Nefelejts, 1869. január-december (11. évfolyam, 1-52. szám)
1869-05-23 / 21. szám
XI. évfolyam, 21. szám, 1869. Május 23. ERDŐDÖN. Oh de szép volt az az alkony Midőn először láttalak, Virágillat volt a jégben. Hold és csillagok az égen Madár dalolt a lombok alatt. Te ott ültél a gyeppadon En elmerengve néztelek, A halvány hold sugáránál Olyan tündéries valál Suttogtak a hárslevelek. Édes titkok mindenfelé, A lombok közt s lelkünk körül, Minő csodás egy állapot, Midőn a szív pár percz alatt, Remél, csügged, szenved, s örül. Szerelem te mindenható! Mely kéz vezeti munkádat?! Távolban is elérhető, Szó nélkül is megérthető Te alkotod e csodákat. REGINA. — BESZÉLY. — Irta: SÁRVÁRY ELEK. I. Pesten a hajdani Zrinyi-kávéház a legkedvesebb gyüldése és szórakozási helye volt a fiatalságnak e század harminczas éveiben. Itt vitatták meg a pezsgő vérű jurátusok, fekete kávé mellett, jogi kérdéseiket; itt határzák el kirándulásaik czélpontját; itt tervezgeték ártatlan s néha ártalmas csinyeiket és szerelmi kalandjaikat. És e délezeg ifjak valóban delejes vonzerőt gyakoroltak a Pest-város hajadonaira. Ki a főváros szép hölgyeit kényelmesen s mentős nagyobb mennyiségben óhajtá látni, csak a Zrínyi kávéház ablakának egyik fülkéjébe kellett ülnie s bájosbnál bájosb alakok váltakoztak szemei előtt. A pesti leányos házi urak nagyobb részét akkor is ugyanazon csökönyösség jellegzé, mint mai nap s miután akkor sem nagyon szívelték, ha egy-egy jurátusocska házuk küszöbét sűrűen átlépdegélte, nem csoda, ha a kegyetlen apák e zsarnokságát, sokkal jobb szívű leánykáik azáltal egyenlíték ki, hogy szép, verőfényes délutánonkint kisétálván, a hozzájok közeledhetést lehetővé tették. Azt pedig igen jól tudták, hogy a nagyreményű fiatalságnak a Zrínyi volt délutánonkint legkedvesb tartózkodási helye, s nem lehete tőlük rész néven venni, ha szándékos véletlenségből, utjukat arra találták venni. Egy szép májusi nap délután három elegáns ifjú állt meg a kávéház előtt s egykedvüleg szemlélgeték a jövő-menőket. Azon időben a monocli, binocli, zwikker, s többféle szemrontó szerszám még nem volt divatban s e hiányt az ifjak bajuszpedergetéssel vagy olykor kacsintgatással igyekeztek pótolni s a fősulyt e helyett sárga rézgombos frakkjukra, fehér nadrágokra, fodros ingükre s elefántcsontgombos nádpálczájukra igyekeztek fektetni. Igaz, hogy oly szerecsenkondorságu hajjal nem kérkedhettek mint modern uracsaink, — mert azon időben a fodrászok jóformán éhen vesztek volna még el, — de voltak gonddal ápolt hunczutkák, úgynevezett vuklik, melyeket kiki maga, saját sütővasával sodorított befelé, egy, két, három hurkára, mára szerint a mint azt a helyzet ünnepélyes minősége követelte. Az említett három ifjú nemcsak azért volt föltűnő, mivel az akkori gavalléria kellékeinek legkisebb részletekig megfeleltek, de, mert e három jó barát a fővárosnak, --az ifjak egyhangú állítása s az ezeknél sokkal illetékes hölgyvilág ítélete szerint — legszebb három ifja volt. Utóbbiak véleménye szerint, róluk bátran mintázhatta volna a szobrász, Adonist, Apollót, vagy akár Alkibiadot, oly pazarul elözönlé őket a természet a legritkább anyagi tökélyekkel, míg szellemük a külszépséggel teljes arányban állott. Az évnek négy szaka mintegy huszonnégyszer vonulhatott már el fejük fölött, de azért még a „blazirt“ szó nem volt szótárukba fölvéve. Arczuk üde, szemük ragyogó, kedélyük vidám, s élénk 21 LAURA GUSZTÁV.