Nemzet, 1885. január (4. évfolyam, 838-868. szám)
1885-01-13 / 850. szám
Szerkesztőség: Ferencziek tere, Athenaeura-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk el Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 4 kr. Reggeli kiadás: Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint, Előfizetési díj : Postán küldve, vagy Budapesten házhoz hordva reggeli 4 p esti kiadás együtt: 1 hónapra .............. .. .. .... 2 frt 8 hónapra ............................................. .. 6 > 6 hónapra .. .............................................. 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 » Egyes szám 4 kr. 850. (13) szám. Budapest, 1885. Kedd, január 13. IV. évi folyam. Budapest, január 12. A földmivelési vita első napja ismét kitüntette, hogy úgy a helyzet mint az annak orvoslására szóló eszközök megítélésében csak a szabadelvű párt tanúsítja a kétségtelen bajokkal szemben a kellő elfogulatlanságot és bizalmat a jövőben, a teendők kijelölésében azt a higgadtságot, a különböző tényezők megbecsülésében és felhasználásában azt az óvatosságot, amelyek nélkül még a legjobb akarat és a legmegfeszítettebb munkásság sem arathat sikert. Azellenzék mai felszólalásaitól senki sem fogja elvitathatni a tárgyilagosságot s az őszinte igyekezetes bajaink és e bajok orvosszereinek megjelölésére. Az a sötét háttér azonban, melyről gazdasági válságunkat feltüntette, az a bizonytalanság, hogy ne mondjuk kapkodás, melyet a követendő útra nézve mutat, megzsibbasztanának minden tetterőt, ha ugyan kezdettől fogva nem kárhoztatnának tétlenségre minden igyekezetet. Erős hitünk, hogy a gabnaárak jelenlegi hanyatlása mellett igen rossz szolgálatot tesz a gazdaközönségnek, ki merő pessimismusból hasonló jövőt jósol a húsáraknak is. Rossz szolgálatot tesz azért, mert ez aggodalom semmi által sem indokolt. A gabna és a hús gazdasági szerepe és jelentősége közt óriási különbség van, melyet nem szabad szem elől téveszteni. A gabna elsőrendű szükséglet, a hús nem az. A gabna ára ennek következtében soha nem emelkedhetik egy bizonyos fokon túl, mert különben nyomasztólag hatna vissza a legalsóbb néposztályok életfentartására és ezzel szaporodására. A népesség gyarapodásának minden ilyen megakadályozása azonban ismét lejebb vonja a gabnaárakat. E jelenségnek tulajdonítják a közgazdák ezen kétségtelen tényt, hogy magas műveltségű országokban, minő Anglia, a gabna ára két századon át alig mutat nagyobb emelkedést, mint aminőt a pénzérték természetes csökkenése megmagyaráz. Fejfedező, közlekedési eszközökkel még nem elég mérvben rendelkező országokban, mint hazánk, természetesen más a helyzet. Itt a közlekedés megnyílta egyszerre óriási lendületet ad a gabnaáraknak, mert hiszen a gabna képezi úgyszólván a vasúti szállítás egyik legelső tárgyát. A közlekedés minden javítása fokozza az árakat, mert közelebb hozza a külföldi piaczot a termelőhöz. Bizonyos ponton túl azonban , kivált midőn ugyanazon közlekedés tovább fejlődése mellett, távolibb termelők is versenyezhetnek, megszűnik az emelkedés, sőt némi hanyatlás is áll be. Ez időponttól fogva, melyben a termelő és fogyasztó ország között a közlekedés javulása már nem enyhítheti lényegesen a szállítási költségeket, a termelő ország piacain a gabona ára nem igen drágulhat többé, mert azon tényezőkkel szemben, melyek a gabonát, mint elsőrendű szükségletet nem engedik bizonyos magasságon túl emelkedni, nem állanak szemben mások, melyek ellenkező irányban működnének. Mindez nem áll a húsra, mely nem elsőrendű szükséglet, melynek fogyasztása, mindig tágabb és tágabb körökbe hathat, sőt egyénileg is emelkedhetik. A civilisatio és a jólét minden haladása lépten-nyomon öregbíti annak fogyasztását, olykor talán még a liszt és így a gabona rovására is, mert minél nagyobb szerepet játszik az egyes ember táplálékában a hús, annál kisebb mérvre szorítkozhatik a liszt. De tegyük föl, hogy a tudománynak nincs igaza ; tegyük föl, hogy a hús ára nem emelkedik a gazdasági haladás behatása alatt; tegyük föl, hogyha nem is évek, de évtizedek múltán a hús ára is hasonló megállapodást vagy éppen csökkenést fog mutatni, mint a minő ma a búzáé. Váljon helyes-e azonban még ily körülmények közt is, kiölni a gazdából a hitet, melyet az állattenyésztésbe fektet ? Váljon helyes akkor, mikor minden gazdasági tekintély egyetért abban, hogy gazdaságunk egyik legfőbb baja az egyoldalú magtermelés s amikor látjuk ez egyoldalúság szomorú eredményét, mikor itt van előttünk a gabnaárak sülyedése, kétséget ébreszteni és ápolni a gazda szívében, azon termelési ág iránt, mely ma még mindenesetre nyereségesebb, csak azért, mert meglehet, hogy évtizedek múltán itt is válsággal állhatunk szemben. Ha valahol baj van, akkor segíteni kell, s aki ily körülmények közt kételyt támaszt azon eszköz iránt, melyet elméleti és gyakorlati emberek úgyszólván az egyetlen mentségnek tüntetnek fel, az nagy felelősséget vesz magára minden késedelemért, melyet gazdáink ez eszköz megragadásában tanúsítanak, minden pillanatért, melyet továbbra is az egyoldalú szemtermelésnek szentelnek. Ez indokolatlan és káros pessimismus mellett nem kisebb baj az a kiirthatatlan előszeletet a mesterséges beavatkozások iránt, akkor is, ha azokat nem tudják kellőleg igazolni. Nem vagyunk hívei annak a theóriának, mely az államot tétlenségre kárhoztatja a gazdasági téren,de mielőtt tényleg meggyőzetnénk valamely rendszabály szükségéről és sikerességéről, mindig óvakodni fogunk a mesterséges beavatkozástól, melynek tulajdonképeni hatását és horderejét gyakran csak akkor tapasztaljuk, mikor a segítség már késő. Hogy vidéki takarékpénztáraink sokkal nagyobb mérvben kölcsönöznek ingatlanokra, mint azt betételeik bármikori felmondhatósága megköveteli, erre a kérdésre vonatkozólag alig van nagy nézeteltérés az országban, s egy ily szabályozás, mely korlátozná a takarékpénztáraknak ingatlanokra kölcsönzését, képezheti is a megbeszélés tárgyát. De ha azért akarjuk a takarékpénztárak kölcsönzését korlátozni, hogy egyik-másiknál a váltó-uzsoráskodást gátoljuk, akkor nagyon közel fekszik az ellenvetés, hogy az ily rendszabálylyal korlátozhatjuk a takarékpénztárak uzsoráskodását, ami magában véve igen üdvös, de okvetlenül még nagyobb tápot adunk a magánuzsorának, ami mindenesetre sokkal veszedelmesebb. Az egyáltalában igen sajátságos tünemény, hogy annyit beszélünk a mezőgazdasági hitel rendezéséről és elfeledjük, hogy annak legfőbb forrása a bizalom, melyet mesterséges eszközökkel megteremteni nem lehet.És e bizalom nélkülözhetetlen előfeltétele a hit mezőgazdaságunk jövőjében, nem a pessimismus, még kevésbé egy egyetemes európai gabnavám chinai faláról való ábrándozás. Csak ily kishitűség legyőzése, csak ily ábrándok elűzése után remélhető a szorgalom teljes kifejtése, minden tényező harmonikus összeműködése, melynek szükségét a földmivelési miniszter oly nagy hatással, a szabadelvű párt egy régibb jeles tagja és egy szépen fellépett ifjú tehetsége ma oly meggyőzően kifejtették. Bajainkat kendőzni bizonynyal soha sem akarjuk. Pártunk mai szónokai is eléggé mutatták, hogy elfogulatlanul keresik gazdasági válságunk okait és forrásait. A bajokat túlozni s ugyanakkor a kipróbált eszközöket kicsinyleni és ismeretlenek után kapkodni: ez az eljárás csak súlyosbítja és nem orvosolja a bajt. Férfiasan szembe nézni a veszélylyel, de egyszersmind elkövetni mindent, amit annak elkerülésére tehetünk, ez az egyedüli helyes út, melyet követhetünk. Nép, mely dolgozni akar és tud, nem szegényedhetik el azért, hogy mások is dolgoznak.S ha a természet másutt pazarabbul osztja kincseit, ez még nem lehet ok arra, hogy előre is lemondjunk a küzdelemről- Hogy is mondta a római fiának: »ha rövid a kardod, toldd meg egy lépéssel.« Ha mások földjén annyival mélyebbre nyúlik le az ingyen termő isten áldása, pótoljuk ezt munkával, kitartással, ügyességgel és számítással. Eddig mindig azt hallottuk, hogy a kopár és meddő földek tanították meg a népeket munkára és szorgalomra; hogy mi azért nem haladhatunk oly mértékben, mert a természet annyi ingyen adománya kényelemre kárhoztatott, és nem engedte kifejleszteni erőinket. Most egyszerre az a baj, hogy mások volnának gazdagabb földekkel, virulóbb rétekkel megáldva. Előbb azzal igazolták kisebb szorgalmunkat, hogy minek dolgoztunk volna többet; most azzal biztatnak, hogy egyáltalában hiában dolgoznánk. Itt az ideje, hogy szakítsunk ilyen veszedelmes önámításokkal. Munka és szorgalom minden gazdagság alapja. Ez az, mely minden nehézségen diadalmaskodik; ez az, ami nélkül minden kincs értéktelen göröngy. Ez az igazság, amin nem változtat Amerika minden természeti gazdagsága. Ez az igazság, melyet nem hangoztathatunk eléggé, mikor a pessimismus és kishitűség békéibaakarják a nemzet tetterejét verni! BELFÖLD, Budapest, jan. 12. (A képviselőház ülése.) A képviselőház kedden, f. hó 13-án d. e. 10 órakor ülést tart. Napirend: A kereskedelemi ipar és földmivelési minisztérium költségvetésének folytatólagos tárgyalása. Budapest, jan. 12.(A szabadelvűpárt értekezlete.) Az országgyűlési szabadelvűpárt f. hó 13-án, kedden, délután st16 órakor értekezletet tart. Budapest,jan. 12.(A főrendiházi reform és Pestmegye.) Megyei választottak a felsőházban — ez értelemben határozott Pest megye közgyűlése néhány szavazattöbbséggel. Mily különös eszmezavar segélyével dolgozik némelykor az ellenzék, azt semmi sem mutatja inkább, mint a választási elvnek a felsőházba való erőszakolása. A legkülönfélébb motívumok működnek itt közre. Az egyik a régi megyét akarja vele feleleveníteni. Ez a felfogás lehet jogos, habár veszedelmes ellentétben áll mai alkotmányunk sarktételeivel. Mert ha az országgyűlés tagjai nem képviselhetik kerületeiket,hanem csak az országot, ha a képviselőházi törvényhozás szempontjából az ország érdeke egy és ugyanaz északon és délen, nyugaton és keleten, akkor bizonynyal semmi ok sincs rá, hogy a felsőházi törvényhozásban érvényesüljön bármi particuláris érdek. De föltéve, mondjuk, hogy ez álláspont jogos, annyi bizonyos, hogy nem modern, hogy artikus, hogy a múlt hagyományaihoz tapad és nem a jövőbe néz. Lehet viszont azt is mondani, hogy a főrendiház örökös tagjai nincsenek elég érintkezésben a modern kor szellemével s hogy ezen hiány pótlására helyes lesz új elemeket hozni a felsőházba,melyek eredetüknél fogva a nemzettel, a modern haladással folytonos összeköttetésben állnak. Ez a felfogás is lehet jogos, habár e czélra mindenesetre helyesebb eszköz a kinevezés. Nézetünk szerint ugyanis nincs semmi garantia arra, hogy a választás fogja behozni a legjobb elemeket. Azt sem értjük, hogy mikor másrészt rég hangoztatjuk, hogy a sok választás teszi tönkre a gentryt és azért meg akarjuk hosszabbítani a mandátumot, hogy épp akkor szaporítsuk a választási alkalmakat. De hát mindettől eltekintünk és elismerjük, hogy ebben az okoskodásban is van bizonyos következetesség. De azt már csakugyan kétségbe vonjuk, hogy mikor két ilyen ellentétes érvvel küzdenek a választás mellett, mikor egyrészt régi feudális reminiscentiákat pengetnek, másrészt modern democratikus haladást hangoztatnak, akkor olyan törvényalkotás jöhetne létre, mely mindkét félt kielégíthetné. Vagy az egyik, vagy a másik szövetséges a rövidebbet fogná húzni, hogy melyik, azt döntsék el maguk az érdekeltek. Pedig ez nem is az egyetlen ellenség. Mert nemcsak a megyei municipiumok nagyobb jelentősége nevében beszélnek ily választások szüksége mellett. Vannak, kik a polgári elemet akarják ez után érvényre juttatni, minthogy a nagyobb városokat kizárni nem is lehetne. Itt ismét két ellentéttel állunk szemben, amivel szerencsésen felélesztenék s a modern időkbe áthoznák a régi nemesség és régi polgárság ellentétét. Osztály-képviselőket teremtenénk oly időben, mikor az osztályokat egyesíteni akarjuk. Mindebből láthatjuk, hogy a legújabb ellenzéki fogás alig szolgál másra, mint arra, hogy a legkülönbözőbb ezélzatú törekvéseket egy kalap alá gyűjtse csak azért, hogy a törvényjavaslat lényeges változást szenvedjen. S ha ezzel nem járna semmi baj, mi volnánk az utolsók, kik ellene felszólalnánk. A dolog azonban sokkal komolyabb, mint aminőnek az első pillanatra látszik. Nagy veszedelem az, hogy az ellenzék határozatlan formulázása mellett, mely azonban igen kedvező lehet arra, hogy minél több emberrel hitesse el, hogy olyan lesz a formula, milyennek ő akarja — mondjuk, hogy e határozatlanság mellett egyáltalán semmi biztosítékunk nincs az iránt, minő lesz e választások eredménye. Aki azonban megyei életünket ismeri, alig hiheti, hogy akár szélesebb, akár keskenyebb alapon történjék e választás , a legjobb erők tóduljanak a mandátumért. Az ifjabbak a képviselőházat keresik föl, az idősbek egyáltalán visszahúzódnak. Hol van a biztosíték, hogy ezeket meg lehet nyerni? Nem valószínűbb-e, hogy mikor az ifjabb és jelesebb tehetségek más felé irányultak, nem az öregebb és jelesebb tehetségek fognak megválasztatni, kik nem versenyeznek, hanem azok az ifjabb és öregebb és nem tehetségesebb elemek, akiknek senki sem fog örvendeni. Arról nem is beszélve, hogy egy kicsit szélesebb passiv választási jog mellett a mi oeconomicus világunkban olyan elemek jönnek, talán leginkább a felsőházba, akiket legjobban bánt a hiúság azért, hogy a felsőházi tag czímét visitkártyájukra nyomhassák és akik aztán csakugyan furcsán fogják a régi megyét és a régi magyar köznemességet képviselni. Ennél nagyobb veszedelem az, hogy megyénk nemzetiségi viszonyai mellett ez után veszélyeztetjük a felsőház legbecsesebb örökségét, szeplőtelen nemzeti jellegét. Az a gondolat, hogy a magyar felsőházban nemzetiségi izgatók is ülhetnének, akik annál jobban lármáznának, mert annál jobban látnák biztosítva újból való megválasztásukat, ez a gondolat sokkal komolyabb, semhogy oly könnyedén túltehetnők magunkat rajta, különösen oly javaslattal szemben, amelyet, ahányan támogatnak, annyi ellenkező célzatból teszik. Érezték e viszásságokat Pest megye mai ülésén a kisebbség szószólói. Földváry Mihály, a megye nagyérdemű alispánja, ki egyébként több kifogást emelt a javaslat ellen. Szivák Imre, Bossányi László, Rudnyánszky Ferencz, Székely József, Földváry Miklós igen behatólag rámutattak a megyei képviselet helytelenségeire. A többség azonban ellenük döntött; igaz, hogy csak négy szóval, ami arra mutat, hogy a megyei képviselet még szorosan vett municipalista körökben sem valami túlságosan népszerű. Budapest, jan. 12. (A főrendiházi reform.) A »Pesti Napló« mai esti lapjában e czim alatt: »Egy kérdés* ezeket olvassuk. »A következő sorokat vettük: Nem írok vezérczikket — csak szeretném figyelmeztetni azokat, kik a felsőházba tagokat a megyékkel akarnak választatni, — meggondolták-e, — ha Bihar, Alsó- Fehér, Krassó, Hunyad, Naszód, Fogaras és a szászok nationalistákat fognak választani — nem teszik-e ki a felsőházat nemzetiségi vitáknak, — pedig a főrendiháznak sok hibája lehet — de mindig magyar volt s a reformnak mindenesetre úgy kell történni, hogy ez a jellege megmaradjon. Gyulafehérvári, Budapest jan. 12. (Németország főconsula Fiuméban.) Berchem gróf budapesti német főconsul, ma délután Fiuméba utazott, hogy az ottani kereskedelmi viszonyokat tanulmányozza, s tanulmányairól Berlinbe jelentést tegyen. Budapest, jan. 12. (Főispáni beiktatás.) Gróf Gyürky Ábrahám — Nyitramegye uj főispánja — szerdán e hó 14-én vonul be székhelyére. Nagy küldöttség megy elébe Érsekújvárig. Itt a megye nevében Heill Károly kanonok fogja üdvözölni. A nyitrai vasúti állomásnál pedig Latkóczy Imre nyitrai orsz. képviselő nagy bandériummal fogja fogadni s igy fog bevonulni az uj főispán. 15-én lesz az ünnepélyes beiktatás. A szomszéd megyék nagyban képviselve lesznek. Este díszelőadást fognak a színházban tartani alkalmi prologgal. Budapest, jan. 12. (A képviselőház kérvényi bizottságából.) A képviselőház kérvényi bizottsága ma délután 5 órakor Vizsolyi Gusztáv elnöklete alatt tartott ülésében tárgyalta s Rakovszky Géza előadó javaslatai szerint elintézte az V. sorjegyzékbe foglalandó kérvényeket. Budapest, jan. 12. (A Duna folyam szabályozása.) A képviselőház pénzügyi bizottsága ma délután 6 órakor Zsigmondy Vilmos elnöklete alatt ülést tartott, melyben tárgyalta a Dunafolyam dévény-duna -radványi szakaszának szabályozásáról szóló törvényjavaslatot. Az ülésen a kormány részéről jelen voltak: Szapáry Gyula gr. pénzügyminiszter, Kemény Gábor b. közmunka és közlekedésügyi miniszter, Baross Gábor államtitkár és Bodoky Lajos miniszteri tanácsos. Az ülés megnyitása után Lukács Béla előadó behatóan ismerteti a törvényjavaslatot, mely szerint a miniszter felhatalmaztatik, hogy a Duna folyam dévény-radványi szakaszának a bemutatott tervek szerint való szabályozását az állam költségén végrehajtsa. Ezen szabályozás 12 év alatt fejezendő be; a költség 17 millió frtot tenne ki, melyből 600,000 főt az 1885 évi kötségvetésbe vétetik fel. A Dunának eme tervbe vett szabályozása nemcsak egy rendszeres vizi út előállítása végett, hanem azon okból is az állam legsürgősebb feladata, mert meg kell óvni az ország egy termékeny vidékét az árvizek által leendő végelpusztulástól. A tervezett munkák végrehajtási határideje főleg attól függ, hogy a törvényhozás mily összegeket fog évenként e célra megszavazni. A miniszter indokolásához hozzájárult a közlekedésügyi bizottság is, mely szerint 6 évnél rövidebb idő alatt mindezen munkákat nem lehetne elvégezni s viszont 12 éven túl kiterjeszteni a végrehajtást nem volna czélszerű. A tárgyalás megkezdése előtt felszólal Szilágyi Dezső s kérdi, mi az oka, hogy 6 év alatt nem volna czélszerű a végrehajtás? Kérdi továbbá, hogy a czélbavett szabályozással nem fog-e beállani Budapestre nézve az árvízveszély ? Hegedűs Sándor megjegyzi, hogy magára a javaslatra, annak technikai részére nem reflektál, mert nem szakértő. De a dolog érdemét meg kell bírálni. A közlekedési bizottság jelentéséből, de az előadóéból sem tud tisztán eligazodni. Az ön kérdést intézi, hogy vájjon ezen szabályozás ezen rendszere mellett voltak e más rendszerek is tárgyalásba véve és megbeszélve ? Mert azt ki kell fejteni az ország előtt, hogy miért alkalmazták a jelenlegi rendszert. Ha a rendszert elhibázva alkalmazzuk, akkor az egész el van rontva. A felosztás szempontjára pozitív nézete van szólónak. Ha a technikai kivitel csak azon rendszer szerint helyes, amelyet a miniszter javasol, akkor a legrosszabb gazdálkodás volna az egész költséget apróbb részekre osztani. Az időszerinti pénzfelosztást tehát tisztán technikai szempontból kell megítélni. Ha egyszer emez óriási tervbe belemegyünk, az időszaki felosztásnál csakis műszaki szempontok lehetnek irányadók. Szóló egyúttal felemlíti a dunagőzhajózási társulatot, melylyel szemben az állam alig követel valamit. Azt hiszi, hogy kötelességünk volna a kiegyezést e társulattal megkezdeni s befolyásunkat érvényesíteni ezen társulatnak forgalmi politikájával szemben. Szilágyi Dezső, mielőtt a miniszter válaszolna, még egy kérdést hoz fel, azt tudniillik, várjon küldött-e ki az európai bizottság szakértőket a Duna különféle részeinek megvizsgálására ? K emé ny. közmunka és közlekedésügyi miniszter reflektál az előtte szólók beszédjeire. Szilágyi első kérdésére azt válaszolja, hogy magát a munkát lehetne 6 évnél hamarább is eszközölni, de a szakértők nézete volt az, ami szólót a javasolt idő megállapítására késztette. A miniszter részletesen ismerteti a szabályozási terveket a javaslat indokolása alapján. Itt a Dunának hajózás szempontjából való szabályozásáról s nem annyira árvízvédelem — illetve mentességről van szó. Nem új rendszerről van tehát itt szó — s ez válaszul szolgál Hegedűs Sándornak, hiszen e rendszer Budapestnél is volt foganatosítva. Budapestet — úgymond a miniszter — nem fogja a szabályozás veszélyeztetni, mert a sebességi viszony nem változik. Hogy tisztán a műszaki szempont lesz a költség felosztásánál irányadó, ez kétségtelen, de mégis tekintetbe kell venni az ország pénzügyi viszonyait. Egyébiránt szóló is a mellett van, hogy mielőbb befejeztessék a szabályozás. Nem tartja helyesnek, hogy az állam magántársulatoknak segélyét igénybe vegye. Végül Szilágyi utolsó kérdésére megjegyzi a miniszter, hogy az említett európai bizottság még meg sem alakult. Bodoky Lajos miniszteri tanácsos röviden ismerteti a szabályozás technikai részét. Szilágyi Dezső kiemeli a dolog pénzügyi oldalát. Gyanúperrel él, hogy a javasolt 17 millió forint nem lesz elég. Azon kérést intézi a kormányhoz, hogy az illetékszedési jogot megnyerjük; azért, hogy az európai bizottság meg nem alakult, ettől a jogtól megfosztva nem lehetünk. Ily munkálat nemcsak a mi hasznunkra szolgál. Mikor ily nagy dologról van szó, ily tervet közzé kellene tenni, hogy mindenki hozzászólhasson. Szóló meg van arról győződve, hogy egy országban sem teszik azt, hogy ily nagy tervet közzé ne tennének. Mikor Budapesten a vízvezetékről volt szó, az egész terv közzétételét határozták el. Mikor Németországban az Elbát szabályozták, szintén közzétették a terveket. Darányi Ignácz, mint a közlekedésügyi bizottság előadója, felvilágosításokat ad. Felolvassa a közlekedésügyi bizottság jelentésének egyes pontjait, melyekből kitűnik, hogy nem áldoztatott fel semmi azon jogokból, amelyek az államot megilletik. Szilágyi Dezső ismétli, hogy az illetékek szedésének jogát meg kell szerezni. Hogy szedünk-e illetéket, az azután közgazdasági politikai kérdés. Van módunk a nemzetközi szerződések alapján e jogot megszerezni a parti államok beleegyezésével. K emé ny K. miniszter kijelenti, hogy neki távolról sem kellene az illetékszedési jog. Ezt — úgymond — csak magunk bánnák meg. Megjegyzi még, hogy ő nem idegenkedik a tervek közzétételétől. Hiszen csak nemrég hívott össze egy európai bizottságot a fiumei építkezési tervek érdekében. Bár nem tagadhatja, hogy ha ily óriási tervet közzéteszünk, s felhívjuk rá a szakértők bírálatát, akkor épen a szakértőktől csodásabbnál csodásabb terveket kapnánk. Különben mihelyt kiírjuk a munkát, mindenkinek joga lesz reformokat indítványozni. Erre a bizottság a törvényjavaslatot átalánosságban, valamint részleteiben változatlanul elfogadta. Ezzel az ülés este 8 4 órakor véget ért. A bizottság szerdán délután 6 órakor ismét ülést tart, melyen az állami tisztviselők, altisztek és szolgák nyugdíjazásáról szóló törvényjavaslatot fogja tárgyalás alá venni. Budapest, jan. 12. (Pártértekezlet.) Az országgyűlési mérsékelt ellenzék f. hó 13-ikán, kedden d. u. 6 órakor értekezletet tart. ORSZÁGGYŰLÉS. A képviselőház ülése január 12-én. A képviselőház mai üléséről közölt tudósításunk kiegészítéséül adjuk Széchenyi Pál gr. miniszter alábbi, nagyhatású beszédét. Széchenyi Pál gr. földmivelés-, ipar- és kereskedelmi miniszter: T. ház ! (Halljuk !) A szólásra felirott képviselők közül, aki következnék, valószínűleg hosszabban akarván beszélni, semhogy egy negyed óra alatt elvégezhetné felszólalását, azért hogy ezen idő kárba ne veszszen, engedje meg a t. ház, hogy némelyekre a ma hallottak közül reflectáljak, csak némelyekre azért, mert a hátralevő idő alatt mindazokra, amikre reflektálni szükséges, nem lehet válaszolni. Horváth Gyula. képviselőtársam nagyon érdekes felszólalásában azt hangoztatta, hogy mennyire szükséges az ipar, kereskedelem és a földművelés fejlődésének egyöntetűsége a mi viszonyaink közt. Tökéletesen osztozom nézetében és vallom én is, hogy nem szabad közgazdaságunk egyik ágában sem elmaradnunk a másik közgazdasági águnk veszélyeztetése nélkül, de határozottan állítom azt, hogy az ipar és kereskedelem fejlődése mindenesetre feltételeztetik mezőgazdasági fejlődésünktől, mert erős, kifejlett gazdasági rendszer nélkül ipart, kereskedelmet várni lehetetlen. (Helyeslés.) És azért én tökéletesen jogosultnak látom az agrarismus azon részét, mely szemmel tartva az ipar és kereskedelem fejlődését, szemmel tartva tehát hazánk összes gazdasági fejlődését, mindenesetre figyelmét kelti fel a gazdáknak gazdaságuk rendszeres kezelésére és ezáltal öszszes gazdasági fejlődésünket előmozdítja. Ily agrarismust kívántam űzni azóta, hogy a nyilvánosság terére léptem és fogok űzni, ameddig a nyilvánosság terén leszek és azért magamat ily értelemben ma is agráriusnak vallom és az is fogok maradni. Ily értelemben vévén az agrarismust, azt bajnak nem tartom, mert ezen agrarismusnak köszönhetjük azt, hogy utóbbi időben gazdasági kezelésünk mikéntjére határozottan sokkal nagyobb súlyt fektet gazdaközönségünk és okul azon, amit régen kellett volna elfogadni, nemcsak tengeren túli, de szomszédos versenyző tartományoktól és azok sokkal előrehaladottabb gazdasági viszonyaitól, mint a mieink. Én tehát az agrarizmusban veszélyt nem látok, mert akárminő mozgalmat tekintünk nálunk vagy másutt, azt kizárni nem lehet, hogy a sok eszme és indítvány közt egyik-másik olyan ne legyen, amely életrevalónak nem bizonyulna, amelyet egyik fél ne fogadna el, a másik fél ne kívánna. Az agrárius eszmecsere közben is sok mindenféle javaslat fog előfordulni, de azt hiszem, hogy ép a tapasztalatban és a viszonyok felismerésében fekszik a kulcs, hogy mindezek közül azok választassanak ki, melyek életképességéről meg vagyunk győződve s melyek hasznosságát előre tudjuk. Károlyi Sándor gr. t. barátom hosszabb felszólalásában a hitelszövetkezeteket is érinti, s azokat úgy állítá oda, hogy miután ő a mostani kormány alatt azok léesítését nem várhatja, azért volt kénytelen a kormánypártból kilépni, és más párt kötelékébe beállani. Nagyon sajnálom, hogy t. barátomat a pártváltoztatásban ép ezen indok vezette, mert meg vagyok győződve, hogy bármely párthoz tartozzék is t. barátom, ezen czélt úgy a mint ma contemplálja, elérni egyhamar nem fogja s nagyon könnyen lehető, hogy kénytelen lesz ismét pártot cserélni (Derültség), mert valószínűleg azon párt sem fogja keresztülvinni a hitelszövetkezeteket úgy, amint ő előadta. Emlékeztetem t. barátomat azon értekezletre, melyet a gazdakörben tartottunk és a hitelszövetkezetek ügyében. Én akkor már e díszes helyet foglaltam el, s megvallom, azért mentem a gazdakörbe, hogy okuljak egy oly tárgy felett, melynek szükségességét teljesen belátom és elérését nagyon óhajtom és mert vállalkoztam arra, hogy ami lehető és hasznosnak látszik, azt keresztül fogom vinni, de amelynek