A MTA Nyelv- és Irodalomtudományok Osztályának Közleményei (30. kötet, 1-2. szám)

Szabolcsi Miklós: Múltról és jövőről-gondolatok a nyelv-és irodalomtudomány 150 évéről

4 SZABOLCSI MIKLÓS hozott. Ám a „nyelv- és irodalomtudományok"-nak nevezett csoport helye megmaradt, s ma Akadémiánk szerkezetében is mintegy a leghagyományosabbat, a legősibbet, a folyto­nosságot képviseli. Folytonosságot, de nem konzervativizmust. Inkább úgy fogalmaznék, hogy osztá­lyunknak és az itt képviselt tudományágaknak vannak megtartott, 150 év óta állandó elemei, jellemvonásai. Ilyen állandó vonás, amely már az eredetéből is következik, a nemzeti jelleg. Szinte minden egyes részdiszciplína valamiképpen a nemzeti szükségletekből nőtt ki — a polgári nemzettéválás folyamatába kapcsolódott, annak egy-egy feladatát vállalta: a magyar nyelv állapotának megrajzolását, a nyelvújítás, nyelvfejlesztés munkájának elősegítését —, a magyar nép történeti tudata fejlesztését, eredete, őstörténete, rokonsága hagyományai felkutatásával, a magyar nemzet tudatát kifejező és fejlesztő irodalom történetének felrajzolásával. Áttettebben, de még mindig ebbe a gondolat- és feladatkörbe kapcsolódott a magyarországi klasszika-filológia, amely félévszázadig csak a klasszikusok magyar fordí­tását, majd az európai klasszika-filológia eredményeinek megismertetését látta fő céljának. Ez a nemzethez, magyarnyelvűséghez, magyar múlthoz, nemzeti tudathoz való kapcso­lódás feladatot is jelentett, s mércét, mértéket is­­ olykor nagyon magasat, olykor azonban alacsonyabbat. Ezt a nemzeti jelleget — tehát, hogy szerepük éppúgy, mint a tárgyuk, elsősorban a magyar nemzet szükségleteiből ered — tudományágaink lényegében a mai napig megtartották. S amikor ma a szocialista nemzet tudatát, annak hagyomány­szerű összetevőit, szerkezetét alakítjuk, amikor a szocialista hazafiság kifejlesztése egyik feladatunk, a mi kutatómunkánknak ez a nemzeti jellege — sokban változva ugyan — de továbbra is fennáll. Egy másik megtartott jellemvonás: tudományágainknak túlnyomóan múltra tekin­tő, tehát történeti és ugyanakkor leíró jellege. Célkitűzésük mindenekelőtt a múltbeli folyamatok ábrázolása, rekonstruálása (egyesek szerint konstruálása), hűséges visszaadása. A fő módszer pedig ehhez: a minél pontosabb leírás, és — implicite — egyes részdiszcip­línákban a leírtak értékelése is. Nem akarok most a kérdésnek tudományfilozófiai részle­teire térni, tehát azt vizsgálni, mennyire lehetséges megközelíteni az egyszer lefolyt történeti folyamatot, milyen mértékig lehetséges teljes leírás, csak megállapítom, hogy tudományágaink egyik általános jellemzője ezért a szövegből (forrásból) való kiindulás, annak vizsgálata, elemzése és több forrás, szöveg, mű összevetése alapján a múltbeli folyamat, állapot megrajzolása­­ a mű, írás, életpálya, népszokás leírása és elemzése. S végül: állandó jellemvonásnak tekinthető — mindezeknél fogva is — egy bizonyos hagyományőrző jelleg. Feladatukat a mi tudományágaink, kimondva vagy kimondatlanul, de mindig az egyszer megalkotott, megőrzött szellemi, kulturális érték, mű, nyelv, szokás, szöveg megőrzésében, konzerválásában, interpretálásában és újrainterpretálásában látták, s mivel ezek sajátosan emberi értékeket hordozó művek, szövegek, korpuszok, ezért való­ban volt mindvégig humanista, emberi értéket, magatartást tisztelő, emberiséget nevelő jellegük is. Igaz, nem feledhetjük, hogy voltak tudósok és voltak időszakok is, amikor ez elhomályosult, háttérbe szorult és a gyűlölet vagy az embertelenség takarója, olykor igazolója lett egyik-másik tudós, sőt tudományág. De igazi hagyományunk mégis ez a népközei, humánus, az emberi értékeket kiemelő tudomány — és 150 éves történetünk ennek fölényét rajzolja ki. MTA I. Oszt. Közl. 30, 1978

Next