A MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának Közleményei (28. kötet, 1. szám)

Bíró Vera megnyitója

10­7­2 NEMZETKÖZI K­Ö­N­Y­V­E V TUDOMÁNYOS ÜLÉSSZAK A MAGYAR TUDOMÁNYOS AKADÉMIA NYELV­­ÉS IRODALOMTUDOMÁNYOK OSZTÁLYA ÉS A MŰVELŐDÉSÜGYI MINISZTÉRIUM RENDEZÉSÉBEN 1972. JÚNIUS 21. BÍRÓ VERA ELNÖKI MEGNYITÓJA A Magyar Tudományos Akadémia Nyelv- és Irodalomtudományok Osz­tálya és a Művelődésügyi Minisztérium Közművelődési Főosztálya nevében tisztelettel köszöntöm tudományos ülésszakunk előadóit, valamennyi részt­vevőjét. Munkaülésünket a Nemzetközi Könyvév alkalmából rendezzük. Mint köztudott, az UNESCO, 1970. évi közgyűlésén egyhangúlag megszavazta, hogy 1972 a könyv éve legyen. Pontosabban: az egyhangú szavazat vita alapján ala­kult ki. A vitát éppen szocialista részről indítottuk annak érdekében, hogy 1972 ne pusztán a könyv éve, hanem a könyv és az olvasás éve legyen. És ezt fogadta el egyhangúlag a közgyűlés. Döntésével megerősítette azt a meggyőző­désünket — és mindinkább megvalósuló művelődéspolitikai elképzelésünket —, hogy a könyv diadalútja, mely a könyvnyomtatástól indult el, akkor teljesedik ki, ha a könyv valóban millióknak és százmillióknak, széles néptömegeknek lesz tulajdona, azáltal, hogy a könyveket elolvassák. A könyv és az olvasás éve arra is mozgósít, hogy a könyvolvasáshoz ne csak jogot, hanem a lehetőséget is biztosítsuk ezeknek a százmillióknak. A könyvév ilyen felfogása fokozottan a könyvek tartalmára irányítja a figyelmet. Az írástudók felelősségére, hogy az ólombetűk a változó világ meg­ismerése mellett a világ megváltoztatására is eszközül szolgáljanak az emberiség haladásáért harcoló tömegek kezében. Ez évben földünk legkülönbözőbb országaiban fontolgatják az írott gon­dolat hódításának újabb lehetséges útjait. Ezeknek a rendezvényeknek a során egy a mi munkaülésünk is, amelynek megnyitására tisztelettel felkérem KÖPECZI BÉLA elvtársat, a Magyar Tudományos Akadémia főtitkárát. 1* M­T. I. Csut. Közi. 28, 1973

Next