Munkásélet, 1969 (13. évfolyam, 624-662. szám)
1969-09-19 / 648. szám
Világ proletárjai, egyesüljetek! 2. oldal Ara 30 banion. sorozat 648. szám 1969. szeptember 19. Az alkalmazottak közgyűlései Kíméletes önbírálat A brassói kábelgyár az utóbbi évek során szüntelen megújhodáson ment át. Ma nemcsak kábeleket gyártanak ,hanem a híres román traktorok, tehergépkocsik és az utóbbi időben a Dacia személygépkocsik részére is itt készítik a szükséges hűtőradiátorokat. Most ismét új műhelyekkel, üzemrészlegekkel gazdagodik, növekszik kapacitása. Nem könnyű egy azon időidén építkezni és termelni is. Pedig ilyen különleges feltételek között fejtette ki ebben az évben tevékenységét a gyár munkaközössége. És nem is rosszul. A termelés percig sem szünetelt, az elért eredmények dicséretre méltóak. Csupán annyit említsünk meg, hogy a munka termelékenységi előirányzatot 103,4 százalékban valósították meg, az exporttervet pedig 8 millió 546 000 lejjel haladták túl. Jól eső érzés volt erről tudomást szerezni a napokban lezajlott közgyűlésen, melyen a vállalat nyolc hónapi tevékenységét, a hátra levő négy hónapi teendőket, s a jövő évi tervfeladatokat vitatták meg. Călin Valentin, az igazgatóbizottság elnöke, beszámolójában más munkasikerekről is tájékoztatta a részvevőket. A közgyűlésnek egyik pozitívvonása azonban az volt, hogy a beszámoló bátran feltárta mindazokat a hiányosságokat és nehézségeket, melyek korlátozták még szebb eredmények elérését. Ugyanakkor körvonalazta azokat a tennivalókat, melyek az igazgatóbizottságra és az egész munkaközösségre hárulnak az ez évi tervfeladatok sikeres teljesítésében s a jövő évi termelés előkészítésében. Az anyagellátás, a gépek, a munkaerő- és a munkaidő kihasználása terén észlelt fogyatékosságok beható elemzése, a fölösleges kiadások elkerülése s a termelés gazdaságosságának növelése terén fennálló lehetőségek lelkiismeretes mérlegelése jellemezte a beszámolót. Amint a jelentésből és a vitából is kitűnt, annak ellenére, hogy teljesítették és túlszárnyalták tervfeladataikat, a gyár tevékenységét több negatív jelenség árnyékolta. Ebben az időszakban nem kevesebb mint 86 623 munkaóra, az összmunkaidőnek 5,15 százaléka veszett kárba a gyakori kiesések — gépleállások — rendszertelen anyagellátás, igazolatlan hiányzás stb. következtében. Hozzájárult ehhez a karbantartás elégtelensége, a kései és gyenge minőségű javítások, melyért Andronic Alexandru, Lupu Stefan, Barabás József, Rausch Ion lakatosokat és a főgépészeti osztály vezetőségét tették felelőssé. Másrészt a termelő részlegek mesterei és műszaki vezetői sem tettek meg mindent a gépek ésszerű üzemeltetése érdekében, így ezek kihasználási mutatója vállalati szinten alig érte el az 58 százalékot. Megállapíthatjuk tehát, hogy ezen a téren még jelentős belső tartalékok várnak kiaknázásra. Erre utalt többek között Niculescu Panait mérnök, a radiátor részleg vezetője is, aki hangsúlyozta, hogy a gépek jobb kihasználásával érezhetően növelhető a termelési kapacitás. Ehhez azonban az szükséges — mondotta —, hogy az igazgató bizottság gondoskodjék az ütemesebb anyagellátásról, hiszen nemegyszer fordult már elő anyaghiány miatt fennakadás. A főgépészeti osztálynak is alaposabban kell megszerveznie a karbantartási és javítási munkálatokat, lásson hozzá minél előbb a régi gépek, főképp a présekmodernizálásához, hogy növelhessük üzemeltetési idejüket. Ezek a gépek jelenleg mindössze 2—3 órát működnek a 24-ből, a többi idő alatt alkatrészeket cserélünk, javítgatjuk őket szüntelenül. — Mint a radiátor-részleg munkája — mondotta Hărăstăşescu Ion — büszke vagyok, mikor szép eredményeinkről szólunk. De nem hallgathatjuk el, hogy munkánkban még elég sok a hiányosság. Egyesek fegyelmezetlen magatartása, elégtelen szakmai képzettsége gyakran okoz nehézséget a termelésben, kihat KASZÁSI VIKTOR (Folytatása a 3. oldalon) Csapolás előtt Vörösacélon r Tizenhat évvel ezelőtt, mikor N. Vasile befejezte elemi iskoláit, nagyon szeretett volna beiratkozni valamelyik faipari szakmai iskolába. Asztalos akart lenni. Apja az iskoláról hallani sem akart: — Hadd el fiam, volt nekem egy katonatársam asztalos, ahhoz adlak inasnak, meglásd, híres asztalost nevel belőled — hajtogatta Teodor bácsi. Egy délelőtt elindultak Platoneşti faluba a kisiparos Nicu bácsihoz, hogy Vasile kitanulja a mesterséget. Nicu bácsi kedvesen fogadta. Megsimogatta a fejét, jókedvűen magyarázva, mutatta be a műhelyt. „Holnap reggel már kezembe veszem a gyalut“ gondolta a gyerek boldogan. Másnap hajnalban korán költötte a mester. „Kelj fel Vasile, kaszálni megyünk. ‘ Nem alhatunk délig, mert kell a széna a teheneknek, juhoknak télire!“ Kaszáltak két hétig, nem is mentek haza. Miután elvégezték a kaszálást, következett az árpa, a zab aratása, s így ment ez késő őszig. Vasile sóhajtva nézett a műhely bezárt ajtajára. Egy év eltelte után sem tudott sokkal többet, mint idejövetelekor. Fát vágott, istállót, udvart takarított, tejet hordott, egyszóval mindent csinált, csak nem gyalult. „Ráérünk még arra" — mondogatta a mester. Ha nehezen is, de eltelt a három évi inaskodás. Amit tanult, az kevés volt ahhoz, hogy asztalosnak nevezhesse magát. Hazament, s majd félévig otthon ült. Aztán kedvezett neki a szerencse : a galócási faipari vállalat új részleggel bővült, s ott szakképzetlen munkásként, igaz , azonnal alkalmazták. Szorgalmasan dolgozott, figyelmes, szófogadó, tudni vágyó ember volt. A szakképesítési tanfolyamra elsőnek iratkozott be. Hat hónap után boldogan ment haza , zsebéből kivette a szakképesítő igazolását és apja elé tette : „No édesapám, most már igazán asztalos vagyok!". Odaadó munkája és szorgalma elismeréséül nemsokára brigádosnak nevezték ki. Egyik nap a személyzeti osztályon új ember jelentkezett. Azt mondotta, régi asztalos, mester volt sokáig, most itt szeretne elhelyezkedni. Felvették s a részleg vezetője be is osztotta az öreget. „Maga délutántól N. Vasile brigádjában fog dolgozni, mint segédmunkás. A brigádos jól képzett fiatalember, türelmes és jó vezető“ — mondta. Az öreg átvette a részlegvezetőtől a cédulát, amit a brigádosnak kellett átadnia. Délután pedig már egy órakor ott állt a bejárat előtt. Szorongva várta leendő főnökét , az ő egykori inasát. Félt a találkozástól. De feleslegesen félt. Amikor a fiatal brigádos megpillantotta rég nem látott mesterét, felvidult az arca, jókedvűen rázott kezet vele. — Na, hogy van kedves Nicu bácsi ? Mi járatban nálunk ? Az szó nélkül odanyújtotta a részlegvezetőtől kapott cédulát, aztán várt, hogy visszautasítják-e. A brigádos elkomolyodva nézett volt mesterére. Megértette annak belső vívódását s szerette volna gyorsan eloszlatni. Barátságosan átkarolta az öreg vállát, s elindult vele az öltöző felé. — Na jöjjön, Nicu bácsi öltözzünk át s kezdjük el a munkát. . . Amíg maga is szekrényt kap, megosztjuk szépen az enyémet... DEMETER FERENC „Ura a volánnak“ — ez volt az elnevezése annak a nagyarányú, országos szakmai versenyek, amelyen nem kevesebb mint 35 000 hivatásos gépkocsivezető vett részt. Az óriási iramban növekedő gépkocsi park s a vele együtt felnövő új sofőr nemzedék mind élesebben veti fel, minálunk is a gépkocsizás biztonságának kérdéseit. Hiszen emberi életekről van szó, nagy értékű gépekről, árukról és így tovább. A KISZ Központi Bizottsága kezdeményezte ezt a szakmai küzdelmet és természetesen minden segítséget megkapott a milícia és közlekedésügyi minisztérium illetékes szakembereitől. Hiszen közös az érdek, a cél: minél alaposabban felkészíteni, szakmailag a hivatásos gépkocsivezetőket, és ezáltal is növelni a közlekedés biztonságát. Valljuk be kitűnő kezdeményezés! Hiszen nincs olyan nap, hogy ne történjen valahol gépkocsiszerencsétlenség. Felborult teherautók, kigyulladt luxus kocsik, szétroncsolt terepjárók — jelzik a közlekedés veszélyeit. Elpusztult fiatal életek. Örökre megnyomorított emberek-asszonyok vádolják azokat, akik úgy ültek a volán mellé, hogy nem voltak urai a volánnak. Márpedig a mind jobban dagadó, gyászos statisztikai táblázatok arról vallanak, hogy a közlekedési szerencsétlenség nagy ré VERSENY A TUDÁSÉRT illltllllllllllllllllllIIJIIIJIf szót a tudás hiánya okozza, nagyon hézagosak voltak a professzionális ismeretek. Ezren és ezren ülnek a volán mellé anélkül, hogy alaposan elsajátították volna az autóvezetés tudományát, a közlekedési szabályokat, a műszaki ismereteket. És ha ez megbocsáthatatlan a privát vezetőknél, akkor százszorosan megbocsáthatatlan a profiknál, azaz a hivatásos sofőröknél. Nos, épp ezek felé fordult a figyelmem a most lezajlott szakmai verseny során. A fővárosban megtartott döntőben a 35 000 indulóból immár csak az ország 120 legjobb fiatal gépkocsivezetője maradt. Az igényes elméleti és gyakorlati vizsga pedig kijelölte a három legjobbat, akiknek a nevét érdemes megemlíteni : a ploieşti-i Constantin Popa, a tecuci-i Virgil Georgescu és a konstancai Traian Sanda. Ők nyerték el ennek az országos szakmai versenynek az első három díját. De a győztesek, úgy érzem, mi vagyunk, mindannyian gyalogosok és gépkocsizók — mert az „Ura a volánnak“ verseny, felhívás volt arra, hogy legyünk urai a tudásnak, a képzettségnek, az elméleti és gyakorlati ismereteknek. Ez pedig elősegíti a közlekedés biztonságáért vívott nagy csatát, ami egyet jelent az életekért vívott harccal. Köszöntjük tehát ezt az újszerű és nemes küzdelmet. Várjuk a folytatást. DÁNOS MIKLÓS