A MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának Közleményei (27. kötet, 3-4. szám)
A Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának felolvasó ülései - Harmatta János: Az indoeurópai népek régi településterületei és vándorlásai
AZ INDOEURÓPAI NÉPEK BÉCSI TELEPÜLÉSTERÜLETEI ÉS VÁNDORLÁSAI 311 rekonstrukciónál a kvantitatív egyezések helyett előtérbe kerültek a minőségi kritériumok, így pl. a peremterületek, peremnyelvek megőrizte archaikus vonások elve vagy a szóképzésből és a ragozási kategóriákból a szókészlet történeti rétegződésére vonatkozólag adódó tanúságok. Másrészt ugyanakkor korlátozni igyekeztek az összehasonlító módszerrel elért eredmények érvényességét, így megfosztották a rekonstruált alapnyelvet valóság jellegétől, s úgy tekintették csak mint nyelvészeti absztrakciót, mint különböző hangtörténeti feltevések összefoglaló képletét. Akik nem mentek el idáig, azok az alapnyelv és az őshaza fogalmát korlátozták a közvetlenül az i.e. nyelvek szétválását megelőző állapotra. A másik, ezzel párhuzamos fejlődési irány az volt, hogy bizonyos mértékben átvették az élőnyelvi kutatás szemléletét. Az i.e. alapnyelvet most már nyelvjárásokra tagolódó nyelvnek tekintették, az i.e. alapnyelv helyett megjelent az i.e. köznyelv, az őshaza helyett az i.e. nyelvi közlekedési terület fogalma. E törekvéseknek a hátterében részben az az igyekezet rejlett, hogy az i.e. nyelvek kialakulásának, keletkezési helyének, fejlődésének a kérdését valószerűbb módon oldják meg. Csakhogy közben ellentmondásos helyzet alakult ki, amennyiben az élőnyelvi modell átvitele a rekonstruált alapnyelvre az összehasonlító történeti módszer lényeges alapelveinek feladását jelentette. Az összehasonlító módszer alapelve ugyanis az volt — és sokan még ma is ezt vallják —, hogy ha egy nyelvi elemet, pl. szót ki tudok mutatni egy nyelvcsalád A, B,C, D nyelvében, akkor annak meg kellett lennie az E, F nyelvben is. Ha azonban elfogadjuk azt, hogy az alapnyelv nyelvjárásokra oszlott, hogy az egyes nyelvi elemek és jelenségek elterjedése izoglosszákhoz kötött volt, s hozzátehetjük, hogy ez látszik valószínűnek, akkor az előbbi következtetés nem lehet érvényes. Ugyanígy korábban a palatális gutturálisok kétféle folytatását a centum és satum nyelvekben az összehasonlító módszer alapelvének megfelelően az alapnyelv kettéválásának a korszakába tették. Ha feltesszük, hogy e jelenség alapnyelvi nyelvjárásokat tükröz, akkor ellentétbe kerülünk 2 VÖ. az újabb irodalomból W. PORZIG : Die Gliederung des indogermanischen Sprachgebiets. Heidelberg 1954. H. M. HOENIGSWALD: Language Change and Linguistic Reconstruction.2 Chicago 1901. F. C. SOUTHWORTH: Family-Tree Diagramms. Language 40 (1964) 557 565. K. STRUNK: Probleme der indogermanischen Sprachwissenschaft nach Brugmann. Glotta 43 (1965) 199 217. Neue und alte Methoden in der historischen und vegleichenden Sprachwissenschaft. Kratylos 10 (1965) Heft 2, 11 (1966) Heft 1/2. F. R. ADRADOS: Historische und strukturelle Methode in der indogermanischen Sprachwissenschaft. Kratylos 10 (1965) 131 skk. H. BIRNBAUM J. PUHVEL: Ancient Indo-European Dialects. Berkeley- Los Angeles 1966. P. MERIGGI: Die Junggrammatiker und flie heutige Sprachwissenschaft. Die Sprache 12 (1966) 1 15. V. PISANI: Entstehung von Einzelsprachen aus Sprachbünden. Kratylos 1 1 (1966) 125 skk. E. RISCH: Historischvergleichende Sprachbetrachtung und Dialektgeographie. Kratylos 11 (1966) 142 skk. I. M. TRONSKIY: Обще-индоевропейское языковое состояние. Leningrád 1967. О. SZEMERÉNYI: The New Look of Indo-European. Reconstruction and Typology. Phonetica 17 (1967) 66 —99. F. R. Adrados: Die Rekonstruktion des Indogermanischen und die strukturalistische Sprachwissenschaft. IF 73 (1968) 1 47. I. DYEN: Reconstruction, the Comparative Method, and the I'roto-Language Uniformity Assumption. Language 45 (1969) 499 — 518.