Nemere, 1871 (1. évfolyam, 1-104. szám)
1871-11-21 / 93. szám
ISrassó, 1871. Első évi folyam 03. szám. Kedd, november 21. « aniitibма аа.т. азддмит^. Megjelenik ez a lap hetenkint kétszer kedden és pénteken. Áru: Egész évre • • 6 ft. •— kr. Félévre .... 3 ft. — kr. Negyedévre • • kt. 50 kr. Szerkesztői s kiadói szállás: Kenyeres Adolf ügyvédi irodája, Nagypiaczon. Politikai, közgazdászati és társadalmi lap. Hirdetési díj: 3 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr. (1 —10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fölvétetnek a szerkesztőségben és Römer és Kamner nyomdájában. Helyreigazítása a „Hajdani törcsvári uradalom jogi állapotjához“ czímű, a brassói városi közönség neve alatt kiadott magyarázatoknak. A napokban egy kis röpirat jelent meg a fennebbi czim alatt Brassóban, magyar és német nyelven, melyet részint az igazság érdekében, — a mennyiben a történelmet elferdíteni szándékozik, részint mint körlinkbeni ügyet tárgyazót, részint pedig mint a csángó népség érdeke rovására a véleményeket félrevezetni igyekezet, nem hagyhatunk szó nélkül. Annyival is inkább pedig, mert az érintett mű egy peres félnek peres társa elleni ügyvédi allegátiója lévén voltaképen, — a melynek természete szerint nem az a czélja, hogy az igazságot felderítse, hanem hogy azt a maga érdeke szerinti formába csavarja, s még is találkozott már is mohó vitéz, ki annak állításait a Kronstädter hasábjain diadalittas mámorral siet viszlángozni , illő, hogy azok a lehetőségig saját értékükre szállíttassanak vissza. Azonban, megvalljuk, hogy ez nem épen csekély munka. Állásunk hasonló a székely emberéhez, aki azon bizodalommal indult fegyver nélkül háborúba, hogy hiszen van fegyvere az ellenfélnek, majd fog abból jutni neki is. Annyi bizonyos, hogy a magyarázatok íróinak rendelkezésére egy kimeríthetetlen bővségű gazdag archívum áll, melyben a százados régi levelek tetszés szerint használhatók fel, mi meg a csángó falak faluládái fenekén minden igyekezetünk mellett is csak azt olvashatjuk : „török, tatár, meg — — más bíró járása“. Mennyi mindent be nem lehet pedig bizonyítani azokból a régi levelekből ! Mi például képesek volnánk rögtön bebizonyítani azon nyilvános valótlanságot, hogy a kálvinistáknak Brassóban ezelőtt 150 évvel saját templomuk volt. Mert hiszen csak a napokban olvastak a Nemerében Orbán úrtól, hogy az 1680-dik törvényczikk szerint számukra 30 nap alatt templom hely mutatás volt országgyűlésileg határozva. Vagy akár azon még nagyobb absurdumot, hogy a szász kerített városokban a magyarok és székelyek szabadon vásárolhattak 1848 előtt is mindig telkeket magoknak; mert az 1625-diki 1-ső artikulus nyilván azt rendeli, hogy ott „utraque Natio, fundos domosque civiles libéré eme re possit.“ — Hátha még, mint a „magyarázatok“ írói iminnen amonnan kivett egyes szavakat erőltetnénk, mennyi minden kitelhetnék belőlök ! — Azonban mellettünk a történelmi igazság. Ennek segedelmével reméljük igen egyszerűen ki fog tűnni, hogy épen a „magyarázatok“ irói által felhozott okmányok nem mellettük, hanem egészen ellenök bizonyítanak. A „magyarázatok“ srói a törcsvári uradalom történetét vázolják először, s azután annak a királyföldhöz csatoltatását, a községek szabad voltát, lakói vár és határőrségi szolgálatukat, s szászokkali egyenjogúságukat támadják meg. Lássunk azért ezekről rendre, a mennyire ezen lapok szűk terjedelme engedi. Tisztázzuk először a történelmi állításokat. — Azt mondja az irt röpirat a 26-dik lapon, hogy Szent István uralma még nem terjedt ki e vidékekre; továbbá a 6 és 7 dik lapokon, hogy a Barcza és igy a törcsvári uradalom is a német lovagrend idejöttekor még „puszta és be nem népesedett“ föld volt; és igy a csiki krónika tudósítása, hogy Sándor István székely főnök Törcsvárat már az előtt bírta és felesége oda székely őrséget vitt volna— minden hitelesség nélküli, s egy átalában ezen törcsvári uradalomhoz tartozó községeknek a német lovagrend korában létezése nagyon kétes. Nem lévén biztos tiszta okmány kezeink között az ellenkezőnek bebizonyítására, abba ez alkalommal nem bocsátkozunk ; de hogy a fennebbi állítások merőben alaptalanok és légből kapottak, amikből azok következtetve vannak épen ellenkezőt tesznek valószínűvé, arról azonnal meggyőződünk , mihelyt ezeket megvizsgáljuk. Erdélyt a magyarok a német lovagrend bejötte előtt legalább is 400, a székelyek pedig 800 évekkel lakván, van-e abban csak egy mákszemnyi valószínűség is, hogy az Olt és Tatrang vizeit annyira respectálták volna, hogy azokon át nem lépve, a szemek előtt fekvő szép és termékeny földet akár a Szt.István koráig, akár az 1211-dik évig be ne népesítsék? ! Valóban ilyesmit badarság állítani. Ezzet a német lovagrendnek adott kiváltság levél „desertam et inhabitatam“ szavai épen nem jelentik. Mert tekintsük meg csak a latin „desero“ „desertus“ szavakat, avagy nem szó szerint „elhagyom, elhagyatott“ jelentésük van-e azoknak, és igy „terra deserta“ épen egykor bénépesitett s azután lakosaitól elhagyatott földet jelent. Tehát annak bé nem népesített szóra változtatása félre csavarás, nem forditás, hanem ferdítés a „magyaráza t Adatok Gábor Áron életrajzához. (Folytatása és vége.) E válasz kihirdetése — és további magunk tartása feletti határozás végett november 15-ike körül ösgyülés tartatott. E gyűlésen felolvastatok a General-Commando válasza, mely a székelység büszke önérzetét, elszánt lelkesedését annyira fokozta, hogy e gyűlésen határozatilag kimondatott : harczolni fogunk az utolsó csep vérig. Ezen határozat kimondásakor történt, hogy törzstisztjeink , védelmi eszközeink hiányait említék, és ekkor feláll az addig senki által nem figyelt, feledékenységben és nyomorban küzdő Gábor Áron: ajánlkozik ágyút önteni. Sok akadályra figyelmeztették, de vasakarata nem engedett. Midőn különösen figyelmeztetve jön a fúró gépek hiányára, mondá : ne aggódjanak a felett, e leend felelős munkájáért , csak anyit kért, hogy az alakult honvédelmi bizottmány támogatná őt abban, miszerint Erdővidéken Magyar Ilermányban szabadon önthessen 2 —6 fontosokat, és erre az engedélyt eszközöljék ki részére. Erre vonatkozólag kéri a honvédelmi bizottmányt, hogy nevezett helyre rendeletet küldjön, miszerint azok neki engedelmeskedjenek ; máig is élő Hummel Nándor kézdivásárhelyi esztergályosnak pedig arra, hogy az adandó mérték szerint famintákat készítsen. Lőpor készítésre ajánló néhai Szacsvay András esztelneki birtokost, ki vidékének jótevője, öngyártott puskaporával rablók és vadaknak réme volt; a bécsi fegyvergyárból ugyanazon évben ezredünkhöz jött puskamivest, gyutacs lemezek készítésére; Gabriányi gyógyszertárost durrarany és durrezüst készítésére. Gábor ajánlatai elfogadtattak, lázas tevékenység keletkezett, a lelkesedés megtenné gyümölcseit, falunként salétrom töredék keletkeztek, néhai Kovács János kézdi vásárhelyi polgárnak sikerült Moldovából egy nagy hordó ként bor helyett kihozni . — Kézdi-Vásárhely egy nagy mrhelylyé alakult, a malmok tápszer helyett öldöklő szereket apróztak; nők, gyerekek tölténykészítéssel foglalkoztak, ólom helyett az ősöktől családi ereklyeként őrzött czinedényekből golyókat készítettek, az órákról a kerék nehezékek ágyúgolyóknak adattak át. A vidék apraja-nagyja készült a komoly napokra, melyek eljövendők voltak ; az öregek éltökön át megtakarított arany és ezüst pénzeiket örömmel hordozták a haza oltalmára, hogy a harczolók dinporban ne szenvedjenek szükséget. Felejthetlen marad nekem ez idő, mintha csak Karthágó nemes polgárait látnám szellemi szemeim előtt elvonulni ; mindenki kész a végharczra, s komolyan halad a maga teendője után. A józan bátorság és merészség veszedelmet nem ismert, előtte csak ez állott: megvív a bajokkal, csatára száll az ellenséggel, küzd és győz, vagy küzdve hal el, egy nagy eszme — a szabadság szolgálatjában, dicsően. A lelkesedés ily nemével szembe támadtattak meg határőreink november 25-ike kora reggelén, a bodzai vámon és a határvonalon a válság beállott; 25- ikén gyülekezik Háromszék népe Eresztevény alatt ; a bodzai szoros támadói megveretnek Sárosi alatt, az 5-ik század által, ezalatt meg Gábor Áron Magyar Ilermányban, a „Kriska“ és „Sári“ néne öntését és felszerelését végzi, és nagy örömünkre már az árapataki ütközetben megszólaltatja. Mint mindenütt, úgy itt is a verseny hamar beállott. Alig bömböl Kriska és Sári néni a csaták zajába, máris Turóczy Mózes kézdivásárhelyi rézműves egy egészen szabályszerűen öntött, fúrt és esztergált egy fontossal jelenik meg a csatatéren. Turóczi Mózes valamelyik tiszttől megszerezve Smolka cs. kir. százados tüzértudományt fejtegető könyvét, — mit mai napság is kincs gyanánt őriz — abból merítette tudományát, s így Gábornak nagy segítségére állott. A nemes verseny eredménye az jön, hogy a mostani katonai sütöde, — akkor Kézdi-Vásárhelytt századosi szállás, fúró gépek és minden kellékekkel ellátva, *) ágyúöntödévé alakitatott át; és a községek által átengedett harangok, — ezután nem a béke és felebaráti szeretetet hirdeték, hanem a háromszéki Székelyek végharczának vélt küzdelmében — 11 ágyú alakjában hatalmasan beleszóltak. Önvédelmi harczunknak későbbeni fejlődése más csatatérre szólított,és igy felejthetlen Gábor Áronunk későbben viselt dolgait nem látva, csak anyit tudok, hogy azontúl ő mint tüzér parancsnok szolgálta hazáját és az ágyúöntést egészen Turóczy Mózes vezette. Gábor Áron életrajzához 1849 február 4-ikétől, a kökösi ütközetben bekövetkezett hős haláláig legtöbb adatot Nagy Sándor hídvégi ref. lelkész adhat, ki Gábornak hadsegéde volt, és a kinek karjain, a csatamezőn múlt ki a hős, és reményem nem követ) Lásd a „Nemere“ 74 és 75-ik számában Gábor Áron két levelét Turóczy Mózeshez — nem Miklóshoz — Csíkszereda és Debreczenből.