Nemere, 1872 (2. évfolyam, 1-104. szám)

1872-11-21 / 93. szám

Brassó, 1872. Másod évi folyam (13. szám. Csütörtök, november 21. Megjelenik ez a lap heten­­kint kétszer csütörtökön és vasárnap. Ára: Egész évre . . 6 ft.— kr. Félévre . . . . 3 ft. — kr. Negyedévre . . 1 ft. 50 кг. A szerkesztő irodája: Nagypiacz 322 szám. Lakása : Bolgárszeg 1425 sz. Politikai, közgazdászati és társadalmi lap. Hirdetési díj: 4 hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 4 kr. (1—10 sornyi hirdetés ára mindig 40 kr.) — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alku szerint.— Hirdetések fölvé­tetnek a szerkesztőségnél. A „Reform“ a királyföld rendezéséről. Közöljük a fentnevezett derék Deákpárti lapnak nézetét a királyföld rendezése felöl. Oszt­juk is nézeteit két kivétellel. Egyik az, hogy a kérdés nem helyesen van így feltéve, hogy Erdély magyar legyen-e vagy oláh. Egyetlen helyes álláspont az, hogy Erdély­ben magyar, oláh, szász, német szeretett hazát találjon, és ezt mindenik a közös magyar haza iránti hű hazafi érzéssel érdemelje ki. A másik kifogásunk az, hogy a szász kü­lönleges egyetem semmikép fenn nem tartható a­nélkül, hogy az állam egysége ne csorbuljon s a­nélkül, hogy ezen szomorú emlékű testület alkalom akadtán ki ne nyitsa kezét politikai be­folyás után. Egyebekben osztjuk az itt következő jeles czikket. Napról napra mindinkább ki kezd derülni, hogy azon öt év alatt, mely államiságunk visz­­szanyerése óta telt, igen keveset tettünk a ma­gyar állam nemzeti egységének biztosítása és teljesítése mellett. Bárhova tekintsünk, minden­hol hézagokat, vesztett pozíc­iókat fedez föl sze­münk. Mint tisztábban kezd előttünk állni azon szomorú igazság, hogy a magyar faj, a magyar nyelv állami uralmának kétségtelen megállapí­tása nem foglalt helyet vezérlő államférfiaink politikai terveinek pontozatai közt. Midőn parlamentünk legközelebbi üléseiben elő fog terjesztetni a királyföld rendezéséről szó­ló törvényjavaslat, lehetetlen, hogy ez eszmék ne ébredjenek bennünk. Kell-e mondanunk, hogy Erdély mi a magyar embernek? Daczára annak, hogy a statistika kegyetlen adatai bizonyítják, miszerint Erdélynek vannak részei, melyek aa­gyarok csak voltak, daczára e kínos valóságnak — és talán épen azért annál hőbben — érezzük azon varázst, mely a bérezés hantot a magyar korona legdrágább gyöngyévé teszi előttünk. Mennyi édes, fájdalmas emléke múltúnknak fű­ződik e földhöz! E panacziája a magyar nyelvnek és műve­lődésnek a hanyatlás legsötétebb évtizedeiben; ez utolsó menhelye a magyar függetlenségnek ; a tiszta magyar szellem e szűk, de annál ben­sőbb, hivebb empóriuma : miért ne vallanók be, hogy részrehajlók vagyunk iránta való érzéseink­ben, és szinte féltékenyebben őrizzük, féltjük fejlődését, mint a magyar haza bármely más pontjáét. Pedig e fejlődés a forradalom óta nem ked­vező a magyar elemnek és kultúrának; magyar részről inkább védő, mint hódító, inkább kon­zerváló, mint terjeszkedő. Nevezzük nevén a gyermeket, a­mi Erdélyt két táborra osztja, az a kérdés magyar vagy oláh ? E rideg alternatíva között kell választani ét külön, harmadik aspiráczióknak ott nincs helyök. Ezt az igen egyszerű, után útfélen hallható igaz­ságot , melynek konsequentiáit azonban nem szokták vonni, meg kell fontolnia kormányunk­nak és törvényhozásunknak, meg a szászoknak. És meg kell érteniök, hogy Erdély, ez a való­ban utolsó őrállomása az európai kultúrának, melyet itt a magyar képvisel, legkevésbé sem az a hely, hol fiók Germániát lehetne nyitni. Itt választani kell nyugat és kelet közt, magyar kultúra és dákóromán barbárság közt, harmadik nincs. Külön szász nemzet léte, a­mióta elso­dortattak a históriai törvény sorompói a nem­zetiségi törekvések féktelen áradatai által, nem képzelhető és nem lesz. Az ellenkező fölfogás képtelenség, melynek árát megadhatja ugyan másod­sorban a magyar, de első sorban és köz­vetlenül maga az erdélyi szász. A dolgok ilyetén fölfogásának, mik a gya­korlati következései ? Első­sorban az, hogy a szász status in statu-nak meg kell szűnnie, hogy a szász föld alkalmazkodjék azon állami köz­­igazgatási szervezethez, mely egész Magyaror­szágra a Királyhágón innen és túl, mérvadó és végre, hogy ez intézmények keretén belül fogja föl helyzetét és az intézmények formáit oly szel­lemmel elevenítse meg, mely a magyar állami­ság szelleme. E legutóbbi posztulátum nem függ se tör­vénytől, se kormánytól, sem intézményektől. — Függ a szászok h­azafiságától, bölcseségétől és kellő öntudatra ébredt létföntartási ösztönétől. Hanem a többi követelmények teljesítése a magyar kormány és törvényhozás belátásától és erélyétől függ. A szász közigazgatási szervezet megállapí­tásánál döntőnek kell lenni azon útnak és mód­nak, melyet a magyar s erdélyi közhatóságok rendezéséről szóló törvény elénk szab. Mint fentebb mondok, status in statu, szász állam magyar földön ma már képtelenség. 1848 óta eltöröltünk annyi történeti jogosítványt, le­rontottunk annyi történelmi alkotványt, melynek eltörlése, lerontása egyenest fajunk érdekeivel ellenkezett; hogy egyszer, midőn államunk ho­mogenitását gátló különállásról van szó, legyen szabad szóba államunk hisztériái pretenziók és középkori privilégiumok álláspontja körül. A szászok csak úgy férhetnek a törvény­szabta formákba, mint az ország többi polgárai. Az adminisztratív önkormányzat igényeinek un­tig eleget tehetni székeikben és szabad városaik­ban. Külön nemzetiségi avagy politikai aspirá­­cziókra az államnak törvényes tért és kifejezési formákat adnia nem szabad. A kérdés ilyetén megoldásának mindamel­lett egy gyakorlati nehézsége van. A szász „nem­zeti“ vagyon kérdése az. Van több millióra rugó érték, alapítványi tőkékben, kórházak, ár­vaintézetek, múzeum, iskolaalapok stb. képében, melyek haszonélvezete megilleti az összes szász­­ságot, vagy helyesebben, most, midőn e foga­lomnak, mint politikai fogalomnak megszűnnie kell, az eddig úgynevezett szász székek összes lakosságát, a­mi nem oly lényegtelen megkülön­böztetés, mint első pillanatra játszhatik. Ez a vagyon, minthogy többféle közokta­tás- és művelődés-, közegészség- és jótékonyság­ügyi intézetekkel kapcsolatos, bizonyos közpon­tosított kezelést kíván, mely magát egész rendes adminisztráczióvá növi ki. E tényt pedig, melybe csaknem magánjog természetű jogczímek is belejátszanak, tekintetbe venni és vele számolni kell. Bármennyire kíván­juk a törvényhozástól, hogy a szász földet szo­rítsa azon közigazgatási keretbe, melybe egész Magyarország el tud férni, mégis meg kell en­gednünk, hogy legyen egy bizonyos kivételes központi közeg, mely e vagyont s a vele kap­csolatos ügyeket kezelje. A kormány javaslata, mint értesülünk, ily közegnek akarja továbbra föntartani is az eddigi szász univerzitást. Ám tartsa meg. Nem viseltetünk semmi ro­­konszenvvel az intézmény iránt, mely a közel­múlt provizóriumok alatt oly sokat tett a spe­­c­iális, szeparatisztikus szász törekvések fejlesz­tésére. Góczpontja volt ezeknek, valamint vezé­­rek az univerzitás feje a szász nemes Conrad Schmidt, ki jelenleg Bécsben élvezi nyugdíját. De minthogy az universitás már megvan , hadd szolgáljon a szükségelt közegül. Csakhogy megkívánjuk azt, és velünk bizonyára mindenki, ki igaz barátja a magyar államnak, hogy ez a hatóság ne legyen más, mint pusztán az elso­rolt teendők végrehajtója. Kezelje a szász ala­pokat, ezen kívül semmi rendeltetése és czélja. Reorganizációjának olyannak kell lenni, hogy múltakba való pretenziókról, politikáról, köz­kormányzatról s egyéb olyan dolgokról, me­lyekbe avatkozni ez érdemes testület oly nagy hajlamot tanúsított, természetesen szó sem le­hessen, így azután belenyugodhatunk létezésébe mi is. Mert azt kinyilatkoztathatjuk a fönforgó esetben és mindenkorra: csak oly határozottan s erélyesen fogunk megtámadni mindenféle sze­­paratisztikus, s azért alapjában magyarellenes törekvést, mely saját pártunk keblében és mint­egy a létező viszonyokkal diplomata módon megalakulva akar érvényesülni, mint megtámad­juk azt, mely nyiltan vallja magát a fönálló rend s a magyar nemzet ellenségének. „G­er­ma ni­z­ál­ás az i­s­k­o­láb­a­n át czimü czikkünket mondhatni az egész pesti sajtó át­vette, teljesen osztván nézeteinket és felszólítván a kormányt, hogy a jelzett abnormitáson segít­sen. •­ A „Kronstädter“ is utánközli, közbeközbe szokott élhetetlen és idétlen felszólalásaival tar­ifázva. Ezek a felkurjantások juttatták eszünkbe, hogy czikkünkből kifelejtettünk valami lényegest ,t. i. a medgyesi szász földmives iskolát. A dolog tehát úgy áll, hogy Erdélyben nem két, hanem három német nyelvű földmi­ves iskola van, az egyetlen magyarral szemben. Annál ékesebb. Ez alkalommal ismételjük azon kérdést, melyre a „Krenst.“ még nem felelt: Igaz-e az, hogy az itteni szász földmives iskola évi költ­ségvetése 8000 frt. ; s hogy ezen iskola két osz­tálya közül a másodiknak összesen 4 hallgatója van , következőleg, hogy ezen szász csemeték mindenikének évi taníttatása kereken 1000 írtba kerül ? Végül a „Kronst­ádternek“ azon henczegé­­sére, hogy állítsanak a székelyek is akár 20 földmives iskolát, ő nem bánja, — csak annyi megjegyzésünk van, hogy ilyen büszkén beszélni akkor lehetne, ha a kérdésben lévő szász isko­lákat szász urak a saját zsebükből állították volna. Köztudomásúlag azonban míg a magyarság csaknem minden vidéken áldozott és áldoz foly­vást saját iskolái fentartására,­­ a szász urak­nak nem igen szokásuk saját zsebükből hozni áldozatot, hanem tart magának német iskolákat olyan közvagyonból, a­melyhez másnak is leg­alább olyan joga volna, mint neki. S még hen­­czeg is vele. A királyföldi egyetem első ülése. Az egyetem nov. 11-én kezdi meg ülésezését. Hallgatók voltak elegen, hanem az egyetemi küldöttek közül sokan hiányoztak. Az előértekezleten Schneider J. indítványára abban állapodtak meg, hogy a comes megnyitó beszédére senki sem mond válaszbeszédet, miután az egyetem született szónoka, a segesvári első küldött nincs jelen. A comes meghivatván, 11 órakor nyitá meg a gyűlést, beszédében előadja, hogy tavaly főleg azért nem hívta egybe az egyetemet még egyszer, mert „a nemzeti pénztár budgetje nem készíttethetett el.“ Ez okból a tavalyi előirányzat alapján kelle gazdálkodni. Számos nehézséggel kelle megküzdenie, mert az állam visszavette a fogarasi uradalmat, a­mi a bevételek so­rát nagyon alterálta; másfelől az 1871. egyetem ren­delkezései folytán még attól is lehetett tartani: váljon a tőke apasztása nélkül lehet-e teljesíteni a felvállalt kötelezettségeket. A lehetőt megtették; most az egye­temen a sor ez eljárást megbírálni, megvizsgáltatni úgy az 1871-ki, mint a jelen költekezéseket illetőleg. Továbbá az egyetem feladata, megállapitni a bud­­getet 1873-ra. Az előirányzatból ki fog tűnni, hogy az állapot javult, a kötelezettségek teljesíthetők tőke­­apasztás nélkül, nemcsak a nagy iskola-alapítvány évi

Next