Nemere, 1872 (2. évfolyam, 1-104. szám)
1872-05-23 / 41. szám
Brassó, 1872. Másod évi folyam 41. szám. Csütörtök, május 23. Megjelenik ez a lap hetenkint kétszer csötörtökön és vasárnap. Ára: Egész évre . . 6 ft. — kr. Félévre .... 3 ft. — kr. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr. A szerkesztő szállása: Szinház-utcza 404. szám. Politikai, közgazdászai és társadalmi lap. Hirdetési díj: 4 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr. (1 — 10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr. — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr.. Nagyobb hirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fölvétetnek a szerkesztőségnél. Brassó, 1872. máj. 22. Brennerberg Móricz belügyminiszteri osztálytanácsosnak választóihoz a kőhalmiakhoz intézett programmű beszéde felől meglepetéssel és örömmel értesültünk. Meglepett hangjának nyugodtsága, a szászság politikai helyzetének józan számbavétele s a közjogi kiegyezés és a Deákpárt álláspontjának méltánylása által; meg kellett hogy lepjen azok után, amiket épen a kőhalmi másik volt képviselő, Bausznern, az egész szász nép nevében hirdetett; meg kellett hogy lepjen, midőn az egymással oly mérges ellentétben állott , és ifjú szászok nyilvánosan kibékültek, csakhogy az országos képviselettel és kormánynyal szemben annál merevebben hangoztathassák a kivételes szász szempontokat, midőn még oly higgadtnak ismert egyén is, mint Fabricius, a volt segesvári képviselő, a selistyei és törcsvári ügyet és a törvényszéki nyelvkérdést úgy tünteti föl, mint a kormány és magyar képviselők ellenséges indulatából a szászok joga ellen intézett merényletet. Hát még ha lapjaikat nézzük, a Wochenblattot, Kronstádtert, Hermannstädtert, a menynyire meg kellett hogy lepjen Brennerberg nyugodt beszéde ! Hogy egyebet ne említsünk, a „Kron Städter“ egyik utóbbi számában közli a brassói képviseletnek a minisztériumhoz intézett feliratát, melyben az követeltetik, hogy Brassóban az állami adók szállíttassanak le, mégpedig a választások előtt. Sem a Kronstädter szerkesztője , sem a kommunitás elnöke nem lehet oly obscurus, hogy ne tudná, miszerint az állami adók országos törvények szerint vettetnek ki , és a minisztériumnak nem is szabad máskép mint azon törvények szerint járni el. Ha mégis ilyen képtelenséget sürgetnek, s még hozzátéve, hogy a választások előtt, nem lehetett egyéb czéljok, mint a nép részszenvedélyeire hivatkozni, a közterhek hordozásáért a nép ellenséges indulatát a kormány és a fennálló állami rend ellen fordítani. Valóban oly merész és oly bűnös játék, amelyet kellőleg jellemezni most nem is akarunk. Ilyen jelenségekkel szemben Brennerberg beszédének azon része, mely magyar fordításban előttünk áll, — nyugodt és józan ítélettel bíró politikusra mutat, ami fejét holló a szász föld eddigi választási mozgalmai közt. Most már csak arra vagyunk kiváncsiak, hogy ezen Brennerberg — egyesülhet-e annyira ellentétes állású volt társával Bausznerrel , és Wochenblatt s Kronstadter más híveivel. Ha igen, akkor valamelyik részen csak szó a programm és nem meggyőződés kifejezése. Hátha még Brennerberget és Bausznert , ugyanazon kőhalmi választók egyszerre, együtt találják megválasztani, ha lesz csak a politikai unicum! Mi a Brennerberg beszédének előttünk fekvő kivonatát annál nagyobb örömmel közüljük, mert nézetünk szerint józan szász ember nem beszélhet máskép és nem tehet máskép, mint ilyen programm értelmében. Ilyen szászokat keresünk lapunk fennállása óta, mert hiszen az az álmunk és minden törekvésünk tárgya, hogy e haza népei egyesüljenek a hazaszeretetben. Mért tartanók mi a szász polgárt roszabbnak más polgárnál, ha ő maga magát roszabbnak nem mutatja? Csakhogy ne maradna Brennerberg fejér holló a seregben ! Különben mindezt megmutatja a további mozgalom, főkép a medgyesi értekezlet. Addig ez a fejér holló, Brennerberg beszédének előttünk fekvő kivonata, legyen közölve, és megismerve általunk, reménység támasztóul, hogy a Kronstadter-féle vakdühönczök vezetése alól valahára emancipálja magát a szorgalmas és mérsékelt szász polgárság. Itt következik: „ Valóban, tisztelt választók, ha csak egy polgárnak is a magyar hazában, aem nekünk a Királyföld lakosainak, különösen nekünk szászoknak, nemcsak köztekintetből, hanem saját közvetlen érdekünkből is legszentebb kötelességünk, hogy az osztrák-magyar monarchiát fennállásában támogassuk és a magyar állam konsolidálását erőinkhez mérten előmozdítsuk. Hagyják önök a monarchiát, hagyják önök az államot nyílt vagy titkos ellenségeinek cselszövényei, barátainak mértéktelen követelései által új viharoknak áldozatául esni, hagyják önök a magyar kormányt alapjaiban meginogni vagy összeomolni, és a csapás nem egyedül a magyar nemzetet, mint ilyet fogja sújtani, hanem sújtani fogja — és pedig sokkal nagyobb mérvben — az állam egyéb kisebb nemzetiségeit és ezek között talán legérzékenyebben a legkisebb törzset, a szászokat is.“ A Deákpárt fenállásának szükségét fejtegetvén, ezeket mondja: „Ha mi szászok az ekként megalakult és szabadelvű elemekkel gyarapodott Deákpárttal — mely egyértelmű a haladáspárttal— álláspontjátt elfoglaljuk; ha sikerülene az ellentéteket magunk között kiegyenlítenünk, ha nevezetesen sikerülésül gyakorlati és egyedül időszerű álláspontból kiindulva a municipális törvény kérdését mielőbbi törvényi megoldáshoz juttatnunk, és ha azután sikerülene, félretéve a bizalmatlanságot, mely a hazai törvényhozás intenziói irányában egynémely részről még folyvást szitatik, testvérieg kezet szorítanunk, akkor megérkezett azon idő, midőn mi mint az ország tiszteletet keltő tényezői, sokkal nagyobb nyomatékkal, mint eddig és hazafiságunk révén bizonyára sikeresebben is nézhetünk jogos igényeink tekintetbe vétele elé. » Fitzmoor kapitány vagy a hinduk lázadása. (Angol történeti beszély.) (Folytatás). IV. Az á г u 1ó. Vezérek halálát látva a dacosták elvesztették bájtorságukat. Fitzmoor használva e kedvező zavart kétszeres erővel tört rajtuk keresztül Gopaulig, ki minden erejéből igyekezett visszatartani a rablókat és saját csapatát a futástól. A sippyk — kik Gopaullal együtt átpártoltak — látván öreg parancsnokukat vérben forgó szemekkel, lángra gyűlt arczczal közelíteni s jól ismerve annak rettenhetlen bátorságát, fegyvereiket elhányva megfutamodtak. Farain halála és az átpártolt sippyk szétfutása által minden tartaléktól megfosztva, meneküléshez folyamodtak a dacolták s tömegesen tűntek el a sűrűségben, Gropaul jó formán egyedül maradva, lovára ugrott és gyorsan elvágtatott. Fitzmoor üldözni akarta őt, de lova kimerült lévén nem tehette azt. Összegyűjte tehát csapatát, s megdicsérve vitézségüket jutalmat ígért nekik. Miután egy tekintetet vetett Mac-Slane kisasszonyra s meggyőződött, hogy annak nincs baja, a szükséges előkészületeket tétette meg, s a kincset és csapatát egy más megtámadás ellen lehetőleg biztosítandó. A katonák árkot húztak s azon belül faágakat halmoztak rakásra sáncz gyanánt, míg Fitzmoor a szekereket vizsgálta meg és úgy találta, hogy csak két 50—50 font sterlinget tartalmazó zacskó hiányzik. Míg ő nem gondolva sebeivel és a kiállott fáradtsággal, parancsnoki kötelességeit hiven teljesítő, addig Vilma elbeszélte Mistres Higginsnek az épen most átélt eseményeket. A jámbor özvegy ígéretéhez hiven nem hagyta el növendékét, de nem is nyitotta fel szemeit a harcz folyama alatt. — Vilma, ebédre hivatta magához a kapitányt, de ki azt sürgős teendők ürügye alatt visszautassa ! „Talán neheztel rám tegnapi szavaimért? — Kérdé önmagától a leányka. — És igaza is van, hisz én oly igaztalan voltam e derék férfiú irányában.“ E gondolat gyötörte őt az ebéd ideje alatt. Végre nem állhatván tovább lelke fordulásait, eldobta asztalkendőjét és kilépett rögtönzött sátra elé. Miután Idában keresték fürkésző szemei, a kis tábor felé indult. „Megebédelt már urad?“ Svérde a kapitánynak épen sátra előtt elhaladó szolgáját. Nem — felelé az — uram még nem evett. Amott van — téve hozzá — és egy bokorra mutatott. V. Őszinte kibékülés. Vilma a kapitányt mély álomban a földön fekve találta. Rajta volt még por és vérrel lepett öltönye. A mély levertség vonásiban bizonyitá, hogy az utolsó perczig küzdött álom és fáradság ellen. A leányka szemei e látványnál könnyekkel teltek meg s részvét, hála és megbánás törték be szivét. Fitzmoor hirtelen felébredt : „Mis Mac-Slane! — kiáltá felugorva — mi baj van? veszély fenyegeti talán?“ „Nem kapitány — felelé a lányka, elpirulva — de miután ön nem akart hozzám fáradni, én voltam kénytelen azt tenni, hogy köszönetemet nyilvánítsam.“ –tévé hozzá szemrehányó mosolylyal. „Nem tehetem, mert épen, kegyed biztonságba helyezésével foglalkoztam“ mondá szemlesütve a kapitány. Tudom! viszont, Vilma nem birva fékezni tovább keble indulatait — ön egy derék, nemeslelkü férfi, s én egy esztelen, háládatlan teremtmény vagyok. Nyújtsa ön kezét s engedje meg, hogy bocsánatát kérhessem ! — Fitzmoor szemeiben két könycsepp rezgett. „Nem volt még okom megharagudni önre“— mondá. „De igen ! én igaztalanul bántam önnel és ezt szivem mélyéből sajnálom, mert nem ismerek férfit, kinek nagyobb hálával tartoznám, mint önnek.“ S ezzel barátságosan mosolyogva gyöngéden visszavond kezét a kapitányéból. Engedje figyelmeztetnem kisasszony, hogy csak két lépésnyire állunk a sűrűtől, — meglehet, hogy dacolták vannak elrejtőzve benne, kiknél készen áll egy ellenséges golyó. Kérem maradjon sátorában. Egy feltétel alatt. És az ? Hogy ön elkísér és nálam ebédel. Köszönöm kisasszony, de én már — — Kapitány! — szakított félbe Vilma mosolyogva, fenyegetvén öt rózsás ujjacskáival — ne akarjon elámítani. Tudom, hogy még nem ebédelt. Ki mondta azt önnek? Az önre nézve, azt hiszem, közönyös. „De ön már ebédelt.“ „Hogy tudhatja azt ön?“ Erre a kapitány megvallá, hogy kérdezősködött, van-e szakácsának elegendő élelmiszere úrnője számára. Vilma megköszönte gyöngéd gondoskodását. „Én ettem ugyan — mondá — de étvágyam nélkül. Most visszatért, és ha Ön nem fogadja el ajánlatomat, azt fogom hinni, hogy még mindig haragszik reám.“ Oly barátságosan, oly szivrehatólag esdekelt a kis tündér, hogy Fitzmoor engedni volt kénytelen , hisz nem is akart ő mást. Egy óra múlva új ebéd találtatott Mac-Slane kisasszonny sátorában. A leányka éti vágya megjött a jó kedélylyel, és mistres Higgins — hogy jó példát mutasson — bár az első ebéd alatt jóllakott, evett annyit mint Vilma és a kapitány, kik többet csevegtek, mint ettek. Mindketten jobban-jobban kezdték egymást megérteni és megítélni. S míg a kapitány a leányka szeszélyességének álarcza alatt a legjobb szivet és tiszta, ép értelmet fedezett fel, addig Vilma is minden perezben új és új kitűnő tulajdont