Nemzet, 1886. január (5. évfolyam, 1198-1228. szám)

1886-01-14 / 1211. szám

SZERKESZTŐSÉG Ferencziek tere, Athenaeum-épület, I. emelet, A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk eL Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. hirdetések Dry mint előfizetések a kiadóhivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 5 kr. Reggeli kiadás: 1231 (14.) szám. Budapest, 1886. Csütörtök, január 14. Kiadó-hivatal : Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint. Előfizetési díj : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra .......... ...................................... ^ ^ 5 hónapra .................................. •• •• •• • * 6 hónapra ................................................... » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 * Egyes szám 5 kr.. évi folyam. Budapest, január 13. Négy ellenzéki beszédet és Csanády szokott kifakadásait hallgattuk ma végig a költségvetés ellen. Ezek közül Helfy és Horánszky, foglalkoztak még a költségvetéssel is, tehát a napi tárgyhoz is szólottak. Azonban még ők is sokkal többet foglalkoztak általános (és általánosságban elvesző) politikai támadásokkal és még tárgyalás alá sem került közigazgatási törvényjavaslatokkal, mint magával a költségvetéssel. A többi szónok pedig ezt alig érinteté és igy természetes dolog, hogy csak a hang fokozatában, skálájában különböztek egymástól, melylyel — ismeretes modorukban — elmondották a Tisza-kormány és pártja ellen szokásos vádjaikat; azonban a legjobb akarat sem fog beszédeikben sem uj érvet, sem uj adatot, sem cáfolni valót találni. Természetes tehát, hogy mi sem vállalkozunk annak magyarázatára, hogy melyik, mivel foglalkozott és hol tért el nemcsak a napi tárgytól, hanem még a parlamenti illemtől és a pártok közt szükséges lojalitástól is. Kivételt teszünk a három szónok közül Liptay Pálra nézve, ki szintén sötéten festette ugyan az ország helyzetét, de legalább tárgyilagos volt és mondott egy jó tanácsot is az ellenzéknek. Mert a ház ez új tagja volt az, ki követelte a normál budgetet, hogy ne kellessék hónapokat szentelni a költségvetés vitatásának és így az időt hasznosabb munkára is lehessen fordítani. Liptay uram azonban ezt, az ellenzéki körök conferentiáján valószínűleg több hatással mondhatta volna el, mert tanácsának megfogadása és követése kizárólag az ellenzéktől függ. Amely perczben ez elfogadja a költségvetést, abban a perczben véget ér a költségvetési vita, vagy amely perczben csak megengedi, hogy a kormánypárt megszavazza azt, azonnal felszabadul az országgyűlés idejének többi része, egyéb hasznos munkákra. És, hogy ha nincs is normal budget, ezt az időmegtakarítást el lehetne érni s ha lenne is normal budget, akkor sem lehetne az ellenzék nélkül elérni. Mert hisz most sem a tételeknek bírálása veszi igénybe az időt, hanem a folytonos átalánosságban beszélés. Bizonyítja a mai nap is. Még az a két ellenzéki szónok is, ki a költségvetéssel foglalkozott, az is csak egynéhány , nem is a folyó évi költségvetésre vonatkozó adatot hozott fel. Természetes, hogy mindnyájan iparkodtak a deficitet nagynak mondani, az ország anyagi és pénzügyi helyzetét rossznak feltüntetni és a kormányt mindenféle váddal elhalmozni. Helly a deficitet kiszámitó 42 millióra, egyszerűen úgy, hogy a kölcsöntörlesztés öszszegét, az államjószágok fedezetét nem létezőnek tekintő és ezenkívül még az 1884. és 1885. évi túlkiadásokra szükséges fedezetet is az 1886. év terhére számitó, így, természetes, hogy könnyű nagy összeget kiszámítani, egy évet más évek szükségleteinek fedezésével terhelni azonban, sem az üzleti, sem a politikai világban nem szokás. Horánszky pedig arra vállalkozott, hogy az 1886. évi előirányzatnak fedezetéből három tételt : a dohány, a vasművek és a vasutak bevételét alaptalannak bizonyítsa. Mégpedig úgy, hogy a dohánynál a zárszámadási eredményt nem fogadta el alapul, mert kedvező volt ; a vasműveknél elfogadta, mert kedvezőtlen volt, így mellőzte a dohányjövedelemnél, hogy időközben új dohánygyárak indultak munkának. A vasutaknál meg azt nem vette számításba, hogy időközben a hálózat 267 kilométerrel nőtt és a forgalom évről-évre fokozódik. Ily önkényesen könynyű bírálni. De a bírálat e módja alaposnak nem mondható. Helly és Horánszky különben támadásuk súlypontját szintén a politikára fektették — és ami különös — a nemzetiségi politikára. Szörnyen rosszalták a kormány eljárását Horvátországgal és a belföldi nemzetiségekkel szemben; követelték ezeknek a szabadságot és dicsérték a korábbi kormányok alatti »nyugodalmas« állapotokat; noha Horánszky kénytelen volt hozzátenni, hogy »legalább külsőleg« nyugalmas volt az az állapot. Hát tökéletesen igaza van. Mert minden úgy ment, ahogy a nemzetiségeknek és Horvátországnak tetszett, volt fehér lap, volt zavartalan dacoromán izgatás, nem volt a magyar nyelvnek sem iskolában, sem vasútnál, sem bíróságnál érvénye. Horvátország pedig azt csinálhatta, amit épen neki tetszett. Magyarországról absolute nem tudott semmit, de concissiót kapott quantum satis, talán többet is. Ha Helly és Horánszky az ily áron megvásárolt »külső nyugalmat« szeretik és jó magyar politikának tartják, és ha ezt helyezik pártjuk részéről kilátásba a nemzetiségeknek és Horvátországnak, hát csak szövetkezzenek ezekkel, mi ellenkező véleményen vagyunk. S a magyar közvélemény aligha lesz az ő hitükön. Ez el fogja nézni a nemzetiségi túlzók csinált dühét s nagy részében színpadi elkeseredését, mert tudja, hogy ezt az szüli, hogy a magyar állam és nemzet érdekében most több történik, mint máskor. És semmi egyébért, mert szabadságukat nem bántja senki. Erre példa nincs. Aki ezt nem látja, az vajmi rosszul lát, még ha ellenzéki pártvezér is. A NEMZET TÁRCZÁJA. Január 13. A három márvány fej. Bigány, kritikával elegy. Irta: JÓKAI MÓR. (Folytatás.) Az apácza fejedelemnő. A Branta völgyi kolostor egyenesen apáczák számára lett építve,kegyes adakozók nagylelkűségéből. Voltak ott különféle kategóriái az apáczáknak. Olyanok, akik fogadalmat tettek rá, hogy hajadoni életet fognak élni. Ezek között voltak fájdalmas szívűek, balsors üldözése elől magányba menekülő lelkek, és végre rajongó, áhitatos keblek. Azután volt egy másik kategória: azoké, akik vártak rá sokáig, hogy valaki férhez viszi őket; de miután kimaradtak az időből, s átlátták, hogy hiába várnak, senki sem jön értük, megnyugodtak a sors végzésében, hogy nem teremtett a számukra párt. Ezeknél a szépség csak ráviteles fogalom volt: többnyire túl voltak a veszedelmes koron. — Azután voltak özvegy apáczák; de ezek csak mint szolgálattevők alkalmaztattak; s ha nem jól viselték magukat, elbocsátattak. — De a mi a legnagyobb számot képezte, ez volt a térhezmenendő szüzek osztálya; ezek azután mind szépek is voltak és fiatalok. A helyzet megértése végett meg kell ismerkednünk a ragusai patriciatusnak azzal a bevett szokásával, hogy ott a férfiak csak hajlott korukban házasodtak. Igen helyesen. Amíg fiatal az ember, könynyelmű az ember. Hajlandó a csapodárságra. Bármilyen szerelmes volt is, mikor a mátkája után járt, időjártával kiszeret belőle. De a komoly, megérett férfiú, aki úgy az ötven és hatvan esztendő között szakít le egy fiatal rózsát, hogy azt keblére tűzze, ugyancsak megőrzi a hitvesi hűségét és nem szdeburdiskodik többé. Egyéb indok is van. A ragusai patrícius ifjúnak, levente éveiben más hivatása van, mint a feleség rokkájának a surrogását hallgatni. Egy pár esztendeig a szent földön kell neki időzni. A dicső Ptolemais az a város, ahol a fiatalság a világ bölcsességét legjobban megtanulja. Később az apja gályáján be kell utaznia a fahértermő africai partokat és beletanulni a haszonhajtó kereskedésbe, a pontusi és phoeniciai népeknél. Oda feleséget nem hordhat magával. Otthon hagyni pedig veszedelem. Azért nem hal meg éhen az urfi. Hiszen ha neki nincs felesége, van másnak. — De még hakomolyan megfontoljuk a dolgot, hát az ilyen sima képű ifjonc, akinek még bozontokban lepi el az üstöke a halántékait, azzal a kifejletlen karcsú termettel, azzal a vigyorgó gömbölyű pofával, amit még egy becsületes ráncz sem ékesít, nem is lehet egy helyes ítéletű kisasszonynak az eszményképe; hanem ha a férfi egyszer már tökéletesen megérett, a homloka szépen felvonult a feje tetejére, a hajfürtéi megnyerték a gyönyörű ezüst szint, s szép kecskeszakálla az övéig lelégy, s egész ábrázatját rendbehozták a díszes redők, a mikben jellemének kifejezését megtalálni ; az ilyen férfiú azután méltó a törvényes szerelemre. Van tekintélyes rangja, saját palotája, saját kápolnája, saját védszentjével és saját diaconusával, kertje, lovai, gyaloghintója, otthon a háznál ezüstje és porczellánja ; a pénztára kulcsát az övére akaszva viseli s nem kér a pénzt az’atyjától,vagy váltóra a sadduceustól. A maga’ura tehát méltán a feleségének is ura: az ilyen urnál aztán az ifjú aszszony mindent megtalál, a mi szivet gyönyörködtet, ellenben nem talál se ipát, se napot, se ángyot, Se sógorasszonyt, se osztatlan testvéreket; — az ilyen aztán az igazi vőlegénynek való férfiú. Azért becsülöm az eszét a ragusai senatusnak, hogy azt ilyen okosan rendezte. De hogyan rendezte hát ? Ennek a titoknak a megoldását rejti a Branta völgyi zárda. Az előkelő családok leányai, egész tizenkét éves korukig otthon neveltettek , s igen természetesen társaságba nem kerültek, írni olvasni nem kellett nekik tudni. Ez volt a legjobb methodus, megakadályozni a világi csák incselkedéseit. Ellenben Raguza tele volt poétákkal, akik egyébbel sem töltötték az időt, mint szerelmes versek firkálásával. Ezért is hivatott ez időben Raguza a »szláv Athenaenek.« Azonban enyhítő körülményül legyen felemlítve, hogy a dalmata költők, verseiket latin nyelven írták, úgy, hogy azok csak a férfiak gyönyörködtetésére szolgáltak. Ezt a nyelvet pedig csak írástudóknak lehetett elsajátítani, mert nem használtatott a közbeszédben, csupán a tanácskozásban, az igazságszolgáltatásban s az idegenekkel való közlekedésben. (Hiszen mi magyarok is voltunk egzel ilyen Athenaeiek.) Mikor aztán kezdett a kis leány abba a korba lépni, amikor szeret az ablakon kikukucskálni, akkor érte jött egy tisztes matróna, fehér-fekete skapuláréval a fején, kék palásttal a vállán, melyre ezüst csillagok és arany lángokvoltak hímezve ; az átvette a szülőktől a reményteljes csemetét s maga mellé ültetve a gyaloghintóba, elvitte a három tüzes szentek zárdájába. Ott azután addig maradt a kis leány, amig évek jártával támadt a számára (néha már ki is volt szemelve) egy ilyen fentebb lírt,a szeretetreméltó, hozzáillő vőlegény, a kinek a kecskeszakálla már ezüstbe játszik, a ki a szülők tetszését megnyerte , s miután az érdekelt felek a hozomány és moring s más ily lényeges tárgyak felett szépen megegyeztek, akkor a kék köpönyeges matróna ismét visszahozta a gondjaira bízott kisasszonyt, aki a kolostorból azután egyenesen az oltár elé lépegetett kiválasztott vőlegénye karján (azaz, hogy csak az ujjainak a hegyét érintve kezével.) De hátha a fiatal leánynak nem tetszett ez a tiszteletreméltó ábrázat, amelyet az idők már úgy telerajzoltak zónákkal és meridianusokkal, mint valamely földglóbusz. Hátha inkább szeretett volna egy olyan kiállhatatlan, deli sihederrel, (aki még lépni sem tud, hanem ugrál), az áldást osztó pap elé jutni ? Hátha már álmodott is valaha ilyenről ? No hát épen az volt a három tüzes szentek kolostorának a legfőbb dicsősége, hogy még az álmokat is meg tudta őrizni. Az álmokat! A fiatal leányok álmait! Hisz ez túlmegy az emberi hatalmon. Túl is ment. Azért volt az ő hirük olyan nagy. De nem csak a ragusai patriciusok küldték ide a serdülő leánykáikat a biztos zárdába, hanem a szomszéd tartományokban lakó knézek is. Azoknak megint egészen más okaik voltak erre az elővigyázatra. A knéz valami olyan fejedelem forma volt: »kis király,« a hogy a magyarok mondják. Várban lakott, fegyveres csapatot tartott, háborút viselt, — majd az egyik, majd a másik szomszédjával. Aztán megesett, hogy egy harmadik szomszéd’ez alatt rajta ütött a várkastélyán, s amit elvihetett, elrabolta. Ha szép leányra talált, azt bizonyosan ott nem hagyta. Sőt legtöbbször éppen a szép leány volt az ok a háborúviselésre. Tirimir knéznek volt egy szép leánya, Dragomir knéznek meg egy levente fia. De a kettőt elválasztotta a vérbosszú. Ez volt a »törvény« arra befelé a hegyek között. Itt csak úgy lehetett a leányt feleségül venni, ha az apját, vagy egy pár bátyját agyonütötték. Ebből azután megint újabb vérbosszú fűződött s ez szállt hagyományul ivadékról-ivadékra. Sokszor meg a tengeri rablók rohanták meg a vidéket s a védtelenül mulatozó leánykákat ölre kapták, elrabolták, elvitték a marokkói császár háremébe. Még ezek ellen is a legbiztosabb menedék volt tehát a legféltettebb kincs, az ifjú szüzek számára a Branta völgyi kolostor , mert ha még akadt volna is oly vakmerő, akár kéjencz, akár martalócz, aki erőhatalommal támadta volna meg a magányos zárdát; azt először is a három tüzes szentek mindenféle pokoltályoggal verték volna meg; de sokkal inkább a nyakába zúdították volna a bátorszivü apáczák azt a gát közé szorított tavat s egész seregestül leseperték volna a tengerbe, a hogy ezt egyszer meg is szente az ott kóborló Hayreddinnak, a kalóz királynak az apácza fejedelemasszony, a büszke Lubomira. (Folytatása következik.) Mai számunkhoz fél iv melléket van csatolva. Budapest, jan. 13. Bécsi levelezőnk a következőket távirja lapunknak: A hatalmak collectív jegyzékét illetőleg azt jelenti egyik athéni távirat, hogy Görögország valószínűleg nem fog engedelmeskedni e jegyzéknek. De eltekintve, hogy a görög kormányon kívül senki sem tudhatja, mely állást fog az elfoglalni a tegnap átnyújtott jegyzékkel szemben ; a görög kormány pedig bizonyára meg fogja fontolni a dolgot, mielőtt visszautasító választ adna : nem oly bizonyos, hogy Görögország egyszerűen elveti a nagyhatalmak javaslatait. Mert nemcsak elég erélyesen van szerkesztve a jegyzék, hanem abból, hogy a hatalmak négy nap alatt határozták el magukat e lépésre, az is látható, hogy a nagyhatalmak komolyan kívánják a béke fenntartását és hogy ez esetleges visszautasításban nem fognak megnyugodni. BELFÖLD, Budapest, jan. 13. (Pest megye közgyűlése.) Pest megye évnegyedes közgyűlése a mai harmadik napon ért véget. Az elnöki széket ma is Szapáry István gr. foglalta el. Tárgyaltatott a segéd és kezelő személyzet drágasági pótlék iránti kérvénye s Földváry Mihály alispán indítványára határozatta jön, hogy a megtakarításokból fenmaradt mintegy 4000 frtnyi összegbel fog a kérvényezőknek egyszer mindenkori segély gyanánt, az illetők körülményeihez képest 25—50 frtnyi összeg nyuttatni; a közgyűlés a segélyösszeg miként leendő kiosztását az alispánra bízta s a belügyminiszterhez csak ez összeg megállapítása után fog jóváhagyás végett felterjesztés létetni. — Tóth József pestmegyei tanfelügyelő ezután bemutatja azon tanítók névjegyzékét, a kik a magyar nyelv sikeres tanításában leginkább kitüntették. — A tanfelügyelő átiratilag azon kérést intézi az alispánhoz: indítványozná a megyei közgyűlés előtt, hogy a magyar nyelvi jutalmazásra az eddigi 300 frton kívül még 100 frtnyi évi összeg utalványoztassék ki a magyar nyelv tanításában sikeres eredményt föltüntető tanítók részére s hogy az újabb 100 frt szintén 25—25 frtos dijakban osztassék ki. A magyar nyelvtanítás sikeréhez eddig is nagyban járult a kiosztott jutalom s az évenként kiosztandó négygyel több jutalom bizonyára még örvendetesebb eredményt teremtene. A tanfelügyelőnek a jutalomdijak megadására, illetőleg fölemelésére vonatkozó kérését az alispán most is, mint évekkel ezelőtt is történt, örömmel terjeszti elfogadás végett a közgyűlés elé. Egyébként köztudomású dolog, hogy Pest megye volt az első az országban, amely a magyar nyelv tanításában érdemeket szerzett tanítók megjutalmazására díjakat osztott ki. A közgyűlés a jutalomdíjaknak 300 írtról 400 írtra emelését egyhangúlag elfogadta. Ez idő szerint a következők találtattak jutalomra érdemeseknek: 50—50 frtos jutalomra: Nagy József miskei róm. kath. tanító, Ugrik József kiskőrösi ág. ev. tanító; 25—25 frtos jutalomra : Bender Sarolta, csepeli állami iskolai tanítónő, Együd Dávid vadkerti ág. ev. tanító, Faigl József sziget-ujfalusi római katholikus, Gebier József beczeli római kath., Gruber János hajósi római kath. Werner József kistarczai r. kath., Zábolyi Gusztáv kiskőrösi ág. ev., Foglein György biai róm. kath., Kardos József tót-györki ág. ev., Micsinai Pál domonyi ág. ev., Hrsák József püspökhatvani r. kath. tanító. — Promontor község képviselőtestülete a m. év decz. 30-án tartott közgyűlésen egyhangúlag elhatározta, hogy Promontor község elnevezése »Budafok «-ra változtatik át, a község elöljárósága megbizatott,hogy az új elnevezésnek hatósági jóváhagyása érdekében a szükséges intézkedéseket tegye meg. A képviselő testületi határozatot a megyei közgyűlés megerősítette. — Ezután még némely kisebb fontosságú ügy elintézésével a közgyűlés véget ért. etT L F Ö LD. Budapest, jan. 13. (Oroszellenes hangulat Bolgároszágban.)A »Novoje Vremja« sophiai levelezője a következő érdekes tudósításban ismerteti a bolgárok hangulatát az oroszok irányában. »Mikor november 17, 18. és 19-én a szerbek Sophiát fenyegették, s a megszeppent fejedelem elhagyta a sereget, minden szem Oroszország felé fordult s az orosz consulatust és, itteni orosz alattvalókat kérésekkel ostromolták. Agyudörej közepett arra kérték Oroszországot a bolgár miniszterek s más előkelő egyének, hogy mentse meg a szerbektől az állami levéltárakat, okmányokat és pénztárakat; mindent az orosz ügynökségre vittek, meg az orosz alattvalókhoz, még a gyermekeket is rájuk bízták. Az oroszok a megrémült »testvérkék« érdekében ráálltak minden szívességre és készítették az orosz zászlókat, hogy megmentsék magukat a győző csapatok netaláni rablásaitól és erőszakoskodásaitól. A bolgár miniszterek s magas állású tisztviselők ugyanekkor azt ajánlották képviselőinknek : hívjanak össze meetinget s haladéktalanul nyilvánítsák trónvesztettnek a fejedelmet. De im fordult a koczka, a fejedelem vitézül visszatért a győztes sereghez, hogy diadalmasan kövesse azt Pirotig s a miniszterek és más előkelő urak elfeledték tegnapi kérésüket, ajánlatukat s mintha semmi sem történt volna, magukra öltik a győzők modorát és önkeblükkel akarják megvédeni a fejedelmet legádázabb ellenségétől, Oroszországtól. Ma már nem is akarják ismerni s hátat fordítanak azoknak, kiket tegnap rimánkodva kértek, hogy mentsék meg gyermekeiket s vagyonukat. Mikor a hadműveletek megszűnésének hire ide érkezett, mindenki tajtékzó szájjal kiáltá, hogy Oroszország egyedül a bűnös, mely nem engedi őket, hogy babérokat arassanak a harcz mezején. Nemrégiben azt kérdeztem az egyik bolgár minisztertől, el fog-e Canossába menni Henrik? Erre azt felelte, hogy az orosz ügynökség útján Henrik többször kérezkedett oda, de nem bocsátották, most azonban mindaddig nem fog elmenni, mig ki nem tüntetik másodosztályú szt-György-renddel, mint a vitéz hadsereg hős vezérét. — És különben nem fogna elmenni ? — tudakolom tovább. — Bizony nem. — Akkor hát várhat. — Hát várunk. Egyelőre a fejedelem nem is iparkodik titkot csinálni Oroszország iránti gyűlöletéből. Csak nemrégiben ismételte Sztambulov előtt azt, mint fogadta az orosz tisztek visszahívását. Erről Sztambulov így nyilatkozott: — Mikor a fejedelem értesült valamennyi orosz tiszt visszahívásáról, azt kérdezte, hogy Vaszilij kocsin maradhat-e nála ? Azt felelték, hogy maradhat. »Pompás, mondja erre, hát menjenek az orosz tisztek.« Egyszer már említettem volt Dmitrijev esetét, aki nyilvánosan ócsárolta az orosz tiszteket és nem akart kiállani. Főnöke e miatt ki akarta zárni a tüzérségből, de Petrov, a táborkar főnöke kijelentette, hogy egy tisztet orosz levelezővel történt esetéért nincs ok kizárni, aztán a fejedelem nem is fogja azt engedni, mert ő is úgy vélekedik. És valóban Dmitrijev, aki nem is szagolt puskaport, a napokban érdemrendet kapott. Átalában a fejedelem az utóbbi időben nagyon önhitt és féktelen kezd lenni: meg van róla győződve, hogy a két ország egyesítésével elnyeri a bolgár koronát, sőt azt is kürtöli, hogy ha Milán királyt elűzik, ő fogja megkapni az egyesített szerb-bolgár koronát, mert Ausztria valamennyi trónkövetelő közt őt becsüli legtöbbre. Azért Karavelov hanceai napról-napra csökkennek. Közte és a fejedelem közt gyakori a viszály. E napokban mondotta nekem, hogy Oroszországban nyilván őt akarják bűnbakká tenni mindenért. Amint én tudom, Karavelovot nagy hiúsága arra sarkalja, hogy a »vérnélküli forradalom fejé«-nek nevezzék őt, és éppen eme babérok miatt támadt versengés köztes a fejedelem közt. Természetes, hogy a fejedelem fog nyerni ebben a versengésben, csakhogy Bulgáriát illetőleg nem lesz benne köszönet. Szó sincs róla, hogy Oroszország a radicális Karavelovot minisztertérnek akarná, de annyi igaz, hogyha más választás nincs, vele ideig óráig ki lehetne békülni már azért is, mert személyes ellenfele Riszovnak, Sztojanovnak, Paniczának és más ultra radicálisoknak, kik Bulgáriát illetőleg Karavelovnál százszorta veszedelmesebbek. Aztán bárki legyen most itt Karavelov utódja, annak nézete mit sem nyomna a latban, mert a mozgalom központja és vezetője maga a fejedelem. Ha a fejedelem távoznék, az ország, a nép és intelligencia egy pillanat alatt Oroszország »lábai előtt« feküdne és mindenki őszintén szabadkoznék attól, a miért most vérét áldozni kész. A belügyi kormányzat köréből. (1885.) A belügyminisztérium működését már az előző években kiváló figyelmünkre méltattuk, s ma, midőn ezen minisztériumnak több nagyfontosságú törvényjavaslata van felvéve a képviselőház napirendjére, azon adatok, melyek az ország közigazgatását legfelsőbb fokban intéző eme minisztérium múlt évi működésére vonatkoznak, az actualitás kétségbevonhatlan jellegével bírnak. Hogy a teendőknek mily roppant halmaza nyer ezen felsőbb kormányhatóságnál elintézést, arról az annak ügyforgalmát előtüntető következő számadatok tanúskodnak. Beérkezett 1885-ben ezen minisztériumhoz 136,076 ügydarab, (1884-ben 120,889), tehát az előző évinél több 15,187 ügydarabbal. Ebből a fogalmazási osztályok elintézése alá tartozott 116,469 ügydarab, melyből az év végén csak 1202 ügydarab maradt elintézetlen. A számvevőséghez érkezett 13,543 dból 430, a földtehermentesítési igazgatósághoz érkezett 4723 dbból 185, az országos levéltárhoz érkezett 1316 dbból 2 db, — az összes 136,076 ügydarabból 1819 ügydarab maradt 1885. decz. 31-ikén hátralékban. Ami a beérkezett ügydarabok 1,40/0-ának felel meg. A fogalmi szakban működő egy egy munkaerőre, a szabadságolások, betegeskedések számba vételével, átlagban 1660 ügydarab elintézése jutott. Ezen év folyamán kezdették meg működésüket, az ezen minisztérium kötelékébe tartozó közegészségügyi felügyelők, kik kerületeik törvényhatóságaiban személyesen megjelenve a helyszínen meggyőződést szereztek a felől, hogy a közegészségügyi törvény intézkedései, s az ennek alapján adott kormányrendeletek a hatóságok, tisztviselők és községi elöljárók által pontosan végrehajtatnak-e, s ott a helyszínen megállapíttattak egyetértőig a törvényhatóságok főtisztviselőjével a fenforgó közegészségügyi viszonyok és a közvetlen tapasztalat útján észlelt hiányok által követelt intézkedések. Körutakat tettek az egészségügyi felügyelők egyenként 69, 135, 72, 112 munkanap alatt 5, 14, 2, 12 törvényhatóság területén, összesen 388 munkanap alatt 33 törvényhatóság területén, melyből 22 megyei, 11 városi törvényhatóság. A közegészségügyi felügyelők a törvényhatóság főtisztviselőjével és főorvosával történt előértekezleten tudomást szerezvén a központi intézkedésekről, minden szolgabírói székhelyet és rendezett tanácsú várost személyesen meglátogattak, s ezenkívül lehetőleg számos községet. Az ily után szerzett tapasztalatok a központban jegyzőkönyvbe foglaltattak, s a szükséges intézkedések megtétettek, s minden egyes törvényhatóságra vonatkozólag tüzetes jelentés terjesztetett be a belügyminiszterhez. A közegészségügyi szempontból beutazott 33 törvényhatóság lakosainak száma 4.842.394, ami az ország összes lakosságának 34.56°/0-át teszi. Az árva és gyámügyekre vonatkozólag a múlt évről, a következő számadatok érdemelnek felemlítést. Árvaszék állott fenn 1885-ben 63 megyei és 25 városi törvényhatóságban, ezenkívül 116 rendszeres tanácsú városban és a gyámhatósági jog gyakorlatával felruházott 4 községben. Volt tehát öszszesen 208 árvaszék. Ezen első fokú gyámhatóságokon kívül az 1877. XX. t.-cz. 152-ik §-a alapján adott engedély folytán két családtanács állott fen, a most említettt törvény 161-ik §-ában szabályozott gyámhatósági jogkörrel. A gyámpénztárak száma, ama 150 községet is beleszámítva, melyek az árvapénzek kezelésére engedélyt nyertek, 358 volt. Községi árvapénztárak, az átszámolás iránti eljárás befejeztéig 12 megyében állanak fenn, u. m. Bács-Bodrog, Bihar, Csanád, Csongrád, Schliemann legújabb müve. (Tiryns.) Még jóformán ki sem merítették a szaktudósok azt a mérhetetlen adathalmazt, mivel a görög hajdankor szerencsés kincsásója Schliemann Henrik pár év előtt az archaeologusokat »Ilios« czimü testes kötetében meglepős ime egy újabb kincsbányát tár a mivelt világ elé csak imént megjelent Tirynsében. *) Ez is, mint elődei, majdnem járatlan utakon közelíti meg a hajdankor egyik megfejthetetlennek hitt problémáját ; ezernyi új és meglepő részletet mutatva fel a képzeletet majdnem meghaladó ősrégi idők műveltségtörténetéből. Az argosi lapályt délkeletről övedző magaslatok egyik előrugó fokát díszítik az ókori Tiryns romjai, s a késő utókor még nevét Palaeocastrumra változtató. A régiek átalában itt keresték Hercules szülőföldjét s cyclopsi falait messzi földről siettek megbámulni. Pausanias, Egyptom gúláival egy fokra helyező azokat s Homér bámulatát a Tirynshez fűzött »bevehetetlen« jelző örökíti meg. Schliemann ásatásai minden kétségen felül helyezik azt, hogy a praehistoricus korban már valamely nagyobb erősség koszorúzta a hegytetőt, mely körül a classicus hajdankorban s az épen itt talált makedón érmek tanúsága szerint, a Kr. e. V. században itt terjedelmesebb városrész keletkezett, melynek virágzási korszaka Mykenével egy időre helyezhető. Nemcsak a természet által nyújtott előnyök, hanem alkalmasint e hegytetőről kínálkozó felséges kilátás is belejátszottak annak választásába, ki legelőször ide helyező otthonát és védvárát. Schliemann világkörüli útjának akármely pontjára gondol vissza — szebbet sehol sem látott. És hogyne lennénk lebilincselve e szép tájkép által, ha felidézzük emlékeztünkben mindama nagy eseményeket, melyeknek az argosi térség színhelyéül szolgált. Schliemann már első nagyobb ásatása idején *) Tiryns. Der Praehistorische Palast der Könige von Tiryns. Ergebnisse der neuesten Ausgrabungen von dr. Heinrich Schliemann. Leipzig. F. A. Brockhaus 1886.