Művészet, 1989 (30. évfolyam, 1-12. szám)
1989 / 1. szám
PANORÁMA Barna fúga, Statikus forma) arról tanúskodnak, hogy a geometrikus formaalkotás szerencsésen kiegészült az építészeti reminiszcenciák „átírásával” és a matéria finom rezdüléseiből is következő - de a szerkesztés és a szerkezetesség matematikai logikájából szintén adódó - zeneiséggel. Bohus érezhetően határozottan és tervszerűen mozog az általa kiválasztott „terepen”. Buczkó György már némileg eklektikusabb. Vannak jól sikerült geometrikus-konstruktivista művei is, de mintha ezek háttérbe szorulnának az oldottabb, játékosabb alkotások mellett. Például az Anyag és lehetőség ingatag egyensúlyt megjelenítő kompozíciója avagy a transzparenciát „tagadó” Váza mutatják Buczkó kollekciójában azokat a lehetséges választásokat és utakat, amelyeken az alkalmazott üvegszobrászattal és díszítő jellegű megbízásokkal is foglalkozó művész elindulhat. A geometrikus, szigorú racionalitású formaalkotás ideáljától a három művész A terv Janáky István és Janesch Péter kiállítása Bécs központjában, a Szépművészeti és a Természettudományi Múzeum melletti egykori császári lóistállók és egy Fischer von Erlach tervezte barokk palota területe a Messepalast. Erre a nyolcvan-százezer négyzetméteres területre az osztrák Tudományos és Kutatási, illetve az Építési és Technikai Szövetségi Minisztériumok építészeti pályázatot írtak ki. A múzeumegyüttes megtervezésére kiírt pályázat az osztrákok számára nyilvános volt, de tizennégy külföldi építészt is meghívtak. Az utóbbiak között találhatók az olasz Gino Valle, a közül Lugossy Mária távolodott el legjobban. Az ő művei már - méretüknél fogva is - kinőtték a Bohus és Buczkó munkái által is jelzett kisplasztika kategóriáját. Nagyméretű, homokfúvott, csiszolt és rétegelt üvegjei a születés, a keletkezés és elmúlás misztériumát ragadják meg. Lugossy is gondosan építkezik megtalált, lecsiszolt motívumaiból. Jó példa erre a kozmogenezis, amelynek optikai lencséjében levő és a külső körülmények változására alakját váltó anyaga mintegy rímel Lugossy egy szép munkájára, a Vénusz gyermekére. Az organikus felületek közé hatoló, azokból területeket kimetsző alakzatokat alakító törvényszerűségek a behatolás utáni új megfogantatásának a pillanatait rögzítik ( Ősanya). Az üveg törékenysége (nagy tömegben), merevsége és az ellentétes mozgások, érzések megjelenítésének kívánalmai együttesen jelentkezik Lugossy biofilozófiai kompozícióiban. (Tihanyi Múzeum, 1988. VIIIX.) Gyárfás Péter német Oswald M. Ungers, a japán Fumihiko Maki és a magyar Janáky István, akihez Janesch Péter csatlakozott. A feladatot elsősorban a barokk palota hasznosítása jelentette. Dönteni kellett a meglévő gyűjtemények elhelyezéséről, megőrzendő vagy új épületrészekben, de ugyanakkor új, nem múzeumi funkciókat is meg kellett fogalmazni a pályázóknak. A bontások és átalakítások aránya, az új épületrészek tömege egyaránt kényes építészeti problémákat vet fel Bécs történelmi negyedében. Emellett olyan kérdésekre is választ kellett adni, vajon milyen módon lehet kulturális értékeket megőrizni, hozzáférhetővé tenni a ma és a holnap embere számára. A pályázat megfogalmazói ugyanakkor tisztában voltak azzal, hogy egy ilyen központi múzeumegyüttes terve szemben áll Bécs jelenlegi városfejlesztési terveivel, amelyek a többközpontúságot szorgalmazzák. A sokrétű, sőt ellentmondásos feladat tehát valódi kérdésekre várt válaszokat. Janákyék az antik, a régészeti és az antropológiai gyűjteményt a helyükön hagyták, de a Tabak múzeumnak, Fischer von Erlach hagyatékának, valamint a Filmmúzeumnak új helyet javasoltak. Ide költözne a Modern Művészetek Múzeuma és a XIX. századi gyűjtemény is. A múzeumpedagógiai intézményeket egy helyre összpontosították, így nyertek helyet például „A kultúrák múzeuma” vagy Bécs városfejlesztési tervének kiállítására és az új irodalom dokumentációs központja számára. A terv tengelyébe - amint a tervezők többsége -, az elbontott hátsó épületszárnyak helyére egy nagyméretű csarnokot terveztek Janákyék is, időszaki kiállítások számára. Ennek tetősíkja olyan tört rajzú, hogy módot nyújt egy differenciált világítási szisztéma alkalmazására. A föld alatti kiállítóterekben ezt egy fényvetítő tükörrendszer segítségével kívánják biztosítani. A kiállított tervvázlatokon nyomon követhető, hogyan alakult ki a pályázatra benyújtott végső terv. Számos skicc, rajzos gondolat rögzíti, hogyan tisztult meg a terv a tetők fölé függesztett vagy a „kráterbe” süllyesztett szélsőséges építészeti álmoktól úgy, hogy azok tanulságait mégis szintetizálni lehetett. Éppen ez az a folyamat, amit maguk a kiállító építészek is tanulságosnak tartottak. Rajzaikat egy nyelvi struktúra alkotóelemeinek tekintik. Csak éppen az építészet esetében egy vizuális nyelv elemei ezek. Ezért hivatkoznak a strukturalistairodalom-professzor, Umberto Eco saját regényéhez - A rózsa neve - írott széljegyzeteire. Analógiát látnak regény és építészet között: „Amikor az író újat tervez, s a meglévőtől eltérő olvasót vesz tervbe, nem piackutató akar lenni, aki a kinyilvánított igényeket írja össze, hanem filozófus, aki a korszellemet sejti meg. Azt akarja feltárni közönsége előtt, amit a közönségnek akarnia kellene. Az olvasót akarja feltárni az olvasónak” idézi Eco kommentárját. De nemcsak a funkciók megfogalmazásában, hanem a pályázatban és általában az építészeti feladatokban rejlő számtalan kötöttség dolgában is idézik az olasz tudósítót. A regény kozmológiáját az építészeti gondolat keletkezésével állítják párhuzamba: „Megkonstruálni a világot, ez a probléma, a szavak mintegy maguktól jönnek majd. A prózában a kötöttséget a benne foglalt világ jelenti.” Pályaművükkel végül is nem nyertek. A hét rangsor nélküli díjat hat osztrák - köztük Hans Holtein - és a német Ungers terve kapta. A budapesti kiállítás látogatói azonban mégis megismerhettek egy szabatosan megfogalmazott, elgondolkodtató építészeti ars poeticát. Janáky és Janesch hangsúlyozzák, hogy az idézett szöveg nem része és nem mintája a bemutatott terveknek, hanem irodalom, pontosabban részlet egy irodalmi mű keletkezésének sztorijából. A kétféle közeg hasonlósága és különbsége mégis az építészet értelmezését segíti. Ha ironikusabban fogalmazok: az egyezés a véletlen műve csupán. Tudatos viszont a két építész és a Tölgyfa Galéria törekvése, hogy egy „filozófia” lehetséges építészeti kisugárzásával találkozhassunk. Ezt ma nem lehet eléggé méltányolni. (Tölgyfa Galéria, 1988. V. 9-19.) Szegő György :