Művészet, 1960 (1. évfolyam, 1-5. szám)
1960 / 1. szám
BARABÁS MIKLÓS (1810—1898) A mesemondásnak, az álmodozó realitásnak közvetlenség melegével átfűtött hangján sóhajtja Krúdy Gyula, a múltszázadi Pest-Buda rajongója : „ De jó lett volna farsangban maszkabálba járni a régi Redutba. Patikáriussal muzsikáltatni, Nagy Ignác beszélyein épülni, Vörösmarty urat személyesen ismerni és valóban ábrándosan tölteni az életet.. . Háromszögletű fodor van Laborfalvy térde alatt.. . De Caux Mimi szeme fénylik és elefántcsont lapocskára festi Barabás megbízásunkból egy csábító színésznő alakját.” Valami derűs érzés támad bennünk, valami honfiúi büszkeség tölt el, ha a XIX. század első felére gondolunk: nemzeti megújhodásunk korára. A reform-országgyűlések ideje ez, ahol a magyar nyelv ügyéért szállnak síkra legjobbjaink, a gazdasági és társadalmi élet átalakulásának kora, amikor egyre inkább előtérbe kerül nemzeti kultúránk kérdése. Az ábrándok és a merész tettek évtizedei. A lenvedulaillatú biedermeier — és történelmünk egyik legigazabb vállalkozásának, az 1848 —49-es szabadságharc előzményeinek évei. Újjászületik irodalmunk, bontakozni kezd művészetünk. S ha literaturánk szárnyalásával nem is kelhet versenyre a provincializmusból kilépő művészet, s ha Vörösmarty, Petőfi költészetével nem is ér fel az első magyar szobrász és az első festő, Ferenczy István és Barabás Miklós munkássága — nemzetté fejlődésünk útján ekkor válik művészetünk is műveltségünk egyik hatékony tényezőjévé. A „csinos mesterségek” ügye szervesen összefonódik az egyéb közügyekkel. Az írók lelkesítésére a közönség is honi művész jöttét várja, hogy Vörösmartyval szólva „kifejlett művészetet” ala Barabás Miklós: Zugligeti tündérsziklák — «Rocher des fées» a Zugliget — Circum pycarlOK e 3tsZiluzeme