Muzsika, 1979 (22. évfolyam, 1-12. szám)
1979-01-01 / 1. szám - SZÁLE LÁSZLÓ: Miért fontos a szorzó? - Oknyomozás a Népszínház operatársulatának létkérdéseiben
nem tetszene neki az, amit csinálunk. Mi inkább nekik hiszünk, meg a közönség meleg tapsainak, mintsem a fanyalgó sznoboknak. — Ezek szerint a társulat töretlen lendülettel és jó hangulatban készül a jövő feladataira? — A lendület talán még megvan, de a hangulat az semmiképpen sem nevezhető jónak. Ennek fő oka pedig az évek óta húzódó szorzószám-ügy. — Kérem, magyarázza meg ezt részletesebben! — Köztudomású, hogy a prózai színész naponta fölléphet anélkül, hogy a hangja károsodnék; az operaénekes ezt nem teheti meg. A különbözet kiegyenlítésére szolgál az a bizonyos 3-as szorzószám, mely azt jelenti, hogy így egy magánénekesi fellépés három szolgálatnak számít. Ez az elv általánosan bevezetett a vidéki operatársulatoknál, egyedül a Népszínház énekesei nem részesülnek benne. — Mi lehet rá a magyarázat? — Talán az, hogy ez a társulat annak idején csak félig-meddig hivatalosan jött létre. Először csak egy-egy operát mutattunk be, s mellette prózát is játszottunk. Csak később és fokozatosan álltunk át teljesen az operára. Több éves harccal elértük a másfeles szorzót, három éve azonban ezt is megszüntették. A tagok úgy értesültek róla, hogy mentek a pénzért, de nem kaptak. Megjegyzem, most újból a másfeles szorzó van érvényben, de nem az opera miatt. Az egész Népszínház kapja, lévén utazó színház. — Tulajdonképpen hogyan függ öszsze ez a szorzó a jövedelemmel? — Évad végén a színész, ha túlteljesíti a számára meghatározott előadásszámot, a túlteljesítés mértékétől függően prémiumot kap. Ezt hívják „tuli"nak. Az operista a már elmondottak miatt gyakorlatilag nem részesülhet tuliban. Egyszerűen nincs annyi előadás. Korábban Malonyai Dezső, a színházi főosztály akkori vezetője elfogadta érveinket; azt mondta, hogy elvileg jár a hármas szorzó, gazdálkodja ki a színház a hozzá szükséges összeget. Sajnos, a színház nem tudta kigazdálkodni. Amikor a Népszínház megalakult, Gyurkó László tervezte a probléma megoldását. Nagy volt az öröm. Sajnos, az ő megbetegedésével újra elaludt az ügy. Jó egy éve azt javasolta, hogy csak a négy vezető énekes kapja meg a hármas szorzót. Én akkor kértem, hogy ebben az esetben ígérjék meg fokozatos kiterjesztését a többiekre nézve is. Aztán újabb halasztás következett azzal, hogy majd a fizetésemeléssel együtt márciusban ez is megoldódik. Áprilisban rendkívüli társulati ülés összehívását kérte az együttes. Ott az a tévhit merült fel, hogy ez a rendezés évi másfél milliót jelentene, ami csakugyan irreálisan nagy összeg lenne. Egyik kollégánk viszont azonnal kiszámította, hogy ha mind a 22 tagnak a jelenlegi jövedelme megkétszereződnék (ami gyakorlatilag lehetetlen), akkor is csak a másfél millió harmadára lenne szükség. Ekkor a társulat ígéretet kapott, hogy tíz napon belül ellenőrzik a számításokat. Most itt tartunk. Ezután Vajda Dezsővel, az opera alapító tagjával és vezető énekesével beszélgettem. — Ez a szorzószám-huzavona rendkívül megalázó megkülönböztetés. Számunkra elsősorban erkölcsi és csak másodsorban gazdasági kérdés. 1974-ben, amikor az általános színházi bérrendezés volt, nálunk eltörölték az addigi másfeles szorzót, a vidéki operáknál pedig akkor vezették be a hármast a kettes helyébe. Akkoriban a minisztérium egyik munkatársa úgy nyilatkozott, hogy nekünk azért nem jár, mert csupán operai „keresztmetszeteket" játszunk. Ám ezzel csak azt bizonyította, hogy egyetlen előadásunkat sem látta ... Most nagyon nyomott a hangulat a társaságban. Minden előadásunkon érezzük, hogy a közönségnek szüksége van ránk, csak azt nem, hogy a színháznak kellünk-e. Tóth Dezső miniszterhelyettes az egyesítéskor a Dérynéről szólva azt mondta, hogy egyedül az operarészleg fejlődése volt töretlen. És azóta is elhangzott már, hogy a színházban egyik legbiztosabb pont az opera. Mégis: valamiféle kettősség van jelen. A nagy plénumon elismerés, a folyosón lekicsinylés; minek ez, csak gond van vele stb. Ez bizony nem növeli a munkakedvet. Pedig igen sokat dolgozunk. Kevesebb az előadásunk, de sokkal több a próbánk, mint a többi társulaté; jóval kevesebb a szabad napunk; a korrepetálások az évad majd minden napján folynak. Színházat játszunk, s igyekszünk a hangi adottságok mellett a játékkészséget is fejleszteni. Nap mint nap tapasztaljuk, ha a nemes zene eleven színjátékkal párosul, a közönség első szóra elfogadja. Ez ad erőt a további