni lehet íélig-meddig azt is, hogy a többi ellenséggel is szóba lehet állni lassan a békét illetőleg. Ez a reménység és annak a tudata, hogy az általános béke­vágy mindegyre inkább utat tör magának : világszerte a tömegek gondolkozásában, biz- tatólag hat mindnyájunkra s hinni engedi, hogy az 1918, esztendő meghozza tán a várva- várt békét és a jobb napokat. A szociáldemokrata tömegekre örvende­tes eredményeket is jelentett azonban a most elmúlt esztendő. A mi pártunk a szegény emberek pártja s igy a mi sorainkból kerül ki a legtöbbje annak a sokat szenvedett tö­megnek, mely a háború ezerféle nyomorúsá­gát leginkább éizi. Bár sokszorosan fájhat ez a tudat nekünk s mégis meg kell állapí­tani, hogy éppen ez a körülmény meghozta a másik oldalon azt az eredményt, hogy esz­ménk hatalmas léptekkel hódított egy év alatt a tömegek lelkében. A . zociálizmus, az osztályharc alapján való szervezkedés eszméje világszerte nagyszerű eredményeket tud a múlt évről felmutatni. Dacára annak, hogy a férfinépesség szine-java csukaszürké ben az állam védelmével van elvonva a pol­gári élettől s itthon csak az öregek és gyer­mekek maradtak, mégis a szervezeteink tag­létszáma hihetetlenül fel zököit é, uj réte­gekbe is behatolt a szervezkeuío eszméje, olyan rétegekbe, amelyek nzelctí lekicsinylő gúnnyal gondoltak a szervezkedésre s igy néztek le reánk is, szervezkedő proletárokra. A nyomorúság, a kizsákmányolás. fokozó­dása gazdaságilag, megtanította az indiífe- rens embertön egeket s ázervezkedés hasz­nosságának felismerésére s gyakorlatilag rá- terelte őket arra az útra, mint egyedüli alkalmas lehetőségnek útjára a megélhetés könnyebbé tétele felé. Magának a párt esz­méjének a térhódítása a békepolitikánkkal van szoros összefüggésben. Felismerték az emberek, hogy egyedül a szociáldemokráci békepregramja ; z, amely legjobban garan­tálja a tartós világbékét. Ez a körülmény sokakat átterelt az ellenkező politikai felfo- gásuak táborából a mi zászlónk alá. Akiknek a lehetősége megvan rá, hogy tényleges ka­tonájává legyen pártunknak, azok azzá let­tek anyagi és.szellemi tekintetben egyaránt, míg igen sokan mások csak az elvi szimpátia tekintetében éreznek velünk és ez is elég ah­hoz, hogy politikailag n egerősödöttnek te­kinthessük pártunkat annyira, hogy az elkö vetkezendő választások elé meglehetősen vér­mes reményekkel tekinthessünk. Összegezve a dolgokat, megállapíthatjuk tehát, hogy az uj esztendő bár még háború közepette ért bennünket, de nem ért anna a reménye nélkül, hogy hamarosan meg­hozza a békét. A sok belső bajok, nyomorú­ság, nélkülözés, mint okozatok még itt pusz titanak, de ezek is szinten elfognak taka­rodni, ha egyszer megszűnik maga az ok: a háború. S ha ezt egyszer megérhetjük, akkor a világot meghódító eszméinkért való harcunkat, pég csak fokozottabb mértékben folytathatjuk a mai rend ellen, mert igen sok politikai és gazdasági korlátozástól sza­badulunk meg a normális állapotok vissza- tésérével. Addig is tehát ki kell tartanunk, mozgalmunk sikeréért minden áldozatot meg kell hoznunk. Sajtónka t hatalmassá és erőssé kell tennünk, s szervezeteinket minden mó­don kell fejlesztenünk. Még mindenfelé nagy az indifferens terület, amit fel kell törni, meg kell munkálni a mi eszméink számára. Van tehát munka bőven, csak dolgoznunk kell, ■akarni kell. Ez legyen legfőbb gondunk az uj esztendőben. A Jog* kenyér. A polgári lapok nagy előszeretettel han­goztatják, hogy a szociáldemokrata párt helytelenül teszi, hogy annyi áldozatot hoz az általános választójog kiküzdéséért. Külö­nösen azok a lapok magyarázzák ékes cik­kekben a politikai küzdelem helytelenségét, amelyek a reakciót szolgálják, amelyek azt szeretnék, hogy Magyarország a háború után is a kiváltságosak egy kis töredékének domíniuma legyen. Akadnak a munkások között is sokan, akik jóhiszeműen beleesnek az igy felállí­tott csapdába és azt mondják, hogy a mun­kásosztálynak a közvetlen érdekeiért kell har­colnia. Azt mondják, hogy a gazdasági terü­leten még rengeteg tenni való van. Nagyobb erővel kellene harcolni a munkabérek eme­léséért, mert a rettenetes drágaság értékte­lenné teszi az eddig kierőszakolt vívmányo­kat. A szociálpolitikával is többet kell tö­rődni, mert Magyarországon még azokat a rendelkezéseket sem tartják be, amelyeket a törvényhozás a munkások védelmére ho­zott. Minden tekintetben elmaradtunk a nyugati államoktól, tehát arra kellene tö­rekedni, hogy a szociálpolitikai törvényhozás ütemét gyorsítjuk. Akik igy gondolkodnak azok nem ismerték fel a kapitalista társa­dalom elnyomó rendszerét. A tőkések ugyanis nemcsak a gazdasági erejük fölényével kénv- szeritik olcsóbb bérért munkára a dolgozói­kat, hanem a politik. í hatalmuk segélyével is. A gazdasági erőszakot kiegészíti, teljessé teszi a politikai erőszak. Ez a kettő ösgzmü- ködést fejt ki az uralkodó osztályok elnyo­másának biztosítására. A törvényhozás elő­segíti, gyorsítja a kizsákmányolás lehetősé­geit. A kormány tart kezében minden hatal­mat, de e hatalom gyakorlásának mikéntjét a parlament határozza. A kormány rendel­kezik a rendőrséggel, a csendőrséggel, a ka­tonasággal. A kormány intézi a nevelésügyet és irányítja a bürokráciát. Azonban a parla­menttől függ, hogy a kormány milyen irány­ban használja fel azokat a hatalmi c 'közö­ket, amelyeket rendelkezésére bor < rak. Világos tehát, hogy a .munkásoszbelőtt nem lehet közömbös a parlament összetétele. Ha a választójog kizárja az elnyomottak nagy többségét az alkotmány sáncaiból, akkor sokan olyanok kerülnek a képviselő­házba, akiket a választók alkalmasnak talál­nak érdekeik képviseletére. Ha tehát a föld- birtokosoknak, bankároknak és kapitalis­táknak döntő befolyásuk van a választások irányítására, akkor a választásokból kikerülő képviselőház olyan politikát folytat, amely ezeknek az osztályoknak kedvez. Világos az is, hogy a választójog a lakosságnak csak kis részét ruházza fel a szavazás jogával, akkor az említett osztályoknak túlsúlyt adnak, mert az erőszak és a vesztegetés fegyvereivel mindenkor biztosíthatják, hogy a parlament készséges szolgájuk tegyen. A kiváltságosok választójogán alapuló par­lament szükségszerűen olyan törvényeket alkot, amelyek az uralkodóosztályok érde­keit szolgálják. Az államélet minden terüle­tén megnyilvánul a képviselőháznak ilyen irányú működése. Ha megvizsgáljuk az állam bevétele f, ezt láthatjuk, hogy a íőídbitro- kosok, a bankok és a nagyiparosok arányta­lanul kevés adót fizetnek, mig ezzel szemben a kevés jövedelmű dolgozó rétegeket való-

Next

/
Thumbnails
Contents