Muzsika, 1972 (15. évfolyam, 1-12. szám)
1972-12-01 / 12. szám - Vásárhelyi Zoltán - Herz Ottó
24 merte, sőt egyeseket javítgatott, helyesbített. Kiderült, hogy én ugyanabba a gimnáziumba jártam két évig, ahol tizenöt évvel azelőtt Kodály is tanult Nagyszombaton. Örömmel fedeztem fel, hogy Kodály egynéhány tanára még engem is oktatott. Még egyszer — sajnos utoljára — találkoztunk az új Metropolitan Opera (Lincoln Center) megnyitásán 1966 szeptemberében. Egy ismert amerikai szerző operáját adták, mely bizony —, főképp a túlméretezett rendezés miatt — megbukott. Az opera címe „Anthony and Cleopatra" volt, a Shakespeare-dráma nyomán. Amikor az előadás felől érdeklődtem Kodálynál, véleményét egy másik Shakespeare-darab címével fejezte ki: „Sok hűhó semmiért". Az előadás után lehetetlen volt taxit kapni, így hát gyalog kísértem el Kodályékat szállodájukba. Ekkor láttam őt utoljára. Nemcsak zeneszerzőnek és nevelőnek volt óriás, hanem embernek is, minden tekintetben. Áldom az emlékét. Egy kis népdal vezetett el gyerekkoromban Tanár úr otthonába. Szokás volt, hogy a Vendel utcai Kodály kórus, mely nevét elsőnek kapta meg, felköszöntötte őt népnapja alkalmából. „Vagyon az égen egy csillag, Amely olyan szépen villog Zoltán, Zoltán, Zoltán ablakára mutat Így találtuk meg az utat. .." Sohasem felejtem el, amint az éneklés után mosolyogva hozzám lépett, és szeretettel tette kezét vállamra. Az emberi melegség, amely belőle áradt, egyszerre közel hozta hozzám a mestert, akit eddig művein keresztül csodálhattam, és ettől a pillanattól kezdve mű és alkotó számomra elválaszthatatlan egységet jelent, s az elém tett kottafejek élő valóságot. Ilyen élmények indítottak el énekes pályámon. Az ő művein nevelődtem, és pedagógiai útmutatásai adták kezembe az iránytűt, mely pályám során mindig biztos utat mutatott. 333 — féltve őrzöm a sok kiadvány egyetlen darabját, Kodály Zoltán aláírásával. Lapról olvasásért kaptam. Köztudott, hogy csak annak adott aláírást, aki az elé tett énekelnivalót első látásra KONCERT UTÁN ANDOR ÉVÁVAL (Harmath István felvétele)