A MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának Közleményei (26. kötet, 1-4. szám)
A Kodály-emlékülés anyagából (1967. december 13-15.) - Rajeczky Benjamin: Kodály Zoltán nyomában
328 KODÁLY EMLÉKÜLÉS Munkánkat Kodály igényeivel összevetve, dicsekedhetünk avval, amit ő is minden Népzene Tára kötet bevezetőjében kiemelt: tudtunk közös célra közös erővel gyűjteni, megbeszélni, hiányosságokra rámutatni, azok megszüntetésére új programot hozni, Járdányi gondolatainak többéves megvitatásával az egész népdalkiadványnak teljes távlati tervet készíteni. Népdalgyűjtésben egyenesen megleptük őt új típusokkal, nemcsak hangszeres, hanem vokális területen is. A rokon népek zenéjének tudományos értékű gyűjteményéről ő csak óhajképpen ejtett szót a Magyar Népzene bevezetőjében; holnap alkalmunk lesz látni, mennyire előrehaladtunk a cseremisz és lapp gyűjtésben. A népies műdal kutatása eljutott a kiadvány stádiumáig, ugyanígy a népi hangszerek monografikus ismertetése. A dallamok élettanát még nem tudtuk olyan mértékben megközelíteni, hogy Kodály magas zeneszociológiai igényeit kielégíthettük volna, bár a falumonográfiák, a változatvizsgálati, cigányzene- és munkásdal-tanulmányok jó megalapozásnak számíthatnak. Az eredet- és összefüggéskutatásnak előfeltételei, az európai népzene- és zenetörténeti publikációk az utóbbi két évtizedben erősen megindultak a Kodály által megkövetelt irányban. Mindjobban megvalósulhat (most már a Magyar Népzene Tára köteteiben is) népzenénk történeti összehasonlító vizsgálata, főként az európai katalógus segítségével. Megérezve ezt a helyzetváltozást, Mesterünk életének utolsó éveiben mind sűrűbb és intenzívebb nemzetközi kapcsolatokra ösztönözte a Népzenekutató Csoportot, főként a Nemzetközi Népzenei Tanácson keresztül. Az UNESCO indítványára részt vállaltatott a fejlődő népek népzenetudományi kiképzésében, mint néhány előadásunkkal is példázzuk. Mindez nemcsak külföldi népszerűségünket növelte, nagy többletet jelentett lekötöttségben, és arra figyelmeztetett, hogy hazai témáink a más irányú kötelezettségeknek nem vallhatják kárát. Csak a legnagyobb örömmel újságolhatjuk, hogy Akadémiánk főtitkára maga hívta fel figyelmünket, hogy munkánk azzal kapcsolódnék Kodály emlékéhez legméltóbban társadalmunk életéhez, ha témáink közé ezentúl Kodály zenepedagógiájának népzenei vonatkozásait is felvennénk. Ha lehet új tervünk, nem lehet ennél szebb és neki kedvesebb. Maradjunk hát hűek az ő stílusához, és fejezzük be áttekintésünket ezzel az új célkitűzéssel. Addig, amíg Kodály nyomában járunk, minden ilyen alkalom új feladatot is hoz az ő kimeríthetetlen szelleméből. MTA I. Oszt. Közt. 26. 1969