Nefelejts, 1869. január-december (11. évfolyam, 1-52. szám)

1869-05-23 / 21. szám

XI. évfolyam, 21. szám, 1869. Május 23. ERDŐDÖN. Oh de szép volt az az alkony Midőn először láttalak, Virágillat volt a jégben. Hold és csillagok az égen Madár dalolt a lombok alatt. Te ott ültél a gyeppadon En elmerengve néztelek, A halvány hold sugáránál Olyan tündéries valál Suttogtak a hárslevelek. Édes titkok mindenfelé, A lombok közt s lelkünk körül, Minő csodás egy állapot, Midőn a szív pár percz alatt, Remél, csügged, szenved, s örül. Szerelem te mindenható! Mely kéz vezeti munkádat?! Távolban is elérhető, Szó nélkül is megérthető Te alkotod e csodákat. R­EGINA. — BESZÉLY. — Irta: SÁRVÁRY ELEK. I. Pesten a hajdani Zrinyi-kávéház a legkedvesebb gyül­­dése és szórakozási helye volt a fiatalságnak e század harmin­­czas éveiben. Itt vitatták meg a pezsgő vérű jurátusok, fekete kávé mellett, j­ogi kérdéseiket; itt határzák el kirándu­lásaik czélpontját; itt tervezgeték ártatlan s néha ártalmas­­ csinyeiket és szerelmi kalandjaikat. És e délezeg ifjak valóban delejes vonzerőt gyakoroltak a Pest-város hajadonaira. Ki a főváros szép hölgyeit kényelmesen s mentős na­­­­gyobb mennyiségben óhajtá látni, csak a Zrínyi kávéház abla­kának egyik fülkéjébe kellett ülnie s bájosbnál bájosb ala­kok váltakoztak szemei előtt. A pesti leányos házi urak nagyobb részét akkor is ugyan­azon csökönyösség jellegzé, mint mai nap s miután akkor sem nagyon szívelték, ha egy-egy jurátusocska házuk küszöbét sű­rűen átlépdegélte, nem csoda, ha a kegyetlen apák e zsarnok­ságát, sokkal jobb szívű leánykáik azáltal egyenlíték ki, hogy szép, verőfényes délutánonkint kisétálván, a hozzájok közeledhe­­tést lehetővé tették. Azt pedig igen jól tudták, hogy a nagy­reményű fiatalságnak a Zrínyi volt délutánonkint legkedvesb tar­tózkodási helye, s nem lehete tőlük rész néven venni, ha szán­dékos véletlenségből, utjukat arra találták venni. Egy szép májusi nap délután három elegáns ifjú állt meg a kávéház előtt s egykedvüleg szemlélgeték a jövő-me­nőket. Azon időben a monocli, binocli, zw­ikker, s több­­féle szemrontó szerszám még nem volt divatban s e hiányt az ifjak bajuszpedergetéssel vagy olykor kacsintgatással igye­keztek pótolni s a fősulyt e helyett sárga rézgombos frakkjuk­ra, fehér nadrágokra, fodros ingükre s elefántcsontgombos nád­­pálczájukra igyekeztek fektetni. Igaz, hogy oly szerecsenkon­­dorságu hajjal nem kérkedhettek mint modern uracsaink, —­­ mert azon időben a fodrászok jóformán éhen vesztek volna még el, — de voltak gonddal ápolt hunczutkák, úgynevezett vuklik, melyeket kiki maga, saját sütővasával sodorított be­felé, egy, két, három hurkára, már­a szerint a mint azt a hely­zet ünnepélyes minősége követelte. Az említett három ifjú nemcsak azért volt föltűnő, mi­vel az akkori gavalléria kellékeinek legkisebb részletekig meg­feleltek, de, mert e három jó barát a fővárosnak, --az ifjak egyhangú állítása s az ezeknél sokkal illetékes­ hölgyvilág ítélete szerint — legszebb három ifja volt. Utóbbiak vélemé­nye szerint, róluk bátran mintázhatta volna a szobrász, Ado­­nist, Apollót, vagy akár Alkibiadot, oly pazarul elözönlé őket a természet a legritkább anyagi tökélyekkel, míg szellemük a külszépséggel teljes arányban állott. Az évnek négy szaka mintegy huszonnégyszer vonulha­tott már el fejük fölött, de azért még a „blazirt“ szó nem volt szótárukba fölvéve. Arczuk üde, szemük ragyogó, kedélyük vidám, s élénk 21 LAURA GUSZTÁV.

Next