Nemzet, 1883. január (2. évfolyam, 2-30. szám)

1883-01-14 / 13. szám

A »Nemzet« olvasó közönségéhez. A mai nappal a »Nemzet« szerkesztősé­gében személyváltozás történik. Eddigi fele­lős szerkesztőnk, Láng Lajos, az állástól visszalép, átadva azt, a »Nemzet« eddigi főmunkatársának, Visi Imrének, kinek neve, mától fogva, mint felelős szerkesztőé jelenik meg e lapon. — Ez elhatározás indító oka azon tény, miszerint Láng Lajos, igen tisztelt barátunk, a magyar királyi egyetem­hez rendes tanárrá neveztetett ki, mely állását a jövő hét folytán foglalja el. Minthogy pedig mind az egyetemi tanár cathedrája, mind egy pártorgánum sokoldalú munkát követelő szerkesztése egy ember egész erejét és tehet­ségét veszi igénybe, kénytelenek voltunk Láng Lajos tisztelt barátunknak azon elhatá­rozásába, bár a legnagyobb sajnálattal, bele­nyugodni, miszerint ő, az eddigelé általa ép oly nagy tapintattal és ismeretgazdagsággal, mint méltó elismeréssel és meglepő sikerrel ve­zetett lapunk szerkesztésétől visszalépni mél­­hatlannak találja, bírván jövendőre való azon ígéretét, hogy széles alapú kitűnő tehet­ségeit, mint a »Nemzet« egyik kiváló főmunka­társa, ezentúl is lapunknak szentelendi. Más­felől a lap további vezetésébe belépő szer­kesztő Visi Imre tisztelt barátunknak sze­mélyében oly, minden nehéz időkben kipró­bált, hazafias jellemet, emelve az ifjúi erély, tehetség és tanulmány magasfokú adományai által, velünk lapunk számára állandóan meg­nyerhetni, mely a tisztelt olvasó közönség­nek, és a szabadelvű pártnak, eddigelé a »Nem­zet« irányában nyilvánult pártfogását és ro­­konszenvét méltán igazolni fogja. Egyebekre nézve a lap szerkesztőségé­nek eddigi egész szerkezete marad ezentúlra is a régi­ irányok, nézetek és személyi vi­szonyok változatlanok. Budapesten, 1883. január 13-án. Jókai Mór,­­ a »Nemzet« főszerkesztője. Budapest, január 13. Az ellenzéknek most már nincs egyéb szövetségese, mint­­ Oroszország. Azt hiszi, csak a muszka rém segítségével győzheti le Tisza Kálmánt. Úgy állítja oda Ausztria-Magyarorszá­­got az orosz háború esélyei elé, mint telje­sen védtelent. Hadseregünk nagy részét le­köti — úgymond — e háborúban Bosznia, Herczegovina, Szerbia, Románia. Valameny­­nyit őriznünk kell. Ami megmarad hadsere­günkből, az fele sem lesz az ellenünk felvo­nuló orosz hadseregnek. S ha még volna vá­runk, megerősített táborunk, stratégicai vas­­utunk, csak hagyján. De nincs egyik sem. A­mi van, csak a kezdet kezdetén áll. Szóval, ha ez állítások igazak, akkor os­toba a muszka, ha rögtön le nem vonul Ausztria-Magyarországra, s el nem foglalja azt. És mert még sem teszi, ez bizonyára azt jelenti, hogy az orosz hadvezénylet valamivel jobban van értesülve a mi védelmi képessé­günk, s Oroszország támadó ereje felől, mint a mi ellenzékünk. A boszniai, szerbiai és ro­mán viszonyokat is jobban ismeri, mint ez. Tény, hogy Oroszország háborúra ké­szül. Az is tény, hogy vannak strategical­ vas­­útjai, megerősített táborai. Az orosz hadve­zénylet a csapatokat begyakorolta a positió harczba is. Az is tagadhatlan, hogy Krakkó, Przemysl megerősítésével nem vagyunk ké­szen. Stratégicai vasutunk van, de únnak ki­építése is szükséges lesz. Hogy nem vagyunk teljesen készek az orosz háborúra, bizonyos tekintetben van igazság a dologban. De a há­ború nincs közvetlen küszöbön. S hogy vé­delmi rendszabályaink még hiányosak, ennek oka jó részben nem ugyan­azon ellenzék-e, mely most azért támad a kormány ellen, hogy nincsenek váraink, megerősített táboraink, s évek óta egyebet sem tett, mint agitált a nagy hadi teher ellen lapjaiban, a hadi budget emelése ellen tiltakozott a parlamentben és delegátióban ? A semmiből pedig legfelebb légvárak épülhetnek, nem pedig megerősített táborok. Ez azonban csak az ellenzéki taktikát jellemzi. Népszerűséget hajhászni a hadi teher apasztása által, s egyúttal népszerűséget haj­hászni akként, hogy az Oroszország elleni nemzeti védelemről való gondoskodást magá­nak tulajdonítja; úgy állítani oda a jelenlegi rendszert, mint mely Sedánra vezet s az adó­fizetők zsebét is védeni: ez azon fifika, melyet az oppositio kieszelt. De ha igaz, hogy mon­archiánk nem képes magát védeni Oroszor­szág ellen, ha a panslavismus diadalmaskod­­hatik a monarchia és Magyarország ügye felett, akkor a fennálló rendszert mi sem ment­heti ki. Nem mentheti az ellenzéknek a hadi teher elleni izgatása sem. A kormánynak Lajtán innét és túl, minden izgatással szembe kellett volna szállnia, megkísérteni, megkoc­­­káztatni mindent. A haza üdve előtt háttér­ben kell vala maradnia minden szempontnak és érdeknek. A hadi budgetet emelni kellett volna, ameddig csak szükségesnek mutatko­zott. Az adózókra nagy, szinte elviselhetlen teher hárult volna. Mit tesz ez ? Nem nagyobb, nem elviselhetetlenebb teher, mint melyet egy vesztett csata, a monarchia véderejének meg­törése, milliárdnyi contributió, s talán tarto­mányok elvesztése kényszerítene az állam polgáraira. De Oroszország az ellenzék előtt csak most tűnik fel ily félelmesnek. Hogy még egyetlen háborújában sem tudott impozáns erőt kifejteni, nem a török háború idején sem, ezt az oppositió elfelejti. Most egyszerre közel másfél millió embert tud a harc­térre vetni Oroszország, holott Törökország ellen nem volt képes félmilliót vezetni. Hónapokba, majd félévbe került, míg Oroszország bármely há­borújában, így a legutóbbi török háborúban is, mozgósítani tudott. Ellenünk azonban moz­gósíthat hetek, sőt napok alatt. Oroszország­ban a közvélemény úgy, mint az irányadó körök egyelőre feladták a háború eszméjét, mert Oroszország nincs készen, még lovassági reformját sem hajtotta végre, szövetségesei nincsenek. De az ellenzék mégis közvetlen kilátásba helyezi a muszka háborút. Hazafiatlanságnak tartjuk a csüggedés evangéliumának hirdetését. Oly vitéz és nagy számú hadsereg legyőzetése egy támadó ál­tal, mint a közös hadsereg és a magyar hon­védség, a lehetetlenségek közé tartozik. Nem volna jövője a monarchiának, nem a magyar­nak, ha Oroszország egyedül le tudná gyűrni véderőnket. Csak addig élne akkor Ausztria- Magyarország, míg hatalmas szomszédjának, Németországnak tetszenek védeni Oroszország túlnyomó erejével szemben. Monarchiánk nagyhatalom volna a kegyelemre. Kegye­lemből pedig nem léteznek sem kis, sem nagy­hatalmak. Németország nem azért szövetke­zett velünk, hogy védjen bennünket viszont­szolgálat nélkül. Bennünk találta fel azon hatalmas factort, melyre számíthat a veszé­lyek közepett. Az osztrák-magyar-német szö­vetségben azt a hatalmi alakulást, mely min­den vihar közt megállná helyét. Az európai érdekek és monarchiánk lét­érdekei tiltakoznak tehát azon lehetőség ellen, hogy Ausztria-Magyarország hadserege szét­­foszolhat a kozák dárda előtt. Ha ez a lehető­ség fenforog, ha monarchiánk nem egy csa­tát, de egy háborút veszthet el Oroszország ellenében, akkor Európa kiszámíthatlan bo­nyodalmak előtt áll. Akkor a történelemben, a római birodalom bukása óta, páratlanul vég­zetes eseményekkel terhes a jövő. De legfelebb csak pillanatnyi meglepe­tésről, nem pedig háború­vesztésről lehet szó a legrosszabb esetben is. Oroszország monar­chiánk és Németország határain nagy meny­­nyiségű csapatokat, különösen lovasságot tart felállítva. Évek óta így van ez, tehát nem új dolog. Az történhetnék velünk is, a­mi, né­met katonai szakértők szerint megtörténhet­nék Németországgal is. Föltéve, de nem tart­va valószínűnek, hogy Oroszország egy-két év múlva háborút szén nekünk, előre tolt csapataival, s főleg lovasságával gyorsan be­nyomulhatna Galicziába. Előbb, hogy sem mi mozgósíthatnánk. De nem kell oda kato­nai szakértőnek lenni, hogy valaki belássa, miszerint ezáltal Oroszország sem strategikai, sem taktikai előnyt nem nyerne. Nagy hábo­rút csak az összes erők combinált előreveté­­sével, vagy felvonulásával lehet kezdeni, nem pedig előretolt, az összefüggésből kiszakított csapatokkal, vagy akár egész hadtestekkel. Ha az orosz csapatok a hadüzenet után mind­járt másnap benyomulnának is Galicziába, kénytelenek volnának bevárni a hátuk mö­gött folyó mozgósítás eredményét. S ez nem hetek, de hónapok múlva következnék be. A strategikai vasutak nem hálózzák be egész Oroszországot, csak a főpontokat érintik. Fel­téve most már azon nem valószínű, de Orosz­országra nézve legjobb esetet, azt t. i., hogy a mozgósítás jól van előkészítve, a hatóságok pontosan teljesítik kötelességüket, az orosz mozgósítás mégis aránytalanul hosszabb időt venne igénybe, mint a miénk. A benyomult orosz csapatok kénytelenek volnának vissza­vonulni, hogy a főerőhöz csatlakozzanak. A mi hadseregünk territoriális reformja végre van hajtva. E reform hadseregünk moz­gósítási és actió­képességét rendkívül emelte. Az osztrák-magyar véderő, a német után leg­gyorsabban képes mobilizálni minden európai hadsereg között. Oroszország tehát nem lep­het meg bennünket úgy, hogy ennek ránk komoly következményei lennének. Tudhatná ezt az ellenzék is. Megmagya­rázhatná politikusainak bármelyik egy évi önkéntesből tartalékos hadnagygyá lett tagja. De hát így akarja, kerülő után, meg­demonstrálni Bosznia és Herczegovina tart­­hatlanságát katonai szempontból. Ha a két tartományban és Szerbia, Montenegro ellen nagy haderőt kell alkalmaznunk, s így had­seregünk egy részét délen lekötnünk, el­vesztjük a főcsatát északon, Oroszországgal szemben. De mondunk valamit. Tegyük fel, hogy kiadjuk a két tartományt. A töröknek adhat­nék ki, mégis Szerbiáé és Montenegróé lenne. A porta meg nem védhetné azt. Megalakulna ekkér Dél-Szlávia, egy nagy szláv bir­odalom a Dunától és Fekete tengertől kezdve az Adriáig. Vájjon ezzel a birodalommal szem­ben nem kellene-e még nagyobb haderőt al­kalmaznunk ? Ha Szerbia ellenségünk ma, amit nem hiszünk, nem lenne-e az Oroszor­szágnak déli kiadása, a déli határainkon tá­madt szláv birodalom ? Oroszország rész szövetséges. Azért nem pactált vele franczia, olasz. Az ellenzék is felsül vele. A muszka rém egyetlen embert sem kerget a kormánypárt táborából az el­lenzékre, annál kevésbé buktatja meg Tisza Kálmánt. Ellenkezőleg. A közvélemény, mely tudja, hogy a haza sorsa jó kezekben van, megütközéssel fogadja azt a kísérletet, mely meg akarja dönteni a monarchia és Magyar­­ország védképességébe vetett hitet. Budapest, január 13. Miután ma a főrendiház is hozzájárult az 1883. évi államköltségvetéshez, az végleg megállapítottnak mondható. A­mi ezzel ösz­­szefügg és ezután következik, az a fedezetle­nül hagyott hiány fedezetéről való gondos­kodás. Részben erre vonatkozik az a hat pénz­ügyi törvényjavaslat, melyeknek tárgyalását, a képviselőház hétfőn kezdi meg. Ismételjük: csak részben képezi ezen javaslatok czélját az állami bevételek fokozása , mert van közöt­tük három olyan, mely — ellenkezőleg —­ppen azok csökkenésével áll összefüggés­ben. Név szerint: a napszámosok kereseti adó­jának megszüntetése, a szőlődézsmaváltság tartozásoknak részben leírása, részben hosz­­szabb törlesztési időre felosztása, sőt a jövő­ben esedékes részleteknek a késedelmi ka­mattól fölmentése ; végül harmadszor a had­mentességi díj is úgy mérsékeltetik egy tör­vényjavaslatban, hogy az egy pár százezer forinttal kevesebbet fog jövedelmezni, mint eddig. Ezen három törvényjavaslattal tehát, az államkincstár jelentékeny (folyó jövedelem­ben, csaknem egy millióra tehető , tőkében, kamatveszteségben is jelentékeny, de előre meg nem állapítható) áldozatot hoz abból a czélból, hogy a munkaerőt kímélje, a szőlő­birtok helyzetét könnyítse, a szőlőmivelés egyik akadályát elhárítsa. Ez mindenesetre jelentékeny közgazdasági, sőt társadalmi fon­tosságú czél, melytől az elismerést és az eszkö­zöket senki sem fogja megtagadhatni. Bizonyítja ez azt is, hogy a kormány a rendelkezésére álló negatív és pozitív esz­közökkel iparkodik hazni közgazdasági baja­ink orvoslására és nemhogy kizárólagos fiskális tekintetek által vezéreltetné ma­gát, sőt a magasabb nemzetgazdasági és tár­sadalmi politika követelményeinek is ele­get tesz, ha mindjárt mindez a pénzügyi ren­dezéstől, e pillanatban készen álló némely tényezőt el is von; de csak azért, hogy jövőre maradandóbb és biztosabb, mert közgazda­­sági és társadalmi gyökerekből táplálkozó, tényezőket biztosítson ezen czélnak és úgy, mint a nemzet fejlődésének általában. Igaz, hogy úgy ez által, mint a befektetések és kul­turális igények fokozottabb kielégítése által, a váltakozó szempontokból állandóan támadni tudó kritikát, fiskális álláspontra kényszeríti és ebből fogja maga ellen provokálni a táma­dást, hogy a pénzügyi rendezést, oly mérték­ben, mint szeretné és mint követeltetik, elé nem mozdítja. De ezen vád ellenében meg­vigasztalhatja az a tudat, hogy nemcsak he­lyesen cselekszik, hanem egyszersmint még súlyosabb vádakat és nagyobb bajokat idézne elő, ha elmulasztaná azokat, miket a fentebb elősorolt javaslatokkal elérni akar. De természetes dolog, hogy midőn ily módon csökken a fedezet és másfelől a na­gyobb mértékű hasznos és gyümölcsöző be­­ruházások által fokoztatok az államháztartási hiány, gondoskodni kell eszközökről, melyek segedelmével nemcsak a bevételeknek csök­kenése pótolta­tik, hanem egyszersmint a hiány is apasztatik. Erre a czélra törekszik három más ja­vaslat. Egyik a biztosítási ügyletek után ed­dig fizetett II. fokú illetéknek, százalékos ille­tékké változtatását tartalmazza; a tehernek arányosabbá tételével, egyszerűbb kezelési és ellenőrzési eljárással lesz összekötve, mert esetenkénti kirovás és havonkénti kimuta­tás helyett egyesített, évnegyedes kimutatás alapján rój­­a ki a biztosítási fizetésekre az 1__11/a°/0-nyi illetéket és oly módon emeli magát az adót, hogy még az érdekelt felek sem emeltek az ellen panaszt, habár a kincs­tárnak itt is lesz annyi bevételi fokozása, mennyit a hadmentességi dijnál elveszít. Nem hallottunk komoly ellenvetést a második törvényjavaslat ellen sem, mely az 1881. IV. törvényczikket, a fogyasztási adót módosítja. Természetes is, mert legnagyobb részben, ez épen kereskedők óhajainak tesz eleget, a­mennyiben a kávéadót megszünteti, hogy a különben is fokozott vám mellett, a kettős adózás terhessé ne váljék. De ezzel egy­szersmind kiesik az a czikk az adózás alól, mely miatt az adóis a legtöbb panasz volt. Mert az tény, hogy a kávénak postai szállítás és ügynöki megrendelések utján való beszer­zésével a magánfogyasztók a kereskedőket kárositák s az adót is kijátszták. Továbbá a nyílt városokban megadja a javaslat minden egyes adózónak azt a jogot, hogy ha a reá kirótt átalányösszeg által terhelve érzi magát, kérhesse a tételes adózást, az eladás ará­nyában. Ezt is a kereskedők kívánták, hogy ne legyenek kénytelenek minden kiszabást elfo­gadni. Kívánságukra hozatik be az adó teljes restitutiója, a nyílt városok egymás közti for­galmába és a törvény hatálya alá nem eső te­rületre való kivitel esetén is. Mindez azt bizonyítja, hogy ha emelte­tetik is a czukor adója egy írttal, a söré pedig fél forinttal, legnagyobb részben e törvényja­vaslat is csak kellemes és czélszerű intéz­kedéseket tartalmaz és a csekély emelésből, melyet a mostani árviszonyok közt a fogyasztó meg sem érez, a fedezet 650.000 irtot nyer. Azt hisszük, eléggé indokolva van tehát be­hozatala. De annál több panasz emelkedett a har­madik javaslat, a takarékbetétek kamatainak megadóztatása ellen. Igaz, hogy a főváros nagy takarékpénztár­ai belátták, hogy ez adó méltányos és igazságos. Mert ha az adó min­den lépten-nyomon éri nemcsak a vagyont,­­ hanem a keresetet is, még­pedig gyakran, az itt javasolt 10 százaléknál nagyobb mérték­ben , igazságos, hogy a betéti intézetben he­verő negyedfél százmillió forint jövedelme is adózzon az állami szükségletekre. A vidéki pénzintézetek azonban nagy ellenállást fejtet­tek ki, mint mondják azért, mert félnek, hogy a betéti tőkék kamatának 10 százalék adója elriasztja a betétet és megdrágítja a kölcsönt. De hová mehet az a pénz, hol nem adózik ? Igaz, van egy hely: adómentes állam­papír , csak hogy ezt most is előnyösebben választhatná és meg sem teszi, mert a betét­nek természete olyan, hogy erre nem vállal­kozik. Ha valami megy is ide, a betéteiből, ez az államhitelre nem lesz baj, és a takarék­­betétek sem fognak nagy mértékben apadni; látszik abból, hogy a fővárosi intézetek sem félnek attól. A hitel pedig nem drágul egy­­szer­űen azért, mert a verseny nem engedi. Nincs tehát ok komoly aggodalomra, mi miatt elutasítsuk azt a biztos 1 millió forintot, melyhez így a magyar állam — zaklatás és költség nélkül — hozzá­jut. Jó lesz az az ál­lamháztartás mérlegének javítására, ez meg­érdemli ezt az áldozatot. Az országgyűlési szabadelvű párt­­ hó 15-én délután 6 órakor értekezletet tart. a­­ napja h­aj­ta kezai és a­átszéki börtes kedéseit, s tegnap esti lapjának közleménye ránk vo­natkozólag ferdítést és szokásos invectivákat tartal­maz. Friedmannt és Králikot nem soroltuk mi az es­küdtszék antagonistái közé; az ellenkezőnek állítás: együgyű ráfogás. Ami pedig az aradi ügyvédi kamarára vonatkozólag mondottakat illeti, a következő levél fel­deríti az ügyet, a »Napló« és jogtudományi satellel okulhatnak belőle. Tisztelt Szerkesztő úr! A »P. Nap­ló« tegnapi esti lapjában az aradi ügyvédi kamarára történt hivatkozásra csak azon megjegyzésem van hogy a budapesti ügyvédi körnek az esküdtszéki in­tézmény pártolása tárgyában megküldött átirata vá­lasztmányunk által a múlt hóban tartott ülésben tár­gyaltatott, s már akkor egynek kivételére mindnyájan az esküdtszéki intézmény behozatala ellen nyilatkoztunk, de ér­demleges határozatot épen ezen egy választmányi táj indítványa folytán nem hoztunk, hanem ezt a köz­gyűlésnek tartottuk fenn; addig is az átirat egy szak­bizottságnak adatott ki, hogy véleményes jelentését a közgyűléshez beterjessze. Arad 1883. január 13. An­talffy Endre, az aradi ügyvédi kamara választmány tagja. Az államépitészeti hivatalok főnökeinek, s megyei törvényhatóságokhoz való vi­­s­z­o­n­y a szabályozása, mint értesülünk, már a közel­­jövőben rendeleti uton szabályoztatni fog. A mikor az 1877. XXIV. t.-czikk a megyei mérnökök intéz­ményét beszüntette, s a megyékben előforduló mér­nöki teendőket az államépítészeti hivatalok ügykörébe utalta, s azon állami tisztviselőknek, kik egyszer mind a törvényhatósággal is szolgálati viszonyba ju­tottak, ehhez való viszonya nem lett körülírva. Ezer hiány a gyakorlati élet által napról napra inkább kifejezésre jutván,­­ a tárgyalások a szóban levő vi­­szony szabályozása iránt, már jó ideje folyamatba lé­tettek, s ma már odáig haladtak, hogy a kormány ez irányban való intézkedése már a közel­jövőben várható. A polgári törvénykönyv tárgyában ma d. u. 5 órakor összehívott szakbizottság mai ülése jövő szer­dára, f. hó 17-ikén d. u. 5 órára halasztatott. A kassai kataszteri igazgatósághoz tartozó ke­rületi bizottságok Kassára érkeztek s f. hó 15-től kezdve fogják az uj kataszteri becslések eredményét végleg megállapítani, melynek alapján aztán az or­szágos bizottság az összeredményt és átlagárfokoza­tokat fogja meghatározni. A főrendiház hármas bizottsága ma a nyilvá­nos ülés után délután 1 órakor tartott ülésében tár­gyalta és elfogadta az ú­t­on ez j­u­t­a­l­ék meg­ajánlásáról, továbbá a felebbezések kor­látozásáról szóló törvényjavaslatokat, melyek a közelebbről tartandó nyilvános ülésben valószínűleg kedden, fognak tárgyaltatni. A részletjegy-üzlet szabályozása tárgyában egy­behívott enquete Matlekovics Sándor államtitkár el­nöklete alatt ma este a kereskedelmi minisztériumban ülést tartott, hogy a korábbi ülések folyamában ta­nácskozás alá vett törvényjavaslat néhány intézkedé­sét, melyekre nézve az enquete kereskedő­ tagjai közt aggályok támadtak, még egyszer megvitassa. A ke­reskedő tagok részéről nevezetesen a részletjegyüzle­­tek számí­ozására vonatkozólag javaslatba hozatott, hogy a részletfizetési üzlet felbontása esetére a vevő a lefizetett részletekből kapja vissza azt az összeget, mely a tőzsdeileg eszközölt eladásból befolyt papír­­eladási ár levonása után, a részletjegy vevője és eladója közt megállapított eladási árnál mutatkozik; ezzel szemben ezek a tagok azt proponálják, hogy a rész­letfizetés mellett való eladásnál felszámítható kifogá­­solhatatlan nyereség 20 százlék­­ól 10°/o-ra mérsé­keltessék évenként és továbbá, hogy nem csak a fize­tendő részleteknek kell egyenlőknek lenni, hanem a fizető­i terminusoknak is. Ezen javaslatok felett hosz­­szabb vita támadt. Az enquete a stom­írozásra vonat­kozó ajánlatot visszautasította, elhatározta ellenben, hogy a vevő, azon esetre, ha a papírok a részletfizeté­sek nem­ teljesítése miatt a törvényjavaslat 8. §-a ér­telmében tőzsdeileg eladattak, nem köteles az esetleg mutatkozó hiányt megfizetni. A nyereség minimumá­nak 15°/0-ra való leszállítására, valamint a fizetési terminusok egyformaságára vonatkozó javaslatok el­fogadtattak. Ezzel a törvényjavaslat teljesen meg lévén vi­tatva, az elnöklő államtitkár néhány köszönő szóval bezárta az enquete tanácskozásait. A tolonezoknak a vasutakon katonai jegyekkel leendő szállítása, illetve a szállítási adó alól való mentességnek a tolonezokra is kiterjesztése tárgyá­ban — mint értesülünk — már a közel­jövőben kor­mányi­­ntékedés várható. Erre azon körülmény szolgáltatott okott, hogy jelenleg az egyes vasútvona­lak által, a tolonezok szállításánál gyakorolt árleenge­dések, egymástól nagyon eltérők, s így a tolonezügy kezelését szerfölött megnehezítik, a­míg ellenben az eltérő menetdíjaknak egyöntetű megállapítása, meg­­könnyíti az ügykezelést, s az államkincstárnak is ér­dekében felcsani, az ez iránt megindított tárgyalások a pénzügy-, belügy- és közlekedésügyi minisztériumok között már folyamatban vannak. A szatmár megyei területrendezés ügyében, me­lyet Szatmár megye dec­ember 5-iki bizottmányi gyű­lése kezdeményezett, mint halljuk, legközelebb vár­ható a kormány határozata. Tudvalevőleg a megye több község azon kérvényét, mely szerint Szatmárból kikebeleztetni s a szomszédos megyékhez csatoltatni kívánnak, pártolólag terjesztette föl a kormányhoz. E határozat ellen, melyet a megye bizottsága 68 sza­vazattal hozott 32 ellen, a kisebbség fölírt a kormány­hoz, arra hivatkozván, hogy a közgyűlésen, mely e határozatot hozta, a járhatatlan utak miatt Szat­már megye közgyűlésének több mint 500 tagja közül alig egy ötödrész lehetett jelen; kifogásolta azonfö­­lül a kisebbség az ez ügyben a kérdéses községek meghallgatására kiküldött alispán eljárását is. Mint nekünk jelentik, igen valószínű, hogy a kormány az utóbbi részben felmerült kifogásokat alaptalanoknak fogja találni s azon kérést, mely szerint az illető köz­ségek újból meghallgatandók lennének, nem teljesíti; tekintettel arra, hogy tényleg az utak rosszasága igen nagy befolyással lehetett arra, hogy e fontos ügyben a megye a bizottsági tagok viszonlag csekély számá­nak jelenlétében határozott, az ügyet véleményadás végett Szatmár megyéhez még egyszer visszaküldi. Fog-e a kormány a területi viszonyok változtatása iránt törvényes lépéseket kezdeményezni, arról mind­addig nem lehet szó, mig a megye újabb véleménye ez ügyben ismeretes nem lesz. Naumovicz pater, kinek neve a lembergi ruthén pörből eléggé ismeretes, kilépett a görög­ka­t­h. egyház kötelékéből, áttért a görög keleti vallásra s a pápához egy tiz évre terjedő iratot intézett ilyen aláírással: »Testvéred a Krisztusban.« Ezen iratban Naumovicz theologiai és történelmi te­kintetben kimutatni igyekszik, hogy a keleti egyház az igazi egyháza Krisztusnak, ki ezen egyház feje, a primátus azonban bitorlás. A görög katholikus egyház uniója Rómával, — fejtegeti tovább Naumovicz — tarthatatlan s az unitusoknak visszatérése az ősi valláshoz történelmi­leg kikerülhetetlen szükségesség, melyet a jezsuiták­nak az unitus papság felett gyakorolt erőszakosko­dása még siettet. Kijelenti Naumovicz, hogy lelkiis­merete nem engedi tovább nyugodtan nézni ama ha­tárt nem ismerő méltatlanságokat, melyekben egyhá­zát Róma részesíti s ennél fogva kényszerítve érzi magát, visszatérni atyái hitéhez. Táviratok. Bécs, jan. 13. (Saját tudósitónk­tól.) Az angol külügyminiszternek Egyp­­tomra vonatkozó jegyzékét ma nyújtották itt át és rögtön elküldötték Kálnoky grófnak Budapestre. Bécs, január 13. Felsőházi tagokká kineveztet­tek : G­r­ü­n­n­e gr. lovassági tábornok, Riesen­fels Tivadar b. földbirtokos, Czedlik vezérigaz­gató, Polanovski Szaniszló lovag földbirtokos és Reinelt, a trieszti kereskedelmi kamara elnöke Róma, jan. 13. (Eredeti távirat.) A »Pro Pati’ia« czimű lapot háromszor foglal­ták le az Oberbank emlékére eszközölt gyűj­tések miatt. A nevezett lap aztán az istriai szerencsétlenek czime alatt folytatta a gyűj­tést. — A vicenzai főgymnasium igazgatóját, az irredentista mozgalmak és izgatásokban való részvét miatt, egyszerű tanári minőség­ben Lodiba helyezték át. — Anconában két tanulót, hasonló okból egy évi börtönre ítél­tek. Az irredentista mozgalom, a kormány ki­fejtett erélye folytán, szünőben van. A képvi­selőház január 17-én megkezdendő üléssza­kának elejére, úgy a kormánypárt mint a ra­dicálisok részéről interpellatiók vannak be­jelentve az irredentára vonatkozólag. A kor­mány ez interpellatiókra hivatalosan ki fogja jelenteni, hogy e mozgalmat kárhoztatja , és az Austria-Magyarországgal való barátságot, minden áron fentartani óhajtja. (N. fr. Pr.) Róma, jan. 13. (Eredeti távirat.) A vatikáni la­pok erélyesen megczáfolják ama hirt, mintha XIII. Leó pápa Itália elszigetelésére s egy ellene intézett európai coalitio létesítésére törekednék. A szent­szék, úgymond az»Osservatore Romano«,az utóbbi időben a külállamokkal fölvett tárgyalásaiban egye­dül s kizárólag a katholikus érdekek védelmére szo­rítkozott. A bűntettesek kiadatása iránt egy új törvény­­javaslat készült; egész törvénykönyv ez, mely az e tárgyban ezután kötendő nemzetközi szerződéseknél­ alapul szolgáland. Mancini legközelebb benyújtja e törvényjavaslatot a képviselőháznak. Róma, jan. 13. (E r e d e t i távirat.) Butenev kormányának megbízásából a vati­ánnal megállapí­tott pontokat összefoglaló jegyzőkönyvet aláírta és formális elintézés végett Pétervárra küldte. Róma, jan. 13. Az Oberbank mellszobrának le­leplezése alkalmából elfogott egyének közül néhányan kik kevésbbé vannak terhelve, január 29-én a rendőri fenyítő-törvényszék elé fognak állíttatni. London, jan. 13. (Eredeti távirat.) A dublini rendőrség, ma több házban eszkö­zölt kutatás után tizenöt személyt — ezek közt a dublini községtanács egy tagját — tartóztatott le egy összeesküvés gyanúja miatt, mely állítólag a dublini rendőrség tömeges legyilkolása czéljából volt szervezendő. A rendőrség rendkívül titokszerüleg jár el ez ügyben. Dublinban e miatt nagy az izgatott­ság, a Gladstone jobban van. (N. fr. Pr.) Dublin,jan. 13. Carey városi tanácsos és még húszan elfogattak s ma a fenyitő rendőri­­törvény­szék elé állíttattak, több rendőrhivatalnok meggyil­kolására szervezett összeesküvéssel vádoltatván. A közvádló indítványára a tárgyalás nyolcz napra elh­a­­lasztatott. London, jan. 13. (Eredeti távirat.) A szerb kormány lépéseket tett a nagyhatal­maknál, hogy a duna-conferentián megóvja Szerbia érdekeit. A kabinetek azon meggyőző­désüket nyilvánították, hogy a conferentia, a szerb érdekeket érintő kérdésekben, súlyt fog fektetni a szerb kormány véleményére és ta­nácsára. Szerbia tehát félhivatalos meghatal­mazottat fog küldeni Londonba, a­ki figye­lemmel fogja kísérni a tárgyalást. (Pol. Corr.

Next