Muskátli - Magyar Kézimunkaujság. A Magyar Iparművészet háziipari melléklete, 1936 (5. évfolyam, 1-8. szám)
1936 / 1. szám
A KÉZIMUNKÁT ÚJRA TANÍTJUK A KÖZÉPISKOLÁBAN A milyen egyhangú helyesléssel fogadták a szülők " a jelenlegi új tanterv rendelkezését a kézimunkatanítás bevezetéséről a leányközépiskolákba — csodálatos! — éppen olyan kitörő örömmel vették tudomásul annak idején a gr. Klebelsberg-féle rendelkezést a kézimunkatanítás eltörléséről. És a legcsodálatosabb az egész dologban, hogy az ingadozó közvélemény olyan erősen befolyásolta komoly pedagógusainkat, hogy amikor a munkaiskolától visszhangzik egész Budapest, éppen erre a munkára nevelő női kézimunkát ejtették el. Mert a kézimunka tényleg népszerűtlenné vált a múltban, ezt el kell ismernünk. A gyerekek unták, kedélytelennek tartották, a véget érni nem akaró díszmunkákat és mintakendőket, a selyemharisnya korában senki sem akart harisnyát kötni. Hozzájárult még ehhez az inflációs idők gazdasági fellendülése, amikor sok pénz forgott és pénzért mindent meg lehetett kapni. Sokan nem szorultak rá, hogy maguk készítsék el szükséges ruhaneműiket. Az akkori idők pedagógusai csak a közóhajnak véltek eleget tenni, amikor a nőiesebb leányközépiskolából kihagyták ezt a rossz ízű női kézimunkát. (Ugyan a latin nyelvet tanító leánygimnáziumban, ahol leginkább az egyetemre nevelik az ifjúságot, mégis fenntartották a kézimunkaoktatást). Ez idő alatt a leánylíceumokban és kollégiumokban egyik osztály a másik után érettségizett le, anélkül, hogy 8 éven át tűt vett volna a kezébe. A mamák, akik a legjobban kardoskodtak a kézimunka ellen, kissé megrémültek; a 18 éves nagy leány még egy harisnyát sem tudott rendesen megfoltozni, hogy egyéb ügyeskedésről ne is beszéljünk. Jött a gazdasági válság és megint elővették a nők a sutba dobott kötő- és horgolótűt. Nagyon sokan igen szép pénzeket kerestek kötött és horgolt holmik készítésével. Egyre többen hangoztatták azt az óhajtást, hogy jó lenne a kisleányokat újra kötni és horgolni tanítani. És ime most 8 év után újra bevonul a kézimunka a leányközépiskolákba. A tanterv szűkszavú, alig különbözik a régitől, de az utasítás szelleme már egészen új. Természetesen ebben az iskolaévben csak az első osztályról lehet szó. Az első osztály anyaga pedig: kötés, horgolás, keresztöltés, zsebkendőszegés. Nagyon jól ismeri a tanterv a kis gyereket, mert valljuk meg, az első osztályos még nagyon kis gyerek. Nem ad nekik nagy feladatokat, könnyű, közeli, kis célokat tűz ki és használható holmit készíttet. Mi is ismerjük a kis gyermeket, tudjuk, hogy lelkesedésük határtalan, amikor valami csinos kézimunkát mutatunk nekik. Mindegyik meg van győződve róla, hogy a legtökéletesebben és a leggyorsabban el is tudja azt készíteni. Csak amikor hozzáfog a kivitelhez és a kis akadályok alattomosan kezdenek jelentkezni, a teljes befejezéshez pedig még a harmadik órán sem értünk el, akkor egyszerre elpárolog a lelkesedés és felnőttek segítsége után néznek. Itt, ezen a ponton, a tanterv olyan megértő, amilyen megértő tanterv csak lehet. Megelégszik egy kis kerek gyapjúsapka horgolásával, amit rögtön viselhetnek is a tanulók. Csak egy kis sálat kell kötni és a keresztöltéses tálcakendő elég, ha a legkisebb tálcát fedi be. A zsebkendő szegése és száröltéses monogrammozása sem nagy munka. Bármilyen megértő is a tanterv, ezeket a munkákat azért mégis csak el kell végezni, mégpedig több órán kitartóan kell rajta öltögetni, hogy valami legyen belőle. Itt azután mindig akad egy-két ifjú hölgy, aki már a harmadik óra után megunta a munkáját és megint csak rossz hírét költi a kézimunkának. Pedig a tanterv megengedi a színek és minták szabad kiválasztását. Magyaros munkák bemutatását kívánja, ha nem is eredetiben, de legalább jó másolatban, vagy színes mintákban; ebből szabadon válogathatnak a növendékek. Hangsúlyozza az osztálytanítást, táblai rajzot és a nagyméretű bemutatást. Csak az egész munka egyöntetű elindítása után lehet szó egyéni tanításról. Megengedi a tanterv, hogy az ügyesebb növendékekből haladó csoportot alakítsunk, a haladottabbak azután, ha előbb elvégezték az osztálymunkájukat, kisebb ajándék kézimunkát is készíthetnek. Az ügyetlenebbeket kezdő csoportokba oszthatjuk és többet foglalkozunk velük. Annyira megértő a tanterv, hogy figyelmezteti a túlbuzgó tanárokat, ne kívánjanak sokat a növendékektől, egyénileg bírálják el a munkákat, az ügyetlenebbek csekélyebb eredményével is elégedjenek meg, nehogy túlkövetelésekkel a növendékek kedvét szegjék. Ebből is láthatjuk, hogy a tanterv minden módon arra törekszik, hogy a tanulók megszeressék a kézimunkát. Hiszen tényleg a legfontosabb célunk a munkaszeretetre való nevelés; ha ezt nem tudjuk elérni, hiába a legszebb célkitűzés, lusta és dologkerülő női nemzedék női fel a kezünk alatt. A tanterv azonban nem számolt az elemi iskolai tananyaggal. Olyan kitűnően tanítják a legtöbb elemi iskolában a kézimunkát, hogy az első gimnáziumban a növendékek legnagyobb része egészen jól tud kötni, horgolni és a kersztöltést is ismeri. A középiskolában csak annyiban lesz nehezebb a dolguk, hogy minden munkát önállóan kell elkezdeni, míg az elemiben a tanítónő mindenkinek elkezdi a kézimunkáját. Ellenben sálat már kötöttek az elemiben, úgy hogy sok szülő nem lelkesedik túlságosan egy újabb