Munkaügyi Közlöny, 1964 (8. évfolyam, 1-12. szám)
1964-01-01 / 1. szám
BUDA ISTVÁN a munkaerők átcsoportosítása útján. A helyileg, saját erőből megoldható kisgépesítés szorgalmazásával — a központi erőforrásokból e célra fordítható eszközökön túlmenően — elő kell segíteni a nehéz munkahelyek munkaerő-igényeinek csökkentését is. A szakképzett munkaerő tekintetében mutatkozó feszültség enyhítésére a meglevő és az iskolákból kilépő szakemberek legcélszerűbb foglalkoztatása mellett, terveszerűbbé és szervezetebbé kell tenni az üzemben foglalkoztatott felnőttek szakmunkássá való képzését is. A tapasztalatok szerint egyes helyeken olyan megoldás is kínálkozik, hogy a technológiai folyamatok részműveletekre történő bontásán keresztül, a munkafolyamat egyes szakaszainak elvégzésére alacsonyabb képzettséggel rendelkező munkaerők is alkalmassá váljanak. Ilyen képzettséggel rendelkező munkaerők biztosítására valamivel kedvezőbbek a lehetőségek. Gyakori tapasztalat, hogy egyes vállalatoknál az új munkaerő-igény elsősorban nem a termelési feladatok növekedése folytán, hanem a nagymértékű munkaerő-hullámzás miatt áll elő. Ezért nagy gondot kell fordítani a munkaerő-mozgás okainak feltárására, és azok megszüntetésére. Sok esetben anyagi okok késztetik a dolgozókat munkahelyük megváltoztatására, de nem ritka az az eset, amikor erre az emberekkel való megfelelő törődés hiánya miatt szánják el magukat. Ezért nemcsak a munkaügyi apparátusnak, hanem valamennyi vállalati vezetőnek fokozott gondot kell fordítania a munkakörülmények állandó javítására, a dolgozók problémáinak megoldására, a megfelelő egészséges légkör kialakítására stb. A tapasztalatok azt mutatják, hogy a fiatalok körében inkább jellemző a munkahely gyakori változtatása, mint az idősebbek között. Ezért különösen a kezdő szakemberek stabilizálása érdekében van szükség arra, hogy a munkába állással egyidejűleg egyébként is jelentkező problémák megoldásához minél több segítséget adjanak az illetékes vezetők. Olyan helyzetet kell teremteni, amelyben a fiatal dolgozók jól érzik magukat, ahol szakmai, kereseti fejlődésüket biztosítva látják. A munkaerő-gazdálkodással kapcsolatban előttünk álló sokrétű feladatok szintén azt igénylik, hogy a vállalatok rendelkezésére álló létszám gazdaságosabb felhasználására és a munkaerő-utánpótlás terén jelentkező problémák enyhítésére, átgondolt intézkedési tervet állítsanak össze, amely felsorolja mindazokat a lehetőségeket, amelyekkel biztosítható a termelési feladatok teljesítéséhez szükséges munkaerőigények kielégítése. Mindezekre azért tértünk ki, mert egyes vélemények szerint a népgazdaság előtt álló feladatok, amelyek a tervekben is rögzítést nyertek, nincsenek öszszehangolva a munkaerő-helyzettel. Ez a nézet hibás, mert kizárólag az új (ténylegesen korlátozott) munkaerő-felvételi lehetőségekből indul ki, és csak azzal összefüggésben vizsgálja népgazdaságunk fejlődésének ütemét, mértékét. Másképpen megfogalmazva ez azt jelenti, hogy csak olyan ütemben haladhatunk előre, csak olyan mértékben növelhetjük a termelést, amilyen mértékben lehetőségünk van újabb és újabb munkaerők beállítására. Ez a nézet bizonyos fokig úgy tünteti fel a helyzetet, mintha belső tartalékaink már nem lennének, a már munkában állók munkáját nem szervezhetnénk meg jobban, nem tehetnénk hatékonyabbá, pedig közismert, hogy igen nagy tartalékokkal rendelkezünk, amelyek működésbe hozása jelentős mértékben elősegítheti és elő is kell, hogy segítse fejlődésünket. A bérgazdálkodás területén előttünk álló feladatok sok tekintetben összefüggnek a munka- és üzemszervezés, valamint a munkaerő-gazdálkodás megjavítására teendő intézkedésekkel, illetve azok hatékonyságával. A termelékenység emelésében jelentős szerepük van az anyagi ösztönzőknek, ezek viszont az esetek túlnyomó többségében a béreken keresztül hatnak. A feszített tervek fokozott mértékben megkövetelik, hogy az alkalmazásra kerülő bérformák összhangban álljanak a különféle munkaterületek előtt álló feladatokkal, azaz, ahol a mennyiség növelése az elsődleges, ott ilyen irányú ösztönzés fejeződjék ki a bérformában, viszont, ahol a mennyiség növelése mellett különös fontossága van a minőség javításának, ott a bérformák biztosítsák a dolgozók ilyen irányú érdekeltségét. Közismert tény, hogy még mindig sok minőségi kifogás merül fel exportra gyártott termékeinkkel szemben. El kell érni, hogy a teljesítménybérezés különböző formái, valamint a premizálási rendszer, hozzájáruljon az e téren fennálló problémák megszüntetéséhez, vagy legalábbis enyhítéséhez. Az előzőekben említést tettünk a műszaki fejlesztésről, mint a termelékenység emelésének egyik igen lényeges eszközéről. A műszaki fejlesztést szolgáló intézkedések hatékonyságát, határidőre történő végrehajtását, nagyban befolyásolhatja a premizálás rendszere. Ezért különösen a távolabbi fejlődést megalapozó műszaki fejlesztési intézkedések eredményes végrehajtásában való érdekeltséget kell biztosítani mindazoknak a dolgozóknak a körében, akik ezeknek a feladatoknak a teljesítését munkájuk során befolyásolni tudják. A béreken keresztül történő anyagi ösztönzés kapcsán szólni kell azokról a problémákról, amelyek bizonyos fokig összefüggésben állnak az 1963. évi gazdálkodási kérdésekkel. A tervekben az év elején bekövetkezett lemaradás pótlására tett erőfeszítések során legtöbb területen felhasználásra kerültek az átlagbértartalékok, azaz 1934-ben úgyszólván kizárólag az ez évre előirányzott átlagbérfejlesztés keretei között kell megoldani mindazokat a feladatokat, amelyekről az előzőekben említést tettünk. A feszített munkaerőhelyzet miatt fokozottabb mértékben várható a bérkövetelések elszaporodása. Különösen akkor áll fenn ennek a veszélye, ha a munkaerő megtartására alkalmas egyéb intézkedéseket és módszereket nem alkalmazzák, hanem kizárólag bérekkel igyekeznek eredményt elérni. Régebbi tapasztalatokból ismeretes, de ma is előfordul, hogy a béreket munkaerő-csábításra is felhasználják. Ezek a helytelen módszerek lényegesen szűkebb körre korlátozódnak akkor, ha szilárd a bérfegyelem. Már csak ezért is minden eszközzel meg kell tartani az átlagbérekre vonatkozó előírásokat. Az ösztönzést sem szabad kizárólag bérszínvonal növelésével megoldani, hanem a bértonnák, a normamegállapítás, az alapbér-besorolások összehangolt, hatékony rendszerén keresztül, az előírt keretek betartása mellett kell végrehajtani a feladatokat. A bérfegyelem megtartását követeli a vásárlóerő és árualap egyensúlya is, hiszen a vásárlóerőn belül a béralap képezi a legnagyobb hányadot. Mindezekre való tekintettel a terven felüli bérköveteléseket le kell szerelni és törekedni kell a megadott kereteken belül való gazdálkodásra. Egy-egy szakma, munkakör, vagy terület bérproblémáit sem vállalaton belül, sem egy iparág keretei között nem szabad elszigetelten kezelni, mert szükségszerűen más, ki nem elégíthető igények jelentkezhetnek. Ilyen helyzet általános lazulást idéz.