Nemere, 1871 (1. évfolyam, 1-104. szám)
1871-02-14 / 13. szám
A sajtó a legjótékonyabb intézmény ugyanis a hibák, visszaélések napfényre hozására s ostorozására nézve, de nagyon eltéveszti czélját az, aki a tények elferdítésére, s a vélemények félrevezetésére használja fel, így tesz pedig a nevezett czikk. A helybeli városi közönség az 1858-dik év okt. 25-ki helytartósági rendelet nyomán 1860-ban a helybeli népiskolák számára 3 év alatt kifizetendőleg 15,750 frt., jövedelem forrásul (Dotations - Quelle) használandó és igy tőkésítendő segélyt szavazván meg, ennek felekezetek közötti szétosztására nézve, nem vizsgálom mi okon, azon mindenesetre igazságtalan kulcsot vette fel, hogy a felekezetek népiskolái tanítóik száma szerint részesedjenek belőle, s ezt az átiratban is szükségesnek látta kifejezni ezen szavakban : „Zeitliche Subvention für die Volkschule zur besseren Besoldung ihrer Lehrer.“ Szász tanító úr feláll ezen hibás alapra s ennek nyomán az egész ügyet félre csari-csavarja; s aztán még menne, ha ezt egy szász lapban tenné, de magyarban tesszi s igy a magyar közönséget vezeti félre. Téves és elferdített állítás az, hogy ezen segély a népiskolai tanítók felsegélése végetti dotátió lett volna. Az átirat tisztán kifejti, miszerint az említett helytartósági rendelet értelmében az iskolák dotátiója az egyházak teendője lévén, a városi közönség ezen összeget a népiskolák segélyére (Subvention für die Volksschulen) a végett adja, hogy ez azt mint dotatió forrást (Dotations-Quelle) úgy kezelje, — azaz tőkésítse s a belőle bejövő jövedelmet forditsa a tanítók dotatiójára. Azonban tanító ur eztet jónak látja elhalgatni, s a helyet olyat csúsztatni oda, a miből az átiratban távolról sincs egyetlen betli is, hanem egyedül az ő fejében létezik, hogy t. i. az egyházi hatóságok ezen segélyalapot „kiosztás végett“ kapták volna. Miután ez sem a helytartósági rendelet, sem a tanácsi átiratokban nem mondatik, sőt azok értelmével nyilvános ellentétben van, s miután a városi község, ha ő lett volna czélja, mint közelebbről a kormány tett, a kiosztást maga egyenesen legegyszerűebben végrehajthatta volna, ezen tételt egésszen a tanító úr fantáziája szüleménynek kell tartanunk. Azt állítja továbbá az említett czikk, hogy az ág. hitv. szász egyházi elöljáróságon kívüli más egyházi hatóságok az adomány czéljának eleget tettek s ezen átvett segélyt a tanítók között szétosztották. Mellőzve annak bővebb fejtegetését, hogy ezen két állítás egymást kizárja, s ha az adomány czéljának, hogy t. i. az dotátió-forrásul használtassák, eleget tettek, akkor nem pejKf.ntfdL- !‚•’» ко глг|;сро» о1оГо›- n. osztották akkor az adomány czéljának nem tehettek eleget, és igy lehetetlenséget mond; csak annyit jegyzek meg a kiosztásra nézve, miszerint ezen vád az a" hitv. magyar és ev. ref. elöljáróságokat nem terheli __s miután a g.-keleti egyházhatóság is hasonlólag járt el, az izraelita község pedig ekkor segélyben nem részesült, melyek lehetnek azon hirdetett „más egyházi hatóságok?“ Hogy egyetlen egyházi hatóság tévesen járt el ezen tekintetben, azt annak idejébe hallottam volt, hanem itt aztán a három hoppra ugyan annyi évi kopp is következett; mert abból mit a czikkiró ur a fennebbiekhez hasonló alaposággal állít, hogy 1860-tól fogva „mindig foly ezer évi járulék“ csakis épen annyi igaz, mint az előter állításaiból. Az 1862-dik évben ugyanis lefizetve a közönség ezen előadott segélyezési ígéretét, az 1866-dik évig se nem ígért, se nem adott egyik népiskolának is egyetlen fillért sem. Akkor viszont megszavazott három év alatt lefizetendőleg 15,720 frtot, de ezt már, valamint az ezutáni 1869. és 1870-dik évbelieket is határozott iskolai czélokra s azon figyelmeztetés mellett miszerint mindez nem állandó, hanem csak ideiglenes segély, vagyis más szavakkal, ennek czélja és rendeltetése nem az, hogy folyó kiadások fedezésére fordittassék, hanem hogy lökésittessék. Végre állítja még tanitó úr, hogy ők ezen évi járulékból soha sem kaptak egy fillért is, sőt e végetti kérelmezésükért hivatalvesztéssel fenyegettettek. Miután szász tanitó úr a fennebbiek által arról győzött meg, hogy állításainak az igazság nem a legerősebb oldalasa, ez Utóbbiakról bővebben szólam nem érzek kedvet magamban. Csak annyit jegyzek meg, miszerint az 1860-dik évben megszavazott 3 évi segély kamatjai minden esetre a népiskolai tanítók dotatiójára fordítandók, s ezt más czélra használni véleményem szerint hiba; de épen oly hiba lett volna, ha az egyházi hatóság magát az alapot osztatta volna fel, s csudálkozásra méltó czikkiró tanitó úr e tárgybani kívánsága és panasza. Ha a forrást az első feltaláló elnyelné, miből buzogna a víz az utána jövők számára? Czikkiró tanitó úr úgy vélem nagyobb menyiségű drágasági pótlékot kap, mint az 1860. és 1862-dik évi népiskolai segélykamatának egy tanítóra eső része. Mit gondol, méltányos lett volna, ha az akkori tanítók ezen dotatios-forrást merőben zsebre téve, a mostaniak drágasági pótlék nélkül kellene, hogy maradjanak! Hibának tartom azért, hogy mielőtt az ügyet jól megvizsgálta, keresztes hadjáratra hívja fel tanító társait épen a „Nemeré“-ben. A szász ág. hitv. egyházi elöljáróságnak kétségkívül lehetnek gyarlóságai, hanem az ezen ügybeni eljárás nem azok közé tartozik, amiért hibáztatni lehetne. M. Az én gyermekkori jóbarátom. (Folytatás.) Az én Jancsi barátom csak adig maradott a szobában, amig épen az öreg kérdői ott tartották, akkor intett nekem a fejével, a minyit tett, hogy induljunk. Az öregtől elbúcsúzott, úgy kimegyen egy kicsit széjjelnézni, s avval adketten odább állottunk. Első dolga volt, hogy a teher után nézett. Én lestem a szeméből, hogy megy-e elégedve. Minden pár közé bement, végig simít rajtuk, mindeniket nevén szólította, benézett azolba, megnézte, jól vannak-e kötve. Tudtam ,hogy minden rendben lesz, az én kicsi gazdám gonkodik mindenről, mondogatta magában. Répát rak reggel, estve? Igen, mint rendesen. Melyik szé kezdették meg? A lombit azajból. Jól van, jól ! Oda tavasszal néha kicsap a víz, de a domi nem éri. Ée látom, volt nekem kire bizni a háza. Nekem nagyon jól esett, hogy Jancsi meg voltem elégedve. Megnéztük a pinezét, meg a 1 A sok spárgán levő dohánynak megcsóválta az ez aligha nem marad pamusátlan, mert most Atilla, Gedeon, Nagy Sándor, az Isten katonája, a Kövendi gebe s meg a hány volt (a pamusálni járó diákok külön neve) mind elment katonának. Hanem sebaj, ezt a háború végével megkapjuk. Rövid ideig volt módom Jancsiban gyönyörködni. Bem apónak siető dolga volt: meg kellett hogy gátolja az ellenségnek Szebenben és vidékén nagyobb mértékbeni szervezését és megerősödését. Egy szép reggel a 11. zászlóalj és vele bátyám és Jancsi útnak idultak. Hosszú időn keresztül majd mit sem hallottunk felőlük. A postának még csak a neve volt, de tulajdonképen nem létezett. Homályos hírek keringettek ütközetekről Szeben környékén , míg végre egy nagy falragasz tudatta, hogy Szebent bevették. Innen kaptuk az első tudósítást. A bátyám és Jancsi az elsők közül voltak Szebenben. Hetek teltek, anélkül, hogy biztos tudósítást kaptunk volna. Egy estre, későn, egy szekér állott meg kapunk előtt. Amig tanakodunk, várjon ki jöhetett, befut egyik cselédünk és jelenti, hogy Jancsi megérkezett. Hogy rögtön mindnyájan kifutottunk, azon nem fog senki csodálkozni. Én az első voltam, aki a szekérhez érkezett. Isten hozott, szállj le egymásután. Igen lelkem adta, áldja meg az isten, ha az olyan könnyen menne, de a Puchner katonái meglőtték a lábamat. Ez alatt az öregek is oda értek, egyik kérdés a másikat érte: mely helyt? mikor? fáj-e nagyon? ért-e csontot? Néhány napja, hogy megsebesültem , fájni eléggé fáj, de hogy nagyobb baj lesz-e belőle, azt nem tudom, annyi igaz, hogy a térdem táján kaptam egy lövést és hogy nem bírom azt a lábamat. Nagy óvatossággal levettük Jancsit a szekérről és bevittük a szobába. Az orvos, akit hívtunk, megnézte a sebet és azt mondotta: a baj nem csekély, a golyó a térdekalácsába ment, a seb meglehetős mély, a golyó kivétele nehéz, mert a seb környéke nagyon meg van gyuladva, sok fájdalomba fog kerülni. Éjjel-nappal láttunk Jancsi után. Az orvos a golyót szerencsésen kivette. Pár nap múlva a gyuladás is engedett. Én voltam az ápoló, raktam a vizes ruhát, Jancsi vidor volt, csak néha-néha komorodott el, ha bátyámra gondolt. Elbeszélte, hogy mindig egy szálláson voltak, hogy ő jó ágyról, ételről és mindenről gondoskodott. De ki tudja, most hogy lesz, mert a ki a háborúban nem tud magáról gondoskodni, felkopik az álla. (Folytatása következik.) — 50 — Dózsa Dánielnek a „Kelet“ 31-ik számában közölt terve szerint Erdély a következő megyékre volna felosztandó. 1. Háromszéki megye, központ S.-Sz.-György; 2. Csik-Csyergyó-Kászomegye, közp. Csik-Somlyó; 3. Udvarhely megye, kzp. Udvarhely ; 4. Marosszékmegye, közp. M.-Vásárhely; 5. Besztercze megye, közp. Besztercze; 6. B.-Házolnok megye, közp. Dézs; 7. Dobokam, közp. Szamosujvár; 8. Naszód megye, közp. Naszód; 9. Kolozs megye, közp. Kolozsvár; 10. Torda-Aranyos megye, közp. Torda; 11. Küküllő megye, közp. D.Sk. Márton ; 12. Alsó-Fehér megye, közp. Enyed; 13. Hunyad megye, közp. Déva ; 14. Szebenmegye, közp. Szeben; 15. Brassó megye, közp. Brassó és 16. Medgyes-Seges vármegye, közp. Medgyes. Ezen terv szerint a szász székek és Brassó vidéke 3 vármegyére olvadna össze. Bogarasvidéke Szeben és Brassóvármegye között, Belső-Belérmegye pedig a vele határos megyék között oszolna fel. Az ajánlatba hozott tervet nagyon kitűnőnek tartjuk, egészen Fogarasvidékének felosztásáig, amelyet továbbra is fentartatni óhajtunk. De attól félünk hogy a kivitel elébe előre nem látható gátak fognak gördülni. Vidék, Csik-Somlyó, febr. 10. A székelység által anynyira tisztelt és szeretett vallás és közoktatási miniszterünk báró Eötvös Józsefért folyó hó 9-én Csiksomlyón requiem tartatott, a melyben Csikszék értelmisége nagy számmal vett részt. Mindenki érzé, hogy ezen veszteség oszágos és kipótolhatlan s a nép gyászát nemcsak a székházán lengő gyászlobogó jelző, de láthatólag ki volt ezen gyász minden arezon fejezve. Áldás az elhunyt munkáira. Gy__s. Szerény indítvány. B. Eötvös József, ki f. hó 3-ár. meghalt, nem- s csak egy gyászoló családnak, nem egy politikai pártnak, nem egy hitfelekezetnek, nem egy nemzetiségnek, az összes magyar hazának, sőt az összes emberi társadalomnak, az újabb kor kultúrájának halottja. Az ő ravatalánál mindnyájan kezet szoríthatunk : az ő emléke szent oltár, illő, hogy az oltár előtt öszszefolyjanak könyeink ! Ha van engesztelő áldozat, áldozzunk a szellem örök életéért . Se üljünk össze ez oltár körül, rójjuk le a kegyelet adóját. S czélból nagyon illőnek látnám, hogyha Háromszék értelmisége vagy S.-Szt. -Györgyön, vagy K.Vásárhelyen közös gyász-istemtiszteletet rendezne. De e mellett illő lenne, hogy Brassó városában, hol a különböző felekezetek és nemzetiségek ölelkeznek, Eötvös nagy szellemének emlékénél levettkezve a felekezeti, nemzetiségi és politikai pártszenvedélyt, valóban ölelkezzenek; egymásnak testvéri keblére borulva ölelkezzenek. E végre — milyen szép lenne — ha p.. a brassói lutheránusok nagy templomában, mint egy ilyen ünnepélyhez legalkalmasabb helyiségben, e vidék népe összejönne; ott a közös gyászt német, román és magyar nyelven tolmácsolnák. Ezzel önmagát becsülné meg nálunk a 19-dik század culturája. Egy ilyen összejövetel csak a testvériség üdvös gyümölcseit teremthetné! Egy gyászoló, Jnnés, febr. 8. Tekintetes szerkesztő úr! A „Nemere“ 11. száma egy tudósítást hoz, mely szerint én ezen kerület értelmiségének egy értekezletre tett meghívása alkalmával, meghívólevelemben ezen kitételt használtam volna : „A megyei törvényszék szervezésére vonatkozó stb.“ A tudósítás ezen része tévedésen alapszik, vagy , ha csakugyan egyik vagy másik meghívásomba a megyei szó becsúszott, csakis tévedésből a tisztázás alkalmával történhetet, mivel nemcsak hogy kezeim közt lévő conceptusban a megyei szó hiányzik, hanem ellenkezőleg meghívómban világosan ki van emelve, hogy épen a királyi törvényszékekről van szó. Méltóztat a tekintetes szerkesztő ur ezen néhány soraimat becses hajijába felvenni. Maurer Victor, F.-Fehérmegye belk. alispánja, külföld. Az osztrák minisztérium egészen Beust tudta nélkül neveztetett ki; a felség éjfélkor a kabinetből küldte a nyomdába a kinevezést. Ez okból hir szerint Beust lemondott. — Az új osztrák minisz