Református tanítóképző, Nagykőrös, 1926

H. Kiss Kálmán síremléke. H. Kiss Kálmán igazgató még 1913. október 31-én elhalt. Sírját azonban megfelelő emlék nem jelezte. A tanári testületnek, valamint az intézet vezetőségének régi óhajtása és kegyeletes tartozása nyert tehát megnyugtató elintézést 1926. október 31-én, amikor az egykori, érdemekben gazdag igazgatónk fekete gránit sb­en,­léke nyilvános ünnepség keretében átadatott rendeltetésé­nek. Ez alkalommal a tanuló ifjúság kezdő és záróénekén kívül Váczy Ferenc igazgató tartott emlékbeszédet nagyszámú közönség jelenlétében. Az emlékkő felállítását a nagykőrösi református egyház, a tanártársak, tanítványok és tisztelők áldozatkészségén kívül özvegye tette lehetővé az által, hogy a vételár nagyobbik felét fedezte, meg­valósuláshoz segítve ezzel szívének éveken keresztül kegyelettel ápolt kő vágyát. Zombory Dániel kitüntetése. 1926. október hó 6-án érkezett le az igazgatósághoz a vallás- és közoktatásügyi miniszter 65612— 1926. VI. sz. okirata, amely szerint a Kormányzó úr Őfőméltósága Zombory Dániel nyugalmazott gyakorló iskolai tanítót tanítóképző­­intézeti igazgatói címmel tüntette ki A legfelsőbb helyről jövő ki­tüntetés általános örömet keltett, mert mindenki a nemesen megfutott élet és az évtizedeken keresztül kifogástalanul végzett tanügyi mű­ködés elismerését látta benne. A kitüntetést tartalmazó okiratot október 20-án iskolai ünnep keretében adta át az intézet vezetősége Zombory Dánielnek, amely ünnepségen városunk közönsége társadalmi különb­ség nélkül igen szép számmal vett részt. Jelen volt az ünneplők sorá­ban Sarudy Ottó kir. főigazgató is. Ezen az ünnepen az iskolafenntartó, a kir. főigazgató, a tanítóképző tanárkara és ifjúsága, Nagykőrös város közönsége, az Arany János ref. főgimnázium, a ref. népiskolák, a róm. kath. népiskolák, a volt tanítványok, a városi dalegylet s a jelenlegi gyakorló iskolai növendékek üdvözölték az ünnepeltet; a városi dalegylet, a tanítóképző ifjúsági énekkara pedig énekszámok­kal gazdagították a műsort. Ugyancsak ez alkalommal a jelenlevők kimondották, hogy a befolyt jövedelemből s még ezután érkező önkéntes adakozásokból alapítványt létesítenek „Zombory Dániel emlékalapítvány“ címen. Az évenkénti kamat 70 százaléka oly tanítóképző-intézeti növendék jutalmazására fordítandó, akit a tanítóképesítő-bizottság a képesítő vizsgálatok alkalmával nevelési és tanítási gyakorlatból a legjobbnak minősít; 30 százalékából pedig a gyakorló iskolai növendékek számára az évvégi vizsgák alkalmából jutalom-könyvek veendők. Az alapít­vány értéke jelenleg 229 , 76 f. Vallásoktatási tanfolyam. A kecskeméti ref. egyházmegye köz­gyűlése a vallásoktatási tanfolyamok tartására vonatkozó 1925. évi határozatát 1926. évi 12­ 7. sz. határozatában megújítva, vezetésével ismételten a nagykőrösi ref. tanítóképző igazgatóját bízta meg; helyül pedig újból a nagykőrösi ref. tanítóképző intézetet jelölte ki. A tan­folyam — melynek jelentőségét nagyban emelte az a körülmény, hogy egyházkerületünk püspöke, dr. Ravasz László is beállott az elő­adók sorába — 1927. ápr. hó 6—8 napjain folyt le intézetünkben, s az egyházmegyéből 96 tanító vett részt, közöttük 2 rendes­ és 2 hitek.

Next