Nemzet, 1882. november (1. évfolyam, 62-91. szám)
1882-11-01 / 62. szám
Budapest, október 31. A frissen esett hótömegek közt eldördült pisztoly, amint megrázza a nyugodt légrétegeket, akárhányszor lavinát idéz fel. Majdnem ily lavinát zúdított Szerbiára az a pisztolylövés, mely a minap a belgrádi székesegyház bejáratánál eldördült. Tegnap úgy állt a dolog, hogy a pánszláv hógörgeteg rászakad a szerb államra. A Pirocsanácz-kabinet beadta lemondását, s arról volt szó, hogy a király Riszticset bízza meg az új kormány alakításával. Ez a veszély, úgy látszik, szerencsésen elmúlt, sőt nem is fenyegetett. A király fusót tervezett, nem pedig a Risztics-féle pártnak kormányra való meghívását. De mert a radikálisok a fusiót visszautasították, a Pirocsanácz-kormány maradni fog. A válság azonban korántsem múlt el. Szerbia tegnap óta azon államok sorába lépett be, melyekben a vétlenségeknek és lehetetlenségeknek nagy szerepük van. Ahol mától holnapig meglepetések történhetnek, s az államkormányzat alapgondolata huszonnégy óra alatt gyökeresen megváltozhatik. Erre a sorsra azon államok jutnak, melyekben elhatalmasodik egy factiosus ellenzék, mely semmi eszköztől sem riad vissza, nem, még a forradalomtól sem. És ahol ez ellenzékkel nem áll szemben erős kezű, minden meglepetés irányában felfegyverkezett kormány, mely meg tudja védeni a rendet. Szerbiában megvan a factiosus ellenzék s nincs meg a szilárd kormány. A Pirocsanácz-kabinet jó szándéka kétségtelen. De úgy látszik, nem tudta szolgáltatni a szilárdság garantiáit. Nem tudott kezeskedni a rend és a trón biztosságáról. Különben érthetetlen volna Milán király kísérlete, melyet, úgy látszik minisztereinek háta mögött tett. Alkotmányosságot hasztalan keresnénk eljárásában. Cabinetnek, mely a képviselőházban le nem szavaztatott, nem szabad egy fanatikus asszony királygyilkossági kísérlete következtében buknia. A parlamentarizmus tanai azonban Szerbiában még normális viszonyok közt sem nyerhetnek szoros alkalmazást, annál kevésbé forradalmi izgatottság közepett. A szerb alkotmány nem zárja ki a király személyes uralmát. Milán király uralkodása ez előtt sem volt lényegileg egyéb némi parlamentarizmussal vegyített személyes uralomnál. Ezért azonban nem kevésbé meglepő a királynak Riszticsékkel tett kisérlete. Meglepő különösen a jelen körülmények között. Nem akarjuk eldönteni, vájjon a merénylő asszony az intransigensek eszköze volt-e. A hírek és adatok e tekintetben különbözők s napról-napra változnak. De ha Milán király és kormánya ezt a merényletet a forradalmi elemek erős kezű megfékezésére használják fel, csak az történt volna, ami ily esetekben a forradalmi gyúanyaggal telített és nem valóban parlamentáris államokban rendesen történni szokott. Ami annyiszor történt Francziaországban, Spanyolországban és másutt. A politikai reactiónak, bár nem mindig czélravezető a forradalom titzkatlanának eloltása tekintetében sem, lett volna értelme. Milán király és kormánya megmutatták volna, hogy ha kell, szigorú eszközök segítségével is megtudják védeni a rendet, s az állam elsőrangú politikai érdekeit. Ha a király mégis a radicálisokkal tett kísérletet, ennek alig lehet más értelme, mint hogy a szerb uralkodó nem tartja teljesen megbízhatóknak és elégségeseknek a rendelkezésére álló alkotmányos és hatalmi eszközöket. Ebből azonban nem következik, hogy Milán király hite megrendült abban a politikában, melyet Szerbia követ, s melynek alapja az osztrák-magyar barátság. Ellenkezőleg. Ehhez a politikához a szerb király a válság legdöntőbb pillanataiban is ragaszkodott. Inkább elejtette a békülés tervét, mint ezt a politikát. Milán és ennek a politikának akarta megnyerni a szerb ellenzéket. A szerb népnek, minden igaz szerb hazafinak a merénylet által felidézett mély megdöbbenését a békítésre akarta felhasználni. A merényletre következő tüntetések meggyőzték a szerb nép dynastikus érzelméről. E tüntetések közvetve az ellenzék ellen irányultak , mert a túlzók felvették politikai segédeszközeiknek sorába Milán király detronizálását is. Minduntalan kilátásba helyezték ez eseményt. Akárhányszor úgy volt fölállítva a kérdés, hogy Milán csak trónja és a jelenlegi rendszer fentartása közt választhat. A szerb nép lojalitásának nyilvánulásai bizonyára megdöbbentőleg hatottak a radicálisokra és intransigensekre. Milán király tehát azt hihette, hogy a kibékülésre elérkezett az alkalmas pillanat. Azért akart fusiót a kormánypárt és az ellenzék közt. A fusió persze azt jelentette volna, hogy Ristics rálép a Pirocsanácz-féle politika alapjára. Hogy a szerb Cavour Ausztria Magyarország barátjává lesz. De helytelenül ítélte meg úgy a viszonyokat, mint az embereket. Risztics a délszláv zászló alatt harczoló panszlavismus embere. Még végleg le nem győzött nemzeti aspiratiókat képvisel, pedig tényleg az orosz befolyás és hatalmi vágy eszköze. Amíg az orosz politika teljesen le nem leplezi valódi czéljait és Szerbiát a délszlavismus ürügyével csalja, addig Risztics nem fog nélkülözni bizonyos háttért a szerb nemzetben. Addig lesz bizonyos prestigeje. S míg ezt el nem veszti, nem lesz Ausztria-Magyarország barátjává. Ez okból utasította vissza a fusiót, s marad továbbra is ellensége a Pirocsanácz-kormánynak, melyet Milán király továbbra is hivatalában fog tartani. E kormány helyzete azonban innéttúl nehezebb lesz, mint volt eddig. A radicálisokkal való alkudozás által megmutatta a szerb király, hogy szilárd bizalma megingott nem politikai rendszerébe, de annak a jelenleg rendelkezésére álló eszközök segítségével való fentartása iránt. Békíteni, egyenlíteni akart, de a szerb ellenzék ezt csak a gyengeség jele gyanánt fogja tekinteni és hirdetni. Sőt joggal rendül meg úgy Szerbiában, mint a külföldön a Pirocsanácz-kormány tartósságába vetett hit. De ezzel egyszersmind megrendül a Szerbia békés fejlődése iránti bizalom. A szerb királyság válság elé siet, melynek vége beláthatatlan. Riszticset nem tiszteljük meg azzal, hogy félelmesnek tartjuk. Nem tartjuk félelmesnek különösen monarchiánkra nézve. Állt ő már az évek hosszú során a szerb kormány élén anélkül, hogy monarchiánknak legkevesebbet is árthatott volna, bár, elismerjük, nem rajta múlt. Ha minden várakozás ellenére ismét kormányra kerülne, époly kevéssé árthatna nekünk, mint nem ártott a múltban. Sőt a viszonyok kényszerítő hatalmát meg kellene ismernie. Tapasztalnia kellene, hogy Szerbia, az ő bukása óta, nagy történelmi fontosságú korszakot élt át, melynek tényeit meg nem történtekké nem teheti senki. Érezné az új viszonyok ellenállhatatlan erejét. S ha tán nem is járna úgy, mint annyi ellenzéki vezér még Angliában is, hogy kormányig jutva, a megtámadott rendszer zászlóját ragadja kezébe, mindenesetre tisztességes modus vivendit kellene találnia Szerbia és Ausztria-Magyarország közt. A pánszláv fák nem nőhettek az égig ez előtt, nem fognak nőni ezután sem. Legkevésbé pedig Szerbiában. De Risztics kormányra jutása, ha — mit hiszünk — vissza nem vihetné is Szerbiát a muszka befolyás karjaiba, az osztrák-magyarbarát szerb politika evolutióját meggátolhatná. Szerbiát fejlődésének útján megállíthatná. Mivel azonban semmi rossz sincs, aminek jó oldala nem volna, Risztics kormányrajutása sem lenne feltétlen rossz. Sőt bizonyos tekintetben jónak bizonyulhatna. Az orosz befolyás még nem járta le magát teljesen Szerbiában. Még nem minden szerb látta be, hogy Oroszország a délszláv ábrándot csak ürügyül használja, s annak fényes ködéből a kozák dárda villog ki. Viszont azt se látta még be minden szerb, hogy Ausztria Magyarország legönzetlenebb barátja Szerbiának, de azt akarja, hogy Szerbia a szerbeké legyen. Mi sem járathatná le úgy Riszticset és az orosz befolyást, mint ha az első ismét a hatalom élére kerülne. Kitűnnék először Risticsnek a bevégzett tényekkel szemben való tehetetlensége, s hogy mögötte nem a szerb nemzet, csak az orosz befolyás áll. A mi külügyi politikánk, melynek »világra szóló vereségét« máris trombitálja — minden alap és minden politikai józanság ellenére — a bécsi és a budapesti oppositio, nyugodtan várhatná be a szerb közvélemény új fordulatát, melynek áramlata Riszticset ismét félrelökné. De mert ez nem történhetnék alarm belzavarok és Szerbiához való jó viszonyunknak bár futólagos megzavarása nélkül, mit sem kívánhatunk őszintébben, mint a Pirocsanácz-kormány tartós helyén maradását. Ez, úgy látszik, meg fog történni. Szerbiának legfőbb érdeke, hogy megtörténjék. Kálnoky gróf külügyminiszter — amint értesülünk — ma este egy-két napra Bécsbe utazik. A marczali választókerületben, melynek képviselőségéről gróf Széchenyi Pál, kereskedelmi-, iparés földmivelésügyi miniszterré kineveztetése folytán lemondott, a szélsőbaliak a kaposvári polgármestert, Szabó Kálmánt léptették föl, mint a függetlenségi párt képviselőjelöltjét. — Mint azonban Somogyból nekünk írják, e felléptetésnek semmi kilátása a sikerre nincs. Somogy megye összes választókerületei közül a marczali volt az, melyben a szélsőbalnak nagy befolyása soha sem volt; — most pedig, a midőn — mint már az 1881-iki választások mutatták — az egészmegyében nagy tért foglalt a mérséklet, szó sem lehet arról, hogy a szélsők izgatása, melyhez az antisemitismust használják kovásznak, talajra találjon. Tanúságot tett erről a múlt vasárnapi kijelölő értekezlet, melyen a gróf Széchenyi újból való kijelölése mellett a kerületnek oly tekintélyes elemei nyilatkoztak, hogy e jelöltség fényes sikerére bizton számíthatni. A közigazgatási bizottságok, mint felebbviteli hatóságok, igen számos esetekben vannak hivatva oly első fokú határozat felett másodfokúlag intézkedni, melyeket mint illetékes fórum a megye alispánja hozott. Az alispán az 1876. VI. t. sz. értelmében a főispán akadályoztatása esetén mint helyettes elnökölvén, a közigazgatási bizottságban több ízben fordult elő azon eset, hogy az általa első fokban hozott, s másodfokú elbírálás alá bocsátott határozat tárgyalásában mint érdekelt fél nem vehetett részt. Ezen esetekre nézve a belügyminiszter olyképen intézkedett, hogy a közigazgatási bizottságokban oly esetekben, midőn az alispán elvi akadályoknál fogva nem elnökölhet, az elnöklés a megye főjegyzőjére ruházandó át. Hunyad megye a f. hóban tartott őszi közgyűlésen a jövő évi költségvetést is megállapította. Ezen költségvetésbe felvétetett: tisztviselők fizetése czimén 54.765 frt; biztonsági személyzet és szolgák bére fejében 4740 frt; ezeknek mellékjárulékaiban 1880 frt; hivatali helyiségbére czimén 200 frt; irodai szükségletekre 2300 frt; útiköltség és napidíjak czimén 600 frt; épületek fentartására 100 frt; vegyeskiadásokra 542 frt; előre nem látható költségekre 500 frt, összesen 65.627 frt. A szükségletek ezen összegével szemben, a megyének ezen kiadások fedezésére fordítható bevételei csak 330 frt 21 krt tesznek, s igy a megye háztartásához az államkincstárnak 65.296 frt 79 krral kell járulnia. A képviselőház pénzügyi bizottsága ma d. u. 6 órakor Ordódy Pál elnöklete alatt ülést tartott, melynek tárgyát az egyes tárczák költségvetéséről az országgyűléshez beadandó jelentések hitelesítése képezte. Az ülésen a bizottsági tagokon kívül, a kormány részéről jelen voltak: Tisza Kálmán miniszterelnök, Szapáry gr., Ráday Gedeon gr., Orczy b. és Pauer miniszterek és Hilbert osztálytanácsos. Enök az ülést megnyitván, hitelesíttetett a múlt ülés jegyzőkönyve. Ezután Zichy Ágost úr, a közoktatási tárca előadója jelenti, hogy az albizottság a függőben maradt tételek tárgyában bevégezte munkálatait, és ez okból indítványozza, hogy e tételek tárgyalása a közelebbi ülés napirendjére tűzessék, mely indítvány elfogadtatott. Következett a jelentések hitelesítése, és pedig először Országh Sándor előadó az I. füzetben foglalt költségvetésre vonatkozó jelentést mutatja be, melyet a bizottság hitelesített. Ezután hitelesíttetett a Rakovszky István által, a belügyi és a honvédelmi tárczák költségvetési előirányzatairól beterjesztett jelentések. Végül hitelesíttettek: az igazságügyi tárca előirányzatáról szóló jelentés Busbach előadása mellett, — és a közlekedési tárcza előirányzatáról szóló jelentés, melyet Lukács Béla terjesztett be. Ezzel az ülés véget ért. Közelebbi ülés tárgya: a még a, függő tételek tárgyalása és az átalános vita. (O. E.) A képviselőház igazságügyi bizottsága ma délután 5 órakor Apáthy elnöklete alatt ülést tartott, melyen a kormány részéről Pauer igazságügyminiszter és Berczelly min. osztálytanácsos voltak jelen. A felebbezés korlátozásáról a fenyítő ügyekben szóló törvényjavaslat új szövegezése hitelesíttetett, a bővebb indokolás elkészítésével előadó bízatott meg, s mivel azon kérdésben, vájjon a királyi tábla 3 vagy 5 tagú tanácsban ítéljen, eddigi álláspontját nem tartja fenn, az egész javaslatnak a képviselőházban leendő előadásával ő bízatott meg. Következett az 1870. XVI. és 1880. LXTV. t. sz. pótlásáról (a pótbirák szaporításáról) szóló törvényjavaslat tárgyalása. Teleszky előadó statisztikai adatokkal igazolja, hogy a bírói szervezéskor 1872. évben volt a Curiánál ülésben elintézendő ügy 12,974 szám, volt 42 biró, tehát egy-egyre jutott 310 db; a királyi táblánál volt 1872-ben 48,035 ügy, volt 118 biró, esett tehát egyre 407 db, most pedig van a Curiánál 22,500 ügy, a királyi táblánál 70,000 ügy, tehát a munka 25°/0-kal szaporodott. Ezután hivatkozva más országok ügyforgalmára, a törvényjavaslatot átalánosságban elfogadásra ajánlja, annyival is inkább, mert bizonyos, hogy még ezen szaporítás sem elégséges. Hodossy megtámadva az igazságügyi politikának máról holnapra való toldozási irányát, a törvényjavaslat visszautasítását indítványozza. Pauer miniszter előadja, hogy csak a büntető eljárás megállapítása után lehet a szükséges bírák számát pontosan meghatározni. Literáy indítványozza, utasíttassék a kormány a pótbírói intézmény megszüntetéséről szóló törvényjavaslatnak beterjesztésére még ez ülésszak alatt. Pauler miniszter megjegyzi, hogy a királyi táblák újjászervezése után — ami még ez országgyűlés alatt megtörténik — ő is szükségesnek tartja Literáty intenzióját, jelenleg azonban nem fogadhatja el. Literáty e felvilágosítás után indítványát visszavonja, illetve magyarázza, hogy azt ő elvi szempontból a jövőre nézve tette. Horváth Lajos magáévá teszi Literáty indítványát s azt ajánlja a miniszter figyelmébe. Berczelly miniszteri osztálytanácsos megjegyzi, hogy ezen indítvány elfogadása 23.000 írtnál több kiadást vonna maga után. Kőrössy indítványozza, hogy keressék fel a miniszter a szóbeliségre alapított bírói szervezet kidolgozására. Győry Elek indítványozza, hogy a törvényjavaslat még átalánosságban se fogadtassék el a tárgyalás alapjául. Literáty indítványát oda módosítja, hogy a miniszter ne köttessék időhöz az általa kívánt törvényjavaslat beterjesztésében. Ezután a többség elfogadja a törvényjavaslatot átalánosságban, valamint Literáty módosított indítványát is. Teleszky előadó, szemben Literáty elfogadott indítványával, elejtetni kéri azt, hogy tisztán pótbírák neveztessenek ki. Indítványozza tehát, hogy a budapesti királyi táblánál 6 rendes biró és 3 pótbiró neveztessék ki, azaz legyen a budapesti királyi táblánál 100 rendes biró és 40 pótbiró, a marosvásárhelyi királyi táblánál pedig 7 pótbiró neveztessék ki. A budapesti királyi táblánál a fiumei bírák ezen számon felül meghagyatnak, kiknek fizetésük úgy sincs a rendes költségvetésben felvéve. Pauer miniszter szerint ez tisztán pénzügyi kérdés, azért el nem fogadja az indítványt s fentartja az eredeti törvényjavaslatot. Hodossy indítványozza, hogy az egész tárgyalás szüntettessék be, miután a miniszter végelhatározását kijelentette. Tamásy indítványozza, hogy az előadó indítványán felül, a marosvásárhelyi királyi táblánál is még két rendes bírói állomás rendszeresíttessék. Pauler miniszter kifejti, hogy ő kötve van, mivel a minisztertanácsban a költségvetés megállapításánál korlátoztatok, hogy mennyi kiadást lehet tennie a bírák szaporításánál, tehát azt ő figyelmen kívül nem hagyhatja. A bizottság hosszas vita után az előadó indítványát elfogadta. A 2. §. változatlanul elfogadtatott. Ezzel az ülés véget ért uzalmassággal, és hogy ez időt minden halogatás nélkül fel kell használni arra, hogy a hadsereg szükségesnek ismert reorganisatiójához hozzáfogjunk és azt végrehajtsuk, hiszen már az egész tervezet arra van alapítva, hogy a végrehajtás gyorsaságának a lehetőségig semmi ne álljon útjába. A 22 új ezrednek összeállítása meglehetős nehézségekkel találkozik, kivált azért, mert Magyarországon az utolsó népszámlálás következtében 1380 ujonczcal kevesebb ajánltatik meg. Ezen huszonkét ezred közül 14 teljesen új kerületekből szerveztetek, míg ellenben nyolcz területen kívül kapja állományát, amely meg fog tartatni mindaddig, míg a részükre külön szervezett hadkiegészítési kerületek a szolgáltatandó évi újonczokkal a rendes szükségletet fedezni fogják. Ezen 8 ezred közül 7 kisebb-nagyobb mérvben (sőt kettő közülök teljesen) a magyar korona területén vett zászlóaljakból állíttatott össze és pedig akkép, hogy ezen zászlóaljak legénysége az egész törvényes szolgálati idő tartamára, ezen ezredekhez fog tartozni. Ezen intézkedés, nem tekintve a népszámlálás eredményét, fő indokát abban találja, hogy ezen új ezredekre nézve lehetetlen volt akkér intézkednie, hogy azok új hadkiegészítő kerületeiből csak idővel nyerendő ujonczok által jutnának teljes állományukhoz. Minthogy pedig, mint említtetett, Magyarországon annyival kevesebb ujoncz állíttatik, ellenben pl. épen Csehországban a népesség szaporodása nyomán a hadsereg contingense emeltetik, minthogy továbbá az eshetőleg szükségessé válható gyors mozgósítás, de főleg a monarchia egész igénybe vehető véderejének kifejtése parancsolólag megkövetelik, hogy a 102 ezred egyenlő és teljes mérvű állománynyal bírjon, már az organisatió kezdetével a hadügyminiszter szükségesnek látta, hogy azon zászlóaljak, melyek kiegészítésüket Magyarországból már nem nyerhetik, oly ezredekhez tétessenek át az átmenet nehézségeinek megkönnyítése végett, melyeknek hadkiegészítési kerületei jövőre nem a magyar korona országai területén lesznek. Egyébiránt ezúttal ismétli a miniszter, hogy e szervezésnek mostanáig csak előmunkálatai foganatosíttattak, az egész szervezet pedig csak 1883. jan. 1-jével, azaz akkor fog végrehajtatni, ha az országos bizottságok a szükséges költségeket megajánlandották és ezzel mintegy hozzájárulnak a rendszerváltozás helyesléséhez. Ezután az albizottság köszönetét mondván a miniszternek az adott felvilágosításokért Tisza Kálmán miniszterelnök a tett észrevételek nyomán kijelenti, hogy a kérdéses zászlóaljaknak a lajthántúli ezredekben teljesítendő szolgálatai iránt törvényjavaslatot fog az országgyűlés elé terjeszteni, úgy, hogy e kérdésben a magyar törvényhozás, mint illetékes factor fog dönthetni. Hosszabb vita után, melyben Ivánka Imre, Éber Nándor, Hegedűs Sándor, Puszky Ágost és az albizottságnak még több tagja vett részt, Baross Gábor előadó előterjeszti a részletes adatokat s a következő határozati javaslatot terjeszti elő, mely elfogadtatott. Az előirányzott tétel megszavaztatik, az albizottság az újjászervezést átalában helyesléssel fogadja; azonban tekintettel arra, hogy nevezetesen a gyalogság újjászervezése részben azon intézkedésen nyugszik, hogy több magyar zászlóalj az osztrák területen felállítandó új ezredben fogja szolgálatát teljesíteni, ez pedig az e részben fennálló törvényes intézkedésükkel ellenkezik, az országos bizottság a szervezést mindaddig nem tartja végrehajthatónak, míg a magyar országgyűlés helyeslőleg nem nyilatkozott azon törvényjavaslat iránt, melynek előterjesztését a magyar kormány elnöke kilátásba helyezte.« Ekképen a szervezési kérdés a hadügyi albizottságban kimerítő és érdekes vita után eldöntetvén, az albizottság változatlanul megszavazta a hadbírák létszámának emelése, a tisztekké kinevezendő altisztek ruházati illetékének kiszolgáltatása czéljából előirányzott összegeket, valamint a helyi ellátásban részesülő rokkantak költségeinél mutatkozó eltérést, a többi részlet tárgyalását pedig a holnapután, csütörtökön délelőtt 10 órakor tartandó ülés napirendjére tűzte ki. Ezzel az ülés véget ért. A delegátió bizottságaiból. A magyar delegátió hadügyi bizottsága ma d. e. 10 órakor Haynald bibornok elnöklete alatt ülést tartott, melyen a közös kormány részéről Bylandt gróf hadügyminiszter és e minisztérium közegei, továbbá Tisza Kálmán miniszterelnök, Tisza Lajos, a delegáció elnöke és az albizottság tagjai majdnem teljes számmal voltak jelen. Az ülés megnyittatván Brandt gróf közös hadügyminiszter a hadsereg újjászervezésének kérdésére nézve még pótlólag előadott több fontos indokot. Arra nézve, hogy az új szervezést ép a jelen időben kezdi meg, indokul felhozta, hogy békében élünk minden szomszédos ha A külügyi albizottság. A magyar delegáció külügyi albizotsága ma délután 3—6 óráig ülést tartott, melyre az albizottság tagjai teljes számmal megjelentek. A kormány részéről megjelentek: gr. Kálnoky közös külügyminiszter, Kállay közös pénzügyminiszter, Szögyényi osztályfőnök, Tisza miniszterelnök és gr. Szapáry pénzügyminiszter. Elnök, gr. Zichy Ferencz üdvözli a minisztereket, megígérvén nekik, hogy teljes bizalommal nyilatkozhatnak és az albizottság minden tagjának discretiójára számíthatnak. Átadja aztán a szót Bak Miksa előadónak, aki a következő kérdést intézi a miniszterhez: Az osztrák-magyar consulok ellen ismételve az a panasz merült fel, hogy sokan, sőt legnagyobb részük, miután a magyar nyelvet nem tudják és a magyar törvényeket nem ismerik, egyrészről nem képesek honfitársainkkal azoknak anyanyelvén érintkezni és másrészről magyar állampolgárok ügyeit oly szempontokból ítélik meg, melyek az ezen magyar állampolgárokra nézve egyedül mérvadó magyar törvényekkel összhangban nem állanak. További panaszt nevezetesen kereskedelmi és iparkörökben az képez, hogy consulátusaink túlnyomólag feladatuk politikai részével foglalkoznak; az ipar és kereskedelem ügyeit ellenben nem értik s azokkal keveset is törődnek. Miután, amint értesülök, épen most dolgoznak a keleti akadémia, consulátusaink e tulajdonképeni nevelőintézetének egy uj tantervén, kérdem, hogy hajlandó-e a miniszter úr az ép imént említett panaszokat tekintetbe venni s azoknak orvoslása iránt az uj tanterv útján gondoskodni ? Kálnoky miniszter elismeri, hogy a "magyar részről nyilvánított panaszok részben alaposak lehetnek és hogy az ebbeli igények mindenesetre jogosultak. Azon fog lenni, hogy ezen bajokon minél gyökeresebben segíttessék. Figyelmezteti azonban az albizottságot, hogy igen nagyok azon igények, melyek a keleti consulok irányában támasztatnak és majdnem lehetetlen, hogy »minden igénynek megfeleljenek.« Szándékában van nemsokára egy enquetet összehívni, mely a consuli szolgálat mindennemű kérdéseivel foglalkozni fog és reméli, hogy az eddigi panaszok meg fognak szűnni. Ami a keleti akadémia reorganisatióját illeti, erre nézve Szögyényi osztályfőnök fog bővebb felvilágosítást adni. Szögyényi osztályfőnök megemlíti, hogy a múlt évben a keleti akadémia ügyében enquéte tartatott, hogy előbb is a magyar kormány kívánta, hogy vagy a most létező akadémia a dualisztikus elv tekintetbe vételével reorganizáltassék, vagy pedig egy külön magyar cursus állíttassák fel. A keleti akadémia új tanterve bemutattatok a magyar közoktatásügyi miniszternek, akinek helyeslésével olyannyira találkozott, hogy a miniszter külön keleti tanfolyam felállításától elállást, biztosítva látván Magyarországnak igényeit a keleti akadémia uj tanterve által. Ezen tanterv az 1883—84-ik tanévben fog életbe léptetni. Szóló már előre figyelmezteti az albizottságot, hogy több lévén a tantárgy, több tanárra lesz szükség, ami ismét több kiadást fog maga után vonni; de miután az csak a jövő évre vonatkozik, ezen többlet is csak az 1884-ki budgetben fog megjelenni. Három szempont volt irányadó: 1. az, hogy a növendékek a magyar nyelvben és a magyar törvényekben, nevezetesen a magán- és büntetőjogban, polgári törvénykezésben és a büntető eljárásban mint köteles tantárgyakban lehetőségig oktatást nyerjenek. 2. Bosznia és Herczegovina megszállása óta a törekvés oda irányult, hogy a keleti akadémia növendékei sorából alkalmas hivatalnokok kerüljenek ki ezen tartományok számára, ami ismét a szláv nyelveknek nagyobb mérvben való tanítását kötelező módon tette szükségessé. 3. Kereskedelmi és gazdasági érdekeink nagy fontosságánál fogva a kereskedelmi tudományoknak is nagyobb tér fog engedtetni. Taníttatni fog: közgazdasság, pénzügytan, áru- és iparisme, magyar és osztrák statistika. Hogy azonban az ifjak túlterhelve ne legyenek, a keleti nyelvek közül csakis a török nyelvre fog fősuly fektettetni, míg az arab és perzsa nyelvek csakis segédeszközök gyanánt taníttatnak. Végre a hadsereg-szervezet és katonai földleírás is felvétettek a tantárgyak közé. Gróf Zichy Ferencz hangsúlyozza azon különbséget, mely a keleti és a többi consulok közt létezik, amazokra nézve a politika oly fontos, hogy azt mellőzni nem lehet, ami természetesen nem zárja ki azt, hogy ezen consulok a kereskedelem és ipar érdekeit is kellő figyelemmel kisérjék. Utal az osztrák-magyar consuloknak rossz fizetésére, mely sokkal alantabb áll annál, melyet más consulok élveznek. Faik előadó a következő kérdést intézi a külügyminiszterhez : Magyarország tudományos körei még mindig fájdalmasan nélkülözik magyar tudósnak az állami levéltár valamelyik magasabb állásában való alkalmaztatását. Az ifjú magyar tisztviselő, ki ott alárendelt állást foglal el, nem képes tudományos köreink e tekintetben táplált igényeinek megfelelni. Hosszabb indokolás után szóló azon kérdést intézi a miniszterhez, hogy nem volna-e hajlandó a magyar kormánynyal egyetértőleg s tán a magyar akadémia meghallgatásával az állami levéltár valamely kiválóbb állására egy erre alkalmas magyart kinevezni ? A külügyminiszter az itt kifejtett kívánatot jogosultnak tekinti, de azon másképen segíteni nem lehet, mint új, magasabb rangú állomás felállítása által. Kijelenti, hogy ezen kérdést tanulmányozni fogja és a legközelebbi költségvetés előterjesztésénél figyelemmel lesz reá. Falk előadó a következő kérdést intézi a miniszterhez : Körülbelől három évnegyed előtt az olasz királyi pár legmagasabb udvarunknál látogatást tett, melynek viszonzása ismételten kilátásba helyeztetett ugyan, mindez óráig azonban még nem következett be. Miután ily ügyben ő felsége gyöngéd előzékenysége s rendkívüli udvariassága köztudomású, a közönség és sajtó azon okokra nézve, melyek miatt e viszontlátogatás elmaradt, mindenféle combinátiokra jutott, melyeket szóló nem kíván közelebb szellőztetni. Egyszerűen azon kérdésre szorítkozik, hogy e meglepő tünemény tisztán személyi indokokra vezethető-e viszsza — mely esetben a delegátióknak nincs többé hozzászólásunk a dologhoz, — vagy hogy a királyi látogatás viszonzása politikai indokból maradt el s ha igen, hogy minő természetűek ezen indokok ? Kálnoky gróf külügyminiszter mindenekelőtt kénytelen kijelenteni, hogy a személyes indok egyátalában nem jöhet kérdésbe, miután itt a felelős miniszter actiójáról van szó. A látogatás tudvalevőleg két indokból történt, először, hogy kifejezés adassék azon barátságos érzelmeknek, melyek az olasz királyi pár részéről uralkodóházunk irányában tápláltatnak, másodszor, hogy az egész világ előtt nyilvánvalóvá tétessék, hogy Olaszország az osztrák-magyar monarchia conservativ és békés politikájához csatlakozni kíván. Mindkét czél nemcsak eléretett, hanem a szál a királyi pár látogatása után is tovább fonatott s a két állam közötti viszonyok a legbarátságosabbakká alakultak. Önként érthető, hogy a viszontlátogatásnak is csak az említett két czélja lehetett s nem lehetett szándékolva, egy harmadik a czéloktól teljesen távoleső kérdés bevonása. Midőn az összejövetel helye került szóba, a consideratiót fontolóra kellett venni s tekintetbe az olasz főváros rendkívüli viszonyait, melyek egy fővárosban sem fordulnak elő s azon veszélyt helyezték kilátásba, hogy eltekintve másnemű nehézségektől, az uralkodó legmagasabb személye a két tábor hívei részéről politikai demonstration czélpontjává tétethetnék s a látogatásnak egyátalában egészen más jelentőség és horderő tulajdonittathatnék, mint a minőt annak az uralkodó és kormánya adni szándékozhatott. A miniszter ennélfogva nem vállalhatta magára ő felségének a kívánt viszontlátogatást Rómában javaslatba hozni, bárha az olasz miniszterek a maguk részéről nem bírták magukat más hely megállapítására elhatározni. Ennélfogva a látogatás egyelőre elhalasztatott. Az erre vonatkozó megbeszélések, mint a miniszter határozottan kiemeli, barátságos módon folytak s a tervezett viszontlátogatás elhalasztása sem az udvarok érzelmeire, sem a kormányok tartósan szívélyes viszonyaira valamely zavaró befolyást nem gyakorolt. Csernátony Lajos a látogatás viszonzását elsősorban udvariassági ténynek tekinti. Miután az olasz királyi pár látogatása, ami bizonyára megkérdezés nélkül nem történt, elfogadtatott, el kellett készülve lenni a látogatás viszonzására is. Ő maga részéről csak egy szempontot fogadhatna el, mely az elhalasztást motiválhatná, t. i. ő felsége személyes biztonságának szempontját. Hogy a viszontlátogatás Rómában történjék, azt ő is jogosultnak tekinti. Demonstratio mindenütt történhetnék Olaszországban, még akkor is, ha más város választatnék a látogatás színhelyéül. Schlauch Lőrincz püspök osztja a kormány álláspontját, mely szerint egy még meg nem oldott kérdésnek nem kell praejudikálni. Széchen Antal gróf figyelmeztet, hogy sehol másutt nem merülhet fel azon kérdés, vájjon az aktuális fejedelmen kívül kell e még valakinek tisztelegni. Ezen nehézség egyedül Rómában létezik, és arra nézve ő is osztja a kormány álláspontját. Szilágyi Dezső nem fogadhatná el a kormány nyilatkozatát, ha megoldatlan kérdés alatt az értetnék, váljon Róma Olaszországé-e vagy sem? De miután felteszi, hogy nem ezen értelemben mondatott, ő is belenyugszik a válaszba. Tisza Kálmán csatlakozik a külügyminiszter politikájához; a miniszter arról, hogy Róma nem volna Olaszországé, nem szólt. Oly személyes ok, milyet Csernátony felemlített, ő felsége előtt nem létezik. Amit ő felsége helyesnek, és amit tanácsosai szükségesnek tartanak, azt ő kiviszi saját személyére való tekintet nélkül. A Rómában való látogatás azonban talán magára az olasz kormányra nézve sem volna egészen kellemes, mert ő felsége a pápa ott létét nem ignorálhatná. Az egyetlen helyes út tehát az volt, tanúsítani a készséget a látogatás viszonzására, de ezen viszonzást fentartani mindaddig, amíg a fennforgó politikai nehézségek elháríttatnak. Csernátony Lajos hiszi, hogy ő felsége nem aggódik, de aggódunk mi, és ha a miniszter nem tanácsolja ő felségének a látogatás viszonzását, ez szólóra nézve dönt. Különben az olasz kormánynak úgy