Munkaügyi Szemle, 1934 (8. évfolyam, 1-12. szám)

1934-01-01 / 1. szám

hető bizonyos olyan gazdaságpolitikai, illetőleg szociálpolitikai feladatok ellátá­sára, amelyekre az adott közpénzügyi viszonyok között költségvetési hitelkeretet megállapítani nem volt lehetséges. Ha ugyanis valamely szociális járadékbizto­sításban a fedezeti rendszer megválasztásánál így járunk el, akkor a fedezeti rendszerből folyó díjtartalékképződéssel szemben csak arra az álláspontra helyez­kedhetünk, mint amelyet kifejtettünk a közületek tőkegyűjtéséről szólva. A magyar öregségi és rokkantsági biztosítás fedezeti rendszere — miként ez a vonatkozó indokolásnak Frisch tanár által megírt egyik fejezetéből kitűnik —­­kizárólag társadalombiztosítási és az ezzel összefüggő szempontok tárgyilagos mérlegelésének folyománya, nem pedig a biztosítás körén kívül álló, bár értékes gazdasági, szociálpolitikai törekvések eredménye. Ha felállítjuk ugyanis azt az elvet, hogy mind a közgazdaságnak, mind a biztosítottaknak, mind a munka­adóknak külön-külön és együttesen érdeke, hogy «a biztosításból rájuk háramló terhek állandó mértékűek legyenek», már ki kell zárnunk az alkalmazható fede­zeti rendszerek közül a felosztó-kirovó rendszert. Távolabbi fejtegetésekre és az előbb idézett indokolás több részének ismertetésére lenne szükség annak okada­tolásához, hogy a minden szempontból hátrányos felosztó-kirovó rendszer mellő­zése után a tőkefedezeti rendszerek közül melyik minősíthető társadalombiztosí­tási szempontból optimálisnak és hogy a magyar öregségi és rokkantsági bizto­sítás fedezeti rendszere ennek megfelel-e? Manes, a biztosítástudománynak elis­mert nagy tekintélye ezek fölé azt a fedezeti elvet emeli, amely szerint a biztosí­tás összes jövendőbeli járulékai fedezzék a vállalt kötelezettségek összességét, tehát a járulékoknak bizonyos időpontra leszámítolt tőkeértéke azonos legyen a biztosítási kötelezettségeknek ugyanerre az időpontra leszámítolt tőkeértékével. Ebből az elvből és a fix járulékoknak az előbbit kiegészítő elvéből folyik, hogy a biztosítás kezdetén a járuléktételek a szükségletet meghaladják, hogy az ily mó­don előálló különbözet tőkésedése és kamatozása a továbbiak során feleslegessé tegye a járulékok emelését, vagy a szolgáltatások csökkentését. Ez az optimális fedezeti rendszer a biztosítástudomány mai állása szerint és kétségtelen, hogy a magyar öregségi és rokkantsági biztosítás fedezeti rendszere ennek megfelel. Ha pedig valaki azt mondaná, hogy ez a súlyos jelenben helytelen, mert igenis indo­kolt lenne a mai nemzedék tehermentesítése céljából a biztosítási kötelezettségek fedezésének terhéből egy részt a jövendőre áthárítani, erre könnyű a válasz : ez az érvényben levő fedezeti rendszernél is megvan, mert a biztosítás kezdetén belépőknél ugyanazon biztosítási szolgáltatások mellett a szükséges átlagos járu­lék lényegesen magasabb lenne, mint a jövőben belépő biztosítottakra. Minthogy pedig a fedezés meghatározott módja, illetőleg a törvény, erre tekintet nélkül, egységes átlagos járuléktételt állapít meg, a terheknek egy része a jövő nemze­dékre, illetőleg a közgazdaság eljövendő anyagi erejére hárul. Hangsúlyoztuk, hogy a felosztó-kirovó rendszer mellőzése után mostani témánk nézőpontjából közömbös, hogy valamely szociális járadékbiztosítás melyik tőkefedezeti rendszeren épül fel. Mert ahol tőkefedezeti rendszer érvényesül, ott díjtartalék van, ott elsőrendű fontosságú kérdés a folyó kötelezettségek teljesí­tésénél fel nem használt, tőkésedő járulékok olyan mértékű gyümölcsöztetése, hogy a tőkésült járulékok, ezeknek kamatai és kamatos kamatai továbbra is ma­radéktalanul szolgálhassák a járulékelőírás célját, a biztosítási kötelezettségek fedezését. 1. Az elöljáróból következik, hogy a díjtartalékot akként kell gyümölcsöz­­tetni, hogy ennél mindig a biztosítási kötelezettségeknek minél tökéletesebb fedezése legyen irányadó. Ebből az általános irányelvből folyik az első szempont: a biztonságé. Ez akkor érvényesül, ha különböző vagyontárgyakba elhelyezett tőkék és gyümölcsei hiánytalanul és rendszeresen visszajutnak a kihelyező biz­tosító intézethez. A biztonság két elemet foglal magában, az alaki biztonságét, vagyis a vagyontárgy feletti jog sérthetetlenségét (pld. jelzálogjogét) és az anyagi­biztonságét, ami a vagyontárgy értékállóságát jelenti. A biztosító intézet a va­

Next