Művelődés, 1995 (48. évfolyam, 1-12. szám)
1995-01-01 / 1. szám
hagyományápolás avatott képviselőit hívták meg. A lassan szép hagyománnyá váló műsor sikere, még ha az eredeti tervekhez képest tömöríteni is kellett, újfent bizonyította, hogy "Erdély reneszánsz mindenesének" nimbusza nemhogy apadóban volna, de mindig lehet — és érdemes — újabb, ismeretlen, vagy kevésbé ismert vonatkozásokat felbúvárolni gazdag örökségéből, amely termékenyítőleg hat erdélyi kultúránk ápolására, továbbfejlesztésére. Minthogy lapunk terjedelmi kötöttségei okán az elhangzott előadások közül — ízelítőül —csupán Kántor Lajos irodalomtörténész, és Péntek János nyelvészprofesszor dolgozatának rövidített változatát van lehetőségünk közreadni, engedtessék meg, hogy a mintegy háromórás rendezvénysorozat műsorát ismertessük, legalább vázlatosan, bővebb kommentár nélkül. Pinna Gáza, az Alapítvány kuratóriumi elnökének köszöntő szavai után a géniusz foci hangulata teremtődött meg azáltal, hogy Kós Károly saját olvasatában hangzott el (magnószalagról) Bernády Györgyhöz intézett levele. Utána Balogh Ferenc, a Kelemen Lajos Műemlékvédő Társaság elnöke, Kós Károly kevéssé ismert műemlékvédő tevékenységéről tartott érdekes előadást, majd Cábor Dénes felolvasása következett „a szépmíves könyvművészről". A Marosvásárhelyi Nemzeti Színház művészeinek a Budai Nagy Antalból kiemelt drámarészletének olvasópróba-szerű előadásához W. A. Mozart: Agnus Dei című miserészletének Márton Irén előadta hegedűszólója, Makkai Edit zongorakíséretével próbálta megteremteni a hiteles színházi hangulatot. Be kell azonban vallanunk, hogy —sajnos — a „civilruhás" színészi teljesítmény így sem tudta az elvárt élményt nyújtani. A szünetben, a hallban, a nyári olvasótáborról készült videofilmet és Kós Károly műveiből rendezett kiállítást tekinthették meg a vendégek. A „második felvonás" Kántor Lajos esszéjének felolvasásával kezdődött, melyet a szerző távollétében Simon György tanár tolmácsolt a jelenlevőknek. Utána Keresztes G Gyula műépítész, Kós Károly marosvásárhelyi épületeiről tartott előadást, majd Péntek János dolgozatából olvasott fel érdekébresztő részleteket Mészáros József nyugalmazott könyvtáros. Az egészen ifjú zenész, Szigeti István klarinétszólóját (Kodály Zoltán: Hívogató) és Terenczi Gyöngyi szavalatait, a Fehér Anna c. népballada, valamint Kányádi Sándor: Fekete-piros című versének előadását, fergeteges tapssal köszönte meg a hálás közönség, csakúgy, mint a Csíki Ágnes vezényelte Bernády György kamarakórus és a Bolyai Líceum Boróka táncegyüttesének, a Rekettye zenekarnak a teljesítményét. Nem szervezői fantázia hiányának, hanem sokkal inkább a kultúra-fogyasztók egyre aggasztóbb pauperizálódásának tudható be, hogy a kiállításon megvásárolható kerámia- és bronz-portrék, a Kós-exlibrisekből összeállított kis album, a Hívó Szó című röplap iránt az (el)vártnál sokkal szerényebb volt az érdeklődés. A POLITIKUS ÉS KÖZÍRÓ VINCZE LÁSZLÓ rajza *m memorum hát KÁroly KÓS KÁROLYRÓL „Kiáltom a jelszót: építenünk kell, szervezkedjünk át a munkára. Kiáltom a célt: a magyarság nemzeti autonómiája."2 GÁBOR DÉNES