Nemere, 1883 (13. évfolyam, 1-104. szám)
1883-01-01 / 1. szám
Az erdélyi magyar kultur-egylet. Mióta csak megalakult a magyar állam , társadalmunkat egyetlen egy időszakban sem hatotta át annyira azon törekvés, hogy a magyar elem terjeszkedésének előmozdítására minden tisztességes eszközt megragadjon, mint napjainkban. A veszély, amelylyel a pangermánizmus és pánszlávizmus fenyegeti nemzetiségünket ; a kihívó magaviselet, melyet szász, oláh, szerb, horvát és pánszláv-tót izgatók részéről kelle eltűrnünk, — végre felkelté bennünk azon sokáig szunyadozó erélyt, mely történelmünk válságos pillanataiban nem szokta cserben hagyni nemzetünket s nem egyszer bámulatos sikerre vezette. A magyarosodást terjesztő társulatok egymás után keletkeznek. Egy ily egylet van alakulófélben Kolozsvárit, melynek czélja az oláh elem által elbontással fenyegetett erdélyi magyarság társadalmi úton való megerősítése. Üdvözöljük az „erdélyi magyar kultur-egylet“-et ! Sok és nehéz feladat vár rá. Másfél század, a nemzeti energia másfél százados elzsibbadásának mulasztásait kell helyrepótolnia. De a lelkesedés sokra, mindenre képes. Rafaj Károly úr, ki évnegyedenként 50 forintos részletekben fizetendő 300 frtot ajánlt fel az egylet czéljaira, s Borbáth Sándor úr, ki tíz éven át minden évre 5 frtot ígért, bebizonyították, hogy a lelkesedés még nem halt ki, de megmutatták azt is, melyik az az út, mely legkönnyebben czélra vezet. Székelyek ! kövessétek a jó példát ! Politikai szemle. A lefolyt héten semmi kiválóbb esemény vagy hir nem adta elő magát a politika terén. A belpolitikában teljes szélcsend állott be. Az országgyűlés szünetel. A pártok nem adtak életjelt magukról. Egyedül a megyékről jelezhetjük azon hírt, hogy egymásután hozzák azon határozatot, mely szerint a magyar függetlenség személyesítőjéhez, Kossuth Lajoshoz születésnapja 80-ik évfordulója alkalmából üdvözlő iratot intéznek. Ez is az idők jele! Az önerőnkben való bizalomnak, mely a hatvanas években a minimumra szállt vila, egyik folyománya a magyarosodás terjesztése. Egy e czélra törekvő társulat van keletkezőben Kolozsvárott, az „erdélyi magyar kultur-egylet“, melylyel egymásik czikkünk foglalkozik. Önbizalmunk erősödésével izmosodik a magyar állameszme is. Mily elemi erővel terjeszkedik ez a Kárpátoktól az Adriáig, egy kis példában eléggé mutatja Turócz megye, egy majdnem egészen tót nemzetiségű megye, a panszlávok főfészkének példája, mely közelebb tartott közgyűlésében pártolólag hozzájárult Gömör vármegyének a képviselőházhoz intézendő kérvényéhez az épen Turócz megye székhelyén, Turócz-Szent-Mártonban megjelenő négy pánszláv irányú hírlap törvényellenes izgatásainak megakadályozása végett. A háborús hírek, melyek másfél héttel előbb oly hirtelen felizgatták egész Európát, szünőfélben vannak. Bécs jubilál ismét. Harmadszor ünnepli meg a Habsburg-család hatszázados uralmának emlékét. 1272-ben lett Habsburgi Rudolf német császárrá, 1278. augusztus 26-ikán verte meg a Morvamezőn Kun László magyar király segítségével Ottokár cseh királyt, 1281. májusban adta fiának Albertnek hűbérbe Ausztriát, Sziriát, Krajnát és a rend őrgrófságot s 1282. deczember 27-én írta alá az augsburgi birodalmi gyűlésen az erről szóló adománylevelet. E nap hatszázados évfordulóját ülik meg most Bécsben. Míg Bécs ünnepélyeket rendez, az olaszoknak Ausztria iránti gyűlölete Oberdank kivégeztetésében újabb tápot nyert. Rómában, Milanóban, Turinban, Bolognában, Nápolyban tüntetnek az osztrákok ellen. Egész Olaszországban visszhangzik a kiáltás : „Éljen Trieszt! Dicsőség Oberdanknak!“ Le Ausztriával! Halál a gyilkosokra!“ S ezt nemcsak a csőcselék teszi, mely minden zavargásnál ott van : a bíróság az elfogott tüntetőket fölmenti ; a bolognai egyetem egyik híres tanára, Carducci a „Legga della Democratia“-ban szenvedélyes kifakadásokkal teli levelet tesz közzé az osztrák császár ellen. — Gr. Robilant bécsi olasz nagykövet s a külügyminiszter Mancini sajnálkozásai, bár ez utóbbi személyesen megy az osztrák-magyar nagykövethez, az olasz nép érzelmét nem változtatják meg. S ez már tettlegességbe is megy át. — a római osztrák-magyar nagykövet gr. l’aar kocsiját, midőn a pápához ment kihallgatásra, Valeriani nevű szabó kővel dobja meg. Francziaországban a nihilisták vezérének, Krapotkin herczegnek elfogatása képezi napok óta a beszéd tárgyát. Gambettáról, ki tudvalevőleg véletlenül meglőtte kezét — a párisi pletykalapok különben e „véletlent“ L. asszonynak nevezik — deczember 28-áról azt sürgönyzik, hogy állapota roszabbra fordult ; heves láza volt, úgy hogy életét féltik. Szerbiában Milán trónbeszéde képezi a legfontosabb eseményt, melyben a harczias törekvések ellenében a békés munkát hangsúlyozós fölháborodva utasítá vissza az alkotmányos jogai ellen intézett támadásokat. Románia némely hír szerint újabb javaslatokkal készül föllépni a dunai kérdésben. Miután azonban az európai hatalmak mind hozzájárultak a Barréreféle javaslathoz, gyakorlati értéke semmi sem lesz. Különben is valószínű, hogy a javaslat keresztülvitele fölött folytatandó tanácskozásokban részt fog venni , ott azután előadhatja igényeit. A „Nemere" tárczája. Dalok. I. Szivem álmodni vágyik. Holdas éjed Borítsd föléje, édes szerelem ! van mint a múltban, álmaidba mélyed S nem lesz csalódás ébredése sem. Bontsd föl még egyszer rózsa-nyoszolyádat, Nyugodnom engedj újra benne lágyan, S ha a boldogság most se sorsom: hát hadd Legyen úgy akkor ez halotti ágyam ! Mit ér igy élni? Puszta néma tájon Bolyongok át, mit megtarolt a mult; Arra korán még, hogy a tél beálljon. . . Viruljon újra, újra hát, — ha tud! Mint a bokornak sárga lombbal hintve Van alja s árnyán nyílnak a virágok ; Megfértek, ugye bús emlékeim, s tej szerelem, mit ím fakadni látok? ! Oh nyilj ki ! Aggó gonddal, rejtve, féltve Nevellek én, ápollak kis virág, Me félj, e kéz tán hogy durván kitépne. Ha szívemet megszomorítanád. Szerelem nélkül átkosabb az élet, Mint hordani ha véle bármi bút kell . . . Ha hervadásra kárhoztatna végzet : Szerelmem! úgy mi együtt hervadunk el! . .. Szerelem, szerelem Benned a mi édes, Be nagyon közel áll A keserűséghez ! Szerelem, szerelem Benned ami átkos. Be nagyon közel áll Édes boldogsághoz ! Szivemben annyi a Keserűség, bánat! . . Istenem! hátha még Boldogságra válhat. . . Nemo. A Kardos Kata vére. Bizony már a hetvenediket tiporta Kata néne, mikor utoljára láttam, de még mindig olyan keményen járt, mint néhai markotányosné korában. De hát volt is reá oka. Negyven esztendeig szolgálta a császárt, vagyis inkább a császár katonáit, ami nem épen kicsinylendő dolog „Hej, mert hunezut a baka, szokta mondogatni, de hunezut ám a huszár is! Aztán járt utánam még az óbester úr is, ami a legkisebb baj volt, mert tudják lelkem galambjaim, az olyan nagy úriféle emberek, ha egyszer amúgy katonásan a körmire koppant az ember, abba hagyja a mókát, de az őrmestertől lefelé, a már osztva kutyája az ármádiának, mert annak, lelke teremtette, még a pofon is jól esik, ha szép leánytól, szép asszonytól kapja.“ Egyszer mégis csak ott hagyta az ármádiát. Nagy eset volt az. Az egész regiment sírva búcsúzott el a jó Kádi mamától. Neki is nehezére esett megválni gyermekeitől, devalahogy mégis megvált. Unokája, Mariska, a tizenhatodikba lépett, és nem akarta, hogy úgy járjon, mint az anyja, aki búbánatában, szégyenében a szeretője puskájából eresztette a golyót szívébe, mikor megtudta, hogy mással megy az oltár elé. Mariska alig három éves volt akkor. Öreg anyjának egyetlen reménye, elvesztett leányának hű képmása, az egyetlen, akiért érdemes volt hozni az élet súlyos igáját. Megtakarított pénzecskéjén vett egy házat Rekelytyésen, s ott éldegélt csendesen, boldogan. Hanem itt is megtartotta katonás temészetét. Teremtettetett, ha valami nem volt ínyére, csak úgy zengett belé az alvégi utcza, azon kívül is mindig nevén nevezte a gyermeket, ha mindjárt bíró uram került is szóra. Megmondogatta annak is, amúgy kápilárosan : jobb lenne bizony ahelyett, hogy örökösen a menyecskék körül legyeskedik, meg a korcsmában pityizál, csináltatná meg a falu kútját, ne kelljen a hegyi patakra járni vízért. Az ilyen tetteiért nevezték el a falusiak Kardos Katának — , igazi neve Varga volt — a mire azonban rá se hederitett. — Hadd járjon a fecsegőjük, eladta parasztjai; látszik, egyiknek se ér tovább az esze az ökre szarvánál, így élt, folyton zsörtölődve, mikor egyszer huszárokat szállásoltak a faluba. A hadnagy úr, valami báró lehetett, sehol sem talált kedvére való szállást. Utoljára is a Kata néne szobája tetszett neki legjobban, vagy talán az unokája. ígért is szép pénzt a szobájáért, de bizony Kata asszonynak nem igen volt ahhoz kedve, hogy magához fogadja. Nagy nehezen mégis beleegyezett, odaadta a lakást, hanem kikötötte, az unokáját meg ne lássa a hadnagy úr, annál kevésbbé próbáljon hozzányúlni, mert nem áll jótt magáról, mit tesz, ha legkisebbet gyanít is. A szép Mariskának is szívére beszélt, megfogadtatta vele, hogy nem teszi be a lábát a hadnagy úr szobájába. Hanem nem azért huszár a huszár, hogy naphosszat az asztalra könyököljön, vagy imádkozzék, ha szép leány van a háznál. Meg mi tűrés-tagadás, a leány sem neheztel érte igen nagyon, ha egy nyalka huszárgyerek meg-megcsípi az arczát, s egy egy édes csókot rabol pici piros ajkáról, persze mindig csak titokban. Öt hónapja telt el, mióta a huszárok Rekettyében voltak, s egyszer csak a Mariska piros arcza elkezdett halványodni, nyughatatlan volt, s valahányszor öreg anyja erősebben reá nézett, elpirult és lesütötte szemét, s kerülte a tekintetét. Kata néni, bár meg volt győződve, hogy az ő éberségét ki nem játszhatták, mégis rosszat gyanított e furcsa viselkedésből, s végre is elővette unokáját: — Te lány, neked valami bajod vagy titkod van, szólt hozzá szigorú hangon, valld meg, annyit mondok, különben magam sem tudom, mi lesz a vége, ha meg nem tartottad a mit parancsoltam. Mariska felelet helyett sirva fakadt. _ Enyje azt a pityergő teremfádat pattant fel. Háromszékmegye deczember hó 28. és 29-iki közgyűlést. I. — Deczember 30. Tegnap és tegnapelőtt tartotta Háromszékmegye ez évben utolsó közgyűlését. A gyűlésnek voltak élénk jelenetei; hallottunk felszólalásokat, melyek tanúbizonyságot tettek róla, hogy a megyei viszonyok iránti érdekeltség még korántsem halt ki Háromszék megye közönségéből. A gyűlés egyik legnevezetesebb mozzanatát azon határozat képezi, melyet Gyárfás Imre indítványára hozott, hogy nagy hazánkfia Kossuth Lajoshoz, a jelen század történelmében kimagasló nagy alakjaink egyetlen élő tagjához, születésnapja 80-ik évfordulója alkalmából üdvözlő feliratot fog intézni. — Élénk vita fejlődött ki az alispáni jelentés után, mely alkalommal dr.Cseb Károly Háromszékmegye közegészségügyi viszonyait, Öyökösi Endre pedig a marhavész elterjedésének meggátlására tett óvintézkedéseket tette bírálat tárgyává. Gyárfás Imre gróf Mikó Imrének a megyeház nagytermében levő arczképe leleplezését sürgette. Indítványokat Gyárfás Imrén kívül még Künte József, Csia György, Székely Gergely és Kökösy Endre tettek. A gyűlés lefolyását az alábbiakban adjuk. II. Deczember 28-án d. e. 10 órakor Pótsa József főispán a szokásos meghívás után az elnöki széket elfoglalván, a megyeház nagytermében szép számmal összegyűlt bizottsági tagok jelenlétében az ülést megnyitotta. A gyűlés első tárgya az alispáni jelentés volt háromszékmegye 1882-ki viszonyairól, melyet Sorró Ferenc alispán olvasott fel A jelentés után Gyárfás Imre szólalt fel s megteszi indítványát a Kossuth Lajoshoz küldendő üdvözlet felől. (Általános helyeslés.) Elnök, a mi magát az indítványt illeti, ahhoz készséggel hozzájárul, csakis az ellen van kifogása, hogy az soron kívül tárgyaltassék. Indítványozó