Muzsika, 1970 (13. évfolyam, 1-12. szám)
1970-01-01 / 1. szám - SÁRAI TIBOR - ÚJFALUSSY JÓZSEF - PERNYE ANDRÁS: Búcsú Szabó Ferenctől
abból fakad, hogy műveiben ugyanaz a kommunista szív dobog, mint pártmunkás tetteiben. „Szív dobog" ... mondtam — talán kissé romantikusan, amivel azt szeretném kifejezni, hogy mindent belülről, a humánus oldaláról közelített meg. Mezítlábas nagyszüleire gondolt, amikor a proletárhatalomért harcolt, és megrázó, belső konfliktusokról vall zenekari Concertójában, 15 évi emigrációja utáni hazatérésének művészi lélekrajzában. Vagy milyen mélyen emberi, hatalmas, forradalmi triptichonja második darabjának, az Emlékeztető című szimfóniának, szinte biedermeierkeringős zárótétele, melyben az itt ábrázolt intellektuális forradalmár szörnyű lázálmai feloldódnak, hiszen a jövőt ekkor még nem a valóságos forradalom, hanem végül is a szelíd szerelem ihleti. Milyen finom és költői malícia, és ugyanakkor megértő emberség! Igen, Szabó Ferenc, a forradalmár művész az emberiség legnagyobb ügyéről énekelt, arról, hogyan válhatnak életmódjukban, de tudatukban is minél nagyobb tömegek méltóvá ember mivoltukhoz. E monumentális problémakört azonban mindig művészi módon, azaz szubjektívan közelítette meg. Nála a szubjektivitás szinte naivnak mondható, őszinte kitárulkozást jelent, ennek pedig elsősorban saját élményvilága a forrása. És bár ez az élményvilág egy sokat megélt kommunista harcos és mélyen érző ember komplikált élményvilága, mire nála művészetté finomul, leegyszerűsödik, és a hamvasság pírjával hat, miként a népmese. Minden ellenkező jel ellenére — pedig sok ilyen jelet ismertünk — a naiv kitárulkozás gyakoribb lehetősége, szeretetre vágyásának beteljesülése, a barátok sokasága tette volna igazán boldoggá mindennapi életét is. Ezeket a meg nem valósult vágyait nem tette közhírré, bár műveinek minden fordulata ezekről is vall. Igaz, művei jelentéstani analízise még előttünk álló feladat. Mint ahogyan előttünk álló feladat társadalmunk szocialista tudatának megfelelő fejlesztése is, mert Szabó Ferenc művészete csak ilyen társadalomban hathat igazán. Magára maradtan, elhagyottan, nagy keserűségben halt meg. De a jövőben rendületlenül bízott. Különben nem dolgozott volna — minden testi és szellemi kínt, fájdalmat, szenvedést leküzdve —, szinte utolsó percéig operáján, a „Légy jó mindhalálig"-on, melynek hőse a kis Misi, aki ellen minden és mindenki összefogott, és akinek a szenvedés poklait kellett megjárnia, míg végül is újból tisztán állhat az emberek előtt. Mert az igaz szándék idővel győzedelmeskedik. A Magyar Zeneművészek Szövetsége elnöke, tagsága és pártszervezete nevében búcsúzom Tőled, Feri... E nagy, de tragikus, békésnek nem nevezhető élet után — nyugodt békében. Sárai Tibor