Nefelejts, 1870. január-december (12. évfolyam, 1-52. szám)

1870-10-09 / 41. szám

XII. évfolyam. 41. szám. Októbar 9.1870. ;­ Hulló levelek.X XXV.) , X X X Oly csöndes az alkony! Zajnélküli szellők Lebbennek a jégen,X S az égi magasban,X X Nyugat felé tartva,X X Tört fellegek úsznak...X X X X X X X Kertünk szelíd árnyán Szűzharmata lombok Bólintva susognak, S rezegnek a késtül a kis levelek..X X Megcsörren a cserje,X S rejtett kicsi fészkén Üdvnek, szerelemnek Erzészek­ hangján, Álomszerű neszszel, Piczinyke madárpár Édes kotyogás közepett lepihen... ... S mig keblem e képem­ Úgy elfogul, úgy fáj, S mig rajtam a vágyak Fényes zaja száll át: Addig te, szerelmem, Itt nyugszol ölemben, • X X S nem hallod e szívnek Lázas dobogását, S nem érzed e lét buja bűverejét.. ... Jobb, jobb is! Aludj’ hát ! Ne tudd, amit én most E kép s a mi képünk Szemléletin érzek... Ah ! lopd meg a perczet! Álmodj’ te csak, álmodj’ !... ... Mig én azalatt majd­ Szép hosszú hajadnak s Keblemre terülő Fürtjével enyelgve, Egy könyt törülök kit­­­s Bágyadt szemeimből, Nehogy hideg arczod, Vagy kebledet érve, Lelkedbe szivárgjon... Álmodj’ te csak, álmodj’! S én kérem az Istent, Hogy adjon e könynyel Szememre is álmot, S ha rád leborulva, Majd én is elalvám, Ne keltse fel értünk, Ne, oh soha többé; Csupán, ha e létért Oly életet adhat, Amely örökifjú! — Avagy legalább mely Hozzánk frigyül állva, Mindvégig igaz, hű, S nem ont a halálra kaczér szemeket... XX­­VI. Oh! mennyi kérdés szól szemedből, Ha olykor rám tekintesz! És mennyi érzés árad onnan Az én érzelmeimhez! Hová lett a beszédes éj s nap ? Hová a gazdag mámor ? Hová a lég­hűs illatárja­? S a táp ez illatárból ?!... A természetnek örök rendje Változott meg tán?! — kérded. — S szemem kiégett pillantása Felel szomorún néked... 1 1 X X X X Benedek Aladár. 41

Next