Napi Gazdaság, 2015. március (25. évfolyam, 41-62. szám)
2015-03-02 / 41. szám
» üzleti és pénzügyi hírlap » VISEGRÁDI NÉGYEK SZABADALMI INTÉZETE Budapesti központtal létrejön a visegrádi szabadalmi itézet (VSZI) - állapodtak meg múlt héten a visegrádi együttműködés országaiban működő iparjogvédelmi hatóságok vezetői. A megállapodást magyar részről Bendzsel Miklós, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalának elnöke írta alá. A VSZI kormányközi szervezetként jön létre és előreláthatóan 2016- ban kezdi meg működését. Ezáltal az eddigieknél előnyösebb feltételekkel vehetik igénybe a régió feltalálói és vállalkozásai a világ 148 országára kiterjedő Szabadalmi Együttműködési Szerződés rendszerét. LASSULÁST LÁT A GKI Bár tavaly átmenetileg kiugróan gyors, 3,5 százalékos volt a növekedés, idén lényeges lassulás valószínű - közölte a GKI Gazdaságkutató Zrt. A GKI szerint a GDP idén csak 2 százalékkal bővülhet, mert az EU-támogatások már csökkennek, s az üzleti beruházások alig növekednek. A kutatóintézet, szerint, az alacsony infláció, valamint a devizahitelesek terheinek csökkenése miatt gyorsul a fogyasztás. TOP ÖTVEN A TURIZMUSBAN Gerendai Károlytól (Sziget Fesztivál) kezdve Baán Lászlón (Szépművészeti Múzeum és Magyar Nemzeti Galéria) át Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterig 24, nem közvetlenül a turisztikai szektorban dolgozó személy szerepel a Turizmus Kft. által kiadott, Magyarország turizmusára legnagyobb befolyással bírók top 50-es listáján. BRÓKERBOTRÁNY Ma elindulhat a Buda-Cash bankjainak felszámolása Sikkasztás miatt indult nyomozás a Buda-Cash ügyében, az ügyfelek jó része már e héten számíthat valamilyen kártalanításra. Dénes Zoltán Sikkasztás gyanújával ismeretlen tettes ellen indult nyomozás a Buda-Cashügyben, a brókerház vezetőit még nem hallgatta ki a rendőrség - közölte a Buda-Cash vezérigazgatóját, Tölgyesi Pétert védő Bánáti János szombaton a Hír Tv-vel. Az ügyvéd előző nap az MTI-nek azt mondta, a társaság vezetői nem menekültek külföldre, az országban vannak, és a hatóságok rendelkezésére állnak. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) tájékoztatása szerint már ma elindulhat a felszámolási eljárás a DRB bankcsoporthoz tartozó pénzintézeteknél és ezzel együtt az ügyfelek 30 millió forintig terjedő kártalanítása. A Buda- Cash ügyfeleinek kártalanítása a hét közepén indulhat, nagyjából hatmillió forintra számíthatnak a sértettek. Még ezen a héten közérdekű keresetet indít a székhely szerinti járásbíróságon a Fogyasztóvédelmi Egyesületek Országos Szövetsége (FEOSZ) a Buda-Cash Brókerház Zrt.-vel és az érdekeltségébe tartozó DRB-bankcsoporttal szemben - jelentette be pénteken Baranovszky György, a szervezet elnöke. Mint mondta, jogerős ítélet alapján kötelező lesz kártalanítani a fogyasztókat, és nem akarják, hogy az ügyfeleknek egyenként kelljen pert indítani. Közben több közüzemi szolgáltató - Elmű, Émász, E.On, Tigáz, Alföldvíz - méltányos eljárást ígért a brókerbotrány károsultjainak. Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter a közszolgálati televízió Az este című műsorában azt mondta, már a múlt héten elkezdtek dolgozni egy jogszabály-módosító csomagon, ami többek között az ellenőrzési periódus mostani öt évének három évre való csökkentésére tesz majd javaslatot. Amennyiben a jegybank is jóváhagyja a több fogyasztóvédelmi felvetést tartalmazó javaslataikat, akkor azok rövidesen a kormány elé kerülhetnek és parlamenti döntés is születhet a kérdésben. Az eddigi információk szerint a Buda- Cash körülbelül 60-65 milliárd forinttal nem tud elszámolni a saját tulajdonában lévő DRB-bankcsoport bankjai felé, mert meghamisíthatta azokat a kimutatásokat, amelyek alapján az érintett pénzintézetek a mérlegeikben nyilvántartották az értékpapír-állományt. További mintegy 30-40 milliárd forinttal pedig ügyfeleit rövidíthette meg a brókercég. Az ügyben 84 önkormányzati is érintett. A politikai pártok is keresik a felelősöket. A Fidesz-frakció szerint az MSZP megpróbálja elkenni saját szerepét a Buda-Cash-ügyben, pedig „a Kulcsárügy után egy újabb szocialista brókerbotránnyal állunk szemben”. A kormánypárti képviselőcsoport ezt arra reagálva közölte, hogy az MSZP szombaton a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyelete (PSZÁF) önállóságának helyreállítását követelte az ügygyel összefüggésben. A Jobbik átfogó vizsgálatot követel. (Továbbiak a 9. oldalon.) Rövidesen pénzükhöz juthatnak a DRB-bankcsoport ügyfelei Fotó MTI ÉRKEZNEK A LEVELEK Megkezdődött a banki elszámolások kipostázása Napi Gazdaság Hétfőtől minden devizahiteles ügyfél számára kézzelfoghatóvá válik, hogy a bankoknak vissza kell adniuk a tisztességtelen, egyoldalú szerződésmódosításból és az árfolyamrésből származó bevételüket - közölte pénteki sajtótájékoztatóján Varga Mihály (képünkön). A nemzetgazdasági miniszter emlékeztetett: a jelzálog-devizahiteleseknek március 2. és április 30. között kell 3 millió szerződést érinthet az elszámolás megkapniuk a pénzintézet tájékoztató levelét az elszámolás és a forintosítás részleteiről, míg a nem jelzálogalapú hitelek felvevői az elszámolásról kapnak majd tájékoztatást. A miniszter szerint a devizaalapú fogyasztói jelzáloghitelek kivezetésével mintegy 3600 milliárd forint hitelt forintosítottak, amivel közel félmillió család otthonát védte meg a kormány a szélsőséges és előre nem kiszámítható árfolyamváltozásoktól. A deviza- és forinthitelekkel kapcsolatos elszámolás a hitelintézeteknél 2,4 millió, a pénzügyi vállalkozások ügyfeleivel együtt 3 millió szerződést is érinthet. Ez hatalmas logisztikai és technikai feladatot jelent a pénzügyi intézményeknek, van olyan nagybank, ahol számításuk szerint 16 tonnát tesz ki az elszámoló levelek súlya. A szaktárca számításai szerint a visszatérítés átlagos mértéke 25 százalék lesz, a gyakorlatban 10-40 százalék között alakulhat attól függően, hogy az ügyfelek mikor, milyen árfolyamon vették fel a hitelt, illetve a pénzügyi szolgáltató hányszor emelt kamatot és milyen árfolyamot alkalmazott. A magyarországi bankok 2014-ben összesen 446,5 milliárd forint adózott veszteséget szenvedtek el, szemben a 2013-as, 31 milliárd forintot meghaladó nyereséggel - derül ki a Magyar Nemzeti Bank honlapján pénteken közzétett előzetes adatokból. A pénzintézetek 77,5 milliárd forintos adófizetési kötelezettsége tavaly tízmilliárddal volt kisebb, mint egy évvel korábban. Fotó: MTI www.napigazdasag.hu » 2015. március 2., hétfő MAGYAR GAZDASÁG 3 A Századvég Gazdaságkutató Zrt. munkatársakat keres A Századvég Gazdaságkutató Zrt. makrogazdasági kutatócsoportja az elemzői munka iránt érdeklődő munkatársakat keres, az alábbi munkakörökbe: • Tudományos munkatárs - fiskális elemző • Tudományos munkatárs - makrogazdasági elemző Fiskális elemző Elsődleges feladatok: • hazai államháztartási folyamatok elemzése havi, illetve negyedéves rendszerességgel; • gazdaságpolitikai változások, elemzése, értékelése, hatástanulmányok készítése; • államháztartási folyamatokra vonatkozó előrejelzések készítése; • egyéb, a fiskális politikát érintő projektek koordinálása. További feladatok: • makrogazdasági folyamatok eseti elemzése; • ágazati elemzések, piacfeltáró kutatások készítése; • a makrogazdasági elemző csapat előrejelzéseinek támogatása; • tájékoztatók, prezentációk készítése. Makrogazdasági elemző Elsődleges feladatok: • nemzetközi gazdasági folyamatok elemzése havi, illetve negyedéves rendszerességgel; • gazdasági változások elemzése, értékelése, hatástanulmányok készítése; • a munkaerő- és tőkepiac elemzése, értékelése; • a makrogazdasági elemző csapat előrejelzéseinek támogatása. További feladatok: • hazai makrogazdasági folyamatok eseti elemzése; • ágazati elemzések, piacfeltáró kutatások készítése; • ökonometriai feladatok ellátása, adatbázis-kezelés; • tájékoztatók, prezentációk készítése. Elvárások: • felsőfokú közgazdasági végzettség; • kutatói érdeklődés; • legalább középszintű szakmai angol nyelvtudás; • erős statisztikai, módszertani ismeretek; • önálló, megbízható, rugalmas munkavégzés; • magabiztos kommunikációs és íráskészség. Előnyt jelent: • az államháztartási vagy makrogazdasági folyamatok elemzésében szerzett jártasság; • 1-3 év releváns szakmai tapasztalat; • statisztikai programcsomagok használatában szerzett gyakorlati tudás; • ágazatok elemzésében szerzett jártasság; • megkezdett vagy befejezett Phd, illetve külföldi egyetemen szerzett mesterfokozat; • angol nyelvű szakmai anyagok írásában való jártasság. Amit kínálunk: • versenyképes fizetési és juttatási rendszer; • szakmai fejlődési lehetőség; • dinamikus csapat. Munkavégzés helye: Budapest, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. III. kerületi irodája. A jelentkezőktől az alábbiakat kérjük: • magyar nyelvű, fényképes önéletrajz és rövid motivációs levél; • egy minimum 4, maximum 6 slide-os, magyar nyelvű, saját szerkesztésű grafikonokra épülő prezentáció az alábbi témák valamelyikében: - Nemzetközi konjunktúra a 2008-as válság után; - A magyar államháztartási hiány alakulása az elmúlt évtizedben. Jelentkezni e-mailben lehet a fentiek csatolásával a virovacz@szazadveg.hu címen. A tárgyban kérem tüntesse fel: „Pályázat: tudományos munkatárs”. A pályázatok beküldésének határideje: 2015. március 13.