Muskátli - Magyar Kézimunkaujság. A Magyar Iparművészet háziipari melléklete, 1936 (5. évfolyam, 1-8. szám)

1936 / 1. szám

A KÉZIMUNKÁT ÚJRA TANÍTJUK A KÖZÉPISKOLÁBAN A milyen egyhangú helyesléssel fogadták a szülők " a jelenlegi új tanterv rendelkezését a kézi­munkatanítás bevezetéséről a leányközépiskolákba — csodálatos! — éppen olyan kitörő örömmel vették tudomásul annak idején a gr. Klebelsberg-féle ren­delkezést a kézimunkatanítás eltörléséről. És a legcsodálatosabb az egész dologban, hogy az ingadozó közvélemény olyan erősen befolyásolta komoly pedagógusainkat, hogy amikor a munka­iskolától visszhangzik egész Budapest, éppen erre a munkára nevelő női kézimunkát ejtették el. Mert a kézimunka tényleg népszerűtlenné vált a múltban, ezt el kell ismernünk. A gyerekek unták, kedélytelennek tartották, a véget érni nem akaró díszmunkákat és mintakendőket, a selyemharisnya korában senki sem akart harisnyát kötni. Hozzájárult még ehhez az inflációs idők gazdasági fellendülése, amikor sok pénz forgott és pénzért mindent meg lehetett kapni. Sokan nem szorultak rá, hogy maguk készítsék el szükséges ruhaneműiket. Az akkori idők pedagógusai csak a közóhajnak véltek eleget tenni, amikor a nőiesebb leányközépiskolából kihagyták ezt a rossz ízű női kézimunkát. (Ugyan a latin nyelvet tanító leány­­gimnáziumban, ahol leginkább az egyetemre neve­lik az ifjúságot, mégis fenntartották a kézimunka­oktatást). Ez idő alatt a leánylíceumokban és kollégiumok­ban egyik osztály a másik után érettségizett le, anélkül, hogy 8 éven át tűt vett volna a kezébe. A mamák, akik a legjobban kardoskodtak a kézi­munka ellen, kissé megrémültek; a 18 éves nagy leány még egy harisnyát sem tudott rendesen meg­foltozni, hogy egyéb ügyeskedésről ne is beszél­jünk. Jött a gazdasági válság és megint elővették a nők a sutba dobott kötő- és horgolótűt. Nagyon sokan igen szép pénzeket kerestek kötött és horgolt holmik készítésével. Egyre többen hangoztatták azt az óhajtást, hogy jó lenne a kisleányokat újra kötni és horgolni tanítani. És ime most 8 év után újra bevonul a kézimunka a leányközépiskolákba. A tanterv szűkszavú, alig különbözik a régitől, de az utasítás szelleme már egészen új. Természetesen ebben az iskolaévben csak az első osztályról lehet szó. Az első osztály anyaga pedig: kötés, horgolás, keresztöltés, zsebkendőszegés. Nagyon jól ismeri a tanterv a kis gyereket, mert valljuk meg, az első osztályos még nagyon kis gye­rek. Nem ad nekik nagy feladatokat, könnyű, közeli, kis célokat tűz ki és használható holmit készíttet. Mi is ismerjük a kis gyermeket, tudjuk, hogy lelke­sedésük határtalan, amikor valami csinos kézi­munkát mutatunk nekik. Mindegyik meg van győ­ződve róla, hogy a legtökéletesebben és a leggyor­sabban el is tudja azt készíteni. Csak amikor hozzá­fog a kivitelhez és a kis akadályok alattomosan kezdenek jelentkezni, a teljes befejezéshez pedig még a harmadik órán sem értünk el, akkor egy­szerre elpárolog a lelkesedés és felnőttek segítsége után néznek. Itt, ezen a ponton, a tanterv olyan megértő, ami­lyen megértő tanterv csak lehet. Megelégszik egy kis kerek gyapjúsapka horgolásával, amit rögtön viselhetnek is a tanulók. Csak egy kis sálat kell kötni és a keresztöltéses tálcakendő elég, ha a leg­kisebb tálcát fedi be. A zsebkendő szegése és szár­­öltéses monogrammozása sem nagy munka. Bármilyen megértő is a tanterv, ezeket a munká­kat azért mégis csak el kell végezni, még­pedig több órán kitartóan kell rajta öltögetni, hogy valami legyen belőle. Itt azután mindig akad egy-két ifjú hölgy, aki már a harmadik óra után megunta a munkáját és megint csak rossz hírét költi a kézi­munkának. Pedig a tanterv megengedi a színek és minták szabad kiválasztását. Magyaros munkák bemutatá­sát kívánja, ha nem is eredetiben, de legalább jó másolatban, vagy színes mintákban; ebből szabadon válogathatnak a növendékek. Hangsúlyozza az osztálytanítást, táblai rajzot és a nagyméretű bemutatást. Csak az egész munka egyöntetű elindítása után lehet szó egyéni tanítás­ról. Megengedi a tanterv, hogy az ügyesebb növen­dékekből haladó csoportot alakítsunk, a haladottab­­bak azután, ha előbb elvégezték az osztálymunká­jukat, kisebb ajándék kézimunkát is készíthetnek. Az ügyetlenebbeket kezdő csoportokba oszthat­juk és többet foglalkozunk velük. Annyira megértő a tanterv, hogy figyelmezteti a túl­buzgó tanárokat, ne kívánjanak sokat a növen­dékektől, egyénileg bírálják el a munkákat, az ügyet­lenebbek csekélyebb eredményével is elégedjenek meg, nehogy túlkövetelésekkel a növendékek kedvét szegjék. Ebből is láthatjuk, hogy a tanterv minden módon arra törekszik, hogy a tanulók megszeressék a kézi­munkát. Hiszen tényleg a legfontosabb célunk a munka­szeretetre való nevelés; ha ezt nem tudjuk elérni, hiába a legszebb célkitűzés, lusta és dologkerülő női nemzedék női fel a kezünk alatt. A tanterv azonban nem számolt az elemi iskolai tananyaggal. Olyan kitűnően tanítják a legtöbb elemi iskolában a kézimunkát, hogy az első gim­náziumban a növendékek legnagyobb része egészen jól tud kötni, horgolni és a kersztöltést is ismeri. A középiskolában csak annyiban lesz nehezebb a dolguk, hogy minden munkát önállóan kell elkez­deni, míg az elemiben a tanítónő mindenkinek elkezdi a kézimunkáját. Ellenben sálat már kötöttek az elemiben, úgy hogy sok szülő nem lelkesedik túlságosan egy újabb

Next