Nemzet, 1886. február (5. évfolyam, 1229-1256. szám)
1886-02-14 / 1242. szám
Szerkesztőség : Ferenc Biel-tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk es Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 5 kr. Reggeli kiadás: Kiadó-hivatal : Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint Előfizetési díj : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva, 1 hónapra ........................^ ^ 3 hónapra .. .. .. ............ . * 6 hónapra .. ........................................... 12 * Az esti kiadás postai különküldéseért felülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 * Egyes szám 5 kr. 1242 (45.) szám. Budapest, 1886. Vasárnap, február 14. V. évi folyam. Budapest, február 13. A kultus- és közoktatási költségvetés felett csaknem 9 napig tartott a vita. Emlékeztet ez azon időkre, mikor az alkotmányos korszak kezdetén, még itj volt államháztartásunk, ismeretlenek annak tényezői és keretei, élesebbek a pártviszonyok és több a beszélni vágyók száma. De hát e reminiscentia és a sok tekintetben kárba vesző drága idő nem akadályoz meg minket abban, hogy elismerjük, miszerint több érdekes mozzanata volt a vitának, mely fényesen bizonyítá azt a szellemi fölényt és politikai tapintatot, melyet Trefort miniszter, rövid, de mindig tartalmas nyilatkozataiban, támadóival szemben tanúsított. A támadók közöttvannak olyanok, kik vagy olyan elfogultságból indulnak ki, milyen az antisemitismus és ezzel egyenlő színvonalon álló szűkebb látkörű felekezetiség, vagy éppen személyes ellenszenvből, ezekkel komolyan foglalkozni nem lehet és ha Pulszky Ferencz röviden »absertigálta« az antisemitákat, ezt csak azon megjegyzéssel helyeselhetjük, hogy nem mulasztásból, de az álláspont nevetségessége és az egyének jelentéktelensége miatt történik az, hogy a képviselőház minden pártja csaknem teljesen ignorálja az antisemita támadásokat. Arról meg lehet győződve mindenki, hogy ha a pártok jelentőséget tulajdonítanának ennek, egészen másképen viselnék magukat vele szemben, bizonyítja még az a kis felfújódás is, melyre két év előtt az illetőknek szert tenniük sikerült. A hólyag azóta lelohadt és még akkor (korteskedésből és talán félelemből is) találkoztak szónokok, kik a »zsidókérdést« emlegették, most az antisemitákat ignorálja mindenki, hogy mi része van ebben a tannak és mi az egyéneknek, annak fejtegetésébe most nem bocsátkozunk, mert a körvonalazást egészen jelentéktelennek tartjuk. Komolyabb kérdéseket érintett a felekezeti szempont a catholicus autonómiában és a lutheránus egyháznak állami dotatiójában. Hogy azonban mennyire helyén kívül volt ez a vita, azt eredménye is bizonyítja. Mert a túlnyomó rész — pártkülönbség nélkül — visszariadt attól, hogy az utóbb említett dotatio, akár töröltessék, akár emeltessék és e vitának egyedüli tanulságát legfeljebb a szászok vonhatják le maguknak, kik irányában — a külföld által is igen megszívelhető módon — egy tagadhatatlanul méltánytalan előjog és particuláris színezet érdekében — melyet bizony éppen nem használnak a nemzetiségi békesség és a magyar állam javára — oly méltányosságot tanúsított az a sokat emlegetett »magyar türelmetlenség«, melyhez hasonlót, főleg a mai világban nem igen lehet tapasztalni azon cultur országokban sem, melyekre saját érdekükben ellenünk szeretnek a szászok hivatkozni. Mert az tagadhatatlan tény, hogy (a többi lutheránus egyházakhoz képest) aránytalanul magas dotatiót húz a szász lutheránus egyház, a magyar államtól, mely ellen püspöke és egyháztanácsa épp úgy, mint főszereplői elég ellenszenvet és támadást engednek meg maguknak. Ez a dotatio olyan erős cáfolatot képez a sokat emlegetett elnyomásra és türelmetlenségre, hogy több commentárt nem is igényel, legfeljebb arra figyelmeztetésre jogosítja fel a leghiggadtabb embert is a kormány irányában, hogy ez legalább arra figyeljen, hogy Erdélyben a magyar lutheránus egyházak és iskolák is részesüljenek e dotatióban és hogy az illetők megbecsüljék a magyar király kezdeményezéséből eredt, de a törvényhozás szabad elhatározása alatt álló dotatiót. A catholicus autonómiát és sok más kérdést (magyar-görög egyházak, Theresianum és Pázmáneum Budapestre hozatalát, illetőleg felállítását) lehet ugyan minden költségvetési vita alkalmával világgá bocsátani, hanem azok, kik ezt teszik, hogy egy évig újra hallgassanak, inkább feltűnni vágynak, a kérdések elé — tapintatlan támadásokkal és követelésekkel — inkább nehézségeket támasztanak, mint azokat előmozdítják, még azon részükben is, melyekről komolyan lehet beszélni. Ezen kérdésekben éppúgy, mint Irányinak az általános vallásszabadság behozatalára vonatkozó indítványára vonatkozólag Trefort csak egy pár észrevételt tett, hanem mindenki észrevehette, hogy több eszme és pedig cáfolhatatlan érv volt ezekben, mint az ellene intézett hosszú beszédekben együtt véve. Mert a magyar államnak, egyházi mozgalmakra, szervezeti változtatásokra absolute nincs szüksége , annál kevésbbé, mert nálunk minden izgatással párosul a nemzetiségi izgatás és nekünk erre ürügyet, tápot szolgáltatnunk nem szabad. Különben, hogy mennyire érezteti hatását ez a szigorú politikai követelmény, bizonyítja az, hogy még a vallásszabadságra vonatkozó — szép és nemes — indítványt is — pártkülönbség nélkül — mindig nagyobb többség szavazza le , holott volt idő, midőn elhatározva jön az. Jó lesz, ha a catholica autonómiára vonatkozó munkálat is nyilvánosságra jön — mert meg vagyunk győződve, hogy amint az a sajtóban és politikai körökben keresztül megy (azaz :elmerül) azon előkészítő vitán, mely előtt arról a parlamentben beszélni sem lenne helyén, ha ugyan megfontoltan akarunk cselekedni, akkor be fog állani olyan kiábrándulás, hogy a nagy beszédek és szép phrasisok elvesztik még külső hatásukat is. Megmagyarázható volt az a támadás, melyet a polgári iskola ellen intéztek, de rossz conclusiora jutott az. Mert nem eltörölni, de a kenyérpályákra előkészítésre, sőt vezetésre közvetlenebbé kell azt tenni, mert különben elemeik a gymnasiumba mennek, szellemi proletariátus képzésére. A nemzetiségi szép vita legkevésbé talált a közoktatási költségvetés keretébe, de anynyira szép és emelkedett volt az, hogy megbocsátjuk helyenkívüliségét. Azonban mégis, úgy hiszszük, mindenki igazat ad nekünk abban, hogy e költségvetési vita indokolatlanul hosszú. A NEMZET TÁRCZÁJA. _________________Február 13._____,ivVSi%_______ A három márvány fej. Ragény, kritikával e 1»if y. Irta: JÓKAI MÓR. (Folytatás.) 15 A warangok otthona. »Hazának« nem lehet nevezni, mert ezt a fogalmat a warangok« nem ismerték. Másfél század óta kóborolnak alá s fel a világban, sehol sem települve meg állandóul, mintha Ahasvér átkát örökölték volna. A skandináv partok éppen úgy ismerik a harangok hírnevét, mint a Volga pusztái ; a nagy Duna a vaskapun alul nem volt nekik gát, a hatalmas bolgár nemzet nem tarthatta fel aczélrohamukat; a Bosporus tengerszorosát átlépni nem volt nekik lehetetlenség. Kis-Ázsia akkor is a világ paradicsomkertje volt: elfoglalták, ott sem maradtak meg; tovább űzte őket a harczvágy, nem volt nekik elég a szárazföld, tengerre szálltak, bejárták az afrikai partokat, rémei voltak a szigeteknek, a hiberniai, az itáliai kikötőknek, és sehol sem maradtak otthon, sehol sem hagytak hátra egy felépített várat, mely emléküket megtartotta volna. Hanem megjelöltek minden országot, ahol egykor otthonuk volt, csatában elesett hőseik sírjaival. Azok a bronz kardok, karpereczek, üveggyöngyök, amik mázatlan edényekkel együtt a sírleletekből napfényre kerülnek, a világ minden részében ugyan egy kéz munkájára mutatnak. Úgy látszik, mintha lett volna egy nagy nemzet, mely egész Európát lakta egykor. Kém lakta, csak meglakta, végig tanyázott rajta. Mindenkinek feltűnik, hogy ezeknek a talált rézkardoknak a markolatja olyan kicsiny. Egy mai korbeli férfiököl nem szorul bele, egy ujja lemarad róla. Mintha asszonykéz számára lettek volna alkotva. Mikor aztán három világrész országait ilyen szépen behintették bronzfegyveres halottaikkal, úgy elfogytak, hogy utoljára a sok aczélba öltözött harczosnép beszorította őket ide ebbe az utolsó otthonukba, ahol azután nehéz volt erőhatalommal legyőzni a hős nép maradványát; de annak is nehéz volt a civilizált világot nyugtalanítani. Körülöttük csupa hegylakó harczias népek, a fekete drobátok, a bosnyákok, a a czernagorciak, albánok; a partokon hatalmas hadtartó városok, Raguza, Zára , a tengeren Velencze, Genua hajóhadaikkal, melyek tízezreit a keresztes vitézeknek hordták a szent földre. Hanem azért a harangok mégis tudtak maguknak utat nyitni a világba, s ha behajtották a maguk adóját, mint tisztességes munkás emberek az aratás után, szépen hazamentek az otthonukba, s nagyot pihentek. Ha hazának nem, talán »tanyának« lehet nevezni a warangok tartományát. Ha kétezer volt a harcros férfi, akkor lehetett az egész népszám, asszonyt, aggot, gyermeket és rabszolgát összeszámítva harminczezer. Több nem is élhetett volna itt meg. A tenger felől magas, meredek sziklafalak zárták el a tengert, amiken áthágni őrültséggel határos merészség kellett; a béretszakadékok mélyen bevágtak a hegyek közé, természetes határokat támasztva ellenséges szomszédok között. Ezeken belül terült az őserdő, óriási tölgy- és bükkfáival; menedéke a rőt-és fekete vadnak, a medvének és a hiúznak s ahogy írják, a vad tuloknak, mely itt a vadászható állatok közé tartozott. Az erdő, mintegy hatalmas bunda takarja a hegyek vénjét, egész a válláig; csak ott a hegytetőn szakítja félbe egy merészen kiemelkedő szikla torony, mintha feje volna az óriásnak, s azon is bozontos üstök gyanánt borul körül a henye krumpucz fenyő. Aki e szikla homlokára felhág, az egész warang tanyát beláthatja róla. A sötétzöld erdőpalástot, észak felé egy hosszú fensík szakítja meg, melyen egy barátságos ér kanyarog végig, mely a hegyoldalból jő, zuhatagokat képezve. Ez ér mentében vannak sorba építve a warangok házai. Faépület mind, és azután a többi ház négyszöget képezve sorakozik a homloksorhoz, s az egész körül van véve erős tölgyczőlöpzettel. Ez a város. A négyszög közepén látszik valami megkezdett kőépület falazata: cyclopi építmény. Az új vallás istenének kezdtek el ott templomot felrakni, hatalmas gránitsziklákból, kereszt alakra, jól ügyelve, hogy az oltárhelyet keletnek fordítsák. Itt van a mezei gazdasága a harangoknak , takarmány kazlakban. Gabonát ők nem termesztenek; a magfélét egye meg az állat; mikor hús és szalonna lett belőle, akkor való az az embernek. A mint a fensik alább hanyatlik, elzárja azt a sziklafal. Ha mészkő volna, a patak rég keresztülásta volna magát; rajta így ott reked, s támaszt maga körül egy mohos ingoványt, melynek rőt, hangafabokros csinoséi között a bozontos üstökű varang lovak legelésznek , a kiket rabszolgák őriznek lóháton. Ezeknek a kunyhói levert czölöpökre vannak elhelyezve a süppedő ingoványban. Itt mocsárláznak kell uralkodni, a kunyhó csak nyavalyásnak való. Hihetőleg ez a fenső mocsár táplálja a fensík aljában látható, smaragdszín tengerszemet, mely a warangok liburnáit rejti, mikor pihenőben vannak. Kelet felé, a warang nép lakta erdőség összefoly a mossori knéz tartományának erdejével, melynek sűrűjéből csak azok a kúpalakú dombok fehérlenek elő, miket a bányamivelő rabnép hordott össze századok óta az aranybánya törmelékeiből. Ez most a gazdag Twarsimir (a szép Milenka apja) tulajdonában van , kinek fellegvárából a legfelső torony kifehérlik az erdők közül. Délfelé elválasztja a warang tanyát ama meredek sziklarepedés, mely a három szentek s tüze kolostorát takarja, de a fal párkányáról jól láthatni a kolostort, keletfelé nyitott ablakaival, a sziklába vágót katakomba egyetlen nyílásával, rövid tornyával, melyből a harangszót a harang vadászok füléig elhordja a szél, még talán az apáczák ájtatos karénekének accordjait is, s tán még egyebet is. Az északi hegyháton túl pedig van a »gerli.« Még a gerli is a warangoké. Hogy mi ez ? Azt nem lehet leírni. Azért nem lehet leírni, mert nem lehet meglátni. Amint a hegyoldal észak felé fordul, elkezd hirtelen csapmnósan haránt hanyatlani, úgy, hogy a vadásznak, ki itt vadat kerget, egyik fától a másikba kapaszkodva lehet csak aláfelé bandukolni, s a vadat nem kapja meg soha. Az őserdő fái mentői alább, annál csenevészebbé törpülnek, egész ellenkezőleg a szokott hegyi erdőséggel; utoljára már csak silány krumpltezfenyő, boróka, kökény takarja a hegyoldalt, s az egyre meredekebb hajlásba hanyatlik; végre csak a nyomorult áfonya fenyerész a sikamlós fenyéren s azon alul szédítő mélységbe hajlik alá a szikla meredély; az átelleni hegyoldalak, köröskörül meztelen sziklamezőkkel veszik a mélységet körül, melynek feneke soha napvilágtól fel nem vert homályban enyész el. — Ez a »gerli.« A vakmerő, ki idáig lekuszott, ugyancsak könyörög a védszentjéhez, hogy segítse vissza, s hajmászt kapaszkodik ki a veszedelmes örvény torkából. Ez a gerli itt a »népek sírja.« Itt vannak eltemetve, ki tudja hányan ? ki tudja, mióta, ki tudja a neveiket valamennyinek ? Plinius tizennyolcz nemzetet számlál fel, akik itt találták fel temetőjüket. Ide taszították le a hatalmas Antariátokat a gallusok, miután előbb megmérgezték őket borban. Ide lett leteperve a fél Európát rettegésben tartott Liburnok nemzetmaradványa. Ide ugratták le az avaroka pogány vind i népfajt, azután magukat az avarokat, kik ide menekültek, a világ minden szláv, gall és teuton hadai. Minden népmaradvány, a mely előbb az egész világgal hadat folytatott s azután ide menekült e természet alkotta erődbe, a sírját is itt találta meg; ott porladnak mind valamennyien; egymást betakarva, földdé válva, halmokat képezve, a »gerli« fenekén, a nappali sötétségben is várják az utánuk jövendőket. Ez a »gerli« a harangok otthonának a határa. Mai számunkhoz féliv melléklet van csatolva. BELFÖLD, Budapest, febr. 13. (A kiegyezési tárgyalások.) Bécsből a következőket sürgönyzik a »Bad. Corr.«-nek: Az osztrák pénzügyminiszternek a nyers petróleum vámtételére vonatkozólag fennforgó differentia tárgyában a magyar kormányhoz intézett átirata ma elküldetett. Miután az osztrák kormány a magyar ellenjavaslatok visszautasításával újabb propositiókat tesz, az osztrák miniszterek, eltérőleg azon korábbi tervüktől, hogy a fenforgó differentiált levelezési után intézzék el, a király ő felségének Budapesten tartózkodása ideje alatt, Budapestre szándékoznak utazni, és ez alkalommal a kiegyezési tárgyalásokat ha lehetséges, ott befejezik. Budapest, feb. 13. (Az új bűnvádi eljárás.) A bűnvádi eljárásnak a miniszteri enquéte határozatai alapján átdolgozott javaslata, az eredeti javaslattal szemben — mint a » Jogtudományi Közlöny— írja — a következő főbb módosításokat tartalmazza : 1. A kötelező elővizsgálat, területének némi megszorításával közeledik, habár a legnagyobb fentartások mellett, a facultatív elővizsgálat rendszeréhez. Az I. javaslat szerint az elővizsgálat valamennyi bűntettnél kötelező, a vétségeknél mellőzhető annyiban, amennyiben ebben a bíróság, az Ügyész és a vádlott egyetért. A II. javaslatban az ilyetén facultatív elővizsgálat kiterjesztetik mindazon bűntettekre, melyekben a büntetés az öt évig terjedhető fegyházat nem haladja túl. 2. Az obligatórius vádhatározat rendszerén a II. javaslatban annyiban történt módosítás, hogy míg az I. javaslat szerint a vád alá helyezés kérdésében a vádlottnak minden korlátozás nélkül felebbezési joga van a kir. táblához, a II. javaslat a vádhatározat ellen csak annyiban enged felebbezést, amennyiben a vádhatározattal kapcsolatban, vizsgálati fogság is elrendeltetett, illetőleg fentartatott; ezen esetben is azonban a kis tábla vádtanácsának hatásköre egyedül annak megbírálására szorítkozik, hogy a vizsgálati fogság elrendelése vagy fentartása megfelel-e a törvénynek. Azon esetekben, melyekben elővizsgálat nem tartatik, az első fokú vádhatározat ellen felebbezésnek épen nincs helye. 3. A vád alá helyezési tárgyalás azon esetekre vonatkozólag, melyekben elővizsgálatnak van helye változást nem szenvedett, úgy mint az I. javaslat tartalmazta, a II. javaslat szerint is a vádtanács előtt plaidoyer tartathatik. Míg azonban azon esetekben, melyekben elővizsgálat nincs, az I. javaslat szerint a törvényszék vádtanácsa előtt a szoros értelemben vett contradictorius eljárásnak vagyis a bizonyítékok formaszerű felvételének volna helye, addig a II. javaslat ezen esetekben a plaidoyer-n kívül a bizonyítékok felvételét csak annyiban engedi meg, amennyiben ez a vádhatározat meghozatala szempontjából mélhatlanul szükségesnek mutatkozik. 4. A vádirat benyújtása és a vád alá helyezési tárgyalás közti közbenső eljárás annyiban módosult, hogy a vádlottnak a vádirat elleni írásbeli beadványa elejtetett 5. A bíróság sem a cselekmény minősítése, sem a kiszabandó büntetés tekintetében nincs kötve a vádló indítványához. A bíróság, amennyiben a bizonyítási eljárás befejezése és a plaidoyer meghallgatása után az ügyész indítványán való túlmenés eshetőségét látja fenforogni, a feleket, különösen a vádlottat erre előzetesen figyelmezteti s a vádlott elnapolási indítványának a legszélesebb terjedelemben helyt adni tartozik. A figyelmeztetés mindannyiszor, ha a vád kísérletre irányul, a bíróság azonban befejezett cselekményt vél megállapítandónak, elmaradhat. 6. A jogorvoslati rendszer a következőkben változott. A vizsgálati fogságban levő vádlott nem szállíttatik a kir. tábla székhelyére. A kir. tábla jo■gosítva van a vádlott előnyére megváltoztatni az első fakú ítéletet ex actis, vagyis a nélkül, hogy kötelezve volna formaszerű új főtárgyalást elrendelni. A legmélyebbre menő s a jogászközönségnek a jogorvoslati rendszer elleni ellenzését eloszlatni czérzó változtatás az, hogy amennyiben a kir. táblaarról győződik meg, hogy az elrendelendő főtárgyalásra fölötte sok vádlott vagy tanú idézendő meg, úgy hogy a főtárgyalásnak előreláthatólag hosszabb ideig való tartása miatt számos egyénre, lakhelyétől való távoltartása által, súlyosab hátrány, az állampénztárra pedig aránytalanul nagy költség hárul; a főtárgyalásnak az első fokban eljárt törvényszék székhelyén való megtartását rendelheti el; az erre vonatkozó további rendelkezések a bíróságok új szervezetéről szóló törvénybe lesznek foglalandók.« Budapest, febr. 13. (A román lapok és a nemzetiségi vita a képviselőházban.) A nagyszebeni »Tribuna« visszatérve a nemzetiségi vitára, a következő érdekes vallomásokat teszi: »Mi értjük azt, hogy a magyarok az államnak saját jellegüket akarják reá nyomni, de arról is van szó, hogy ezt nem akarják sem a románok, sem a szlávok, sem a németek sem a szerbek és még lesznek ezen kívül mások is akik szintén nem akarják ezt. A magyarok pedig nem maguk alkotják az államot, nem ők maguk tartják azt fenn.« »Hogy mi volt, mi nem volt ezer év előtt, az már elmúlt dolog, a tényleges valóság pedig az, hogy a magyar állam alkotva van magyarokból, románokból, szlávokból, németekből, szerbekből és ithénekből.« »Hogyha a magyarok oly hatalmasoknak képzelik magukat, hogy maguk tartsák fenn az államot; vagy pedig azt remélik, hogy a többi polgárokat is képesek lesznek megnyerni azon eszmének, hogy az államot magyar jellegű állammá átalakítsák, akkor nem kell egyéb, mint hogy velünk úgy beszéljenek, mint beszélt Bismarck a lengyelekkel.«»Mi azonban biztosítjuk őket arról, hogy a románok soha sem fognak kibékülni azon gondolattal, hogy ezen állam magyar nemzeti állam legyen, mert ez ilyen nem is volt soha, és a dualistikus kiegyezésnél fogva most sem olyan, és olyanná nem is lehet, a magyarok nagyon csalódnak, hogy ha azt hiszik, hogy a románok lemondanak azon helyzetről, mely őket saját hazájukból megilleti, a románok tudnak hallgatni is , ha kell, mert okos emberek, de lemondani soha sem fognak. A Valóság az, hogy a románok soha sem fognak egy magyar nemzeti államot fenntartani, akár mi mondjuk ezt, akár nem, az igazság igazság marad, amelyet a magyarok be fognak látni, ha nem előbb, akkor azon időben, midőn szükségük lesz a románok támogatására. Mi azt mondjuk, hogy lássák ezt be most és mondjanak le a meg nem valósítható aspiratiókról. A magyar állam nem azért lett megalapítva, hogy a magyar nemzet fényűzést űzhessen más népek munkájának gyümölcseiből, de azért, hogy egy modus vivendit hozzon létre azok számára, akik azt alkotják.« »Ezen modus vivendi létre nem jön, hogyha a magyarok minduntalan azt hangoztatják, hogy az államot ők alkották, és szem elől tévesztik azt, hogy nem mint nemzeti állam lett alkotva, mert ezt ők maguk fenntartani nem képesek.« Sopron, febr. 12. (Megyei közigazg. bizottsági ülés. — Városi közgyűlés.) [Ered. tud.] A megyei közig. bizottság ma délelőtt hg. Esterházy Pál főispán elnöklete alatt havi ülést tartott, melynek főtárgyát a kapuvári és csornai szolgabírák által a kir. építészeti hivatal vezetője, Baczó Frigyes ellen intézett támadások és különféle panaszok végleges letárgyalása és elintézése képezte. Múlt havi jelentésemben tettem erről említést, valamint arról is, hogy Baczó maga ellen a vizsgálat megindítását kérte. A közlekedési minisztérium részéről a helyszínére küldött szakértő, Fekete Zsigmond constatálta, hogy a Baczó ellen emelt panaszok alaptalanok. Az ezen ügyre vonatkozó jegyzőkönyvek felolvastattak és a bizottság következő határozatban állapodott meg. Kívánatosnak tartja, hogy a kir. főmérnök ezentúl vállalkozóival szemben nagyobb erélyt fejtsen ki és Kovács Antal kapuvári szóig a bíró jegyzőkönyvileg értesítendő, hogy jövőre óvakodjék hivatalos jelentéseiben oly kifejezések használatától, melyek a tisztesség fogalmával meg nem egyezők. Következett egy kis felekezeti vita. Trefort közoktatási miniszter, az országgyűléshez intézett jemúlt évi lentése a többi közt azt is tartalmazza, hogy a Sopron megyében levő népiskolák, nevezetesen a brenbergi, bükki, cseraljai öntésmajori, Szil- és Torma pusztai népiskolák catholicus jellegüket elvesztették. E miatt Domanovich plébános biz. tag interpellate intéz Szabó Károly tanfelügyelőhöz aziránt, hogy hogyan jön ez, és ki indítványozta. A tanfelügyelő válaszolja, hogy ő ezen ügyben semmiféle lépést nem tett és maga is csak a jelentésből értesült erről. A maga részéről azonban kijelenti, hogy a miniszter ebbeli nézetét helyesnek tartja, mert az 1868. évi 38. t. ez. 35. és 37. §§-ai értelmében, a felekezeti iskolákat csakis a felekezetek maguk tarthatják fenn, míg a magánosok vagy társulatok által fenntartott iskolák községi iskolák jellegével bírnak. Ezen tárgyhoz többen szólottak. Baur György büki plébános egy a büki gyár által kiállított, nyilatkozatot terjeszt be, melyben ez a szóban levő iskolát catholicusnak declarálja. Ami a brennbergi iskolát illeti, Hannibál főjegyző azt hozza fel, ha az ottani »Bruderlade« az iskolát fenn nem akarná tartani, akkor erre Sopron városa, melyhez ezen telep tartozik, volna köteles. A jelenlegi gyakorlatnál fogva Sopron városa a felekezeti iskolákat anyagi segélyben és támogatásban részesíti és a törvény nem tiltja, hogy tiszta catholicus helyeken, mint Brennbergben, hol a catholicusok száma 1200-ra, az evangelicusoké azonban 16-ra megy, az iskola catholicus jelleggel bírjon. Bognár Géza kir. ügyész a miniszter védelmére kel és a tanfelügyelő nézetéhez csatlakozik. A bizottság erre szótöbbséggel elhatározza, hogy felterjesztést intéz a miniszterhez ezen ügyben. A tegnap Finck János polgármester elnöklete alatt tartott városi közgyűlésen elhatároztatott, hogy a törvényhatóságokról és a községről szóló törvényjavaslati tervezetek ellen a képviselőházhoz felterjesztést intéznek és ezzel Sopron város orsz. képviselője Zichy Antal bizatik meg. A közgyűlés mely ezen tervezetben autonómiáját megtámadva látja, főkívánatnak tartja, hogy a városok a megyei törvényhatóságokkal ne egyforma elbánás alá essenek, hanem azok mint az értelmiség a kereskedelem és kereskedelem és ipar gyypontjai, külön törvénynyel a főváros példája szerint láttassanak el. Említést érdemel még azon határozat is, hogy a városi, valamint az állami tisztviselők, továbbá a lelkészek és tanítók szintén kötelezve legyenek mint a többi polgárok községi adót fizetni. Ezen indítványt dr. Töppler Károly tette. KTözön Budapest, febr. 13. (Oroszország és Bulgária.) A szt-pétervári lapok folytatják a törökbolgár egyezmény bírálását és fokozott hévvel sürgetik, hogy Oroszország ragadja meg az alkalmat és igyekezzék ismét kezébe keríteni a mérvadó befolyást Bolgárországban, mégpedig szilárdabb garantiákkal mint azelőtt így pl. a »Peterburgskija Vjedomosti« ezeket írja: »Oroszországnak okvetlen szüksége van rá, hogy akár így, akár úgy nemcsak visszaszerezze befolyását Bulgáriában, hanem, hogy meg is erősítse azt tekintettel a nem régi lecskére épen úgy, mint a félszigeten lévő új, jóval veszedelmesebb helyzetre. Mily módon nyilvánul és szilárdul meg valamely más országban a tényleges és tartós befolyás ? Természetesen legelőbb annak szemmeltartásában, hogy a kormányon levő férfiak a befolyásnak teljesen Disputa. Criticus. Ez igazán érdekes fölfedezés! Ha a »gerli« fenekén vannak ezerei, meg ezerei eltemetve a hajdankor legérdekesebb népeinek, minden fegyverzetükkel, pajzsaikkal, ékszereikkel, még tán bálványaikkal együtt is, akkor vétek a régiség buvároktól, hogy rögtön ásót, kapát nem ragadnak és nem sietnek ezen, a historicusokra nézve megbecsülhetetlen ereklyéket napfényre hozni! És amin méltán csodálkozni lehet, hogy a derék morlákok és uskókok megállhatták mind ez ideig, hogy tudva, milyen nagy kincsek vannak a lábaik alatt, maguk nem szálltak le a gerli fenekére, azokat felvenni, holott van elég bátorságuk derekukra akasztott kötélen száz méternyi sziklákon alábocsátkozni sasfiak keresése végett a fészkeikből. Hogy lehetett ennyi aranyat otthagyniuk érintetlenül? Szerző. Megkisérlették azt többizben. Épen úgy, kötélen alábocsátkoztak a Gerli fenekére. Egy sem tért életben vissza. Megfulladva húzták fel őket. A babonás nép azt mondta, hogy megfojtotta őket a »Visticza« tündér, akinek ott van a lakása. S azóta nem mernek oda leszállni. Criticus. De már például Schliemannt vagy Torma Károlyt csak nem fojtaná meg a Visticza tündér. Szerző. Az nem, hanem a széngáz. A százezer