Balás Eszter kiállítása (Dorottya utcai kiállítóterem, Budapest, 1989)

Balás Eszter kiállítása Dorottya utcai kiállítóterem, Budapest V., Dorottya u. 8 1989 április 13-május 6. Eszter Balás: Exhibition of Sculpture Dorottya Street Gallery Budapest V., Dorottya u. 8. A modern művészet győzött, de mint a diadalok oly gyakran, győzelme vereséggel ér fel. Valaha ugyanis a siker többet jelentett a bevételnél: a művész győzelmét önmaga, a művészet aktuális állapota fölött. Ebbe a sikerbe gyakran bele kellett pusztulni. Idő kellett, türelem és tűrőképesség vagy segítség, pályatársaké, kritikusoké, akik gyakran nagyszívű műkedvelők voltak inkább mint szakemberek. Tapasztalatból szólt Ezra Pound, mikor azt mondta: „...Az amatőr javára döntenék, azzal a megszorítással, hogy ellenlábasa a szakértő...” Ma viszont az első szó a szakértőé. Joga van a hírt, az üzleti keresettséget megteremteni a győ­zelem következtében még azelőtt, mielőtt bebizonyosodott volna, valóban értékes, amit reklámoz. A véleményalkotásban - rövid távon legalábbis - a minőségnek nincsen szerepe, csak az újdonságnak. Proust, akiről Balás Eszter oly megnyerő szobrot csinált, többet mondott az elveszett és megtalált idő írójáról, mint nagynevű tanárok dolgozatai. Proust a művészetet „a legvalóságosabb valóságnak”, „az élet legszigo­rúbb iskolájának” nevezte, s „Utolsó Ítéletnek” is, abban az értelemben, hogy nem szorul revízióra, mert valaki egész létével igazolta. Balás Eszter Proust szobra siker volt, de nem a „győzelem” utáni siker, hanem egy állomása az igazinak, a hajdaninak, méltó a modern valamikori úttörőjé­hez. Mert nem futott be vele - ez is idézet, Degas mondta: „a mi időnk­ben nem futott be az ember” -, hanem utána újra kezdte, tanulva a prousti valóságot, járva a prousti iskolát, s ítéletet csak önmagáról mon­dott. Mit sem törődve a művészeti környezettel, divatokkal, futtatott irány­zatokkal, s ünnepelt kitüntetetteikkel, csupán arra figyelve, amire a akire

Next