Nemzet, 1885. január (4. évfolyam, 838-868. szám)

1885-01-13 / 850. szám

Szerkesztőség: Ferencziek­ tere, Athenaeura-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó­ hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 4 kr. Reggeli kiadás: Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint, Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli 4 p esti kiadás együtt: 1 hónapra .............. .. .. .... 2 frt 8 hónapra ............................................. .. 6 > 6 hónapra .. .............................................. 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felül­­fizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 » Egyes szám 4 kr. 850. (13) szám. Budapest, 1885. Kedd, január 13. IV. évi folyam. Budapest, január 12. A földmivelési vita első napja is­mét kitüntette, hogy úgy a helyzet mint az annak orvoslására szóló eszközök meg­ítélésében csak a szabadelvű párt tanúsítja a kétségtelen bajokkal szemben a kellő elfogu­latlanságot és bizalmat a jövőben, a teendők kijelölésében azt a higgadtságot, a különböző tényezők megbecsülésében és felhasználásában azt az óvatosságot, a­melyek nélkül még a legjobb akarat és a legmegfeszítettebb mun­kásság sem arathat sikert. Az­­ellenzék mai felszólalásaitól senki sem fogja elvitathatni a tárgyilagosságot s az őszinte igyekezetes bajaink és e bajok orvos­szereinek megjelölésére. Az a sötét háttér azonban, melyről gazdasági válságunkat feltün­tette, az a bizonytalanság, hogy ne mondjuk kapkodás, melyet a követendő útra nézve mutat, megzsibbasztanának minden tetterőt, ha ugyan kezdettől fogva nem kárhoztatná­nak tétlenségre minden igy­ekezetet. Erős hitünk, hogy a gabnaárak jelen­legi hanyatlása mellett igen rossz szolgála­tot tesz a gazdaközönségnek, ki merő pessi­­mismusból hasonló jövőt jósol a hús­áraknak is. Rossz szolgálatot tesz azért, mert ez aggo­dalom semmi által sem indokolt. A gabna és a hús gazdasági szerepe és jelentősége közt óriási különbség van, melyet nem szabad szem elől téveszteni. A gabna elsőrendű szük­séglet, a hús nem az. A gabna ára ennek kö­vetkeztében soha nem emelkedhetik egy bizonyos fokon túl, mert különben nyomasz­tólag hatna vissza a legalsóbb néposztályok életfentartására és ezzel szaporodására. A né­pesség gyarapodásának minden ilyen meg­akadályozása azonban ismét lejebb vonja a gabna­árakat. E jelenségnek tulajdonítják a közgazdák ezen kétségtelen tényt, hogy ma­gas műveltségű országokban, minő Anglia, a gabna ára két századon át alig mutat nagyobb emelkedést, mint a­minőt a pénzérték termé­szetes csökkenése megmagyaráz. Fejfedező, közlekedési eszközökkel még nem elég mérv­ben rendelkező országokban, mint hazánk, természetesen más a helyzet. Itt a közlekedés megnyílta egyszerre óriási lendületet ad a gabnaáraknak, mert hiszen a gabna képezi úgy­szólván a vasúti szállítás egyik legelső tárgyát. A közlekedés minden javítása fokozza az árakat, mert közelebb hozza a külföldi pia­­czot a termelőhöz. Bizonyos ponton túl azon­ban , kivált midőn ugyanazon közlekedés tovább fejlődése mellett, távolibb termelők is versenyezhetnek, megszűnik az emelkedés, sőt némi hanyatlás is áll be. Ez időponttól fogva, melyben a termelő és fogyasztó ország kö­zött a közlekedés javulása már nem enyhít­heti lényegesen a szállítási költségeket, a ter­melő ország piac­ain a gabona ára nem igen drágulhat többé, mert azon tényezőkkel szem­ben, melyek a gabonát, mint elsőrendű szük­ségletet nem engedik bizonyos magasságon túl emelkedni, nem állanak szemben mások, melyek ellenkező irányban működnének. Mindez nem áll a húsra, mely nem elsőrendű szükséglet, melynek fogyasztása, mindig tá­­gabb és tágabb körökbe hathat, sőt egyéni­leg is emelkedhetik. A civilisatio és a jólét minden haladása lépten-nyomon öregbíti an­nak fogyasztását, olykor talán még a liszt és így a gabona rovására is, mert minél na­gyobb szerepet játszik az egyes ember táplá­lékában a hús, annál kisebb mérvre szorít­­kozhatik a liszt. De tegyük föl, hogy a tudománynak nincs igaza ; tegyük föl, hogy a hús ára nem emelkedik a gazdasági haladás behatása alatt; tegyük föl, hogyha nem is évek, de évtizedek múltán a hús ára is hasonló megállapodást vagy éppen csökkenést fog mutatni, mint a minő ma a búzáé. Váljon helyes-e azonban még ily körülmények közt is, kiölni a gazdá­ból a hitet, melyet az állattenyésztésbe fek­tet ? Váljon helyes akkor, mikor minden gazdasági tekintély egyetért abban, hogy gazdaságunk egyik legfőbb baja az egyoldalú magtermelés s amikor látjuk ez egyoldalúság szomorú eredményét, mikor itt van előttünk a gabnaárak sü­lyedése, kétséget ébreszteni és ápolni a gazda szívében, azon termelési ág iránt, mely ma még mindenesetre nyeresé­gesebb, csak azért, mert meglehet, hogy év­tizedek múltán itt is válsággal állhatunk szemben. Ha valahol baj van, akkor segíteni kell, s aki ily körülmények közt kételyt tá­maszt azon eszköz iránt, melyet elméleti és gyakorlati emberek úgyszólván az egyetlen mentségnek tüntetnek fel, az nagy felelőssé­get vesz magára minden késedelemért, melyet gazdáink ez eszköz megragadásában tanúsí­tanak, minden pillanatért, melyet továbbra is az egyoldalú szemtermelésnek szentelnek. Ez indokolatlan és káros pessimismus mellett nem kisebb baj az a kiirthatatlan elő­szel­etet a mesterséges beavatkozások iránt, akkor is, ha azokat nem tudják kellőleg iga­zolni. Nem vagyunk hívei annak a theóriá­­nak, mely az államot tétlenségre kárhoztatja a gazdasági téren,de mielőtt tényleg meggyő­­zetnénk valamely rendszabály szükségéről és sikerességéről, mindig óvakodni fogunk a mes­terséges beavatkozástól, melynek tulajdonké­­peni hatását és horderej­ét gyakran csak akkor tapasztaljuk, mikor a segítség már késő. Hogy vidéki takarékpénztáraink sokkal nagyobb mérvben kölcsönöznek ingatlanokra, mint azt betételeik bármikori felmondhatósága megkö­veteli, erre a kérdésre vonatkozólag alig van nagy nézeteltérés az országban, s egy ily sza­bályozás, mely korlátozná a takarékpénztá­raknak ingatlanokra kölcsönzését, képezheti is a megbeszélés tárgyát. De ha azért akarjuk a takarékpénztárak kölcsönzését korlátozni, hogy egyik-másiknál a váltó-uzsoráskodást gá­toljuk, akkor nagyon közel fekszik az ellenvetés, hogy az ily rendszabálylyal korlátozhatjuk a takarékpénztárak uzsoráskodását, a­mi magá­ban véve igen üdvös, de okvetlenül még na­gyobb tápot adunk a magán­uzsorának, a­mi mindenesetre sokkal veszedelmesebb. Az egyáltalában igen sajátságos tüne­mény, hogy annyit beszélünk a mezőgazda­­sági hitel rendezéséről és elfeledjük, hogy an­nak legfőbb forrása a bizalom, melyet mester­séges eszközökkel megteremteni nem lehet.És e bizalom nélkülözhetetlen előfeltétele a hit mezőgazdaságunk jövőjében, nem a pessi­mismus, még kevésbé egy egyetemes európai gabnavám chinai faláról való ábrándozás. Csak ily kishitűség legyőzése, csak ily áb­rándok elűzése után remélhető a szorgalom teljes kifejtése, minden tényező harmonikus összeműködése, melynek szükségét a földmi­velési miniszter oly nagy hatással, a szabad­elvű párt egy régibb jeles tagja és egy szépen fellépett ifjú tehetsége ma oly meggyőzően kifejtették. Bajainkat kendőzni bizonynyal soha sem akarjuk. Pártunk mai szónokai is eléggé mutatták, hogy elfogulatlanul keresik gazdasági válságunk okait és forrásait. A bajokat túlozni s ugyanakkor a ki­próbált eszközöket kicsinyleni és ismeretle­nek után kapkodni: ez az eljárás csak sú­lyosbítja és nem orvosolja a bajt. Férfiasan szembe nézni a veszélylyel, de egyszersmind elkövetni mindent, a­mit annak elkerülésére tehetünk, ez az egyedüli helyes út, melyet követhetünk. Nép, mely dolgozni akar és tud, nem szegényedhetik el azért, hogy mások is dolgoznak.S ha a természet másutt pazarabbul osztja kincseit, ez még nem lehet ok arra, hogy előre is lemondjunk a küzdelemről- Hogy is mondta a római fiának: »ha rövid a kardod, toldd meg egy lépéssel.« Ha mások földjén annyival mélyebbre nyúlik le az in­gyen termő isten áldása, pótoljuk ezt munká­val, kitartással, ügyességgel és számítással. Eddig mindig azt hallottuk, hogy a kopár és meddő földek tanították meg a népeket munkára és szorgalomra; hogy mi azért nem haladhatunk oly mértékben, mert a ter­mészet annyi ingyen adománya kényelemre kárhoztatott, és nem engedte kifejleszteni erőinket. Most egyszerre az a baj, hogy má­sok volnának gazdagabb földekkel, virulóbb rétekkel megáldva. Előbb azzal igazolták ki­sebb szorgalmunkat, hogy minek dolgoztunk volna többet; most azzal biztatnak, hogy egy­általában hiában dolgoznánk. Itt az ideje, hogy szakítsunk ilyen veszedelmes önámítá­­sokkal. Munka és szorgalom minden gazdag­ság alapja. Ez az, mely minden nehézségen diadalmaskodik; ez az, a­mi nélkül minden kincs értéktelen göröngy. Ez az igazság, a­min nem változtat Amerika minden természeti gazdagsága. Ez az igazság, melyet nem han­goztathatunk eléggé, mikor a pessimismus és kishitűség békéiba­­akarják a nemzet tett­erejét verni! BELFÖLD, Budapest, jan. 12. (A képviselőház ülése.) A képviselőház kedden, f. hó 13-án d. e. 10 órakor ülést tart. Napirend: A kereskedelemi ipar­­­ és földmivelési minisztérium költségvetésének folyta­tólagos tárgyalása. Budapest, jan. 12.(A szabadelvűpárt ér­tekezlete.) Az országgyűlési szabadelvűpárt f. hó 13-án, kedden, délután st16 órakor értekezle­tet tart. Budapest,jan. 12.(A főrendiházi re­form és Pestmegye.) Megyei választottak a felsőházban — ez értelemben határozott Pest megye közgyűlése néhány szavazattöbb­séggel. Mily különös eszmezavar segélyével dol­gozik némelykor az ellenzék, azt semmi sem mutatja inkább, mint a választási elvnek a felsőházba való erőszakolása. A legkülönfé­lébb motívumok működnek itt közre. Az egyik a régi megyét akarja vele felelevení­teni. Ez a felfogás lehet jogos, habár veszedel­mes ellentétben áll mai alkotmányunk sark­tételeivel. Mert ha az országgyűlés tagjai nem képviselhetik kerületeiket,hanem csak az orszá­got, ha a képviselőházi törvényhozás szempont­jából az ország érdeke egy és ugyanaz észa­kon és délen, nyugaton és keleten, akkor bi­zonynyal semmi ok sincs rá, hogy a felsőházi törvényhozásban érvényesüljön bármi parti­­culáris érdek. De föltéve, mondjuk, hogy ez álláspont jogos, annyi bizonyos, hogy nem modern, hogy artik­us, hogy a múlt hagyo­mányaihoz tapad és nem a jövőbe néz.­­ Le­het viszont azt is mondani, hogy a főrendi­ház örökös tagjai nincsenek elég érintkezés­ben a modern kor szellemével s hogy ezen hiány pótlására helyes lesz új elemeket hozni a felsőházba,melyek eredetüknél fogva a nemzet­tel, a modern haladással folytonos összekötte­tésben állnak. Ez a felfogás is lehet jogos, habár e czélra mindenesetre helyesebb eszköz a kine­vezés. Nézetünk szerint ugyanis nincs sem­mi garantia arra, hogy a választás fogja be­hozni a legjobb elemeket. Azt sem értjük, hogy mikor másrészt rég hangoztatjuk, hogy a sok választás teszi tönkre a gentryt és azért meg akarjuk hosszabbítani a mandátumot, hogy épp akkor szaporítsuk a választási al­kalmakat. De hát mindettől eltekintünk és elismerjük, hogy ebben az okoskodásban is van bizonyos következetesség. De azt már csakugyan kétségbe vonjuk, hogy mikor két ilyen ellentétes érvvel küzdenek a választás mellett, mikor egyrészt régi feudális remi­­niscentiákat pengetnek, másrészt modern democratikus haladást hangoztatnak, akkor olyan törvényalkotás jöhetne létre, mely mindkét félt kielégíthetné. Vagy az egyik, vagy a másik szövetséges a rövidebbet fogná húzni, hogy melyik, azt döntsék el maguk az érdekeltek. Pedig ez nem is az egyetlen ellenség. Mert nemcsak a megyei municipiumok na­gyobb jelentősége nevében beszélnek ily választások szüksége mellett. Vannak, kik a polgári elemet akarják ez után érvényre jut­tatni,­­ minthogy a nagyobb városokat ki­zárni nem is lehetne. Itt ismét két ellentéttel állunk szemben, a­mivel szerencsésen felélesztenék s a modern időkbe áthoznák a régi nemesség és régi pol­gárság ellentétét. Osztály-képviselőket terem­tenénk oly időben, mikor az osztályokat egyesíteni akarjuk. Mindebből láthatjuk, hogy a legújabb ellenzéki fogás alig szolgál másra, mint arra, hogy a legkülönbözőbb ezélzatú törekvéseket egy kalap alá gyűjtse csak azért, hogy a törvényjavaslat lényeges változást szenved­jen. S ha ezzel nem járna semmi baj, mi vol­nánk az utolsók, kik ellene felszólalnánk. A dolog azonban sokkal komolyabb, mint ami­nőnek az első pillanatra látszik. Nagy veszedelem az, hogy az ellenzék határozatlan formulázása mellett, mely azon­ban igen kedvező lehet arra, hogy minél több emberrel hitesse el, hogy olyan lesz a formula, milyennek ő akarja — mondjuk, hogy e határozatlanság mellett egyáltalán semmi biztosítékunk nincs az iránt, minő lesz e választások eredménye. A­ki azon­ban megyei életünket ismeri, alig hiheti, hogy akár szélesebb, akár keskenyebb alapon történjék e választás , a legjobb erők tóduljanak a mandátumért. Az ifjab­bak a képviselőházat keresik föl, az idős­bek egyáltalán visszahúzódnak. Hol van a biztosíték, hogy ezeket meg lehet nyerni? Nem valószínűbb-e, hogy mikor az ifjabb és jelesebb tehetségek más felé irányultak, nem az öregebb és jelesebb tehetségek fognak meg­választatni, kik nem versenyeznek, hanem azok az ifjabb és öregebb és nem tehetsé­gesebb elemek, a­kiknek senki sem fog örvendeni. Arról nem is beszélve, hogy egy kicsit szélesebb passiv választási jog mel­lett a mi oeconomicus világunkban olyan elemek jönnek, talán leginkább a felsőházba, a­kiket legjobban bánt a hiúság azért, hogy a felsőházi tag czímét visitkártyájukra nyom­hassák és a­kik aztán csakugyan furcsán fogják a régi megyét és a régi magyar közne­mességet képviselni. Ennél nagyobb veszedelem az, hogy megyénk nemzetiségi viszonyai mellett ez után veszélyeztetjük a felsőház legbecsesebb örök­ségét, szeplőtelen nemzeti jellegét. Az a gon­dolat, hogy a magyar felsőházban nemzeti­ségi izgatók is ülhetnének, akik annál job­ban lármáznának, mert annál jobban látnák biztosítva újból való megválasztásukat, ez a gondolat sokkal komolyabb, semhogy oly könnyedén túltehetnők magunkat rajta, kü­lönösen oly javaslattal szemben, amelyet, a­hányan támogatnak, annyi ellenkező c­élzat­­ból teszik. Érezték e viszásságokat Pest megye mai ülésén a kisebbség szószólói. Földváry Mi­hály, a megye nagyérdemű alispánja, ki egyébként több kifogást emelt a javaslat el­len.­­ S­z­i­v­á­k Imre, B­o­s­s­á­n­y­i László, Rudnyánszky Ferencz, Székely József, F­öldváry Miklós igen behatólag rámutat­tak a megyei képviselet helytelenségeire. A többség azonban ellenük döntött; igaz, hogy csak négy szóval, a­mi arra mutat, hogy a megyei képviselet még szorosan vett munici­­palista körökben sem valami túlságosan nép­szerű. Budapest, jan. 12. (A főrendiházi re­form.) A »Pesti Napló« mai esti lapjában e czim alatt: »Egy kérdés* ezeket olvassuk. »A következő sorokat vettük: Nem írok vezér­­czikket — csak szeretném figyelmeztetni azokat, kik a felsőházba tagokat a megyékkel akarnak vá­lasztatni, — meggondolták-e, — ha Bihar, Alsó- Fehér, Krassó, Hunyad, Naszód, Fogaras és a szá­szok nationalistákat fognak választani — nem teszik-e ki a felsőházat nemzetiségi vitáknak, — pedig a főren­diháznak sok hibája lehet — de mindig magyar volt s a reformnak mindenesetre úgy kell történni, hogy ez a jellege megmaradjon. Gyulafehérvári, Budapest jan. 12. (Németország főcon­­sula Fiuméban.) Berchem gróf budapesti német főconsul, ma délután Fiuméba utazott, hogy az ottani kereskedelmi viszonyokat tanul­mányozza, s tanulmányairól Berlinbe jelentést tegyen. Budapest, jan. 12. (Fő­is­páni beiktatás.) Gróf Gyürky Ábrahám — Nyitramegye uj főispánja — szerdán e hó 14-én vonul be székhelyére. Nagy küldöttség megy elébe Érsekújvárig. Itt a megye ne­vében Heill Károly kanonok fogja üdvözölni. A nyit­­rai vasúti állomásnál pedig Latkóczy Imre nyitrai orsz. képviselő nagy bandériummal fogja fogadni s igy fog bevonulni az uj főispán. 15-én lesz az ünne­pélyes beiktatás. A szomszéd megyék nagyban kép­viselve lesznek. Este díszelőadást fognak a színházban tartani alkalmi prologgal. Budapest, jan. 12. (A képviselőház kér­­vényi bizottságából.) A képviselőház kérvé­­nyi bizottsága ma délután 5 órakor Vizsolyi Gusztáv elnöklete alatt tartott ülésében tárgyalta s Rakovszky Géza előadó javaslatai szerint elintézte az V. sor­jegyzékbe foglalandó kérvényeket. Budapest, jan. 12. (A D­una folyam sza­bályozása.) A képviselőház pénzügyi bizottsága ma délután 6 órakor Zsigmondy Vilmos elnöklete alatt ülést tartott, melyben tárgyalta a Dunafolyam dévény-duna -radványi szakaszának szabályozásáról szóló törvényjavaslatot. Az ülésen a kormány részéről jelen voltak: Szapáry Gyula gr. pénzügyminiszter, Kemény Gábor b. közmunka és közlekedésügyi miniszter, Baross Gá­bor államtitkár és Bodoky Lajos miniszteri tanácsos. Az ülés megnyitása után Lukács Béla elő­adó behatóan ismerteti a törvényjavaslatot, mely szerint a miniszter felhatalmaztatik, hogy a Duna folyam dévény-radványi szakaszának a bemutatott tervek szerint való szabályozását az állam költségén végrehajtsa. Ezen szabályozás 12 év alatt fejezendő be; a költség 17 millió frtot tenne ki, melyből 600,000 főt az 1885 évi kötségvetésbe vétetik fel. A Dunának eme tervbe vett szabályozása nemcsak egy rendszeres vizi út előállítása végett, hanem azon okból is az állam legsürgősebb feladata, mert meg kell óvni az ország egy termékeny vidékét az árvizek által leendő végel­pusztulástól. A tervezett munkák végrehajtási határ­ideje főleg attól függ, hogy a törvényhozás mily össze­geket fog évenként e c­élra megszavazni. A miniszter indokolásához hozzájárult a közlekedésügyi bizottság is, mely szerint 6 évnél rövidebb idő alatt mindezen munkákat nem lehetne elvégezni s viszont 12 éven túl kiterjeszteni a végrehajtást nem volna czélszerű. A tárgyalás megkezdése előtt felszólal S­z­i­l­á­­gyi Dezső s kérdi, mi az oka, hogy 6 év alatt nem volna czélszerű a végrehajtás? Kérdi továbbá, hogy a czélbavett szabályozással nem fog-e beállani Buda­pestre nézve az árvízveszély ? Hegedűs Sándor megjegyzi, hogy magára a javaslatra, annak technikai részére nem reflektál, mert nem szakértő. De a dolog érdemét meg kell bírálni. A közlekedési bizottság jelentéséből, de az előadóéból sem tud tisztán eligazodni. Az ön kérdést intézi, hogy váj­jon ezen szabályozás ezen rendszere mellett voltak e más rendszerek is tárgyalásba véve és megbeszélve ? Mert azt ki kell fejteni az ország előtt, hogy miért alkal­mazták a jelenlegi rendszert. Ha a rendszert elhibáz­va alkalmazzuk, akkor az egész el van rontva. A fel­osztás szempontjára pozitív nézete van szólónak. Ha a technikai kivitel csak azon rendszer szerint helyes, a­melyet a miniszter javasol, akkor a legrosszabb gazdálkodás volna az egész költséget apróbb részekre osztani. Az időszerinti pénzfelosztást tehát tisztán technikai szempontból kell megítélni. Ha egyszer emez óriási tervbe belemegyünk, az időszaki felosz­tásnál csakis műszaki szempontok lehetnek irány­adók. Szóló egyúttal felemlíti a dunagőzhajózási tár­sulatot, melylyel szemben az állam alig követel vala­mit. Azt hiszi, hogy kötelességünk volna a kiegyezést e társulattal megkezdeni s befolyásunkat érvényesí­teni ezen társulatnak forgalmi politikájával szemben. Szilágyi Dezső, mielőtt a miniszter válaszol­na, még egy kérdést hoz fel, azt tudniillik, várjon küldött-e ki az európai bizottság szakértőket a Duna különféle részeinek megvizsgálására ? K e­m­é n­y­­. közmunka és közlekedésügyi mi­niszter reflektál az előtte szólók beszédjeire. Szilágyi első kérdésére azt válaszolja, hogy magát a munkát le­hetne 6 évnél hamarább is eszközölni, de a szakér­tők nézete volt az, a­mi szólót a javasolt idő megál­lapítására késztette. A miniszter részletesen ismerteti a szabályozási terveket a javaslat indokolása alapján. Itt a Dunának hajózás szempontjából való szabályo­zásáról s nem annyira árvízvédelem — illetve men­tességről van szó. Nem új rendszerről van tehát itt szó — s ez válaszul szolgál Hegedűs Sándornak, hiszen e rendszer Budapestnél is volt foganatosítva. Buda­pestet —­ úgymond a miniszter — nem fogja a sza­bályozás veszélyeztetni, mert a sebességi viszony nem változik. Hogy tisztán a műszaki szempont lesz a költség felosztásánál irányadó, ez kétségtelen, de mégis tekintetbe kell venni az ország pénzügyi viszo­nyait. Egyébiránt szóló is a mellett van, hogy mi­előbb befejeztessék a szabályozás. Nem tartja helyes­nek, hogy az állam magántársulatoknak segélyét igénybe vegye. Végül Szilágyi utolsó kérdésére meg­jegyzi a miniszter, hogy az említett európai bizottság még meg sem alakult. Bodoky Lajos miniszteri tanácsos röviden ismerteti a szabályozás technikai részét. Szilágyi Dezső kiemeli a dolog pénzügyi oldalát. Gyanúperrel él, hogy a javasolt 17 millió fo­rint nem lesz elég. Azon kérést intézi a kormányhoz, hogy az illetékszedési jogot megnyerjük; azért, hogy az európai bizottság meg nem alakult, ettől a jogtól megfosztva nem lehetünk. Ily munkálat nemcsak a mi hasznunkra szolgál. Mikor ily nagy dologról van szó, ily tervet közzé kellene tenni, hogy mindenki hozzászólhasson. Szóló meg van arról győződve, hogy egy országban sem teszik azt, hogy ily nagy tervet közzé ne tennének. Mikor Budapesten a vízvezetékről volt szó, az egész terv közzétételét határozták el. Mi­kor Németországban az Elbát szabályozták, szintén közzétették a terveket. Darányi Ignácz, mint a közlekedésügyi bi­zottság előadója, felvilágosításokat ad. Felolvassa a közlekedésügyi bizottság jelentésének egyes pontjait, melyekből kitűnik, hogy nem áldoztatott fel semmi azon jogokból, a­melyek az államot megilletik. Szilágyi Dezső ismétli, hogy az illetékek szedésének jogát meg kell szerezni. Hogy szedünk-e illetéket, az azután közgazdasági politikai kérdés. Van módunk a nemzetközi szerződések alapján e jogot megszerezni a parti államok beleegyezésével. K e­m­é n­y K. miniszter kijelenti, hogy neki tá­volról sem kellene az illetékszedési jog. Ezt — úgy­mond — csak magunk bánnák meg. Megjegyzi még, hogy ő nem idegenkedik a tervek közzétételétől. Hiszen csak nemrég hívott össze egy európai bizottságot a fiumei építkezési tervek érdekében. Bár nem tagad­hatja, hogy ha ily óriási tervet közzéteszünk, s felhív­juk rá a szakértők bírálatát, akkor épen a szakértők­től csodásabbnál csodásabb terveket kapnánk. Külön­ben mihelyt kiírjuk a munkát, mindenkinek joga lesz reformokat indítványozni. Erre a bizottság a törvényjavaslatot átalános­­ságban, valamint részleteiben változatlanul elfogadta. Ezzel az ülés este 8­­ 4 órakor véget ért. A bizottság szerdán délután 6 órakor ismét ülést tart, melyen az állami tisztviselők, al­tisztek és szolgák nyugdíjazásáról szóló törvényjavaslatot fogja tárgyalás alá venni. Budapest, jan. 12. (Pártértekezlet.) Az országgyűlési mérsékelt ellenzék f. hó 13-ikán, kedden d. u. 6 órakor értekezletet tart. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése január 12-én. A képviselőház mai üléséről közölt tudósítá­sunk kiegészítéséül adjuk Széchenyi Pál gr. miniszter alábbi, nagyhatású beszédét. Széchenyi Pál gr. földmivelés-, ipar- és keres­kedelmi miniszter: T. ház ! (Halljuk !) A szólásra fel­­irott képviselők közül, a­ki következnék, valószínűleg hosszabban akarván beszélni, semhogy egy negyed óra alatt elvégezhetné felszólalását, azért hogy ezen idő kárba ne veszszen, engedje meg a t. ház, hogy né­melyekre a ma hallottak közül reflectáljak, csak né­melyekre azért, mert a hátralevő idő alatt mindazokra, a­mikre reflektálni szükséges, nem lehet válaszolni. Horváth Gyula­­. képviselőtársam nagyon ér­dekes felszólalásában azt hangoztatta, hogy mennyire szükséges az ipar, kereskedelem és a földművelés fej­lődésének egyöntetűsége a mi viszonyaink közt. Tökéletesen osztozom nézetében és vallom én is, hogy nem szabad közgazdaságunk egyik ágában sem elmaradnunk a másik közgazdasági águnk veszé­lyeztetése nélkül, de határozottan állítom azt, hogy az ipar és kereskedelem fejlődése mindenesetre felté­­teleztetik mezőgazdasági fejlődésünktől, mert erős, kifejlett gazdasági rendszer nélkül ipart, kereskedel­met várni lehetetlen. (Helyeslés.) És azért én tökéle­tesen jogosultnak látom az agrarismus azon részét, mely szemmel tartva az ipar és kereskedelem fejlődését, szemmel tartva tehát hazánk összes gazdasági fejlődését, mindenesetre figyelmét kelti fel a gazdák­nak gazdaságuk rendszeres kezelésére és ez­által ösz­szes gazdasági fejlődésünket előmozdítja. Ily agrarismust kívántam űzni azóta, hogy a nyilvánosság terére léptem és fogok űzni, a­meddig a nyilvánosság terén leszek és azért magamat ily érte­lemben ma is agráriusnak vallom és az is fogok ma­radni. Ily értelemben vévén az agrarismust, azt baj­nak nem tartom, mert ezen agrarismusnak köszön­hetjük azt, hogy utóbbi időben gazdasági kezelésünk mikéntjére határozottan sokkal nagyobb súlyt fektet gazdaközönségünk és okul azon, a­mit régen kellett volna elfogadni, nemcsak tengeren túli, de szomszé­dos versenyző tartományoktól és azok sokkal előre­haladottabb gazdasági viszonyaitól, mint a mieink. Én tehát az agrarizmusban veszélyt nem látok, mert akárminő mozgalmat tekintünk nálunk vagy másutt, azt kizárni nem lehet, hogy a sok eszme és indítvány közt egyik-másik olyan ne legyen, a­mely életrevalónak nem bizonyulna, a­melyet egyik fél ne fogadna el, a másik fél ne kívánna. Az agrárius esz­mecsere közben is sok mindenféle javaslat fog előfor­dulni, de azt hiszem, hogy ép a tapasztalatban és a viszonyok felismerésében fekszik a kulcs, hogy mind­ezek közül azok választassanak ki, melyek életképes­ségéről meg vagyunk győződve s melyek hasznosságát előre tudjuk. Károlyi Sándor gr. t. barátom hosszabb felszó­lalásában a hitelszövetkezeteket is érinti, s azokat úgy állítá oda, hogy miután ő a mostani kormány alatt azok lé­esítését nem várhatja, azért volt kénytelen a kormánypártból kilépni, és más párt kötelékébe beállani. Nagyon sajnálom, hogy t. barátomat a párt­változtatásban ép ezen indok vezette, mert meg va­gyok győződve, hogy bármely párthoz tartozzék is t. barátom, ezen czélt úgy a mint ma contemplálja, elérni egyhamar nem fogja s nagyon könnyen lehető, hogy kénytelen lesz ismét pártot cserélni (Derültség), mert valószínűleg azon párt sem fogja keresztülvinni a hitelszövetkezeteket úgy, amint ő előadta. Emlékeztetem t. barátomat azon értekezletre, melyet a gazdakörben tartottunk és a hitelszövetke­zetek ügyében. Én akkor már e díszes helyet foglal­tam el, s megvallom, azért mentem a gazdakörbe, hogy okuljak egy oly tárgy felett, melynek szükséges­ségét teljesen belátom és elérését nagyon óhajtom és mert vállalkoztam arra, hogy a­mi lehető és hasznos­nak látszik, azt keresztül fogom vinni, de a­melynek

Next