Nemzet, 1883. október (2. évfolyam, 269-299. szám)

1883-10-09 / 277. szám

SZERKESZTŐ dÍja: Barátok­ tere, Athenaeum-épület, I. emelet, A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk es Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó­hivatalba (Barátok-tere, Athenaeum-épület) küldendők. II. évi folyam. KuntarfAVÜ: Barátok-tere, Athenaeum-épület, földtári*. Előfizetési hu: Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli és esd kiadás együtt: 1 hónapra .......................... 2 írt 8 hónapra .......................... 6 » 6 hónapra ..........----............ 18* Az esd kiadás postai különküldéseért felül­fizetés negyedévenként _ _ ____ .. 1» REGGELI KIADÁS Budapest, 1883. kedd, október 9. 277. szám. Budapest október 8. Az egyenes adók reformja Ausztriában tekintettel a magyar adórendszerre.*) Irta Wachtel Aurél. II. 1862. julius 8-án Plener pénzügyminiszter a földadóra nézve egy oly javaslatal járult a parla­ment elé, mely szerint az eddig irányadóul szol­gált 1824. évi árak helyett az 1839—58-ikiek átlaga szolgáljon alapul, és a művelési ágakban történt nagy­mérvű változások — közös legelők megosztása és föl­­szántása, szőlőültetés stb. — számba vétessenek; a parlamenti választmány e javaslatnak Gácsország és Bukovinára terjesztését, és a némely tartományokban még meg nem kezdett catasteri munkálatoknak gyors keresztülvitelét is indítványozá. De csakis e választ­mány tárgyalta a javaslatot: a ház maga nem. 1863. okt. 5-én az egész egyenes adórendszerre kiterjedő reformjavaslattal állt elő ugyan a miniszter. A jövedelmi adót a személyi jövedelmek kipuhatolá­­sának nehézsége s a viszonyaink igényelte magas adó­kulcs mellett keresztü­lvihetetlennek tartá, s ezért a hozadéki adók mellett kardoskodott. E javaslat sem haladott azonban a bizottsági tárgyaláson túl, mivel az alkotmánynak közbenjött felfüggesztése s a ma­gyar kiegyezési törvények megalkotása, bőven elfog­lalták a birodalmi tanácsot. Érdekesnek tartjuk mégis annak elmondását, hogy a keresetadóra nézve e javaslat öt fokozatot ál­lított fel, a szerint, hogy az ipar vagy kereskedelmi üzlet 2000-nél kevesebb, 2000—10,000, 10,000— 60,000, 50,000-nél több lakóval bíró városban vagy Bécsben van. A cataster minden fokozatban ipar­csoportok szerint, az adózók által nyújtandó ada­tok alapján tartatott volna nyilvánlatban. Az adótételt a törvény szabta volna meg, esetleg becsléssel lett volna megállapítva­­ az átlagos tiszta haszon huszadával ért volna föl. A minimális tételeket a törvény az eddigi eredmények fonalán szabta volna meg: gyáraknál 420, nagykereskedők­nél 600, egyebeknél 100, 80, 60, 40, 20 frttal, hajó­zási vállalatoknál 45, egyéb szállító üzleteknél 16—20 vonó állat után 140 frttal; ügyvédi, közjegyzői, alku­szi, bizományi, szállítói üzleteknél 50, 40, 30, 20, 10 írttal, kisebb nemű üzleteknél 8, 6,5, 4,2 írttal. A többi iparüzleteket becslés utján fenti tételekhez képest vetet­­ték volna adó alá. A poroszhoz hason osztályfokozat ez, mely a gyakorlatban egyenlően, az igazság köve­telte arányosság­ szerint alig egy tartományban, s így még kevésbbé országszerte érvényesülhetett volna. Az osztályba sorozás ismérvei hiányoztak, s a mely gyár Csehországban a vele egyes csoportban létező üzletekhez aránylag a minimális tételt fizette, Gali­­cziában esetleg a legmagasabb tétel alá soroztatha­tott volna. Az 1868. évi tetemes előirányzati hiány új re­formjavaslatot érlelt meg Breszl akkori pénzügymi­niszterben. Az átmeneti évek hiányait vagyonadóval akará födözni. A földadónál a tiszta jövedelmi föld­­adócataster némi helyesbítésével érte be, a házbér­adó érintetlen maradt, s a házosztályadó a házak ha­szonértéke alapján szabályoztatott volna. Breszl keresetadójavaslata sokkal gyakorlatibb, mint az 1863. évi. Minimális tételt s osztályozást nem ismer, az adózók bejelentési kötelezettségét el­lenben szabatosan körülírja: az üzleti tőke, műhely s eladó helyiség kiterjedése, ezek bérértéke bevallan­­dók. Idegen tőkék kamatainak és segéd nélküli üz­leteknél a segéd évi kereseténél magasb összegnek le­vonását a javaslat tilta. Brestl a törvényhozás évi el­határozásának óhajta a direct adók főösszegének meg­szabását fentartani, a hányadosnak tervezett jövedel­mi adót kivéve, hogy ezzel a jövedelmiadó-javaslat elvetése esetére a fiskális érdeket biztosítsa. Brestl ugyanis, ha a jövedelmi adó elfogadtatik, a többi adók jelenlegi pénzügyi eredményével beérte, ellen esetben pedig ezek főösszegét emelte volna. Tu­djuk, hogy e javaslatok közül csak a föld­adóra vonatkozó nyert megerősítést és ez is csak a magyar kiegyezés után 1869-ben lett végrehajtva, az adó pedig a keresztülvitt új cataster alapján csak 1881. óta szedetik be. Elmondottuk más helyen azt is, hogy a Breszl által kezdeményezett adóreform egyik fő czélja, az állami bevétel fokozása, a végre­hajtásnál épp ellenkezőjébe csapott át. Midőn tehát csak megérintjük, hogy a többi javaslatok az alsó- és a felsőház nézeteltérésen szenvedtek hajótörést, csak azon nyomós érvelésre utalunk, melylyel Breszl a földadónál a főadóöszszegnek előzetes törvényhozási megállapítását ellenezte. A mi földadójavaslatunk is eredetileg fix összeget tartalmazott, mit az 1875. évi VII. törvény elvetett, az 1871. évi XL. törvény pedig 29, illetve a földtehermentesitési járulékkal együtt 40 millióval állapított meg. »Midőn — úgymond Breszl — bevételekkel kell a kiadásokat födezni, nem lehet valamely adónemre fix összeget szabni anélkül, hogy a viszonyt a többi adónemeihez ismernék. A va­luta ingadozása is illusóriussá teszi a kiadási tételek állandóságát, rendkívüli viszonyok közt pedig a fix összeg betartása úgy is lehetetlen.« Bölcs szavak, me­lyek szélesebb látkörre vallanak, mint minővel az ed­digi osztrák javaslatokban találkoztunk; kár, hogy ezen ügyes pénzügyminiszter sem tudott reformjavas­lataival keresztülhatolni. A felhozott indok egyébiránt *) Mutatvány szerzőnek a M. T. Académia által ju­talmazott adóügyi munkájából, legalább is illusoriussá­ teszi a mi földadónk fixírozá­­sát is. Midőn az Auersperg-Lasser minisztérium öt évvel utóbb Brestl javaslatait újból fontolóra vette, a közvélemény megint a gyökeres újítás jelszavával akadályozta meg az oly égetően szükséges javításokat. Pedig helyesebb lett volna a létező adók tovább­képzése, ezeknek egy jövedelmi adóval kiegészítése útján legalább megkezdeni a haladást. Az 1878. évi házadó javaslat, melyről a házadó tárgyalása közben megemlékeztünk, Breszl javaslatá­nak bizottsági átdolgozása volt. Ez a javaslat másfél évig vajúdott, hogy azután törvényerőre még se emel­kedjék. A Breszl-féle keresetadó javaslat külön tár­gyalta a nyilvános számadásra kötelezett, külön a magánvállalatokat, s külön az önállótlan kereseteket. Az első helyen nevezett vállalatok az 1849. évi jöve­delmi adótörvényben a többiekkel egy kalap alá vo­nattak, s a bruttó bevételből levonható tételek szaba­tos meghatározásának díjában a panaszok véget nem értek. A javaslat szintén a nyers bevételt véve alapul, a föld-, ház- és járadékadó tárgyát képező jövedel­mek, igazgatási, karbantartási és üzleti költségek levonása megengedtetett, de nem a szenvedőle­ges kamatoké, sem az értékleírásoké. A törvény értelmében az előző három év jövedelmének átlaga, a javaslatéban az utolsó évi szolgál adóalapul. Hogy az eddigi 10 százalékos adókulcs megmaradjon-e, vagy mi lépjen a helyébe, a javaslat nem mondja. A bizott­ság a fiskális eredményre való tekintettel, nem mert ugyan a javaslat túlszigorával szakítani s azt a jöve­delmet nem alkotó összes bevételek levonásának meg­engedésével tiszta jövedelmi adóvá átalakítani, de any­­nyi javítást még is tett a javaslaton, hogy a passív ka­matok és az értékleírások megadóztatását elerte. A magánkeresetek adója hozadéki adó lett vol­na, melynek alapját bizalmi férfiak bizonyos törvé­nyesen körülírt ismérvek fonalán szabták volna meg. Még minekelőtte a házadójavaslatot a felsőház tárgyalás alá vette és a keresetadó az alsóház aszta­lára k­erült volna, a kormány megint mást gondolt, és mindkét javaslatot visszavoná. Az 1876. őszén benyújtott uj kormányjavasla­tok szerint, a földadónál, az uj cataster élet­beléptéig, valamint a házadónál 10°/0-os leen­­gy.dfsC20*tariVról 24°/0-ra) adatnék, a kiter­jesztett házadó ellenben 20°/0-ról 24-re emeltet­nék, a keresetadó-tarifa pedig 10—24°/0-al mérsé­keltetek . Tirol és Trieszt adókedvezményei s a fen­­álló mentességek közül is több megszűnnek, a nyilvá­nos számadásra kötelezett vállalatokra nézve Breszl javaslatának bizottsági átdolgozása lépne életbe s az 1849. évi úgynevezett jövedelmi adót egy általános tiszta jövedelmi adó váltaná föl, mely Depretis pénz­ügyminiszter kijelentése szerint, hivatva lenne az adókötelesek körét ama jelentékeny számú ál­lampolgárokkal megbővíteni, kik a jelenlegi rend­szer mellett semmi vagy aránytalanul csekély já­rulékot viselnek, és a hozadéki adóknál adott kedvezmények mellett is még két millióval nö­vesztené az állam bevételeit. Az osztrák parlament­ben a javaslatok eltérően kíráltattak. A gyenge fo­gyasztású tartományok képviselői az egyenes adók fo­kozását ellenezték, az indirect adók teljesebb kiak­názását ajánlván. Mások a jövedelmi adó beho­zatala előtt tájékoztató jövedelem becsléseket óhaj­tottak , melyek elé azonban a kivitelnél nehe­zen legyőzhető akadály gördült volna: t. i. az adó­zók abbeli félelme, hogy a bevallás jelenlegi tíz százalékos adójuk kiszabásánál alapul vétethetnék. Az adómentes minimumra (600 frt) helyes észrevételt tenek, hogy az fővárosunkban csekély, falun sok. Az adótétel progresszója, mely Poroszországban 3, Szászországban 21/10/0-ig nő, ott 5°/0-ig ment volna; igaz, hogy az 5°/0 csak 70.000 frt jövedelemnél állt volna be. Tényleg valószínűen kevés idő múlva már még magasabb lett volna az adó, mert a százalék csak az adóegységek megállapítására szolgált, melyek a a kontingentált adó kiosztásánál zsinórmértékül al­kalmaztatnak. A progresszó ellen a szoczialismus kí­­sértetével ijesztgettek, és a tiszta jövedelmi adót maga a kormány buktatta meg felületes jövedelmi becslé­seivel, melyek szerint hol 1000, hol 800, hol 767 mil­liót tenne az Ausztriabeli összes keresetek bevétele (egy képviselő éppen csak 307 milliót vélt megálla­píthatni, holott egy másik Poroszban és Ausztria va­gyonossági arányát 10,6-ra téve 2000 milliónál töb­bet hozott ki), úgy hogy az adókulcs fölötte magas lett volna, ha csak a leszállítást a hozadéki adóknál akarták volna is pótolni, mely leszállítás a kormány előterjesztése szerint csak 8 millióval, alaposabb után­­számítások szerint ellenben 12 millióval apasztotta volna az állami bevételt. A földe­s házadó leszállítá­sát is kifogásolták, amaz a tényleg fennálló arányta­lanságot nem orvosolta volna, s emez a kiterjesztett adónál szándékolt emeléssel (20°/o-ról 24-re) nagyob­­bára épp azon házbirtokosokat sújtaná, kik a terhet a lakókra át nem háríthatják. A keresetadónál az alsó osztályoknak, melyek nagy része addig a harmados jövedelmi adópótlék alól mentes, csekélyebb elenge­dés jut mint a felsőbbeknek, s mégis az alsók a jöve­delmi adóval nagyobb mérvben terheltettek volna. A személyjövedelmi adót mégis lényegileg vál­tozatlanul fogadta el a ház, az adóösszegnek kontin­­gentálása, a jövedelmi bevallás általános kötelezett­sége, a felszólalás joga, kiterjesztve még a mások jö­­vedelmének alacsony voltára is, s a bevallások esetleges közhírré tétele mind el lőnek fogadva. Az országos érdeket azonban ezúttal a tartományi és helyi érdekek buktatták meg; azt a kérdést, hogy a tartományok szedhessenek-e pótlékot ez új adótól (mely teljesen kiaknázható és szükség esetére sikere­sen fokozható csak­is pótlékok nélkül maradhat), s hogy a községek, melyek az elengedett adónak meg­felelő pótlékot elvesztik, miként kártalaníttassanak, a parlament nem tud­ta megoldani s igy a reform ismét meghiúsult Az 1883. január 15-én az osztrák parlament elé terjesztett adójavaslatok, melyeket behatóbban szándékozunk ismertetni, több tekintetben figyel­münkre érdemesek: az osztrák kormány sokban szem előtt tartá a magyar egyenes adókra vonatkozó 1875. évi törvényeket, bár sem ezekre, sem a némely hatá­rozatoknál mintául szolgált franczia és német törvé­nyekre nem hivatkozik. A kormány, jelesen az 1875. évi magyar reformtörvények nyomán a kereseti adótól elkülönítve szabályozza a nyilvános számadásra kötele­zett vállalatok adóját, s a kamatjövedelmet és a járadé­kokat, továbbá a személyes jövedelmi adóval kívánja az egyenes adók rendszerét olyképp kiegészíteni, hogy a közterheknek valamennyi állampolgárra arányos és igazságos módon való felosztása, a­mely a hozadéki adóknál figyelembe alig vehető — a lehetőség szerint megközelíttessék. Helyesen utal e törvényjavaslat in­dokolása arra, hogy a hozadéki adók egymagukban mindig egyenlőtlen közterhet képeznek, mivel egyfe­lől valamennyi kereseti ágra nem terjeszkedhetnek, másfelől az adózó személyi viszonyainak, adósságai kamatjának számon kívüli maradá­sa miatt egyenlőt­lenül nehezednek az adózókra, de épp e miatt az állam növekvő szükségletei esetén az aránytalan felosztás súlyosbítása nélkül nem is fokozhatók. Mint számunkhoz fél év mellékletTftliMfttelTA, A kassai gazdasági tanintézet. A kassai gazdasági intézet újjászervezéséről a kassai kereskedelmi és iparkamara évi jelentése a kö­vetkezőket írja: Kötelességünknek tartjuk e helyen a kassai gazdasági tanintézettel és azon szervezeti hiá­nyokkal is foglalkozni, melyek megszüntetése a szép reményekre jogosító intézet felvirágoztatása érdeké­ben — meggyőződésünk szerint — feltétlenül szük­ségesek. A gazdasági szakoktatás érdemében a hetvenes évek elején felmerült abbeli panaszok folytán, hogy a hazai intézetekből kikerülő ifjak közt sok olyan találkozik, ki a gyakorlatban álg vagy igen nehezen találja magát a reá bízott teendők természetébe­n végrehajtásába, beható tanácskozások­­án azon vál­toztatás állapíttatott meg, hogy a gazdasági szakinté­zetekben az oktatási idő két évről háromra emeltes­sék oly kikötéssel, hogy az első év kiválóan a gyakor­lati oktatásra és a szükséges kézfogások elsajátítására fordíttassék és ez értelemben a tanuló ifjúság szigo­rúan szoríttassék a gazdaságban előforduló minden munkálatok végrehajtására. Ily értelemben — a magyaróvári felsőbb gazda­sági tanintézet kivételével, mely académiává alakítta­tott át, — szervezetükben megváltoztak a keszthelyi és debreczeni felsőbb gazdasági tanintézetek, ily érte­lemben szerveztetett a kolosmonostori és ily értelem­ben nyittatott meg a kassai m. kir. gazdasági taninté­zet is az 1875. év október havában. Ez intézetnek immár nyolcz évi működése alatt elegendő tapasztalat gyüjtetett, hogy a megváltozta­tott oktatási módnak és iránynak alkalmas vagy al­kalmatlan volta fölött nyilvánult szaknézeteket szel­lőztethessük. Bár­mennyire kecsegtessen is bennünket a fent érintett intenzio a siker kilátásával, mindazonáltal be kell vallanunk, hogy támadnak nehézségek, melyek természetüknél fogva legyőzhetlenek és igy a fenti czél elérését sok tekintetben illusoriussá teszik. A kassai és vele hasonló rangú intézetekbe hat osztályt végzett olyan fiatal emberek vétetnek fel, kik idáig folytatott tanulmányaik alatt s betöltött 16—17 éves életkorukban tulajdonképpen nem sze­rezhettek annyi életphilosophiát és annyi komolysá­got, mint a­mennyi a gazdasági szakképzéshez, mint jövendőbeli kenyérkereseti pályához megkivántatik és azon iskolai gondtalansággal, melyet még magukkal hoznak, oly viszonyok közé kerülnek, melyeknek ter­mészetét és horderejét megitélni s felfogni éppen nem képesek. Ezen ifjaknál sokszor még az első évnek leforgása sem elég arra, hogy az ifjút iskolás gyer­meki természetéből kivetkőztesse és arra képe­sítse, hogy józan gondolkozással és kellő komoly­sággal fogadja, végezze a reá bízottakat s azok lényegét átértse, más szóval a növendék inkább ját­szi módon tölti idejét a munkánál, melyben már ne­veltetési irányánál fogva is — talán nem is egészen helytelenül —válogat, mert ő például nem azért megy az intézetre, hogy belőle trágyahordó, pöczegödör tisz­togató, szecskavágó stb. napszámos neveltessék. Ez legtöbb esetben ellenszenvet szül már azért is, mert a gyakorlati szakképzettség elérése czéljából — rá van parancsolva az ilynemű gyakorlati foglalkozás. És kérdjük, megkívánja-e ezt a szakképzettség!? vagy nem tartozik-e inkább ez a földmíves iskola hatáskörébe, hol munkások, béresek vagy felügyelő gazdák neveltetnek! ? Első­sorban tehát ebben a fogyatkozásban lá­tunk egy oly természetű nehézséget, melyet oly inté­zetnek, melynek hivatása a szakképzés, gyakran a legjobb akarat mellett sem sikerül mindenkor legyőzni. Nem sikerülhet pedig részben azért, mert a gazdasági tanintézet gazdasága sokkal kisebb, mint a­mi­lyen kiterjedésű megkívántatnék arra, hogy csak 15 első éves hallgatót a gazdaság gyakorlatá­ban folyton foglalkoztathasson, de még inkább phisi­­kai kivihetetlenség, hogy a gyakorlati oktatást ve­zető s felügyelő szakközeg minden egyest egyaránt ellenőrizhessen s rugalmasságát is folyton fentart­­hassa, mert neki más természetű hivatalos kötelmei is lévén, azokat sem hanyagolhatja el, vagy ha ezt teszi, a következéseket kénytelen elviselni. A mostani állapot mellett vagy az egyik, vagy a másik ügy min­den esetre rövidséget szenved. Nehezíti — nevezetesen a kassai intézetben — a gyakorlati oktatást még azon körülmény is, hogy a fiatalság — convictus hiányában — kénytelen a távo­labb eső városban lakást és élelmezést keresni. Elte­kintve attól, hogy a járás­kelés a növendéktől, illető­leg a gyakorlati foglalkozástól nagyon is számba veendő időt von el, a ki- és bejárás fárasztja is a ta­nulót és mivel a test fáradt, kétséget nem szenved, hogy a szellemi fogékonyság helyére a lankadtság és a szellemiek iránti közöny lép. E mellett nem hagyható figyelmen kívül azon körülmény sem, hogy a szerényebb anyagi vizonyok­­kal küzdő szülő nem képes a nálunk más városokkal szemben sokkal drágább lakás és élelmezés költségeit viselni. Míg ez irányban a kolosmonostori gazdasági tanintézetben — értesülésünk szerint — igen üdvös reform foglalt helyet, a mennyiben 1883-ban 7 állami ösztöndíjas helyre, (melylyel ingyenlakás, fűtés, élel­mezés, világítás, mosás, esetleg gyógykezelés és tandíj­­mentesség jár) és hat szabad helyre (18 frt élelmezési dij és ugyanazon kedvezmények) pályázat hirdettetik, a kassai intézetre nézve ilynemű intézkedés a kormány részéről nem történt. Nem csoda tehát, hogy a kassai intézetnél, szemben más intézetekkel a hallgatóság száma csekély. Nézetünk szerint kívánatos volna az intézetek szervezetét oda módosítani, hogy a gyakorlati évet a fiatal ember országszerte ismeretes, jeles földbirtokos vagy bérlőnél töltvén, a nyert bizonyítvány alapján mehessen az intézetre elméleti kiképeztetés czéljából. Megjegyezzük azonban, hogy ezen birtokosokra vagy bérlőkre sem kellene három-három fiatal embernél többet kiképezés végett bízni és megengedhetőnek véljük azt is, hogy az intézet gazdaságában is egy időben legfeljebb három ifjú nyerhessen gyakorlati kiképzést, mert ennyit teljesen foglalkoztathat és ala­posan bevezethet a gyakorlat minden pirasisába. Ha ezen újabb rendszer azonban el nem fogad­tatnék, akkor elodázhatlanul szükséges, hogy a kassai intézetben egy convictus oly módon állíttassák fel, mint a­ kolosmonostori intézetben. A kassai intézetnek egy másik nagy fogyatko­zását látjuk abban, hogy az intézetet látogató fiatal­ságnak nem nyúttatik mód arra nézve, hogy a gazda­ságot érintő iparágakban is kellő szakismereteket és gyakorlatot szerezhessen. Ilyen iparág első­sorban a szeszfőzés, mely me­zőgazdaságunk és állattenyésztésünk fejlődésére oly lényeges befolyással van. Intézetünk felvirágzása és az azt látogató nö­vendékek alapos kiképzése érdekében javasoljuk Excellenc­iádnak, méltóztassék az intézettel kapcso­latban egy szeszfőzési tanfolyamot berendezni. E tanfolyammal azon kettős czél éretnék el, hogy egyrészt az intézet növendékei elsajátítanák a reájuk nézve a felvidéki mezőgazdaságunk jelen fejlődési stádiumában — nélkülözhetlen, elméleti és gyakor­lati képzettséget a szeszgyártás terén, másrészt ezen tanfolyam megfelelő szervezet mellett jeles szeszfőző­ket képezhetne felvidékünk 600—700 szeszfőzdéje számára, melyek ma rendszerint a Galicziából eredő, leggyarlóbb és legmegbízhatlanabb emberekre (mint főzőkre) szorulnak. A tanfolyam vagy akként volna szervezhető, hogy magáb­a a tanintézetben állíttatnék fel egy szesztermelési telep, vagy oly módon, hogy az inté­zet szaktanára a tanodában adná az elméleti oktatást, míg a gyakorlati képzés Kassán létező, szép berende­zésű, nagy szeszgyárban nyújtatnék. Az első módozatot, bár az absolute tökélete­sebb, — tekintve állampénztárunk szorult helyzetét — nem merjük ajánlani, de a másikat, mint könnyen keresz­tülvihetőt és olcsóbbat, a legmelegebben ajánl­juk Excellentiád magas figyelmébe. Nézetünk szerint az államnak szerződni kellene a kassai szeszgyárral a telepnek a gyakorlati oktatás czéljaira bizonyos meghatározott időpontokban való átengedése tárgyában és ezen szerződéses viszony csak annyiban okozna költséget, a­mennyiben a gyá­rosnak a felhasználandó nyersanyag értéke téríttet­nék meg és a­mennyiben a telep berendezésének és a megfelelő munkaerőknek átengedéséért, valamint a net­án okozható károk megtérítése fejében bizonyos szabott átalányösszeg fizettetnék évente. Nem akarunk e helyen nagyobb részletekbe bocsátkozni, de Excellentiád ismert ügyszeretetére bízzuk ezen fontos kérdésben is a kezdeményezést, mely nekünk hihetőleg alkalmat adand e tárgyra vonatkozó nézeteinket és javaslatainkat részletesen kifejteni. Vannak más iparágak is, melyeknek a kassai intézet megfelelő szervezeti kiegészítések mellett kép­zett erőket nyújthatna, ilyen a sörfőzés, a keményítő gyártás, sajtkészítés stb. Erről azonban ez alkalommal hallgatunk, ne­hogy sokat felkarolván, keveset vagy éppen semmit sem értünk el. Egy további fogyatkozása intézetünknek abban keresendő, hogy az mindeddig nem tudott egyes, reánk nézve életfontosságú tenyésztési ágakban, mi­lyenek például a gyümölcstenyésztés, a méhészet, a tyúkászat stb. valóságos mintáteleppé, egy nagyszerű focussá fejlődni, mely felvidékszerte felvilágosítólag, buzdítólag hatna. Az intézet mintagyümölcsészete, tyúktenyész­­iskolája és mintaméhészete nemcsak a növendékek kiképzésére szolgálna hatalmas eszközül, de abban a kassai praeparandia növendékei, tehát a jövő nép­tanító nemzedék és a rövid tartamú tanfolyamokra behívható néptanítók is alapos és jövő boldogul hatá­­sukra s a neveltetésükre bízandó vagy bízott gyerme­kek mivelődésére kiható oktatást nyerhetnének. A tanoda továbbá nagy mulasztást követ el, mi­dőn mit sem tesz arra nézve, hogy a felnőttekre, tehát Kassa és vidékének birtokos- és gazdaközönségére felolvasások, kísérletekkel és demonstratív oktatással egybekötött előadások minél sűrűbben való rendezése által oktatólag, serkentőleg hasson. Nagy hiba elvégre az, hogy a tanoda nem te­kintetik felülről is azon tekintélyes közvetítőnek, melynek közbenjárása mellett a gazdasági tevékeny­séggel szoros nexusban álló tereken létesült újítások, találmányok és felfedezések gyakorlati bemutatása és kipróbálása — ha szükséges, rendkívüli költség mel­lett is — az intézet nagy vidéke és gazdaközönsége javára eszközöltessék. Ezen egész kérdésnél a nélkül, hogy a szigorú objectivitás teréről lelépnénk, lehetetlen a punctum saliens elől kitérnünk és azon fontos okot elhallgat­nunk mely meggyőződésünk szerint az általunk any­­nyira kedvelt és felvidékünkre életfontosságú intézet lételét is komolyan veszélyeztetni képes, értjük azon sajnos passivitást, melyet — eltekintve a biablonszerű, előírt működés hűséges elvégzésétől — a tanoda fő­­vezénylete tanúsít. Egy tekintélyes, ügyes, mozgékony és az ősi, fatalistikus megnyugvást nem ismerő igazgatás egy ily szépen felszerelt és a vezetőnek erélyes, lelkes kezde­ményezése folytán az életrevaló, hasznos dolgok léte­sítésétől nem idegenkedő kormány által még tökéle­tesebben felszerelhető intézetben oly hatalmas esz­közzel rendelkezik a város, a megye, az egész felvidék fel­villanyozására, érdekeltségének felköltésére és a tanoda megkedveltetésére, hogy valóban bámulnunk kell azon, miként juthattunk az intézet majdnem nyolcz évi fennállása után azon szomorú eshetőség­hez, miszerint ezen Kassa város nagyszerű áldozat­­készsége és az állam nemes jóakarata által létesített és fentartott tanoda a lét vagy nem lét kérdése alá állíttatik. Nem kívánunk világosabban szólani, de tiszte­lettel kérjük Excellentiádat, méltóztassék az elmon­dottakat magas figyelmére és tanulmányozásra mél­tatni és oly intézkedéseket tenni, melyek nekünk, székhelyünknek, megyénknek, sőt az egész felvidék­nek a kassai életre való intézetet ne csak megtartsák, de azt új életre is ébreszszék. Mint olvasóink tudják, az igazgató személyére vonatkozó kívánság már teljesíttetett, a­mennyiben az intézet dr. Stodiczky Jenő személyében buzgó és képzett igazgatót nyert, a­ki remélhetőleg biztosít­hatni fogja ezen intézet virágzását. Közlemények. Az orsz. iparegyesület szállításügyi bizott­sága megkapta a komáromi kir. törvényszéktől a te­rületéhez tartozó járásbíróságok számára 1884. évre szükséges irodai szerek szállítására vonatkozó árlej­tését, hogy azt az érdeklődőkkel közölje. Benyújtási határidő f. hó 30-ika. Bővebb részletek az iparegye­sület ujvilágutcza 14. sz. a. irodájában tudhatók meg, A magyar gazdák társas köre. A Gazdakör igazgatósága folyó 1883. évi október hó 10-ik napján azaz szerdán dé után 6 órakor ülést tart, melyre a ta­gok tisztelettel meghivatnak. Somssich Pál, elnök. A vas és fémáru munkások önképző egylete fel­hívta az országos iparegyesületet, hogy az egyesület köréből kérjen fel néhány szakférfiút, hogy a vas- és fémipari munkások egyesületében a folyó évben tar­tandó összejövetelek alkalmával, az egyesület műve­lődési czéljainak előmozdítása végett felolvasásokat tartsanak. E megkeresés a kézműipari szakosztály­nak legközelebb megtartandó ülésén fog tárgyaltatni. A fővárosi és vidéki kereskedők köre legutóbb tartott ülésében a választmány által hozzáutasított azt a kérdést tárgyalta, hogy a közlekedési vállalatokkal szemben a köztagok visszkereseti ügyeinek elintézé­sére a kör kebelében minő intézmény létesíttessék. Az elnökség elhatározta, hogy a felmerülő ilynemű ügyek vezetésével egyelőre Mayer Sándor igazgatót bízza meg, aki mellé e végből egy segédet fog alkalmazni. Erről az elnökség, a tudakozó iroda életbeléptetését tudató körlevélben egyidejűleg fogja a köztagokat értesítetni.—­Az első cs. kir. szab. dunagőzhajózási társaság ki­mutatása a szeptember hó 13-tól szeptember 19-ig ter­jedő hét bevételéről: 1883. év: 418,865 forint 91 krr. 1882. évi 457,038 forint 19 kr., ehhez bevételek a ha­józás kezdetétől folyó év szeptember 12-ig 10.463.792 forint 80 kr., 1882. évi 9.525.084 forint 21 kr. Ösz­­szesen az 1883. évi bevétel 10.882.658 forint 71 kr., az 1882. évi 9.982.122 forint 40 krajczárral szemben. A mohács-pécsi vasút kimutatása szeptember hó 16-tól szept. hó 22-ig terjedő bér bevételéről: 1883. évi 27,735 forint 98 kr, 1882. évi 28,890 forint 16 kr., ehhez a bevételek a m. é. deczember hó 1-től folyó évi szept. hó 15-ig 907,679 forint 64 kr.,az 1882. évi 851,613 forint 98 kr. Összesen az 1883. év bevétele 935,415 forint 62 krajczár, az 1882. évi 880,504 fo­rint 14 krajczárral szemben. Kőbányai sertésüzlet. A sertéskereskedelmi csarnok jelentése. — október 8. A hangulat nyomott, a vevők tartózkodók. — Magyar, öreg nehéz 49.-----60.—, fiatal nehéz 51.50—.52—, közél 51.50 — 52.50, könnyű 53.-----55.—. Eredeti nehéz 49 —50, közép 51.-----51.50, könnyű 53.-----54.—. — Romániai bako­nyi, nehéz 53.-----.— átmeneti, közép 53.—54.— átme­neti, könnyű 54.-------.— átmeneti, eredeti nehéz 53.------.— átmeneti, közép 54-----. átmeneti Szerbiai nehéz 53 50 —55.— átmeneti, közép 53.50—54.50 átmeneti könnyű 53.-----54.— átmeneti. — Hízó 1*/» éves élősúlyban 4°/« levonással--------. 2 éves--------. — Az árak hizlalt sertéseknél páronkint 45 kig. és 4*/, levonással kilogrammonkint értendők. Romániai és szerbiai sertéseknél, melyek mint átmenetiek adattak el a vevőnek páronkint 3 aranyforint vám fejében megté­rittetik. Budapesti áru- és értéktőzsde. Október 8. Gal­onaüzlet. (Délutáni tőzsde.) A dél­után folyamán lanyha irányzat mellett folyt az üzlet. Eladatott búza tavaszra 10.51 frttól lefelé 10.47 frtig, tengeri május—júniusra 6.60, 6.61 írton. Jegyezünk: Szokványbuza tavaszra 10.52—10.54. — Szok­­ványbuza őszre 9.80—9.82—. Bánáti tengeri má­jus—júniusra 6.62—6 64—. — Szokványzab ta­vaszra 7.12—7.15. — Szokványzab őszre 6.60—6.62. — Káposztarepcze 1883. aug.—szeptemberre 168/g —16,7/8. Értéküzlet. (Esti tőzsde.) A délután vég­tére, a hosszan visszatartott csökkenési tendentia, na­­gyobb mérvű kifejezésre jutott és pedig azon hirre, hogy a franczia budgetben 200 milliónyi deficit mu­tatkozik. Noha ezen tény már régóta nyilvánítva volt, mégis most, a nagymérvű tespedés közepette nagyobb hatást idézett elő. Jegyezünk: Új aranyjáradék 87.25—87.05—87.071/2. — 5 százalékos papírjáradék 86—85 85. — Osztrák hitelbankrészvények 290.30 — 289.30—289.50. — Ma­gyar hitelbank részvények 288.50—287.50. — Le- számitolóbank 90 inkább áru — Osztrák magyar államvasuti részvények 317—317.50­­. A zárlat 5 órakor csak nagyon keveset éledt föl sülyedéséből s a zárárak a következők: Új aranyjáradék 87.07­/g. — Papírjáradék 85.85—­ Osztrák hitelrészvények 289.40. — Magyar hitelbankrészvények 287.75. — Leszámítoló bank 90.—. — Osztrák-magyar államvasuti részvények 317.25. Újabb izraelita ünnepek közelgése miatt, az el­látás nehézségei is nyomást gyakorolnak. Berlin bá­gyadt árjegyzéseket küld.

Next