Napi Gazdaság, 2007. június (17. évfolyam, 103-123. szám)

2007-06-01 / 103. szám

4 MAGYAR VÁLLALATOK NAPI GAZDASÁG­A 2007. JÚNIUS 1-2., PÉNTEK-SZOMBAT HÍRHÁLÓ ► Bírság a SmartWings-nek Hárommillió forintos bírsággal büntette a Gazdasági Versenyhiva­tal (GVH) Versenytanácsa a Travel Service a. s.-t, mert a hivatal szerint a cég reklámjai alkal­masak voltak a fogyasztók meg­tévesztésére. A charterjáratok működtetésével foglalkozó cseh Travel Service a. s. SmartWings nevű diszkont-légi­társasága tavaly októberben indí­totta el Budapestről menetrend szerinti járatait Európa több váro­sába. A GVH vizsgálata feltárta, hogy a SmartWings hirdetései nem tájékoztatták a fogyasztókat arról, hogy a jegyek után még illetéket is fizetni kell. Ráadásul a légitár­saság olyan árat helyezett a kö­zéppontba, amelyért csak kivéte­les esetben lehetett repülőjegyet venni, mivel az akciós repülője­gyek csak korlátozott darabszá­­múak voltak. A reklámokban hir­detett árról nem derül ki, egy útra érvényes. ► Nyomatékosít a hivatal A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) közleményben hívta fel a biztosítók és a biztosítási alkuszok figyelmét, hogy a tavaly decemberben az Allianz Hungária, a Generali-Provi­­ dencia és több biztosítási alkusz­céggel kapcsolatban hozott határo­zatában jogsértőnek minősített megállapodásokat annak ellenére aggályosnak tartja, hogy az érintet­tek a döntést bíróság előtt megtá­madták. Mihálovics András, a GVH szóvivője a közlemény kiadását az­zal indokolta, hogy a határozat elle­ni kereset kapcsán elbizonytalano­dást éreznek a piaci szereplők kö­rében. Nincs szó arról, hogy a GVH újabb vizsgálatokat folytatna, a közlemény pusztán jelzés. BÍRSÁG MILLIÓ FORINT ­ Új vezetők a Malévnál Két új vezérigazgató-helyettessel bővül a Malév Zrt. vezérkara. Piotr Ikanowiczot június 1-jétől nevezik ki a Malév Zrt. gazdasági vezér­igazgató-helyettesévé, Mester Zol­tán pedig a légitársaság infrast­rukturális és portfoliókezelő vezér­igazgató-helyettese lesz. Hatáskö­rébe tartozik a létesítményüzemel­tetés, a beszerzés és az informati­ka területe és a légitársaság vala­mennyi leányvállalata. Mester Zol­tán megbízása a hatályos szmsz módosítását igényli, ezért hivata­los kinevezése csak a szakszerve­zetekkel való egyeztetést követően történhet meg. A közgazdász vég­zettségű Piotr Ikanowicz életútját meghatározza a repülés, már dok­tori disszertációját is a repülés té­makörében írta. Az ugyancsak köz­gazdász végzettségű Mester Zoltán 1990-óta dolgozott pénzügyi ta­nácsadóként a CA-IB Tőkepiaci Tanácsadó Zrt.-nél, illetve jog­elődjeinél, ahol különböző pozíci­ókat töltött be. Tanácsadóként ve­zető szerepet játszott a Budapest Airport Zrt., illetve a Malév Zrt. privatizációs projektjeiben. Aki nyerni akar, annak biztosra kell mennie.... A PÁLYÁZATI ÜGYINTÉZÉS GYORSAN .. . ÉS A LEGKEVESEBB Kutatás-fejlesztési m­unkállaáni Tanácsadó Központ KOCKÁZATTAL Pályázati iroda Több mint ötszáz nyertes pályázat, több mint százmilliárd forint elnyert támogatás és fejlesztési adókedvezmény. 1055 Budapest, Alkotmány u 12. Kéretlen elektronikus leveleinket a Sunbelt Ninja spamszűrő távolítja el. További termékeink: www.sunbelt.hu |NOD32 antivirus system Proaktív vírusvédelmünkről a NOD32 antivirus gondoskodik. Próbálja ki Ön is: www.nod32.hu NAPIgazdaság Megjelenik ötször egy héten FŐSZERKESZTŐ: Korányi G. Tamás Tiszteletbeli főszerkesztő: Dankó Ádám Felelős szerkesztő: Baka Zoltán Lapszerkesztők: B. Varga Judit, Szabó Márta Kiadó: NAPI Gazdaság Kiadó Kft. Ügyvezető: Rónai Balázs SZERKESZTŐBIZOTTSÁG: Antal László, Berend T. Iván, Békési László, Czirják Sándor, Dankó Ádám, Hardy Ilona (elnök), Hetényi István, Kardos Péter, Surányi György, Szalay-Berzeviczy Attila, Varga Mihály, Vértes András A szerkesztőség szavazata alapján 2006-ban az év újságírója: Hőnyi Gyula • Főmunkatársaink: Diószegi József, Nagy László Nándor, Tóth László Levente • LAPKERESKEDELMI IGAZGATÓ: Csendes Károly • TERJESZTÉSI VEZETŐ: Menus Zsófia • MARKETINGIGAZGATÓ-HELYETTES: Ivicsics Edit • HIRDETÉSI IGAZGATÓ: Urbán Zsolt • DIREKT ÉRTÉKESÍTÉSI IGAZGATÓ: Kovács Ilona • PÉNZÜGYI IGAZGATÓ: Kovács Milán • MAGYAR GAZDASÁG: Domokos László (rovatszerkesztő) • NEMZETKÖZI GAZDASÁG: Gáti Tibor (rovatvezető), Barabás T. János (rovatszerkesztő) MAGYAR VÁLLALATOK: Horniák Balázs, Hőnyi Gyula (rovatszerkesztők) • PÉNZ- ÉS TŐKEPIAC: Korányi G. Tamás (rovatvezető), Almás Andor (rovatvezető-helyettes), Eidenpenz József, Madarász János, Mezősi Tamás (rovatszerkesztők) • NYERSANYAGPIACOK: Tóth László Levente (rovatszerkesztő) • VEZETŐ KÉPSZERKESZTŐ: Túrós-Bense Levente • SZERKESZTŐSÉGI TITKÁR, VEZETŐ OLVASÓSZERKESZTŐ: Pajor Péter • VEZETŐ TÖRDELŐ: Máriás Judit • DOKUMENTÁCIÓ: Fazekas Márta • SZERKESZTŐSÉG: 1135 Budapest XIII., Csata utca 32. • Postacím: 1555 Budapest, Pf. 8 • ISSN 1217-5501. • A grafikai tördelés Aldus PageMaker tördelőprogrammal készül. ELŐFIZETHETŐ a kiadónál: NAPI Gazdaság Kiadó Kft. (1135 Budapest, Csata utca 32., tel.: 450-9624, 450-9626, fax: 450-9625, e-mail: terjesztes@napi.hu), vagy a MédiaLOG Fiege Zrt.-nél, ingyenesen hívható zöldszám: 06-80-106-000, fax­: 207-8207, e-mail: elofizetes@medialogfiege.eu ELŐFIZETÉSI DÍJ: egy évre 56 400 Ft + áfa, fél évre 29 400 Ft + áfa, negyed évre 15 000 Ft + áfa Előfizetésben terjeszti: MédiaLOG Fiege Zrt. (1784 Budapest) Reklamáció: 06-80-106-000, fax: 207-8207, e-mail: reklamacio@medialogfiege.eu Árusításban terjeszti a HÍRKER Rt., a LAPKER Rt., valamint az alternatív terjesztők. ÁLTALÁNOS FELHASZNÁLÓI ÉS ELŐFIZETŐI FELTÉTELEK: A NAPI Gazdaság bármely részének másolásával és a lap terjesztésével kapcsolatos minden jog fenntartva. A NAPI Gazdaság, valamint a NAPI Online tartalmai (fotók, írott anyagok vagy azok részletei) kizárólag a kiadó írásbeli vagy elektronikus dokumentumba foglalt engedélyével többszörözhetők vagy közvetíthetők a nyilvánossághoz. Ez a nyilatkozat a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. tv. 36. § (2) bekezdése szerinti tiltó nyilatkozatnak minősül, nem érinti azonban a 37. § szerinti szabad felhasználás lehetőségét. Tilos a lap elektronikus tárolása, feldolgozása, többszörözése és értékesítése a kiadó írásbeli vagy elektronikus dokumentumba foglalt engedélye nélkül. A lapból értesüléseket átvenni csak a NAPI Gazdaságra való hivatkozással lehet. A hirdetések tartalmáért a szerkesztőség felelősséget nem vállal._______________________________________________________________________________ Központi telefonszám: 450-9600 Fax. A NAPI Gazdaság és a NAPI Online az alábbi cégekkel kötött sajtófigyelési megállapodást: GY&K PR és Marketing Kft., Hír-Adás Sajtóügynökség és Médiafigyelő Kft., Inet Kft., IMEDIA Kft., Internet Securities Magyarország Kft., Observer Budapest Médiafigyelő Kft. ITETTI online www.napi.hu Kiadó: www.Napi.hu Online Kft. Ügyvezető igazgató: Rónai Balázs Hírigazgató: Ádám Viktor Szerkesztők: Csernátony Csaba Zoltán, Kovács Balázs Munkatársak: Nagy Imre (webmester), Csernák Valéria Webmasten Pirin Kft. Cím: 1135 Budapest, Csata u. 32., telefon: 450-9600 Ingyenes zöld szám: 06-80-204-327 Email: info@consultingcenter.hu Honlap: www.consultingcenter.hu 450-9601 E-mail-cím: napi@napi.hu Hirdetésfelvétel: 450-9696, 450-9600 Számítástechnika: ORG­I Bt. Nyomdai előállítás: Ringier Kiadó Kft. Nyomda Internet: www.ringier.hu E-mail: ringierprint@ringier.hu Felelős vezető: Bertalan László nyomdaigazgató Gyors internettel nyomul a Vodafone­ ­­ DIÓSZEGI JÓZSEF Mától 40 települést fed le a Vodafone 3G-hálózata, ame­lyet alkalmassá tettek a széles­sávú internetet (HSDPA) biz­tosító technológia alkalmazá­sára is - jelentette be Beck György, a Vodafone Magyaror­szág vezérigazgatója a cég saj­tótájékoztatóján. Korábban csak Budapesten volt elérhe­tő a Vodafone 3G-szolgáltatá­­sa, mostantól tehát az agglo­merációban, valamint öt vidé­ki nagyvárosban (Győrben, Pé­csett, Szegeden, Debrecenben és Miskolcon) is hozzáférhető, akárcsak az említett HSDPA, amely 3,6 Mbit/s-os maximá­lis letöltési és 384 kbit/s-os feltöltési sebességű hozzáfé­rést biztosít. Év végére a jelen­legi 25 százalékos lefedettsé­get legalább 30 százalékosra kívánják növelni. (A T-Mobi­­le és a Pannon már korábban elindította az ilyen jellegű szolgáltatását). A beruházás összegét nem árulták el, hi­szen az része a cég éves fej­lesztési tervének és keretének. A Vodafone vezetése korábban azt közölte, hogy a cég az idén több mint 100 millió dollárt költ hálózatfejlesztésre, ami­nek része a harmadik generá­ciós mobilkommunikáción belül a szélessávú internetes (HSDPA) szolgáltatás nyújtása is. A tegnapi sajtótájékoztatón azt is bejelentették, hogy egy forgalmidíj-mentes mobil­­internet-csomagot vezetnek be, ennek havi díja kétéves hűségnyilatkozat­­tal bruttó ötezer forint. Ennek igénybevétel- Széles sávon ehez nem szükséges meglévő Vodafone-előfi­­zetéssel rendelkezni, viszont nem használha­tó (az ötezer forintos keret fejében) fájlcserélő alkalmazásokra. Beck várakozása szerint az év végéig legalább tízezren veszik igénybe a szé­les sávú szolgáltatást. A Vodafone 2,1 milliót meghaladó ügyfélszámának 15 százaléka vál­lalati ügyfél, a többi egyéni előfizető. EGY ÉVE, HOGY HIVATALOSAN IS LÉTEZIK A KERESKEDELMI ERŐFÖLÉNY Bürokratikus boltnyitás­ ­• NAPI GAZDASÁG Nem változtatta meg alapjaiban az üzletnyi­tás rendszerét és nem hozott valódi áttörést az (állítólagos) piaci erőfölény visszaszorításában a ma egyéves kereskedelmi törvény. Ezzel szem­ben lassan, de biztosan megtelik a szabályozó a végrehajtási rendeletekkel is, a kereskedők sze­rint a Gazdasági és Közlekedési Minisztérium rendkívül rugalmasan és együttműködően kezeli az igényeket. A törvény hatására bizonyos terü­leteken, mint például az üzletnyitás engedélyez­tetése, csökkent a bürokrácia, de Vámos György, az Országos Kereskedelmi Szövetség főtitkára szerint az eljárások még mindig sok időt vesz­nek igénybe. Ez főleg a kicsiknek okoz problé­mát, hiszen egy profilváltás esetében legalább két hónapot kell várni a szakhatóságok fejbólintá­­sára, ami elegendő idő ahhoz, hogy a boltos el­veszítse a befektetett pénzét. A főtitkár szerint a törvényen belül felül kel­lene vizsgálni a vásárok és piacok működésére vonatkozó szabályozókat, ugyanis a feketekeres­kedelem jó része ott zajlik. Úgy véli, elgondol­kodtató a piaci erőfölényt megfogalmazó passzus is, ugyanis egy év alatt összesen két panasz ér­kezett erre hivatkozva a versenyhivatalhoz, illet­ve a kereskedelmi szövetséghez. Vámos belátja, hogy a passzusnak van visszatartó ereje, de alap­vetően nem változtatott a kereskedők és a beszál­lítók kapcsolatán. A panaszdömping elmaradá­sának vélhetően az az oka, hogy a beszállítók sem egészen ilyen jogszabályt szerettek volna. A kereskedelmi törvény szabályainak megfe­lelően elkészült a kereskedelmi etikai kódex, amit egyedül a CBA nem írt alá, jóllehet a tör­vény­szöveg szerint nem, csak szellemiségében vonatkozik a magyar láncra. Nem meglepő mó­don az agrártárca etikai kódex megalkotását cél­zó kezdeményezése megtorpant, a kezdeti lelke­sedés után mostanában nem hallani arról, hogy a minisztérium az ágazatot (kereskedelmet és beszállítókat) összefogó kódexet készítene. A VOSZ ÉS AZ MGYOSZ IS TILTAKOZIK Megindult a vita a dohányzás tiltásáról • HŐNYI GYULA Információink szerint a dohányzásellenes vi­lágnap alkalmából felvetett kampánycélú, a kor­mánnyal nem egyeztetett állásfoglalás volt Hor­váth Ágnes egészségügyi miniszter tegnapi be­jelentése, amely szerint a kabinet támogatja az Európai Bizottság előtt lévő, a zárt középületek­ben való dohányzás teljes tilalmáról szóló terve­zetet. (Lapunk az elmúlt napokban többször is foglalkozott a témával.) Az illetékesek is úgy nyi­latkoztak, jelenleg nincs napirenden a téma. A szóban forgó szabályozó 2009-ig valósítaná meg a minisztérium elképzeléseit, de előbb társadal­mi vitára bocsátják a kérdést. A lobbizás elkezdődött, a Vállalkozók Országos Szövetsége (VOSZ), illetve a Munkaadók és Gyár­iparosok Országos Szövetsége (MGYOSZ) már ál­lást is foglalt a témában. Wimmer István, az MGYOSZ főtitkára lapunknak elmondta, alapve­tően semmi közük ahhoz, hogy a kormány mi­ként kívánja védeni a nem dohányzókat, hiszen ez társadalmi kérdés. Ebben az esetben a teljes dohányipart képviselik, amely a termelői bázis­sal 15 ezer munkavállalónak teremt munkalehe­tőséget és jelentős adót fizet az államnak. Wimmer nem vitatja a dohányzás káros hatásait, ugyanak­kor félti az iparág versenyképességét. Úgy véli, Magyarországon létezik egy nem dohányzókat védő jogszabály, amelynek betartatásával egyálta­lán nem sérülnek a társadalmi érdekek. Dávid Ferenc, a VOSZ főtitkára a vendéglátó­­ipar oldaláról közelíti meg a kérdést. Úgy véli, Magyarországon még soha nem vezettek célra a drasztikus tiltások, szerinte most sem érik el a kívánt célt, legfeljebb felesleges befektetésekre kényszerítik a vendéglátóipart, és aki nem tudja tartani a lépést vagy olyan éttermet működtet, amely nem teszi lehetővé a készülő szabályozó szellemisége alól való kibújást, az tönkremegy. Dávid nem érti, hogy miért nem dönthet egy vendéglátó üzemegység saját maga arról, hogy támogatja-e a dohányzást vagy sem. Jelenleg ez működőképes, ahogyan működőképesek az olyan légfüggöny- és füstelszívó rendszerek, amelyek majdhogynem steril környezetet teremtenek. Füstelszívó berendezésekkel már egyre több vállalkozás foglalkozik. Egy 50-60 fős étterem teljes füstmentesítő rendszerére nagyjából 3 mil­lió forintot kellene költeni. A berendezések olyan erővel szívják el a füstöt, hogy az asztalok­nál ülők nem érzik, ha velük szemben valaki do­hányzik. Egy-egy gépezet percenként például 30 köbméter levegőt képes megforgatni és elektro­sztatikus úton szűri meg a füstöt. Bábolna: megtorpant a pályáztatás­ ­• WILLIN-TÓTH KORNÉLIA Megtorpant a Bábolna Zrt. privatizációjának útját álló utol­só két társaság értékesítése, mi­után az április végi közgyűlést - ekkor döntöttek a kerteskői gaz­daságra vonatkozó új pályázat kiírásáról - felfüggesztették, májusban pedig eredménytelen­nek nyilvánították a szendrői juh- és birkatartást végző gazda­ság értékesítési pályázatát is. A Kerteskőre vonatkozó kiírást a Bábolna elindította, a Nemzeti Földalapkezelő Zrt. azonban nem, pedig ez is szükséges az eredményes lezáráshoz - mond­ta a NAPI Gazdaságnak Kocsis Péter, a lebonyolítást végző Gordius Consulting vezérigazga­tója. A szendrői társaság értékesí­tése a május végi közgyűlésen bukott meg, ahol - bár a két be­érkező pályázat közül az egyik eredményes volt - sikertelennek nyilvánították a pályázatot. A döntés a Bábolna Zrt. fő tulajdo­nosa, az ÁPV Zrt. javaslatára született, de arról, hogy mi le­gyen a két pályázat további sor­sa, a közgyűlésen nem határoz­tak - tudtuk meg Kocsis Péter­től. Egyelőre azt sem tudni, mi­kor lesz a következő Bábolna­­közgyűlés. Információink szerint a vagyontörvény tervezetének is köze lehet a késlekedéshez: az új pályázatokat valószínűleg már az abban foglaltaknak meg­felelően írják majd ki. Az ÁPV Zrt. akkor értékesíti a közel hatezer hektáros egybefüggő földte­rületen gazdálkodó Bábolna Zrt.-t, ha sikerült privatizálni a hozzá tarto­zó, juh- és birkatartással foglalkozó szendrői és az elsősorban ingatlan­jai, gépei miatt értékes kerteskői gazdaságot. Korábban a szendrői tár­saság minimumárát 232, a kerteskeiét 200 millió forintban ha­tározták meg. A Bábolna értékesíté­se, amit eredetileg 2006-ra tervez­tek, becslések szerint 7 milliárdot hozhat az ÁPV Zrt. konyhájára.

Next