Nemere, 1872 (2. évfolyam, 1-104. szám)

1872-05-23 / 41. szám

Brassó, 1872. Másod évi folyam 41. szám. Csütörtök, május 23. Megjelenik ez a lap heten­­kint kétszer csötörtökön és vasárnap. Ára: Egész évre . . 6 ft. — kr. Félévre .... 3 ft. — kr. Negyedévre . . 1 ft. 50 kr. A szerkesztő szállása: Szinház-utcza 404. szám. Politikai, közgazdászai és társadalmi lap. Hirdetési díj: 4 hasábos garm­ond sorért, vagy annak helyéért 4 kr. (1 — 10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.­ — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr.. Nagyobb hirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fölvé­tetnek a szerkesztőségnél. Brassó, 1872. máj. 22. Brennerberg Móricz belügyminiszteri osz­tálytanácsosnak választóihoz a kőhalmiakhoz in­tézett programm­ű beszéde felől meglepetéssel és örömmel értesültünk. Meglepett hangjának nyugodtsága, a szász­­ság politikai helyzetének józan számbavétele s a közjogi kiegyezés és a Deákpárt álláspontjá­nak méltánylása által; meg kellett hogy lepjen azok után, a­miket épen a kőhalmi másik volt képviselő, Bausznern, az egész szász nép ne­vében hirdetett; meg kellett hogy lepjen, midőn az egymással oly mérges ellentétben állott , és ifjú szászok nyilvánosan kibékültek, csakhogy az országos képviselettel és kormánynyal szem­ben annál merevebben hangoztathassák a kivé­teles szász szempontokat, midőn még oly hig­gadtnak ismert egyén is, mint Fabricius, a volt segesvári képviselő, a selistyei és törcsvári ügyet és a törvényszéki nyelvkérdést úgy tünteti föl, mint a kormány és magyar képviselők ellensé­ges indulatából a szászok joga ellen intézett merényletet. Hát még ha lapjaikat nézzük, a Wochen­­blattot, Kronst­ádtert, Hermannst­ädtert, a meny­nyire meg kellett hogy lepjen Brennerberg nyu­godt beszéde ! Hogy­ egyebet ne említsünk, a „Kron Städ­ter“ egyik utóbbi számában közli a brassói kép­viseletnek a minisztériumhoz intézett feliratát, melyben az követeltetik, hogy Brassóban az ál­lami adók szállíttassanak le, még­pedig a vá­lasztások előtt. Sem a Kronst­ädter szerkesztője , sem a kommunitás elnöke nem lehet oly obscurus, hogy ne tudná, miszerint az állami adók országos törvények szerint vettetnek ki , és a miniszté­riumnak nem is szabad máskép mint azon tör­vények szerint járni el. Ha mégis ilyen képtelenséget sürgetnek, s­­ még hozzá­téve, hogy a választások előtt,­­ nem lehetett egyéb czéljok, mint a nép rész­­­szenvedélyeire hivatkozni, a közterhek hordo­zásáért a nép ellenséges indulatát a kormány és a fennálló állami rend ellen fordítani. Valóban oly merész és oly bűnös játék, a­melyet kellőleg jellemezni most nem is aka­runk. Ilyen jelenségekkel szemben Brennerberg beszédének azon része, mely magyar fordításban előttünk áll, — nyugodt és józan ítélettel bíró politikusra mutat, a­mi fejét h­olló a szász föld eddigi választási mozgalmai közt. Most már csak arra vagyunk kiváncsiak, hogy ezen Brennerberg — egyesülhet-e annyira ellentétes állású volt társával Bausznerr­el , és Wochenblatt s Kronstadter más híveivel. Ha igen, akkor valamelyik részen csak szó a pro­gramm és nem meggyőződés kifejezése. Hátha még Brennerberget és Bausznert , ugyanazon kőhalmi választók egyszerre, együtt találják megválasztani, h­a lesz csak a politi­kai unicum! Mi a Brennerberg beszédének előttünk fek­vő kivonatát annál nagyobb örömmel közül­jük, mert nézetünk szerint józan szász ember nem beszélhet máskép és nem tehet máskép, mint ilyen programm értelmében. Ilyen szászokat keresünk lapunk fennállása óta, mert hiszen az az álmunk és minden tö­rekvésünk tárgya, hogy e haza népei egyesül­jenek a haza­szeretetben. Mért tartanók mi a szász polgárt roszabbnak más polgárnál, ha ő maga magát roszabbnak nem mutatja? Csakhogy ne maradna Brennerberg fejér h­olló a seregben ! Különben mindezt megmutatja a további mozgalom, főkép a medgyesi értekezlet. Addig ez a fejér holló, Brennerberg beszé­dének előttünk fekvő kivonata, legyen közölve, és megismerve általunk, reménység támasztóul, hogy a Kronstadter-féle vakdühönczök vezetése alól valahára emancipálja magát a szorgalmas és mérsékelt szász polgárság. Itt következik: „ Valóban, tisztelt választók, ha csak egy pol­gárnak is a magyar hazában, aem nekünk a Ki­rályföld lakosainak, különösen nekünk szászoknak, nemcsak köztekintetből, hanem saját közvetlen ér­dekünkből is legszentebb kötelességünk, hogy az osztrák-magyar monarchiát fennállásában támogas­suk és a magyar állam konsolidálását erőinkhez mérten előmozdítsuk. Hagyják önök a monarchiát, hagyják önök az államot nyílt vagy titkos ellensé­geinek cselszövényei, barátainak mértéktelen köve­telései által új viharoknak áldozatául esni, hagyják önök a magyar kormányt alapjaiban meginogni vagy összeomolni, és a csapás nem egyedül a ma­gyar nemzetet, mint ilyet fogja sújtani, hanem súj­tani fogja — és pedig sokkal nagyobb mérvben — az állam egyéb kisebb nemzetiségeit és ezek között talán legérzékenyebben a legkisebb törzset, a szászokat is.“ A Deákpárt fenállásának szüksé­gét fejtegetvén, ezeket mondja: „Ha mi szászok az ekként megalakult és szabadelvű elemekkel gya­rapodott Deákpárttal — mely egyértelmű a hala­dáspárttal— álláspontjátt elfoglaljuk; ha siker­ülene az ellentéteket magunk között kiegyenlítenünk, ha nevezetesen sikerülésül gyakorlati és egyedül idő­szerű álláspontból kiindulva a municipális törvény kérdését mielőbbi törvényi megoldáshoz juttatnunk, és ha azután sikerülene, félretéve a bizalmatlansá­got, mely a hazai törvényhozás intenziói irányá­ban egynémely részről még folyvást szitatik, test­vér­ieg kezet szorítanunk, akkor megérkezett azon idő, midőn mi mint az ország tiszteletet keltő té­nyezői, sokkal nagyobb nyomatékkal, mint eddig és haza­fiságunk révén bizonyára sikeresebben is néz­hetünk jogos igényeink tekintetbe vétele elé. » Fitzmoor kapitány vagy a hinduk lázadása. (Angol történeti beszély.) (Folytatás). IV. A­z á г u 1­ó. Vezérek halálát látva a dacosták elvesztették bá­­j­torságukat. Fitzmoor használva e kedvező zavart két­szeres erővel tört rajtuk keresztül Gopaulig, ki minden erejéből igyekezett visszatartani a rablókat és saját csa­patát a futástól. A sippyk — kik Gopaullal együtt át­pártoltak — látván öreg parancsnokukat vérben forgó szemekkel, lángra gyűlt arczczal közelíteni s jól is­­merve annak rettenhetlen bátorságát, fegyvereiket el­hányva megfutamodtak. Farain halála és az átpártolt sippyk szétfutása által minden tartaléktól megfosztva, meneküléshez folyamodtak a dacolták s tömegesen tűn­tek el a sűrűségben, Gropaul jó formán egyedül marad­va, lovára ugrott és gyorsan elvágtatott. Fitzmoor ül­dözni akarta őt, de lova kimerült lévén nem tehette azt. Összegyűjte tehát csapatát, s megdicsérve vitézsé­güket jutalmat ígért nekik. Miután egy tekintetet ve­tett Mac-Slane kisasszonyra s meggyőződött, hogy an­nak nincs baja, a szükséges előkészületeket tétette meg, s a kincset és csapatát egy más megtámadás ellen lehe­­­tőleg biztosítandó. A katonák árkot húztak s azon be­­­­lül faágakat halmoztak rakásra sáncz gyanánt, m­íg Fitzmoor a szekereket vizsgálta meg és úgy találta, hogy csak két 50—50 font sterlinget tartalmazó zacskó hiányzik. Míg ő nem gondolva sebeivel és a kiállott fáradtsággal, parancsnoki kötelességeit hiven teljesítő, addig Vilma elbeszélte Mistres Higginsnek az épen most átélt eseményeket. A jámbor özvegy ígéretéhez hiven nem h­agyta el növendékét, de nem is nyitotta fel sze­meit a harcz folyama alatt. — Vilma, ebédre hivatta magához a kapitányt, de ki azt sürgős teendők ürügye alatt visszautassa ! „Talán neheztel rám tegnapi szava­imért? — Kérdé önmagától a leányka. — És igaza is van, hisz én oly igaztalan voltam e derék férfiú irá­nyában.“ E gondolat gyötörte őt az ebéd ideje alatt. Végre nem állhatván tovább lelke fordulásait, eldobta asztalkendőjét és kilépett rögtönzött sátra elé. Miután Idában keresték fürkésző szemei, a kis tábor felé indult. „Megebédelt már urad?“ Svérde a kapitánynak épen sátra előtt elhaladó szolgáját. Nem — felelé az — uram még nem evett. Amott van — téve hozzá — és egy bokorra mutatott. V. Őszinte kibékülés. Vilma a kapitányt mély álomban a földön fekve találta. Rajta volt még por és vérrel lepett öltönye. A mély levertség vonásiban bizonyitá, hogy az utolsó per­­czig küzdött álom és fáradság ellen. A leányka szemei e látványnál könnyekkel teltek meg s részvét, hála és megbánás törték be szivét. Fitzmoor hirtelen felébredt : „Mis Mac-Slane! — kiáltá felugorva — mi baj van? veszély fenyegeti talán?“ „Nem kapitány — felelé a lányka, elpirulva — de miután ön nem akart hozzám fáradni, én voltam kény­telen azt tenni, hogy köszönetemet nyilvánítsam.“ –tévé hozzá szemrehányó mosolylyal. „Nem tehetem, mert épen, kegyed biztonságba he­lyezésével foglalkoztam“ mondá szemlesütve a kapitány. Tudom! viszont, Vilma nem birva fékezni tovább keble indulatait — ön egy derék, nemeslelkü férfi, s én egy esztelen, háládatlan teremtmény vagyok. Nyújt­sa ön kezét s engedje meg, hogy bocsánatát kérhes­sem ! — Fitzmoor szemeiben két könycsepp rezgett. „Nem volt még okom megharagudni önre“— mondá. „De igen ! én igaztalanul bántam önnel és ezt szi­vem mélyéből sajnálom, mert nem ismerek férfit, ki­nek nagyobb hálával tartoznám, mint önnek.“ S ezzel barátságosan mosolyogva gyöngéden visszavond kezét a kapitányéból. Engedje figyelmeztetnem kisasszony, hogy csak két lépésnyire állunk a sűrűtől, — meglehet, hogy daco­lták vannak elrejtőzve benne, kiknél készen áll egy ellenséges golyó. Kérem maradjon sátorában. Egy feltétel alatt. És az ? Hogy ön elkísér és nálam ebédel. Köszönöm kisasszony, de én már — — Kapitány! — szakíto­tt félbe Vilma mosolyogva,­­ fenyegetvén öt rózsás ujjacskáival — ne akarjon elámí­­tani. Tudom, hogy még nem ebédelt. Ki mondta azt önnek? Az önre nézve, azt hiszem, közönyös. „De ön már ebédelt.“ „Hogy tudhatja azt ön?“ Erre a kapitány meg­­vallá, hogy kérdezősködött, van-e szakácsának elegendő élelmiszere úrnője számára. Vilma megköszönte gyön­géd gondoskodását. „Én ettem ugyan — mondá — de étvágyam nél­kül. Most visszatért, és ha Ön nem fogadja el ajánla­tomat, azt fogom hinni, hogy még mindig haragszik reám.“ Oly barátságosan, oly szivrehatólag esdekelt a kis tündér, hogy Fitzmoor engedni volt kénytelen , hisz nem is akart ő mást. Egy óra múlva új ebéd találta­­­­tott Mac-Slane kisasszonny sátorában. A leányka ét­­i vágya megjött a jó kedélylyel, és mistres Higgins — hogy jó példát mutasson — bár az első ebéd alatt jól­lakott, evett annyit mint V­ilma és a kapitány, kik töb­bet csevegtek, mint ettek. Mind­ketten jobban-jobban kezdték egymást megérteni és megítélni. S míg a ka­pitány a leányka szeszélyességének álarcza alatt a leg­jobb szivet és tiszta, ép értelmet fedezett fel, addig Vilma is minden perezben új és új kitűnő tulajdont

Next