Muzsika, 1979 (22. évfolyam, 1-12. szám)

1979-01-01 / 1. szám - SZÁLE LÁSZLÓ: Miért fontos a szorzó? - Oknyomozás a Népszínház operatársulatának létkérdéseiben

nem tetszene neki az, amit csinálunk. Mi inkább nekik hiszünk, meg a közön­ség meleg tapsainak, mintsem a fanyal­gó sznoboknak. — Ezek szerint a társulat töretlen lendülettel és jó hangulatban készül a jövő feladataira? — A lendület talán még megvan, de a hangulat az semmiképpen sem nevez­hető jónak. Ennek fő oka pedig az évek óta húzódó szorzószám-ügy. — Kérem, magyarázza meg ezt rész­letesebben! — Köztudomású, hogy a prózai szí­nész naponta fölléphet anélkül, hogy a hangja károsodnék; az operaénekes ezt nem teheti meg. A különbözet kiegyen­lítésére szolgál az a bizonyos 3-as szor­zószám, mely azt jelenti, hogy így egy magánénekesi fellépés három szolgálat­nak számít. Ez az elv általánosan be­vezetett a vidéki operatársulatoknál, egyedül a Népszínház énekesei nem ré­szesülnek benne. — Mi lehet rá a magyarázat? — Talán az, hogy ez a társulat annak idején csak félig-meddig hivatalosan jött létre. Először csak egy-egy operát mutattunk be, s mellette prózát is ját­szottunk. Csak később és fokozatosan álltunk át teljesen az operára. Több éves harccal elértük a másfeles szorzót, három éve azonban ezt is megszüntet­ték. A tagok úgy értesültek róla, hogy mentek a pénzért, de nem kaptak. Meg­jegyzem, most újból a másfeles szorzó van érvényben, de nem az opera miatt. Az egész Népszínház kapja, lévén utazó színház. — Tulajdonképpen hogyan függ ösz­sze ez a szorzó a jövedelemmel? — Évad végén a színész, ha túltel­jesíti a számára meghatározott előadás­számot, a túlteljesítés mértékétől füg­gően prémiumot kap. Ezt hívják „tuli"­nak. Az operista a már elmondottak miatt gyakorlatilag nem részesülhet tu­liban. Egyszerűen nincs annyi előadás. Korábban Malonyai Dezső, a színházi főosztály akkori vezetője elfogadta ér­veinket; azt mondta, hogy elvileg jár a hármas szorzó, gazdálkodja ki a szín­ház a hozzá szükséges összeget. Sajnos, a színház nem tudta kigazdálkodni. Amikor a Népszínház megalakult, Gyurkó László tervezte a probléma megoldását. Nagy volt az öröm. Sajnos, az ő megbetegedésével újra elaludt az ügy. Jó egy éve azt javasolta, hogy csak a négy vezető énekes kapja meg a hár­mas szorzót. Én akkor kértem, hogy eb­ben az esetben ígérjék meg fokozatos kiterjesztését a többiekre nézve is. Az­tán újabb halasztás következett azzal, hogy majd a fizetésemeléssel együtt márciusban ez is megoldódik. Áprilisban rendkívüli társulati ülés összehívását kérte az együttes. Ott az a tévhit merült fel, hogy ez a rendezés évi másfél milliót jelentene, ami csak­ugyan irreálisan nagy összeg lenne. Egyik kollégánk viszont azonnal kiszá­mította, hogy ha mind a 22 tagnak a jelenlegi jövedelme megkétszereződnék (ami gyakorlatilag lehetetlen), akkor is csak a másfél millió harmadára lenne szükség. Ekkor a társulat ígéretet ka­pott, hogy tíz napon belül ellenőrzik a számításokat. Most itt tartunk. Ezután Vajda Dezsővel, az opera alapító tagjával és vezető éneke­sével beszélgettem. — Ez a szorzószám-huzavona rendkí­vül megalázó megkülönböztetés. Szá­munkra elsősorban erkölcsi és csak má­sodsorban gazdasági kérdés. 1974-ben, amikor az általános színházi bérrende­zés volt, nálunk eltörölték az addigi másfeles szorzót, a vidéki operáknál pe­dig akkor vezették be a hármast a ket­tes helyébe. Akkoriban a minisztérium egyik munkatársa úgy nyilatkozott, hogy nekünk azért nem jár, mert csu­pán operai „keresztmetszeteket" ját­szunk. Ám ezzel csak azt bizonyította, hogy egyetlen előadásunkat sem lát­ta ... Most nagyon nyomott a hangulat a társaságban. Minden előadásunkon érezzük, hogy a közönségnek szüksége van ránk, csak azt nem, hogy a színház­nak kellünk-e. Tóth Dezső miniszterhe­lyettes az egyesítéskor a Dérynéről szól­va azt mondta, hogy egyedül az opera­részleg fejlődése volt töretlen. És azóta is elhangzott már, hogy a színházban egyik legbiztosabb pont az opera. Még­is: valamiféle kettősség van jelen. A nagy plénumon elismerés, a folyosón le­kicsinylés; minek ez, csak gond van ve­le stb. Ez bizony nem növeli a munka­kedvet. Pedig igen sokat dolgozunk. Ke­vesebb az előadásunk, de sokkal több a próbánk, mint a többi társulaté; jóval kevesebb a szabad napunk; a korrepe­tálások az évad majd minden napján folynak. Színházat játszunk, s igyek­szünk a hangi adottságok mellett a já­tékkészséget is fejleszteni. Nap mint nap tapasztaljuk, ha a nemes zene eleven színjátékkal párosul, a közönség első szóra elfogadja. Ez ad erőt a további

Next