Nemere, 1874 (4. évfolyam, 1-103. szám)

1874-08-01 / 61. szám

Brassó, 1874 Megjelenik ez a lap heten­­kint kétszer szerdán és szombaton. Ara d íj Egész év . . . 6 ft. — Félévre Negyedévre A szerkesztő Irodája: Nagyutcza, 402. szám. Kiadó-Hivatal, halpiaca Ii­ ( 3 ft. — I ft. 50 kr. kr. kr. — Negyedik Mot,­ra 61. szám. Szombat, aug. 1. Hirdetési dij: S hasábos garmond sorért, vagy annak helyéért 5 kr. -10 sornyi hirdetés ára mindig 30 kr. — Bélyegdij minden igtatáskor 30 kr. — Nagyobb hirdetéseknél alka szerint. — Hirdetések feivé­­tettnek a kiadóhivatalnál ! Magyar iskola-ügyünk Brassóban. Vannak szomorú viszonyok, sanyarú álla­potok, melyek szemlélése mély keserűséggel tölti a hazafikeblet annyira, és hogy az elkese­redés utolsó stádiumában misantrop lesz s a minden hatásoktól ment „lethargiá“-ba merül. Ily állapotra mutatnak a magyarság tanügyi viszonyai Brassóban. Iskolák, magyar iskolák után cseng e nép évek ó­ta, anélkül, hogy jajkiáltása, esedezése országgyűlésünk, kormányunkhoz juthatna. A „Nemesis‘‘ kérlelhetetlen átka nehezedik-e rajtunk, vagy viszonyaink, az országos élhetetlen politika gyümölcseit aratjuk; hogy kormányunk vétkes közönynyel nézi és tűri a hazaellenes törekvések e fészkében a hazafias elemnek anyagilag és szellemi­leg semmmivé tételét ? Vagy talán Brassó 9000 és a Barczaság 22.000 lelket számláló magyarsága oly igény­telen és súlytalan tömegnek tűnik törvényho­zásunk és kormányunk előtt fel, hogy e tekin­télyes számot nem tarthatják érdemesnek a túl­súlyban levő­ magyar elem és magyar haza szá­mára megmenteni — nem tartják szükségesnek, életkérdésnek érettünk is tenni már egyszer va­lamit ? Vegyenek Önök urak valahára tudomást rólunk is, s ne kicsinyeljék azon hazafias elemet, mely úgy az Önök, mint saját érdekében a haza közérdekeit vérével, tetteivel ezredéven át védel­mezte s védelmezi. De beszéljünk tényekben és számokban , nehogy állításaink a valótlanság, vagy részakarat színében tűnjenek fel. Brassóban van 400 magyar iparos tanuló, kik semmi iskolai oktatásban — a vasár­napi iskolát is ideértve — nem részesülnek. E nagy számot a székelység adja kizá­rólag. Iparos tanulóink értelmi képessége, erkölcsi érzülete a legalantabb fokú. Értelmi erejük iskolák hiányában ki nem kéreztethetik, erkölcsi érzületük ki nem fejlesztet­­h­etik s ez okon a tudatlanság és erkölcstelenség posványában nyakig úsznak. Tanuló korukban alig tanulnak a mester­ségen kívül egyebet, minthogy segéd korukban a ,,lumpe‘ felséges névre érdemesíthetik magukat. Jó nevelés, iskoláztatás mellett ez ifjak idővel mindannyian kitűnő készültségü meste­rek, értelmes és önzetlen hazafiak lennének, kikre mint kitűnő iparosokra büszkén hivatkozhatnánk De igy............! A brassói 9000 magyar nevelésügye szá­nalmas állapotán javítani anyagi erő hiányában képtelen; külsegély, más források utján teheti azt csak. Hová legyünk, mit tegyünk a 400 iparos tanuló-ifjúval ? A szász, vagy román iskolába küldjük? Ez oskolák tannyelvét tanuló-ifjaink nem értik, azt pár órai tanítás után el nem sajátít­hatják ; e mellett nemzetiségük, hazafias érzü­letük lenne megtámadva, megölve. A catholikus gymnásiumban tartottak ha jól emlékszünk vasárnapi ismétlő-iskolák, újab­ban „Isten kegyelméből“ beszüntet ezek is A református iskolában egy tanító által tartatnak ismétlő-előadások , de a helyiség cse­kély volta miatt alig 30 tanuló részesülhet a leg­hiányosabb oktatásban. Egy magyar népiskola és egy törvény sze­rint berendezett 3 osztályú ismétlő­ iskola se­gíthetne csak iparos­­tjaink nevelésügye szomorú állapotán. Alig van város, melyben népnevelésünk annyira el volna hanyagolva mint Brassóban : alig van város, mely az 1868-ki közoktatási törvénynek oly kis mértékben tenne eleget — mint Brassó. Egy az 1870-ik évben Dück György fő­­biró által összeállított kimutatás peront a tan­kötelesek száma 5387 volt s ebből csak 2199 járt oskolába — 3200 egyáltalán oktatásban nem részesült. Még szomorúbb a helyzet képe, ha meg­gondoljuk, hogy a magyar lakosság 1500 tan­­kötelezett gyermeke közül csak 118 protestáns, 500 katholikus jár középiskolába s a hiányos iskolák újabban ennyit sem képesek befogadni s a csekély tanerő ennyit sem képes oktatni, s igy csak 118 prot. növendék részesül magyar nevelésben, mert a kath. elemi és középiskolá­ban a tannyelv ez iskola magyar jellege és ren­deltetése mellett is a német. 1870 óta tankötelezetteink száma nagymér­tékben megszaporodott. Hova legyünk naponként szapor­odó tankö­telezett gyermekeinkkel ? ! A catholicum gymnasiumba, e polyglott in­tézetbe küldjük, melynek tannyelve a német ro­mán s még a magyar is egyszersmind ? Községi iskoláink nincsenek s ez idő sze­rént aligha lesznek — mer­t bölcs tanácsunk jónak látta az erre vonatkozó törvényt a több rendbeli felsőbb rendeleteket ,ad adtat tenni s még tudomásul sem venni. A reformátusok kétosztályu elemi iskolája alig képes 80 növendéket befogadni. A „Bolgárszegben a Catharina“ utcában lévő egyetlenegy tanító vezetése alatt álló cath­­elemi iskola az e városrészben lakó polgárok gyermekeinek a legalsóbb társadalmi élet isme­reteinek megfelelő nevelését sem eszközölheti. Ez iskola Bolgárszeg középpontján fekszik, csinos udvar, meglehetősen mivelt kerttel,és mint­ A diplomata tanácsa, Schücking Lervin beszélte. fordította: Kendeffy Vidor. (Folytatás.) Mint a szép primadonna férje, ön fog vele ren­delkezni, nem többé ezen szószegő Veronesz; neki ön­­nek engedelmeskednie kell és Giustiniani minden el­­lentállásának nem volna semmi jogos érvénye többé és minden ravaszsága haszontalanná leend. — Bizonynyal, bizonynyal ... De ezen terv ki­vitele? — Nehéz leend, de nem lehetetlen, — mond Rousseau gondolkozva. — Legyen oly szives nálam hagyni útlevelét . . . ugyanazt szükségteni fogom ... és most legyen szerencsém a Procuratio alatt velem reg­gelizni; ott Le Blond urat találandjuk, konsulunkat . . . némi felvilágosítást fog nekünk adni, mit még szük­­séglek ... és azt gondolom, hogy a terv, mely mint egy szendergő lény agyamban nyugszik, ott fel is fog ébredni tudni. II. Követségi titkárunknak, ki oly szemérmes, közö­nyös természetet mutatott s oly kevéssé találta el a gyakorlati igazságot, hol saját érdeke forgott kérdés­ben, s jellemében rejlett, hogy sodortatva az izgalom­tól, heves cselédetekre ragadtatta magát és elárulá a cselszövényekhez való hajlamát, melyek máskülönben­­ egész lényének idegenek látszottak lenni. Ezen lény azonban egy tömeg ellentétből képző­dött, a­mint azt „vallomásai előttünk kifejezni akarják, így most is csodálatos buzgalommal törte fejét egy terven, a gőgös és erőszakos patriziustól színház­­vállalatának gyöngyét elszöktethetni. A kivitelhez természetesen egy nehezen megsze­­rerezhető okirat szükségeltetett; a senatus engedélyét kikérni egy velenczei pap részére, hogy Sieur Aimon­­dot azonnal, a többi törvényes kellékek elintézése nél­kül, megeskettethesse. Ily engedélyek osztattak ugyan ki, de azokat ki­eszközölni csak a felette befolyásos egyéneknek sike­rült: a senatus tagjainak, vagy azoknak, kik azokkal egyenlő ranguak voltak. Mindenesetre lehetetlennek látszott ez engedélyt megszerezni azon veszedelem nélkül, hogy az Giustini­­aninak, ki a nagy tanácshoz tartozott, tudomására ne jusson. — Úgy, — mond Rousseau, midőn Le Blond ezen ellenvétéseket felemlítő, — magának Giustinianinak kell az engedélyt nekünk megszerezni . .. — Azt csak nem fogja ön gondolni, — esett közbe Le Blond, — ő óvakodni fog attól! — Mégis, mégis, — folytató követség! titkárunk. Aimond úr, látta önt már valaha Giustiniani? — Nem, a mennyire én tudom! . . . — Annál jobb. Óvakodjék ön tehát, mint Aimond úr jönni tekintete elé. Rejtőzzék inkább bizonyos in­­cognitóba.­­ — Ön csak tegnap este érkezett meg, ki sem látta útlevelét, — ezt teheti! . . . Azon tekintet táv, melyet útlevelébe vetettem, önt Sieur Charles Aimond de Saint-Esprée-nek hívják . . . Én önnek egy más út­levelet állítok ki, melyben önt Sieur Charles de Saint- Esprée-nek nevezik . . . Senki sem gyaníthatja itt az­tán, hogy ön az ünnepelt Aimond úr . . . és a mi ne­mességünk ezen oldalról teljes biztonságba merülend. — És azután? — kérdé az énekes. — Azután Le Blond ur néhány házba beveze­­tendi önt, hol ön a velenczei társaságból néhánynyal megismerkedik. Ma egy franczia szerencselovag sze­repét játszandja, és mindenekelőtt a kis Paolucci ur ismeretségét keresendi, ki mult télen a San-Samuele szinház igazgatóságát bírta, ki a mi nemességünk ver­senytársa volt és ettől természetesen egész szívből gyű­löltebb ; jóllehet mindketten a legbarátságosabb lábon állanak egymással, a mint legalább múltkor alkalmam volt észrevehetői, midőn őket a doge-palota erkélyén fel és lesétálni és arany burnót-szelenczéjökből válta­kozva szippantani láttam . . . Azonban ön nem csak is­meretségét szerzi meg, hanem meghódítja őt, ami az ő zene-ábrándozása mellett önnek nem leeni nehéz. Mel­lékesen meghódítja ön leányát is, vagy legalább a leg­feltűnőbb módon udvaroland neki; ön vele egy nagyobb társaságban kettősdalt énekel ... az ön hangjáról be­szélni fognak, személye, iparkodása Signora Lucia kö­rül fel fog tűnni. ... és ez elegendő lesz. — Még e héten fog Paolucci úrnál egy esti tár­saság összejönni, melybe önt bevezethetem, — mondá Le Blond. — De menyasszonyom ■— szóllott nyugtalanul Aimond, — félek, félremagyarázandja hűtlenségemet, ha értésére esik . . . (Folyt, vicö­)

Next