Nefelejts, 1866. január-december (8. évfolyam, 1-52. szám)

1866-09-16 / 37. szám

így 3sak. aiig®aayiiaka Látni szeretnélek még egyszer, — utolszor, — Nézni kárhozatom, bűvös mosolyodban, Ráborulni sírva, még egyszer kebledre, S utolsó könyemet elzokogni ottan. Látni szeretnélek még egyszer, utolszor, — Csókolni a kezet, mely megölte lelkem. Porba hullva mélyen, hallgatni még egyszer, édes, piros ajkad, mint átkoz meg engem,. Látni szeretnélek még egyszer, utolszor, — Látni, — és tőrt döfni hütelen szivedbe! S hulládra borulva sírni végtelenül! Sírni végtelenül, — meghalni fölötte! B. Pongrácz Emil, így é 1* t o x é 1. — Beszély. — Dominkovics Máriától. (Folytatás.) — Egy köztiszteletben álló személyiség, házunknak is jó barátja, Beauveau báró bankár, — magyarázá félén­ken a gróf. — S azt hiszitek, hogy én áruczikként, szerelem nél­kül, e néhány, külsőleg boldog, s fényes, belsőleg nyomor­teljes s szenvedésdús évért eladnám magam? Sajnálom, hogy ily kevéssé ismertek. Bármily okokat hoznátok is elő, én egyszer mindenkorra azt mondom hajthatlanul, hogy: nem. Azt mondod atyám, hogy j­övöm nincs bizto­sítva, mindegy, dolgozni, s ha már nem lehet, inkább kol­dulni fogok, mintsem hogy ott szerelmet hazudjam, hol nem érzem azt, s eltitkoljam ott, hol érzem azt, rejtekben áldozva tiltott szenvedélyemnek, miglen valamely vélet­­lenség által nyilvánosságra jó tettem, s én, mint családi életem meggyalázója álljak a világ előtt, életem végéig hordva lelkiismeretem nehéz vádját, — mondá élesen. — Tudtam, hogy makacsságodon tervünk hajótörést fog szenvedni, s hogy készebb vagy magadat egy bizony­talan jövőnek kitenni, mint botor elveidtől eltérni, — be­szélő a gróf hevesen. — S ha e házasság kissé zilált anyagi körülmé­nyeinkre nézve, melyeket hogy ha most el nem rendezünk, fenyegető lehetne, később nagyon előnyös volna, remélem, csak teljesítenéd kérelmünket, — mondá Pálma nyájasan. — Hogy értsem ezt? — kérde Coralie. — Egyszerűen szólva, úgy hogy nekünk oly pénzbeli összeköttetéseink vannak Beauveauval, melyek elkerülhet­­lenü­l szükségessé teszik, hogy ze­neje légy, — mondá a grófnő merészen. — Szóval ti el akartok engem adni, mert ez előnyös volna rátok nézve, a nélkül hogy tekintetbe vennétek, hogy én ez embert utálom, s szemtelen tolakodásai már régen sértenek. Ti talán azért, hogy egy évi kamatot elenged­jen, képesek volnátok egész életemet feláldozni. Ez tehát a szülői gyöngédség s gondoskodás, —• beszélő gúnyosan. — Hogy ez előnyös házassági ajánlatot nem akarod elfogadni, oka bizonyosan valamely regényes hajlam, me­lyet szivedben táplálsz, s mit közelebbről megvizsgálva botránynak lehetne nevezni, annak tárgyát fölkeresni bo­lyongsz, napokat lóháton egyedül, mint egy arszlánnő, — jegyző meg hevesen a gróf. — Atyám, mérsékeld magad, fontold meg szavai­dat, s ne sérts méltatlanul. Igen, én táplálok keblemben egy érzeményt, de nem szerelmet. Nem fogadhatom el e házassági ajánlatot, mert e férfiú iránt kimondhatlan ellen­szenvet érzek, s mert merőben ellenkeznék az életczélommal. — Mely bizonyosan könnyelmű kalandok folytatásá­ból áll, — jegyző meg a grófnő sértőleg. — Mivel oly végsőig vittétek e dolgot, megmondom a valódi okát, miért nem fogadom el ez ajánlatot; azért, mert nem akarok az oltárnál — hová fogalmam szerint Csak valódi érzelmeket szabad vinni — hamisan esküdni, mint némelyek, kik, mivel érdekeik úgy kívánják, elfogad­ják a nem szeretett férjet is, s annak kegyeit, hízelgések által kinyerve, elvakitják látszólagos erényességük által migyen titokban bűnös viszonyt folytatnak, megszentségte­­lenitve a házasság szent kötelékeit, s lábbal tiporva a csa-37

Next