Nefelejts, 1872. január-december (14. évfolyam, 1-51. szám)

1872-06-30 / 26. szám

<; ík í \ * \ *> > st i (■c1 << s A Miff® OMHBJMftL*) — Mosenthal S- H. — Egymagában, ravatalján Szegény ifjú nyugszik; ágya Összerótt kemény fenyő. Majd kezéig jó idegen nép,‚ Halk imát mond, s viszi gyorsan, Hogy „jó helyre“ térjen ő. S megfakult lapok szállongnak, Telve kincset érő dallal, A pusztult terem fölé. Dalok hitről, szerelemről, Csöppek ama kettős sebből, Mely hű szivét megölé.• A Ghetto komor utczájában, Karcsú ivü ablakánál A dicső Löw rabbi ül. Barna fürtös ifjak serge Csügg a mester ihlett ajkán, Melyet szent láng leng körül. Hirtelen lezárul ajka, Néz merőn le, jobbra reszket, S „nem látjátok-e!“ kiált. És hullámos ősz fejével Meghajol, félvén a látmány Fenséges arczulatát. — Mester, nézd, csak temetésre, Csak halottra mulat ujjad, „Szent nekünk, urunk, igéd.“ Ám ő nem lesz a nagyokból, Nem való Írástudókból, Mert alig kiséri nép! ” — Bárha nem lesz a nagyokból, Nem való írástudókból, S még kisérve sincs a holt: Ám én láttam gyászpadánál Dávid királyt lépdegélni, Karjain hárfája volt. Bartók Lajos. 1­911 ÉEISP­­BL Írta: Vísvarrty Géza. (Vége.) Amint a kávéházba beléptem, az öreg nyájas arczczal kö­zeledett felém, és sajátkezüleg helyezve elém a finom, apróra tört jégdarabokkal megrakott limonade-ot, udvarias engedelem­­kérések után helyet foglalt asztalomnál. Alig váltottunk néhány közönyös szót, midőn az öreg arcza egyszerre elvesztette szokott nyájasságát, s némi boszusággal vegyes kíváncsiság türöződött arczán és szemeiben, melyeket merően szegezett egy közel­i asztalra, hol igen élénken, csaknem hevesen folyt a társalgás. — Lássa uram, — szólt hozzám néhány percz múlva az öreg — milyenek az emberek. Ma este egy embert temettek, ki hosszú élet folyamán soha, egy pillanatra sem élvezte azt, mit mi tiszta boldogságnak nevezünk s ki végre leroskadva az önvád, a szerencsétlenség, a lelki csapások súlya alatt, s meg­­hasonolva magával és az emberiséggel, két nappal ezelőtt ön­gyilkossá lett. És ezek a jó urak, ott annál az asztalnál, kik vi­dáman, gondtalanul élik le napjaikat, amint hallom, kényelműen palctát törnek a szerencsétlen ember élete s e legutolsó bal­lépése fölött, pedig ki tudja, hogy hasonló körülmények között ők nem hamarabb folyamodtak volna-e ama borzasztó, de biztos mentőeszközhöz, mely végét szakítja minden szenvedéseinknek, s mely én szerintem sokkal inkább emberhez illő,mint megtört 26 -------------- ? *) A Ghetto Rómának zsidó városnegyede, igen elhagyatott­­ állapotban. )

Next