Napi Gazdaság, 2010. június (20. évfolyam, 104-125. szám)

2010-06-01 / 104. szám

MA NAP BELFÖLDÖN NAPI GAZDASÁG 2010. JÚNIUS 1., KEDD A MOLHOZ IGAZOL AZ ENERGIAHIVATAL ELNÖKE Matos Zoltán, a Magyar Energia Hivatal (MEH) elnöke hamarosan a Molnál folytathatja tovább pályafutását - értesült a Portfolio.hu. Egyelőre nem ismert, hogy milyen tisztséget viselne Matos az olajtársaságnál. A MEH-elnök korábban az E.On Hungária Zrt. igazgatósági tagja volt, az energiahivatal élére tavaly nyáron nevezte ki Bajnai Gordon miniszterelnök, hivatalvezetői megbízatása 6 évre szól. Korábbi sajtóhírek szerint az új kabinet meneszteni kívánja Matost a MÉH éléről, azonban a Fidesz részéről hivatalos támadás nem érte a jelenlegi elnököt. Saját távozási szándéka nélkül csak tör­vénymódosítással mozdítható el a MEH-elnök, ami hosszadalmas jogi procedúrát vonna maga után - írta a portál. Hevesen támadta korábban Matost az MSZP egy március elején tett nyilatko­zata miatt, amikor a gáz árának 15-17 százalékos emeléséről beszélt a szolgáltatói árváltoztatási kérelmek benyújtása előtt. Podolák György szo­cialista politikus akkor Matos menesztését kérte Bajnai Gordon miniszterelnöktől. GRÁNITNAK NEVEZTE BANKJÁT DEMJÁN SÁNDOR Gránit Bankra kereszteli Demján Sándor a közelmúltban érdekkörébe került Milton Ban­kot, amelynek elnöke Bartha Ferenc, alelnöke pedig Hegedűs Éva lehet - derül ki a változá­sokat engedélyező felügyeleti határozatokból. Az MTI-Eco tájékoztatása szerint a kisbankot nemrég vásárolta meg a Demján tulajdonában lévő Magyar Tőketár­saság Zrt. (MT) a Wallis Zrt.-től. Az egymil­­liárd forint jegyzett tőkével létrehozott MT Demján Sándor korábbi sajtónyilat­kozata szerint kizá­rólag magyar befektetéseket finanszíroz, olyan vállalkozásokat, amelyek ígéretesek, de tőkehiánniyal küszködnek. A PSZÁF már korábban engedélyezte, hogy Bartha Ferencet (korábba­n egyebek között a jegybank és az Inter-Európa Bank elnöke) a bank ügyvezető­jévé és az igazgatóság elnökévé, Hegedűs Évát (legutóbb a BG Hitel & Lízing vezérigazgatója, korábban vezető több bankban és kormányza­ti hivatalban) ügyvezetővé és az igazgatóság alelnökévé, Krisán Lászlót (jelenleg a KA-VOSZ vezérigazgatója) ügyvezetővé és belső igazga­tósági taggá, Jakab Gábort pedig ügyvezetővé válasszák. ADATSAROK-BELFÖLD A KÖZPONTI KÖLTSÉGVETÉS BRUTTÓ ADÓSSÁGA (2010. ÁPRILIS 30.) Adósságelem Milliárd Ft FORINTADÓSSÁG Külföldi hitelek 438,70 Állampapírok 10031,80 ebből kötvények 7 642,00 diszkontkincstárjegyek 1 529,80 lakossági állampapírok 436,5 nem piaci értékesítésű állampapírok 423,5 Összes forintadósság 10470,50 DEVIZAADÓSSÁG* Külföldi hitelek 4082,30 Külföldön kibocsátott állampapírok 4­659,20 Összes devizaadósság 8­741,50 Egyéb kötelezettségek 111,1 Mindösszesen 19323,10 *a hónap utolsó munkanapi MNB-középárfolyamon számolva Forrás: ÁKK..... KÖLTSÉGVETÉSI PROGNÓZIS 2010-RE (MILLIÁRD FT) ADÓSSÁGSZERKEZET HATMILLIÁRDOS INGATLANVAGYONT VISZ PIACRA ANGYALFÖLD Mozognak az irodafejlesztők Több, mint hatmilliárd forint értékű ingatlanva­gyon eladását tervezi ebben az évben a XIII. kerületi önkormányzat - tájékoztatta a Napit Arató György, a kerület főépítésze. Két eredménytelen forduló után újra meghirdették a Népfürdő utca, a Duna, a Viza utca, és a Dráva utca által határolt, mint­egy 10 ezer négyzetméteres, összesen 30 ezer négyzetméter szintterület beépítését lehetővé tevő ingatlant, a korábbi kerületi szabályozási terv változatlanul hagyásával. Eszerint továbbra is csak szállodát, iroda­házat és szolgáltató létesítmények megvaló­sítását engedélyezik a közvetlen Duna-parti ingatlanra, a lakásépítést nem támogatják. A vevő - vagy vevők - számára változatlan az infrastruktúra-kiépítési kötelezettségit'' vagyis ki kell alakítaniuk a Népfürdő utca adott sza­kaszát és a rakparti utat, valamint parkosítaniuk kell az épületek között. A három ingatlan együttes induló ára 4,2 milliárd forint, a beépítés határideje 2015. A Duna-parti telekcsoporton kívül további 1,5-2 mil­liárd forint értékű területet - zömmel angyalföldi foghíjtelkeket - dobnak piacra a képviselő-testület múlt heti döntése értelmében. A főépítész elmondta: az irodafejlesztők újra moz­golódnak a kerületben a Dózsa György út, a Váci út és a Róbert Károly körút környékén, bár a legtöbben a terveiket nem viszik el az engedélyezési szakaszig. Azért akadnak kivételek, a Váci út, Föveny utca sarkán az idén kapott engedélyt három nagy épü­letre egy belga irodaház-fejlesztő, már le is bontotta a telken álló régi épületet, az Elzett korábbi irodaházát. Kereskedelmi, szállodai és irodai funkcióra készítettek terveket a Róbert Károly körút, Lehel út, Mohács utca sarkán fekvő területre is. Tervezési fázisban van a Fáy utcai egykori kínai piac ingatlana, amelyet egy magyar­­országi bejegyzésű irodafejlesztő vásárolt­­ meg, talán jövőre elindul egy többszintes üzletház építése. Zajlik a kerületi­­közö­s­­ségi ház kivitelezése, a 3,5 milliárdos projekt már „kinőtt” a földből, a megnyitót év végére tervezik. Végleg elszállni lát­sznak ugyanakkor a Duna Plaza mögötti, Budapest 360 fok lakópark nagyszabású tervei. A finanszírozás befagyása és a piac leállása hazautazásra kényszerítette a fejlesztőt. Az Árpád híd lábához megálmodott városközpont-beruházással sem történik már semmi érdemleges ebben az évben - mondta Arató, szepesi anita­ ­­ig Tig. --------------PÁLYÁZATI FELHÍVÁS MÓDOSÍTÁSA Orbánék átvették a kormányzást­ ­ Az Orbán-kormány tegnap megtartot­ta első ülését, a napirenden az árvízhely­zet és a polgári törvénykönyv újraírása szerepelt. Az Orbán-kormány tegnap hivatalosan is átvette a kormányzást a leköszönt Bajnai­­kormánytól, a munkában a miniszterek és a leendő államtitkárok mellett mintegy száz informatikai és jogász szakember is közremű­ködött - mondta Nagy Anna kormányszóvivő. A hétvégén már megkezdődött a kormányzás átvétele az agrártárcánál, illetve a Honvédelmi Minisztériumban, de az önkormányzati tárca átadása keddre marad, technikai okokból utol­sóként - mondta Navracsics Tibor közigazgatási és igazságügyi miniszter. A leköszönő kormány kifejezetten együttműködő volt, nem merültek fel akadályok - tette hozzá a miniszter. Kisebb hiányok felmerültek, de azokat gyorsan pótol­ták a leköszönő miniszterek és munkatársaik. A tervek szerint az államtitkárok a héten hivatalba lépnek, a jövő héten megkezdődik a szakállam­titkárok cseréje is - mondta Navracsics Tibor. LESZ ÚJ ALKOTMÁNY ► Lázár János, a Fidesz frakcióvezetője javaslatot tett az alkotmány újraírásával foglalkozó ad hoc parlamenti bizott­ság felállítására. Lázár bejelentette: a kormány hozzákezd az alkotmányozási munkához, országgyűlési határozati ja­vaslattal él, melyben egy alkotmányozó bizottság felállítását javasolja a parla­menti pártok részvételével. Az első ülésén a kormány a kétszeresére emel­te az árvízi védekezésre fordítható összeget, így a 800 millió forintos keret - ami kárenyhítésre is fordítható - 1,5 milliárd forintra emelkedett - mondta Nagy Anna.­­Az önkormányzati mi­nisztérium vis maior tartalékát a múlt héten a Bajnai-kormány már megemelte 500 millió forinttal - ám ez láthatóan elkerülte az új kor­mány figyelmét -, így a volt önkormányzati tárca, vagyis a mostani belügyminisztérium Vis maior tartaléka a két kormány „öntésének” köszönhetően összesen már kétmilliárd forintra rúg - ami egyharmada az eddig becsült, öt-hat milliárd forintos árvízkárnak.) A kormány újra nekifog a polgári törvénykönyv módosításának - a munka az elejéről kezdődik. Gesztusként a kormány a korábbi szakértői bizottságot kéri fel a Ptk. újraírására - mondta Navracsics. Rossz példa már van a sietségre, most nem a gyorsaság lesz az elsődleges­ napi Áprilisban nőttek az ipari árak Belföldön jobban, külföldön pedig mérsékeltebben nőttek az ipari árak áprilisban, ösz­­szességében az árszínvonal az előző havit 1,6 százalékkal múl­ta felül, az egy évvel korábbitól már csak 0,1 százalékkal ma­radva el. A KSH adatai szerint a belföldi értékesítési árak havi összevetésben három száza­lékkal, éves szinten pedig 5,2 százalékkal nőttek, emellett az exportárszínvonal 0,3 százalék­kal bővült, míg év/év alapon 5,1 százalékkal lett alacsonyabb. Utóbbi magyarázata, hogy a fo­rint árfolyama egy hónap alatt az euróhoz viszonyítva nem változott, a dollárhoz képest egy százalékkal gyengült, míg a 2009. áprilisi árfolyammal összevetve az előbbihez képest 10,1 százalék, utóbbihoz képest 11,6 százalék az erősödés. A hó­napban érdemi árnövekedés bel­ Forrás: KSH földön a kőolaj-feldolgozásban (+4,4 százalék), a kohászat, fém­­feldolgozásban (+2,9 százalék) és a vegyi anyag gyártásában (+2,8 százalék) volt. A belföldi értéke­sítésben jelentős súlyt képviselő áram, gáz és légkondicionálás árszintje a hónapban öt száza­lékkal lett magasabb. napi (2010. ÁPRILIS 30., SZÁZALÉK) Forintkötvény 42 Deviza-állampapír 24 Devizahitel 21 Forint-kincstárjegy 10 Forinthitel 2 forrás: ÁKK Előirányzat KIADÁS központi költségvetés 9121,00 Normatív és egyéb támogatások 485,5 Szociális támogatások és térítések 642,7 Garancia és hozzájárulás a tb-alapokhoz 1206,8 Költségvetési szervek és fejezeti kezelésű előirányzatok 4 060,00 Helyi önkormányzatok támogatása 1164,40 Kamatkiadások 1103,00 Befizetés az EU-ba 220,7 Állami vagyonnal kapcsolatos kiadás 81,3 Egyéb 106,23 Stabilitási tartalék 50 Elkülönített állami pénzalapok 387,9 Társadalombiztosítási alapok 4 371,10 Nyugellátások 2 902,50 Egészségügyi ellátások 1431,70 Tb költségvetési szervek kiadásai 44,83 BEVÉTEL Központi költségvetés 8300,50 Gazdálkodó szervezetek befizetései 1 033,20 Fogyasztáshoz kapcsolt adók 3199,80 Lakosság bevzetései 1 934,10 Bevételek az államháztartás alrendszereitől 1 836,30 Az állami vagyon és adósságszolgálat bevételei 302,1 Uniós elszámolások­­4,9 Elkülönített állami pénzalapok 419 Társadalombiztosítási alapok 4 288,20 Forrás: PM A Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (1133.Budapest, Pozsonyi út 56.) mint kiíró az állami vagyonnal való gazdálkodásról szóló 254/2007. (X. 4.) Kormányrendelet vonatkozó fejezetei alapján 2010. május 11-én egyfordulós, nyilvános pályázatot hirdetett (Pályázat) a Magyar Állam tulajdonában, a Honvédelmi Minisztérium vagyonkezelésében lévő, a Győr 5510/6 hrsz-ú 74,9823 ha területű ingatlan kivett beruházási terület, a 5510/5 hrsz-ú 2617 m2 területű kivett beruházási terület, valamint a 5510/7 hrsz-ú 119,9101 ha kivett beruházási terület megnevezésű ingatlanokból álló ingatlanegyüttes logisztikai fejlesztési célú megvásárlására. Kiíró a Pályázat benyújtásának határidejét­­ 2010. június 11.-30 (harminc) nappal meghosszabbítja, így a Pályázat benyújtásának határideje 2010. július 11-én 10.00 óra. A ingatlanegyüttes logisztikai fejlesztési célú megvásárlására vonatkozó, pályázati felhívásban és kiírásban szereplő feltételek egyebekben változatlanok maradnak. A pályázati felhívás az MNV Zrt. honlapján (www.mnvzrt.hu) olvasható. MNV MAttVAK VA«YMXK­«*m.Ő ANT­JT~.-------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------------■------------------------------­-----------------------------------------------------------------------■-------------------------L A Budapesti Corvinus Egyetem hallgatói és a Rudas Közgazdasági Szakközépiskola diákjai a CIB Bank Zrt. támogatása révén olvassák lapunkat. A Széchenyi István Egyetem Kautz Gyula Gazdaságtudományi Karának hallgatói a K&H Közgazdászképzésért Alapítvány támogatása révén olvassák lapunkat. r in­rnrrr­r forrásteremtés kkv-k számára az észak-alföldi régióban : Szervező"­i gazdaság Kiemelt ! SIKERESSÉ TESSZÜK! '«pont 2010.^*3. k,ámoga,eLo Helyszín: Kölcsey Rendezvényközpont, 4026 Debrecen, Hunyadi utca 1-3. rr.r»rt . * Fő­­­GAZDASÁGI VERSENYHIVATAL , 1 T líolf -KlIíM.1 VB — mm­­ —.. A Kamara tagjainak a részvétel díjtalan. Napi Gazdaság - Ahol üzlet lesz a hírből

Next