Napi Gazdaság, 1997. december (7. évfolyam, 278-300. szám)

1997-12-01 / 278. szám

4 MAGYAR GAZDASAG Az adóhatóság tudna a valóságos jövedelem alapján adóztatni (Folytatás az 1. oldalról) Nagyobbik részüknek ugyanis megbecsültük az adóalapját, de az ebből befolyó többletről a jog­orvoslati eljárások előtt, a vizs­gálatok kezdetén még nehéz lenne nyilatkozni, összességében több millió forint várható. A legfon­tosabb azonban az az üzenet volt, hogy igenis van eszköze az adó­hatóságnak arra, hogy a valósá­gos jövedelem alapján adóztas­son, ezáltal az adóelkerülők ne háríthassák át terhüket azokra, akik tisztességes adófizetők. En­nek a hozadéka sem lesz lebecsülendő, ami az idei gaz­dálkodói évről jövőre benyújtandó bevallások adataiban fog jelent­kezni. Ha nem is számszerűsít­­jük az eredményt, a bevallások és befizetések fegyelmének javu­lása miatt mindenképpen elérte célját az intézkedés. - Mennyire teljesülnek ez év­ben az adóbevételi elvárások?­­ Az első tíz hónap 85 száza­lékos teljesülése - 1413 milliárd forint - előrevetíti, hogy az 1671 milliárdos előirányzatot 1-2 szá­zalékkal túlszárnyalják az év végi tényadatok. Ezt alátámasztják az előző évek tapasztalatai is, amik azt mutatják, hogy a november és a december hónapok a legerő­sebbek közé sorolhatók, elsősorban a meglóduló áfa-bevétel miatt. Ráadásul október végén ez utób­biból tervezett 627 milliárd fo­rintnak már a 89 százaléka meg­érkezett az APEH folyószámlá­jára. - Milyen módon lehetne nö­velni az adóbeszedés hatékony­ságát? - A költségvetés számára a leg­nagyobb hozammal megtérülő be­fektetés az adóigazgatásba történő invesztíció. Nemzetközi tapasz­talatok szerint egységnyi befek­tetés ötszörös adóbevételi ered­ményt hoz. Különösen érvényes ez a klasszikus revizori terület­re. A létszámbővítés egyben ka­pacitásnövekedést is jelent, va­gyis emelt létszámmal nagyobb adózói körhöz tud eljutni az adó­igazgatás. - Honnan tudjuk, hogy egy fő­ felvétele mekkora adóbevételi több­letet jelent? - Az idei 35 milliárd forintos feltárt adóhiányból kiindulva egy ügyintézőre fejenként 3,5 millió forint befizetendő pluszadóbevétel jut. Kiegészítve a kiutalás előtti revíziók kapcsán visszatartott 20 és a bírságok 29 milliárdos össze­gével, már 8,4 millió forintot ka­punk dolgozónként. Ha az idei 1671 milliárd forintra tervezett adóbevételekkel vetjük össze a tízezer fős apparátust, akkor fe­jenként 167 milliót kapunk. A jövő évi büdzsé 28 milliárd fo­rintos működési költséget biztosít az APEH számára, ami azt je­lenti, hogy egy fő átlagban évi 2,8 millióba kerül. Tehát a költ­ségvetés 2,8 millió forint befek­tetésért - kissé leegyszerűsítve - 167 millió forinthoz, vagyis hat­vanszoros adóbevételhez jut, míg a revíziók során feltárt bevéte­lek is háromszoros, megtérülést mutatnak. Ezek a számok ter­mészetesen kicsit megtévesztőek, mert nem mind a tízezer fő re­vizor, és ahhoz, hogy ők haté­kony vizsgálatokat tudjanak vé­gezni, szükséges a többi ügyintéző munkája is.­­ Egy várhatóan 1999-től életbe lépő törvény kötelezni fogja az ÁSZ-t arra, hogy 3 évenként ellenőrizze a 3167 önkormány­zat gazdálkodását (jelenleg évente 48 átfogó ellenőrzésre van ka­pacitás). Középtávon lát-e lehe­tőséget arra, hogy az APEH a jelenleginél gyakrabban vizsgál­ja az adózókat, hiszen ez a „fenyegetettség" miatt - feltéte­lezem - szintén hozna néhány tíz­­milliárd forintot a költségvetés­nek? - A 4-5 éves gyakoriságot 2002-ig nedigen lehet megkö­zelíteni. Évente mintegy 300 ezer ellenőrzést végeznek az adó­ellenőrök, de ebből mindössze 67 ezer a teljes körű revízió. Ez azt jelenti, hogy vannak olyan adó­zók, akikhez 70 évente juthat­nak el. Ennél azért árnyaltabb a kép, mivel az adók 60 száza­lékát befizető mintegy 300 ki­emelt társasággal szinte napi kap­csolatban állnak munkatársaink. Nem állítom ugyanakkor, hogy a végtelenségig kellene szaporí­tani a revizorok számát, hogy min­den adóalanyra legalább néhány évente sor kerüljön, mert ezt a költségvetés nem bírná el. Ezért a nálunk több tapasztalattal rendelkező országokban azt a gya­korlatot követik, hogy megpró­bálják finomítani az ellenőrzésre kijelölés szempontrendszerét. En­nek lényege, hogy egy-egy cso­portot reprezentáló adóalany ellenőrzése üzenettel rendelkez­zen azok számára, akik elvileg belekerülhetnek az ellenőrök há­lójába. Tulajdonképpen ez a sze­­lektálási módszer egy olyan bi­zonytalansági állapotot lebegtet, amelyben mindenki elhiszi, hogy bármikor rá is sor kerülhet.­­ Fiskális szempontból és op­timális esetben milyen létszámú apparátusra lenne szükség?­­ A jelenlegi létszám adózói megítélés szempontjából sok, ha viszont belülről nézzük, akkor ke­vés, mert az adóapparátus nagy része túlterhelt. Úgy gondolom, a kettő között van valahol az igazság. Készültek ugyan számí­tások a lehetséges létszámról, de egy biztos: ha a jelenlegi jogsza­bályi környezet és beszedési rend­szer változatlanságát feltételez­zük, akkor a­ költségvetés elvá­rásait a jelenlegi létszám képes kielégíteni. Ha a jogszabályi fel­tételek, az elvárások megváltoz­nak, amennyiben a hangsúlyok eltolódnak a kivetéses jellegű el­járások felé, és ha az „egy szá­zalékhoz” vagy a tb-járulék ellenőrzéséhez hasonló pluszfel­adatokat kap az APEH, termé­szetesen a létszámnak is nőnie kell.­­ Mit szól ahhoz a vélemény­hez, hogy mivel az új jövedéki adózási feladatok átkerülnek a VPOP-hoz, ezzel a feladattal ará­nyos létszámot is át kellene irá­nyítani az adóhatóságtól?­­ Amikor az APEH idei 1400 fős bővítéséről tavaly döntött a kormány, akkor a jövedéki adó­törvény még csupán csírájában létezett. De el kell ismerni, hogy ez a változás a jövő évtől az adó­hatóságnál kapacitást szabadít fel. Ezt azonban csak elméletileg le­het létszámban kifejezni, hiszen az, aki korábban a fogyasztási adóval foglalkozott, annak nem volt megbontva a feladatköre ká­véra vagy dohánytermékekre. A kapacitást átcsoportosítjuk a bevallásfeldolgozáshoz, az áfa, a támogatás-visszatartás területé­re, illetve az „egy százalék" ad­minisztrálására. Vagyis olyan te­rületekre, ahol eddig is feszült­ség volt, ahol elvárták az adó­hatóságtól, hogy nem holnapra, hanem „tegnapra" végezze el fel­adatát.­­ Az 1988-as adóreform be­vezetésekor az önadózásos rend­szer mellett a kivetésessel szem­ben a lényegesen olcsóbb adó­­igazgatás érve döntött, bár a költ­ségvetés számára a kivetéses szisz­téma eredményesebb és biztosabb adóbevételt jelentene. Jelenleg ön szerint melyek a legfőbb ellenér­vek a kivetéses rendszer ellen? - 1988-ig a kivetéses techni­ka érvényesült, bár csak egy tí­zezres nagyságrendű adózói kör­ben. A reform az általános adó­kötelezettség bevezetésével rob­banásszerűen milliós nagyságren­dűre duzzasztotta az adózók szá­mát, amit az akkori apparátus nem lett volna képes kezelni, ha minden adóalany kötelezettségét kivetéssel állapították volna meg. Ha ma az önadózás rendszere he­lyébe a kivetéses adóztatás lép­ne - véleményem szerint -, a költségvetés számára olyan ter­het jelentene, amire nem lenne képes elégséges forrást biztosí­tani. A jelenlegi apparátus lét­számát ugyanis ehhez legalább meg kellene triplázni, annak min­den dologi, technikai és elhe­lyezési kiadásával együtt. Vagyis ebben az esetben legalább 30 ezer APEH-munkatársra lenne szük­ség, ami csaknem 100 milliárd­­jába kerülne az államnak, ezzel szemben semmi sem garantálná az ugyanilyen arányú többletbe­vételt. Ma Magyarországon tu­lajdonképpen vegyes adózási rendszerről beszélhetünk, mert ál­talában érvényesül az önadózás, de amikor az adóhatóság vizs­gál, akkor utólagos adómeg­állapítással, kivetéssel állapítja meg a differenciát. Ugyanakkor például az önkormányzati adó­hatóságoknál a kivetéses rend­szer érvényesül. Úgy vélem, hogy az önadózásos rendszer még nem merítette ki a benne rejlő tarta­lékokat, itt elsősorban az infor­mációtechnika fejlesztésére gon­dolok.­­ Úgy tűnik, szeptember óta nem „tanácstalan" az elnök, hi­szen akkor az ÉT munkaadói ol­dalát alkotó szervezetek és a ka­marák 11 szakértőjéből megala­kult az elnöki tanácsadó testü­let. A megalakulás óta megtar­tott első­, november 26-i ülésen milyen témákkal foglalkoztak? - Nem azért hoztuk létre ezt a plénumot, mert az adóható­ság nem tudja, mit kell tennie, hanem azért, hogy az adózók jel­legzetes csoportjait reprezentá­lók kedvező hatást gyakorolja­nak az adóztatás módjára és stí­lusára. Az adóhatóság látóteré­ben ugyanis adót fizetők és ki­búvók jelennek meg, számos szem­pont ellenben rejtve marad előtte, aminek az érdekképviseletek bir­tokában vannak, és ezzel segít­hetik az APEH munkáját. A szer­dai találkozón a hamarosan pos­tázandó jövő évi bevallási nyom­tatványok tervezetét vitattuk meg. Az elhangzott észrevételek jelentős része pedig beépül a nyomtat­vány szövegébe.­­ Elnöki „székfoglalójában", a múlt év decemberében polgárbarát adóhatóság kialakítása mellett kö­telezte el magát. Egy múlt heti konferencián viszont kijelentet­te: hiú ábránd, hogy az adóhi­vatalt szeressék az emberek. Mint­ha egy év alatt kikopott volna szóhasználatából a polgárbarát adóhatóság kifejezés. Ma hogyan látja, mióta ön az elnök, változott-e valami az APEH és az adófizetők viszonyában?­­ Akkor is úgy gondoltam, hogy egy folyamat megindításáról van szó, és nem egy pár hónapos prog­ramról. De nem is csak egy cég­tábla átfestését jelentette, hanem a működés egészének folyama­tos átállítását, aminek lényegi meghatározója az adóhatóság részéről az együttműködési készség. Nekünk kell megtenni az első lépéseket, tájékoztatni kell, ha azt várjuk el az adózóktól, hogy pontosan teljesítsék adófizetési kötelezettségüket. A szolgáltató jelleget szeretnénk hangsúlyoz­ni, aminek nem mond ellent az adóbeszedés szigora. Az elfogad­tatást emelném ki, mivel ellen­séges környezetben - ahol mind az adóbeszedés, mind pedig az adóhivatal szükségességét megkér­dőjelezik­­, hosszabb távon ered­ményesen működni nem lehet. Bár hozzá kell tennem: az adó­hatóságokat sehol a világon nem veszik körül rajongással. (NAPI) 1997. december 1. Közeledjünk okosan! / Útmutató a dohányosok és nemdohányzók békés egymás mellett éléséhez. /UníMiúüüúfc,i^^ r~r~\ / / -j • | ■ 1 t­arsasagban mindig kérjünk engedélyt, mielőtt rágyújtanánk! H Ne fújjuk másra, különösen ne más arcába K~.................^ R _f1 ■ PL....I : Szellőztessünk: ez egyaránt oszlatja a füst- és a "viharfelhőket"! Ne szemeteljünk, ne dobjuk el utcán a cigarettacsikket! Változtassuk a cigarettát békepipává! a m Magyar Dohányipari Szövetség fia* f * r» oTsi’r wr .. *-•*. Külföldi munkára keresünk diplomás, object-orientált C + + programozókat Windows­ NT programozásra, angolnyelv-tudással. Telefon: 326-8972, Kékesi­­ Német szakkönyvkiadó KONTROLLER munkatársat keres. Mind tapasztalt, mind pedig kezdő (esetleg végzős) szakemberek jelentkezését várjuk. A német nyelv ismerete feltétel. Pályázatát az 1325 Budapest, Pf. 21, RAABE Kiadó címre küldje! Érdeklődni Szucsics Gabriellánál (telefon: 149-9338 RAABE ,vagy 120-8632) lehet, am­i­­A Nagykőrösi Egyesített Szociális Intézmény igazgatója pályázatot hirdet gazdasági vezetői állásának betöltésére. Az állás betöltéséhez az alábbi feltételek szükségesek: pénzügyi vagy közgazdasági felsőfokú végzettség, költségvetési szervnél eltöltött gyakorlat, három hónaposnál nem régebbi erkölcsi bizonyítvány, szakmai önéletrajz és program. A pályázatokat írásban 1997. december 15-ig kell benyújtani az intézmény igazgatójának. Az állást 1998. január 1-jétől lehet elfoglalni. Cím: 2750 Nagykőrös, Ady E. út 16., telefon: (53)350-408, 100%-os amerikai tulajdonban lévő A A ^ Internet-szolgáltató részvénytársaság y W­ol­t budapesti telephelyű irodájába, TESTRESZABOTT INTERNET-SZOLGÁLTATÁSOK ÉRTÉKESÍTÉSÉRE EUR­OWES ÜZLETKÖTŐKET keres. Amit elvárunk: * lehetőleg felsőfokú végzettség * az Internet-technológia területén szerzett ismeretek * kereskedelmi affinitás, értékesítési adottságok * jó kapcsolatteremtő és -tartó képesség * angol nyelv tárgyalásszintű ismerete * tárgyalási készség * kreatív gondolkodás, önálló feladatmegoldás. Amit kínálunk: * színvonalas infrastruktúrájú munkahely * teljesítményarányos kompenzálás * szolgálati pool-autó * lehetőség az ismeretek bővítésére. Jelentkezés magyar és angol nyelvű szakmai önéletrajzzal. EuroWeb Internet-szolgáltató Rt. 1535 Budapest, Pf. 931. vagy az alábbi faxszámon: (1)2244-100. Információ: (1)2244-102, titkárságvezetőnél. Komoly jövedelemszerzési lehetőség tiszteletre méltó munkával - mellékállásban is. A Britannica Hungarica lexikonsorozat értékesítéséhez új munkatársakat keresünk. Telefon: 265-7070 TENGIZI MUNKAHELYRE nagy szakmai tudással, koordinálóképességgel rendelkező supervisor! keresünk az alábbi feladatok ellátására: - építőipari nehézgépek, szállítási járművei­ üzemeltetési és karbantartási felügyelete; - raktári szintek tervezése, a géppark üzemeltetéséhez szükséges anyag és alkatrész megrendelése, illetve beszerzésének felügyelete. Magas kereseti lehetőség: 28/28 napos rotáció, feltételek: szakirányú egyetemi vagy iskolai végzettség, angol- és orosznyelv-tudás, egészségügyi alkalmasság, érvényes útlevél, 1-jétől, diplomával és egyéb dokumentumokkal a bükkvidéki Vendéglátó Ht. munkaügyi osztályon Takécsné Molnár Ilonánál. Bejelentkezés: 06 (46) 325-863, 06 (46) 347-302 Oktatás Mérlegképes könyvelő A képzés ideje 11 hónap. Ár: 95 000 Ft (9 havi részletfizetés)­­ Felsőfokú szakképesítés egy év alatt. - magas oktatási színvonal, - délelőtti vagy délutáni előadás,­­ szombati tanfolyam is indul. Tel.: 269-5450 Practi-Com­p syny « « « svny ~ ~ ~ sym­­ao «««««_ svny syny

Next