Napi Gazdaság, 2011. december (21. évfolyam, 233-253. szám)

2011-12-01 / 233. szám

A NAP BELFÖLDÖN NAPI GAZDASÁG 2011. DECEMBER 1., CSÜTÖRTÖK © ÖSSZEÁLLT A MAGYAR IMF-TÁRGYALÓDELEGÁCIÓ Fellegi Tamás nemzeti fejlesztési miniszter vezeti a magyar delegá­ciót a Nemzetközi Valutaalappal (IMF) folytatandó tárgyalásokon. A kormány által kijelölt hivatalos delegáció tagja Pleschinger Gyula pénzügypolitikáért felelős államtitkár és Rogán Antal, a parlament gazdasági bizottságának elnöke is - jelentette be a kormányszóvi­vő. Matolcsy György nemzetgazdasági miniszter nem tagja a kül­döttségnek. Arról egyelőre nincs hír, hogy a jegybank miként vesz részt a tárgyalásokon. Az MNB ugyanis akkor, amikor a Nemzetgaz­dasági Minisztérium közleményben jelezte, hogy új együttműkö­désre készül az IMF-fel, közölte, hogy "az IMF-fel történő bármely típusú együttműködés esetén az érintett ország kötelezettségét az adott ország jegybankja és kormánya közösen vállalja. Ennek meg­felelően a következő időszakban zajló IMF-tárgyalásoknak az MNB részese kell legyen". Giró-Szász András szóvivő azt is bejelentette, hogy Matolcsy György a jövő évi növekedési tervvel kapcsolatban konzultál a MNB vezetőjével. A növekedési tervvel összefüggésben a kormány meg kívánja várni a német kormány hivatalos állás­pontját, a 2012-es költségvetési javaslat makroszámait a kabinet a zárószavazásig módosíthatja. ADATSAROK-BELFÖLD A MAGYAR GAZDASÁG NÉHÁNY JELLEMZŐ ADATA Megnevezés időszak Érték Folyó fizetési mérleg egyenlege 2011.április-június 606 millió euró GDP változása (év/év, naptárhatást kiszűrve) 2011. április-június 1,50 százalék GDP változása (n.­év/n.­év, szűrt) 2011. április-június 0,70 százalék Fogyasztói árindex (év/év) 2011.október 3,90 százalék Jegybanki alapkamat 2011. november 6,50 százalék Ipari termelés (munkanappal kiigazítva, év/év) 2011.január-szeptember 6,2 százalék Építőipari termelés (volumen, év/év) 2011. szeptember -12,00 százalék Kisker, forgalom (év/év, naptárhatástól tisztítva) 2011. szeptember -2,5 százalék Külker, mérleg egyenlege 2011.január-augusztus 1282,00 millió euró Munkanélküliségi ráta (háromhavi átlag) 2011.augusztus-október 10,8 százalék Forrás: Napi Gazdaság-gyűjtés MEGHÍVÓ ---------------------------------------------------------­a Budapest Országos Önkéntes Kölcsönös Nyugdíjpénztár KÜLDÖTTKÖZGYŰLÉSÉRE A Budapest Országos Önkéntes Kölcsönös Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsa ezúton értesíti tisztelt küldötteit, hogy a Pénztár küldöttközgyűlését összehívta. A küldöttközgyűlés időpontja: 2011. december 19. délelőtt 9.00 óra Helyszíne: Budapest Bank székháza, 1138 Budapest, Váci út 193. Napirend: 1. A vagyonkezelő beszámolója 2. Az Ellenőrző Bizottság jelentése a pénzügyi tervről 3. A könyvvizsgáló jelentése a pénzügyi tervről 4. Határozathozatal a 2012. évi éves pénzügyi terv elfogadásáról 5. Határozathozatal az Alapszabály módosításáról 6. Határozathozatal a Választható Portfolios Szabályzat és a Befektetési politika módosításáról 7. Vezető tisztségviselők díjazása 8. Egyebek Határozatképtelenség esetén a megismételt küldöttközgyűlés változatlan helyen és napirenddel 2011. december 19. napján délelőtt 9.15 órakor kerül megtartásra. A megismételt küldöttközgyűlés a meghirdetett napirendi pontok tekintetében határozatképes, függetlenül a képviselt tagok számától. A napirendhez tartozó írásos előterjesztések 2011. december 12-től tekinthetők meg munkanapokon 14 és 16 óra között a Pénztár telephelyén (Budapest, Dunavirág u. 2.1. épület 4. emeletén). Megjelenésére feltétlen számítunk. Budapest, 2011. november 29. a Budapest Országos Önkéntes Kölcsönös Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsa KAP: A MAGYAR GAZDÁNAK NEM JÓ A TÁMOGATÁSI ARÁNYOK CSÖKKENTÉSE Magyarország nem érdekelt az agrártámogatási arányok csökkenésében vagy a támogatások zöldítése miatti többletköltség felmerülésében - mondta Czerván György, a Vidékfejlesztési Minisztérium államtitkára a parlament mezőgazdasági bizottsága ülésén. A Közös Agrárpolitika (KAP) 2013-as költségvetése nominálér­téken való befagyasztása a támogatások reálértékének csökkenését jelenti, ám az Európai Bizottság integrá­ciós modelljavaslata elfogadható Magyarország számára. A következő, 2014-2020 közötti időszakban a teljes KAP költségvetése 386,9 milliárd euró. Ebből az l-es pillérre 281,8 milliárd euró jutna, míg a II-es, vidékfej­lesztési pillérre 89,9 milliárd euró jön. A tagállamok részéről a legnagyobb ellenállás a zöld komponens mértéke és feltételei, valamint a az üzemen­ként­i támogatási felső határ miatti - 20-40-70-100 százalékos - elvoná­sok ellen mutatkozik. Ezek a magyar termelőknek sem előnyösek. Utóbbi miatt 9 millió euróval kevsebb közvetlen támogatást kapnának a nagyobb termelők. A zöld komponens egyes elemei legkevesebb hektáronként 30 eurós többletköltséget jelentenének a gazdák 87 százalékának. MEGHÍVÓ -----------------------------------------------------------­a Budapest Országos Kötelező Magánnyugdíjpénztár KÖZGYŰLÉSÉRE A Budapest Országos Kötelező Magánnyugdíjpénztár Igazgatótanácsa ezúton értesíti tisztelt Pénztár tagjait, hogy a Pénztár közgyűlését összehívta. A közgyűlés időpontja: 2011. december 19. délelőtt 11:30 óra Helyszíne: Budapest Bank székháza, 1138 Budapest, Váci út 193. A közgyűlésen történő részvétel feltétele a szabályos regisztráció megtörténte. A közgyűlésen részt vevő pénztártagok regisztrációjára 2011. december 19-én délelőtt 11:00 és 11:30 óra között kerül sor. Napirend: 1. A vagyonkezelő beszámolója 2. A PSZÁF JÉ-IV-104/2011., JÉ-IV-148/2011. és a JÉ-IV-153/2011. számú határozatainak ismertetése 3. Az Ellenőrző Bizottság jelentése a pénzügyi tervekről 4. A könyvvizsgáló jelentése a pénzügyi tervekről 5. Határozathozatal a 2012. évi éves pénzügyi terv elfogadásáról 6. Határozathozatal a hosszú távú (2012-2016) pénzügyi terv elfogadásáról 7. Határozathozatal a Szervezeti és Működési Szabályzat módosításáról 8. Határozathozatal a Választható Portfolios Szabályzat és a Befektetési politika módosításáról 9. Vezető tisztségviselő lemondásának tudomásulvétele 10. Vezető tisztségviselők választása 11. Vezető tisztségviselők díjazása 12. Egyebek Határozatképtelenség esetén a megismételt közgyűlés változatlan helyen és napirenddel 2011. december 19. napján délelőtt 11.45 órakor kerül megtartásra. A megismételt közgyűlés a meghirdetett napirendi pontok tekintetében határozatképes, függetlenül a megjelent, illetve képviselt Pénztártagok számától. A napirendhez tartozó írásos előterjesztések 2011. december 12-től tekinthetők meg munkanapokon 14 és 16 óra között a Pénztár telephelyén (Budapest, Dunavirág u. 2.1. épülete, emeletén). Megjelenésére feltétlen számítunk. Budapest, 2011. november 29. a Budapest Országos Kötelező Magánnyugdíjpénztár Igazgatótanácsa ADÓSSÁGCSÖKKENTÉSRE ÉS NYUGDÍJRA MEGY A KASSZÁK PÉNZE A magánnyugdíjpénztáraktól átvett vagyonelemek összértéke 2945,7 milliárd forint volt, az állampapír-állomány átvételével pedig csaknem 1400 milliárd forinttal csökkent az államadós­ság - derül ki Matolcsy György arra a kérdésre adott írásos válaszából, amelyet Tukacs István szocialista képviselő tett fel a gazdasági miniszternek. A képviselő szerint ugyanis a kormány a korábbi tervek szerint a pénz egy részét - 530 milliárd forintot - a "költségvetési lyuk" betömésére, mintegy 370 milliárdot a MÁV és a BKV konszolidálására, kétszázmilliárdot pedig a ppp-beruházások kiváltására akart költeni, ám ezek az elképze­lések év közben többször módosultak, így a vagyon tényleges felhasználásáról kevés információ áll rendelkezésre. A miniszter tájékoztatása szerint a még fel nem használt vagyonelemeket is az adósság csökkentésére használják fel. A Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alap 529 milliárd forintot fizet be a büdzsé­be, 434 milliárdot nyugdíjcélra fordítanak, 95 milliárdot pedig a központi költségvetés használ fel. A reálhozam-kifizetéshez szükséges 233 milliárdot a magánpénztáraknak utaltak át. Megerősítette a magyar besorolást az S&P A hitelminősítő megerősítette, kivárja az IMF-tárgyalások végét, csak azután dönt ismét a magyar adósság besorolásáról. Elemzők szerint a labdát most átpasszolták a kormány térfelére. A Standard & Poor's megerősítette Magyarország BBB- osztályzatát - ez a befektetésre ajánlott kategória alsó szélét jelenti, eggyel a bóvli felett - és annak negatív kilátását. A hitelminő­sítő röviddel azt megelőzően, hogy a Moody's a bóvliba vágta vissza Ma­gyarország hitelbesorolását, már jelezte, megvárja az esetleges hasonló lépéssel február végét, vagyis az IMF-fel való tárgyalások lezárultát. A mostani be­jelentéssel gyakorlatilag újra megerősí­tette a hírt, hogy a besorolás felülvizs­gálatával kivár február végéig, azaz a magyar IMF-tárgyalások befejezéséig. Az S&P úgy véli, megerősítheti a hite­lességet az IMF-megállapodás. Miután érdemi újdonságot nem jelentett, az S&P szerdai közlése nem befolyásolta érdemben az euró forintjegyzését. A Fitch, amelynél az S&P-hez ha­sonlóan szintén a legalacsonyabb, még befektetésre ajánlott kategóriában van Magyarország, november 18-án közöl­te, hogy egy új IMF-programról való megállapodás pozitív lépés volna és csökkenthetné a szuverén be­sorolásra nehezedő nyomást. A Moody's múlt pénteki leminősítését követően kezdett el terjedni az a piaci pletyka, hogy az S&P végül mégsem várja meg a tárgyalások befejezését, és csatlakozik a leminősítők sorához, így jó hír, hogy megerősítették korábbi döntésüket - mondta Németh Dávid, az ING közgazdásza. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ne lehetnének olyan válto­zások, amelyek megváltoztatnák a hitelminősítő véleményét. Az, hogy milyen hírek érkeznek az IMF-tárgyalásról, valamint hogyan alakul a nemzetközi környezet, akár fel is gyorsíthatja a folyamatokat. A labdát most átpasszolták a kormány térfelére, időt kapott a vitás pontok rendezésére, például a Bankszövetséggel való megállapodásra. A nyomás nagy a kormányon, hiszen nemcsak a jegybank, de az eurózóna-országok közül többen, a hitelminősí­tők és a pénzpiacok is akkor nyugodnának meg, ha Magyarország megkötné az IMF-megállapodást. Egyrészt hiába célja a kormánynak az adósságállo­mány csökkentése, a finanszírozási szerkezet miatt jövőre elkerülhetetlenül megnő az ország refinan­szírozási igénye. Másrészt a pénzpiacokat ezen túl a jelenleginél kiszámíthatóbb gazdaságpolitika is megnyugtatná és egy megállapodás a hitelesség nö­vekedését is magával hozná. Biztos, hogy ösztönzőleg hathatnak a hitelminősí­tők, azonban a jelenlegi piaci környezetben ettől füg­getlenül is rendben haladnának a tárgyalások - véli Barcza György, a K&H vezető elemzője. A jövő évi világgazdasági és pénzpiaci kilátások alapján ugyan­is szinte lehetetlen a szükséges 4,7 milliárd eurónyi hitel refinanszírozása. Ez épp elég kényszerítő erőt jelent a megegyezésre. Pintér András --w­-ri Az orvosi kamara nem tart a szlovák helyzettől A Magyar Orvosi Kamara (MOK) a Magyar Orvosok Szövetségével karöltve arra kéri a magyar orvosokat, hogy ne vegyék figyelembe a szlovák kormányfő segítségkérését, ne vál­laljanak orvosi tevékenységet a Szlovák Köz­társaság területén, ne gyengítsék küzdelmüket - közölte Éger István, a MOK elnöke tegnapi sajtótájékoztatóján. Mint Éger hangsúlyozta, a magyar szakmai közvélemény, az orvosi köztestület mellett az Eu­rópai Uniós Orvosok­­ Állandó Bizottsága (CPME) múlt szom­bati közgyűlése is példátlannak és meg­engedhetetlennek tart­ja a létfeltételeik bizto­sításáért harcoló or­vosokkal szemben­i erőszak alkal­mazását. Meg­jegyezte, reális a veszélye annak is, hogy a szlovák orvosokat a volt szovjet utódállamokból érkező szak­emberekkel pótolják, akik számára ezzel úgy nyílik meg az út az uniós hivatásgyakorlás előtt, hogy a képzettségüket, diplomáikat nem akkreditálták. Mint kifejtette, nem tart attól, hogy Magyarországon a szlovákiaihoz hasonló helyzet áll elő, a jelek szerint a döntés­hozók békés úton kívánják rendezni a magyar orvoskar helyzetét. Rámutatott, első lépésben a mintegy 30 ezres orvoskar nettó százezer forintos béremelése, valamint az egészségügyi szakdolgozók fizetésének rendezése mintegy százmilliárdos költségvetési igénnyel jár, ám ennek fedezetét a költségvetési sarokszámok ismeretében nem látják. SZEPESI ANITA Nem bölcsek a magyar cégek A magyarországi cégek jobban utánajárnak a vevőik múltjának, mint az európai átlag, ám ezt leszámítva nem túl innovatívak abból a szempontból, hogyan védekezhetnének a késve fizetett számlák ellen. A hitelképességet például csak 29 százalék ellenőr­zi. Az európai cégeknek ez fon­tosabb szempont, mint az, hogy mit csinált a partner az előző években - hiszen egy megbízha­tó vevő is megroggyanhat. Azért már itthon is fontosabbak lettek az éven belüli kimutatások, a szégyenlisták, a céginformációs rendszerek kimutatásai, ahol annak is nyoma marad, ha a cég­vezető, cégtulajdonos más vállal­kozásai bajba kerülnek. A kívánatosnál ritkábban él­nek a készpénzes eladással a hazai vállalkozások - csak 25 százalékuk alkalmazza követe­léskezelési eszközként -, az euró­pai átlag 33 százalékos. Pedig ez kiemelten fontos eszköz lehetne, főleg azért, mert a magyar cégek jóval nagyobb arányban élnek a halasztott fizetés lehetőségével - LEJÁRATON TÚLI SZÁMLÁK KIFIZETÉSE* (SZÁZALÉK) az európai 63 százalékos átlaghoz képest 80 százalékban. Ennek oka a vevő megtartása. Meglepő, hogy ez fontosabb a saját likvi­ditási biztonságnál is - a cégek ugyanis általában rosszul mérik fel, s nem is fordítanak kellő figyelmet arra, milyen ütemű kifizetést tudnak profitvesztés mellett elviselni. A forgási sebes­ség - a számla kiállításától annak kifizetéséig tartó idő - összesen 52 nap átlagosan. NAPI ► A cégek hatoda vesz igénybe profi megoldásokat, legyen szó akár hitelbiztosításról, akár behajtó cég megbízásáról. Legalább annyi előrelépés viszont történt, hogy hamarabb kezdik el kikül­deni a fizetési felszólításokat - mondta Vanek Balázs, az Atradius Hitelbiztosító fióktelep-vezetője. Az olyan kifinomultabb vagy költségesebb módszerek, mint az önbiztosítás, behajthatatlan követelés ellen képzett tartalék vagy akár az egyveres függés csökkentése elvétve fordul elő, arányuk tíz százalék alatti. 1-15 napja 16-30 napja 31-60 napja 61—90 napja 90 napon lejárt lejárt lejárt lejárt­túli Magyarország 77 136 2 1 Európa 52 19 185 6 Globális átlag 51 19 186 6 •belföldi ügyfelek Forrás: Atradius

Next