Nemzet, 1886. február (5. évfolyam, 1229-1256. szám)

1886-02-14 / 1242. szám

Szerkesztőség : Ferenc Biel­-tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőség­hez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk es Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó­ hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 5 kr. Reggeli kiadás: Kiadó-hi­va­tal­ : Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földszint Előfizetési díj : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Buda­­pesten kétszer házhoz hordva, 1 hónapra ........................^ ^ 3 hónapra .. .. .. ............ . * 6 hónapra .. ........................................... 12 * Az esti kiadás postai különküldéseért felül­fizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 * Egyes szám 5 kr. 1242 (45.) szám. Budapest, 1886. Vasárnap, február 14. V. évi folyam. Budapest, február 13. A kultus- és közoktatási költségvetés fe­lett csaknem 9 napig tartott a vita. Emlé­keztet ez azon időkre, mikor az alkotmányos korszak kezdetén, még itj volt államháztartá­sunk, ismeretlenek annak tényezői és keretei, élesebbek a pártviszonyok és több a beszélni vágyók száma. De hát e reminiscentia és a sok tekintetben kárba vesző drága idő nem akadályoz meg minket abban, hogy elismer­jük, miszerint több érdekes mozzanata volt a vitának, mely fényesen bizonyítá azt a szel­lemi fölényt és politikai tapintatot, melyet Trefort miniszter, rövid, de mindig tartalmas nyilatkozataiban, támadóival szemben ta­núsított. A támadók között­­vannak olyanok, kik vagy olyan elfogultságból indulnak ki, mi­lyen az antisemitismus és ezzel egyenlő szín­vonalon álló szű­kebb látkörű felekezeti­ség, vagy éppen személyes ellenszenvből, ezekkel komolyan foglalkozni nem lehet és ha Pulsz­­ky Ferencz röviden »absertigálta« az antise­­mitákat, ezt csak azon megjegyzéssel helye­selhetjük, hogy nem mulasztásból, de az álláspont nevetségessége és az egyének jelentéktelensége miatt történik az, hogy a képviselőház minden pártja csaknem teljesen ignorálja az antisemita támadáso­kat. Arról meg lehet győződve minden­ki, hogy ha a pártok jelentőséget tulaj­donítanának ennek, egészen másképen vi­selnék magukat vele szemben, bizonyítja még az a kis felfújódás is, melyre két év előtt az illetőknek szert tenniük sikerült. A hólyag azóta lelohadt és még akkor (korteskedésből és talán félelemből is) találkoztak szónokok, kik a »zsidókérdést« emlegették, most az an­­tisemitákat ignorálja mindenki, hogy mi ré­sze van ebben a tan­nak és mi az egyének­nek, annak fejtegetésébe most nem bocsátko­­zunk, mert a körvonalazást egészen jelenték­­telennek tartjuk. Komolyabb kérdéseket érintett a feleke­zeti szempont a catholicus autonómiában és a lutheránus egyháznak állami dotatiójában. Hogy azonban mennyire helyén kívül volt ez a vita, azt eredménye is bizonyítja. Mert a túlnyomó rész — pártkülönbség nélkül — visszariadt attól, hogy az utóbb említett do­­tatio, akár töröltessék, akár emeltessék és e vitának egyedüli tanulságát legfeljebb a szá­szok vonhatják le maguknak, kik irá­nyában — a külföld által is igen meg­­szí­velhető módon — egy tagadhatatlanul méltánytalan előjog és particuláris színezet érdekében — melyet bizony éppen nem hasz­nálnak a nemzetiségi békesség és a magyar állam javára — oly méltányosságot tanúsí­tott az a sokat emlegetett »magyar türelmet­lenség«, melyhez hasonlót, főleg a mai világ­ban nem igen lehet tapasztalni azon cultur országokban sem, melyekre saját érdekükben ellenünk szeretnek a szászok hivatkozni. Mert az tagadhatatlan tény, hogy (a többi lutheránus egyházakhoz képest) arányta­lanul magas dotatiót húz a szász lutherá­nus egyház, a magyar államtól, mely ellen püspöke és egyháztanácsa épp úgy, mint fő­szereplői elég ellenszenvet és támadást enged­nek meg maguknak. Ez a dotatio olyan erős c­áfolatot képez a sokat emlegetett elnyo­másra és türelmetlenségre, hogy több commen­­tárt nem is igényel, legfeljebb arra figyelmez­tetésre jogosítja fel a leghiggadtabb embert is a kormány irányában, hogy ez legalább arra figyeljen, hogy Erdélyben a magyar lutherá­nus egyházak és iskolák is részesüljenek e dotatióban és hogy az illetők megbecsüljék a magyar király kezdeményezéséből eredt, de a törvényhozás szabad elhatározása alatt álló dotatiót. A catholicus autonómiát és sok más kér­dést (magyar-görög egyházak, Theresianum és Pázmáneum Budapestre hozatalát, illetőleg felállítását) lehet ugyan minden költségve­­tési vita alkalmával világgá bocsátani, hanem azok, kik ezt teszik, hogy egy évig újra hall­gassanak, inkább feltűnni vágynak, a kérdé­sek elé — tapintatlan támadásokkal és köve­telésekkel — inkább nehézségeket támaszta­nak, mint azokat előmozdítják, még azon ré­szükben is, melyekről komolyan lehet be­szélni. Ezen kérdésekben éppúgy, mint Irányinak az általános vallásszabadság beho­zatalára vonatkozó indítványára vonatkozólag Trefort csak egy pár észrevételt tett, hanem mindenki észrevehette, hogy több eszme és pedig c­áfolhatatlan érv volt ezekben, mint az ellene intézett hosszú beszédekben együtt véve. Mert a magyar államnak, egyházi mozgalmakra, szervezeti változtatásokra absolute nincs szüksége , annál kevésbbé, mert nálunk minden izgatással párosul a nemzetiségi izgatás és nekünk erre ürügyet, tápot szolgáltatnunk nem szabad. Különben, hogy mennyire érezteti hatását ez a szigorú politikai követelmény, bizonyítja az, hogy még a vallás­szabadságra vonatkozó — szép és nemes — indítványt is — pártkülönb­ség nélkül — mindig nagyobb többség szavazza le , holott volt idő, midőn elhatá­rozva jön az. Jó lesz, ha a catholica autonó­miára vonatkozó munkálat is nyilvánosságra jön — mert meg vagyunk győződve, hogy a­mint az a sajtóban és politikai körökben ke­resztül megy (azaz :­elmerül) azon előkészítő vitán, mely előtt arról a parlamentben beszélni sem lenne helyén, ha ugyan meg­fontoltan akarunk cselekedni, akkor be fog állani olyan kiábrándulás, hogy a nagy be­szédek és szép phrasisok elvesztik még külső hatásukat is. Megmagyarázható volt az a támadás, melyet a polgári iskola ellen intéztek, de rossz conclusiora jutott az. Mert nem eltörölni, de a kenyér­pályákra előkészítésre, sőt vezetésre közvetlenebbé kell azt tenni, mert különben elemei­k a gymnasiumba mennek, szellemi proletariátus képzésére. A nemzetiségi szép vita legkevésbé talált a közoktatási költségvetés keretébe, de any­­nyira szép és emelkedett volt az, hogy meg­bocsátjuk helyenkívüliségét. Azonban mégis, úgy hiszszük, mindenki igazat ad nekünk ab­ban, hogy e költségvetési vita indokolatlanul hosszú. A NEMZET TÁRCZÁJA. _________________Február 13._____­,ivVSi%_______ A három márvány fej. Ragény, kritikával e 1»if y. Irta: JÓKAI MÓR. (Folytatás.) 15 A warangok otthona. »Hazának« nem lehet nevezni, mert ezt a fogalmat a warangok« nem ismerték. Másfél század óta kóborolnak alá s fel a világban, sehol sem tele­pülve meg állandóul, mintha Ahasvér átkát örököl­ték volna. A skandináv partok éppen úgy ismerik a harangok hírnevét, mint a Volga pusztái ; a nagy Duna a vaskapun alul nem volt nekik gát, a hatalmas bolgár nemzet nem tarthatta fel aczélrohamukat; a Bosporus tengerszorosát átlépni nem volt nekik lehetetlenség. Kis-Ázsia akkor is a világ paradicsom­­kertje volt: elfoglalták, ott sem maradtak meg; tovább űzte őket a harczvágy, nem volt nekik elég a szárazföld, tengerre szálltak, bejárták az afrikai partokat, rémei voltak a szigeteknek, a hiberniai, az itáliai kikötőknek, és sehol sem maradtak otthon, sehol sem hagytak hátra egy felépített várat, mely emléküket megtartotta volna. Hanem megjelöltek minden országot, a­hol egykor otthonuk volt, csatá­ban elesett hőseik sírjaival. Azok a bronz kardok, karpereczek, üveggyöngyök, a­mik mázatlan edények­kel együtt a sírleletekből napfényre kerülnek, a világ minden részében ugyan egy kéz munkájára mutat­nak. Úgy látszik, mintha lett volna egy nagy nem­zet, mely egész Európát lakta egykor. Kém lakta, csak meglakta, végig tanyázott rajta. Mindenkinek feltűnik, hogy ezeknek a talált rézkardoknak a markolatja olyan kicsiny. Egy mai korbeli férfiököl nem szorul bele, egy ujja lemarad r­óla. Mintha asszonykéz számára lettek volna alkotva. Mikor aztán három világrész országait ilyen szépen behintették bronzfegyveres halottaikkal, úgy elfogytak, hogy utoljára a sok aczélba öltözött harczos­­nép beszorította őket ide ebbe az utolsó otthonukba, a­hol azután nehéz volt erőhatalommal legyőzni a hős nép maradványát; de annak is nehéz volt a civilizált világot nyugtalanítani. Körülöttük csupa hegylakó harczias népek, a fekete d­robátok, a bosnyákok, a a czernagorciak, albánok; a partokon hatalmas had­tartó városok, Raguza, Zára , a tengeren Velencze, Genua hajóhadaikkal, melyek tízezreit a keresztes vitézeknek hordták a szent földre. Hanem azért a harangok mégis tudtak maguknak utat nyitni a vi­lágba, s ha behajtották a maguk adóját, mint tisztes­séges munkás emberek az aratás után, szépen haza­mentek az otthonukba, s nagyot pihentek. Ha hazának nem, talán »tanyának« lehet ne­vezni a warangok tartományát. Ha kétezer volt a harcros férfi, akkor lehetett az egész népszám, asszonyt, aggot, gyermeket és rab­szolgát összeszámítva harminczezer. Több nem is él­hetett volna itt meg. A tenger felől magas, meredek sziklafalak zár­ták el a tengert, a­miken áthágni őrültséggel határos merészség kellett; a béretszakadékok mélyen bevág­tak a hegyek közé, természetes határokat támasztva ellenséges szomszédok között. Ezeken belül terült az őserdő, óriási tölgy- és bükkfáival; menedéke a rőt-és fekete vadnak, a medvének és a hiúznak s a­hogy írják, a vad tuloknak, mely itt a vadászható állatok közé tartozott. Az erdő, mintegy hatalmas bunda ta­karja a hegyek vénjét, egész a válláig; csak ott a hegytetőn szakítja félbe egy merészen kiemelkedő szikla torony, mintha feje volna az óriásnak, s azon is bozontos üstök gyanánt borul körül a henye krumpucz fenyő. A­ki e szikla homlokára felhág, az egész warang tanyát beláthatja róla. A sötétzöld erdőpalástot, észak felé egy hosszú fensík szakítja meg, melyen egy barátságos ér kanya­rog végig, mely a hegyoldalból jő, zuhatagokat ké­pezve. Ez ér mentében vannak sorba építve a wa­rangok házai. Faépület mind, és azután a többi ház négyszöget képezve sorakozik a homlok­sorhoz, s az egész körül van véve erős tölgyczőlöpzettel. Ez a vá­ros. A négyszög közepén látszik valami megkezdett kőépület falazata: cyclopi építmény. Az új vallás istenének kezdtek el ott templomot felrakni, hatal­mas gránitsziklákból, kereszt alakra, jól ügyelve, hogy az oltár­helyet keletnek fordítsák. Itt van a me­zei gazdasága a harangoknak , takarmány kazlak­ban. Gabonát ők nem termesztenek; a magfélét egye meg az állat; mikor hús és szalonna lett belőle, ak­kor való az az embernek. A mint a fensik alább hanyatlik, elzárja azt a sziklafal. Ha mészkő volna, a patak rég keresztül­ásta volna magát; rajta így ott reked, s támaszt maga körül egy mohos ingoványt, melynek rőt, hangafabok­­ros csinoséi között a bozontos üstökű varang lovak legelésznek , a kiket rabszolgák őriznek lóháton. Ezeknek a kunyhói levert czölöpökre vannak elhe­lyezve a süppedő ingoványban. Itt mocsárláznak kell uralkodni, a kunyhó csak nyavalyásnak való. Hihetőleg ez a fenső mocsár táplálja a fensík aljában látható, smaragdszín tengerszemet, mely a warangok liburnáit rejti, mikor pihenőben vannak. Kelet felé, a warang nép lakta erdőség össze­­foly a mossori knéz tartományának erdejével, mely­nek sűrűjéből csak azok a kúpalakú dombok fehérle­nek elő, miket a bányamivelő rabnép hordott össze századok óta az aranybánya törmelékeiből. Ez most a gazdag Twarsimir (a szép Milenka apja) tulajdoná­ban van , kinek fellegvárából a legfelső torony kife­­hérlik az erdők közül. Délfelé elválasztja a warang tanyát ama me­redek sziklarepedés, mely a három szentek s tüze ko­lostorát takarja, de a fal párkányáról jól láthatni a kolostort, keletfelé nyitott ablakaival, a sziklába vá­gót katakomba egyetlen nyílásával, rövid tornyával, melyből a harangszót a harang vadászok füléig el­hordja a szél, még talán az apáczák ájtatos karéne­kének accordjait is, s tán még egyebet is. Az északi hegyháton túl pedig van a »gerli.« Még a gerli is a warangoké. Hogy mi ez ? Azt nem lehet leírni. Azért nem lehet leírni, mert nem lehet meglátni. A­mint a hegyoldal észak felé fordul, elkezd hirtelen csapmnósan haránt hanyatlani, úgy, hogy a vadásznak, ki itt vadat kerget, egyik fától a másikba kapaszkodva lehet csak aláfelé bandukolni, s a vadat nem kapja meg soha. Az őserdő fái mentői alább, annál csenevészebbé törpülnek, egész ellenkezőleg a szokott hegyi erdőséggel; utoljára már csak silány krumpltezfenyő, boróka, kökény takarja a hegyoldalt, s az egyre meredekebb hajlásba hanyatlik; végre csak a nyomorult áfonya fenyerész a sikamlós fenyéren s azon alul szédítő mélységbe hajlik alá a szikla mere­dély; az átelleni hegyoldalak, köröskörül meztelen sziklamezőkkel veszik a mélységet körül, melynek fe­neke soha napvilágtól fel nem vert homályban enyész el. — Ez a »gerli.« A vakmerő, ki idáig lekuszott, ugyancsak kö­nyörög a védszentjéhez, hogy segítse vissza, s haj­­mászt kapaszkodik ki a veszedelmes örvény torkából. Ez a gerli itt a »népek sírja.« Itt vannak eltemetve, ki tudja hányan ? ki tudja, mióta, ki tudja a neveiket valamennyinek ? Plinius tizennyolcz nemzetet számlál fel, a­kik itt találták fel temetőjüket. Ide taszították le a hatalmas Antariátokat a gallusok, miután előbb megmérgezték őket borban. Ide lett leteperve a fél Európát rettegésben tartott Liburnok nemzetmaradványa. Ide ugratták le az avarok­­a pogány v­i­n­­­d i népfajt, azután magukat az avarokat, kik ide mene­kültek, a világ minden szláv, gall és teuton hadai. Minden népmaradvány, a mely előbb az egész világgal hadat folytatott s azután ide menekült e ter­mészet alkotta erődbe, a sírját is itt találta meg; ott porladnak mind valamennyien; egymást betakarva, földdé válva, halmokat képezve, a »gerli« fenekén, a nappali sötétségben i­s várják az utánuk jövendőket. Ez a »gerli« a harangok otthonának a határa. Mai számunkhoz féliv melléklet van csatolva. B­ELFÖLD, Budapest, febr. 13. (A kiegyezési tár­gyalások.) Bécsből a következőket sürgönyzik a »Bad. Corr.«-nek: Az osztrák pénzügyminiszter­nek a nyers­ petróleum vámtételére vo­natkozólag fennforgó differentia tárgyában a magyar kormányhoz intézett átirata ma elküldetett. Miután az osztrák kormány a magyar ellenjavasla­tok visszautasításával újabb propositiókat tesz, az osztrák miniszterek, eltérőleg azon korábbi tervüktől, hogy a fenforgó differentiált levelezési után intézzék el, a király ő felségének Budapesten tartóz­kodása ideje alatt, Budapestre szándékoznak utazni, és ez alkalommal a kiegyezési tárgya­lás­o­­k­a­t ha lehetséges, ott befejezik. Budapest, feb. 13. (Az új bűnvádi eljá­rás.) A bűnvádi eljárásnak a miniszteri enquéte határozatai alapján átdolgozott javaslata, az eredeti javaslattal szemben — mint a » Jogtudományi Köz­löny— írja — a következő főbb módosításokat tar­talmazza : 1. A kötelező elővizsgálat, területének némi meg­szorításával közeledik, habár a legnagyobb fentar­­tások mellett, a facultatív elővizsgálat rendszeréhez. Az I. javaslat szerint az elővizsgálat valamennyi bűn­tettnél kötelező, a vétségeknél mellőzhető annyiban, a­mennyiben ebben a bíróság, az Ügyész és a vádlott egyetért. A II. javaslatban az ilyetén facultatív elő­vizsgálat kiterjesztetik mindazon bűntettekre, melyek­ben a büntetés az öt évig terjedhető fegyházat nem haladja túl. 2. Az obligatórius vádhatározat rendszerén a II. javaslatban annyiban történt módosítás, hogy míg az I. javaslat szerint a vád alá helyezés kérdésé­ben a vádlottnak minden korlátozás nélkül felebbe­­zési joga van a kir. táblához, a II. javaslat a vádha­tározat ellen csak annyiban enged felebbezést, a­mennyiben a vádhatározattal kapcsolatban, vizsgálati fogság is elrendeltetett, illetőleg fentartatott; ezen esetben is azonban a kis tábla vádtanácsának hatás­köre egyedül annak megbírálására szorítkozik, hogy a vizsgálati fogság elrendelése vagy fentartása meg­felel-e a törvénynek. Azon esetekben, melyekben elő­vizsgálat nem tartatik, az első fokú vádhatározat el­len felebbezésnek épen nincs helye. 3. A vád alá helyezési tárgyalás azon esetekre vonatkozólag, melyekben elővizsgálatnak van helye változást nem szenvedett, úgy mint az I. javaslat tartalmazta, a II. javaslat szerint is a vádtanács előtt plaidoyer tartathatik. Míg azonban azon esetekben, melyekben elővizsgálat nincs, az I. javaslat szerint a törvényszék vádtanácsa előtt a szoros értelemben vett contradictorius eljárásnak vagyis a bizonyítékok for­­maszerű felvételének volna helye, addig a II. javaslat ezen esetekben a plaidoyer-n kívül a bizonyítékok felvételét csak annyiban engedi meg, a­mennyiben ez a vádhatározat meghozatala szempontjából mélhat­­lanul szükségesnek mutatkozik. 4. A vádirat benyújtása és a vád alá helyezési tárgyalás közti közbenső eljárás annyiban módosult, hogy a vádlottnak a vádirat elleni írásbeli beadványa elejtetett 5. A bíróság sem a cselekmény minősítése, sem a kiszabandó büntetés tekintetében nincs kötve a vádló indítványához. A bíróság, a­mennyiben a bizo­nyítási eljárás befejezése és a plaidoyer meghallgatása után az ügyész indítványán való túlmenés eshetősé­gét látja fenforogni, a feleket, különösen a vádlottat erre előzetesen figyelmezteti s a vádlott elnapolási indítványának a legszélesebb terjedelemben helyt adni tartozik. A figyelmeztetés mindannyiszor, ha a vád kísérletre irányul, a bíróság azonban befejezett cselekm­ényt vél megállapítandónak, elmaradhat. 6. A jogorvoslati rendszer a következőkben változott. A vizsgálati fogságban levő vádlott nem­­ szállíttatik a kir. tábla székhelyére. A kir. tábla jo­­■­gosítva van a vádlott előnyére megváltoztatni az első fakú ítéletet ex actis, vagyis a nélkül, hogy kötelezve volna formaszerű új főtárgyalást elrendelni. A legmé­lyebbre menő s a jogászközönségnek a jogorvoslati rendszer elleni ellenzését eloszlatni czérzó változtatás az, hogy a­mennyiben a kir. tábla­­arról győződik meg, hogy az elrendelendő főtárgyalásra fölötte sok vádlott vagy tanú idézendő meg, úgy hogy a főtár­gyalásnak előreláthatólag hosszabb ideig való tartása miatt számos egyénre, lakhelyétől való távoltartása által, súlyosab hátrány, az állampénztárra pedig arány­talanul nagy költség hárul; a főtárgyalásnak az első fokban eljárt törvényszék székhelyén való megtartá­sát rendelheti el; az erre vonatkozó további rendelke­zések a bíróságok új szervezetéről szóló törvénybe lesznek foglalandók.« Budapest, febr. 13. (A román lapok és a nemzetiségi vita a képviselőházban.) A nagyszebeni »Tribuna« visszatérve a nemzetiségi vitára, a következő érdekes vallomásokat teszi: »Mi értjük azt, hogy a magyarok az államnak saját jellegüket akarják reá nyomni, de arról is van szó, hogy ezt nem akarják sem a románok, sem a szlávok, sem a németek sem a szerbek és még lesz­nek ezen kívül mások is a­kik szintén nem akarják ezt. A magyarok pedig nem maguk alkotják az ál­lamot, nem ők maguk tartják azt fenn.« »Hogy mi volt, mi nem volt ezer év előtt, az már elmúlt dolog, a tényleges valóság pedig az, hogy a magyar állam alkotva van magyarokból, romá­nokból, szlávokból, németekből, szerbekből és ithé­­nekből.« »Hogyha a magyarok oly hatalmasoknak kép­zelik magukat, hogy maguk tartsák fenn az államot; vagy pedig azt remélik, hogy a többi polgárokat is képesek lesznek megnyerni azon eszmének, hogy az államot magyar jellegű állammá átalakítsák, akkor nem kell egyéb, mint hogy velü­nk úgy beszéljenek, mint beszélt Bismarck a lengyelekkel.«­­»Mi azonban biztosítjuk őket arról, hogy a ro­mánok soha sem fognak kibékülni azon gondolattal, hogy ezen állam magyar nemzeti állam legyen, mert ez ilyen nem is volt soha, és a dualistikus ki­egyezésnél fogva most sem olyan, és olyanná nem is lehet, a magyarok nagyon csalódnak, hogy ha azt hiszik, hogy a románok lemondanak azon helyzetről, mely őket saját hazájukból megil­leti, a románok tudnak hallgatni is , ha kell, mert okos emberek, de lemondani soha sem fognak. A Való­ság az, hogy a románok soha sem fognak egy magyar nemzeti államot fenntar­tani, akár mi mondjuk ezt, akár nem, az igazság igazság marad, a­melyet a magyarok be fognak látni, ha nem előbb, akkor azon időben, midőn szükségük lesz a románok támogatására. Mi azt mondjuk, hogy lássák ezt be most és mondjanak le a meg nem való­sítható aspiratiókról.­ A magyar állam nem azért lett megalapítva, hogy a magyar nemzet fényűzést űzhessen más népek munkájának gyümölcseiből, de azért, hogy egy mo­dus vivendit hozzon létre azok számára, akik azt alkotják.« »Ezen modus vivendi létre nem jön, hogyha a magyarok minduntalan azt hangoztatják, hogy az ál­lamot ők alkották, és szem elől tévesztik azt, hogy nem mint nemzeti állam lett alkotva, mert ezt ők ma­guk fenntartani nem képesek.« Sopron, febr. 12. (Megyei közig­azg. bi­zottsági ülés. — Városi közgyűlés.) [Ered. tud.] A megyei közig. bizottság ma dél­előtt hg. Esterházy Pál főispán elnöklete alatt havi ülést tartott, melynek főtárgyát a kapuvári és csornai szolgabírák által a kir. építészeti hivatal veze­tője, B­a­c­z­ó Frigyes ellen intézett támadások és különféle panaszok végleges letárgyalása és elintézése képezte. Múlt havi jelentésemben tettem erről emlí­tést, valamint arról is, hogy Baczó maga ellen a vizs­gálat megindítását kérte. A közlekedési minisztérium részéről a helyszínére küldött szakértő, Fekete Zsigmond constatálta, hogy a Baczó ellen emelt pa­naszok alaptalanok. Az ezen ügyre vonatkozó jegyző­könyvek felolvastattak és a bizottság következő hatá­rozatban állapodott meg. Kívánatosnak tartja, hogy a kir. főmérnök ezentúl vállalkozóival szemben na­gyobb erélyt fejtsen ki és Kovács Antal kapuvári szóig a bíró jegyzőkönyvileg értesítendő, hogy jövőre óvakodjék hivatalos jelentéseiben oly kifejezések hasz­nálatától, melyek a tisztesség fogalmával meg nem egyezők. Következett egy kis felekezeti vita. Trefort közoktatási miniszter, az országgyűléshez intézett je­­múlt évi lentése a többi közt azt is tartalmazza, hogy a Sopron megyében levő népiskolák, nevezetesen a brenbergi, bükki, cseraljai öntésmajori, Szil- és Torma pusztai népiskolák catholicus jellegüket el­vesztették. E miatt Domanovich plébános biz. tag interpellate intéz Szabó Károly tanfelügye­lőhöz aziránt, hogy hogyan jön ez, és ki indítványozta. A­ tanfelügyelő válaszolja, hogy ő ezen ügyben sem­miféle lépést nem tett és maga is csak a jelentésből értesült erről. A maga részéről azonban kijelenti, hogy a miniszter ebbeli nézetét helyesnek tartja, mert az 1868. évi 38. t. ez. 35. és 37. §§-ai értelmében, a felekezeti iskolákat csakis a felekezetek maguk tart­hatják fenn, míg a magánosok vagy társulatok által fenntartott iskolák községi iskol­ák jellegével bírnak. Ezen tárgyhoz többen szólottak. B­a­u­r György büki plébános egy a büki gyár által kiállított, nyilat­kozatot terjeszt be, melyben ez a szóban levő iskolát catholicusnak declarálja. A­mi a brennbergi iskolát illeti, Hannibál főjegyző azt hozza fel, ha az ot­tani »Bruderlade« az iskolát fenn nem akarná tar­tani, akkor erre Sopron városa, melyhez ezen telep tartozik, volna köteles. A jelenlegi gyakorlatnál fog­va Sopron városa a felekezeti iskolákat anyagi se­gélyben és támogatásban részesíti és a törvény nem tiltja, hogy tiszta catholicus helyeken, mint Brenn­­bergben, hol a catholicusok száma 1200-ra, az evan­­gelicusoké azonban 16-ra megy, az iskola catholicus jelleggel bírjon. Bognár Géza kir. ügyész a minisz­ter védelmére kel és a tanfelügyelő nézetéhez csat­lakozik. A bizottság erre szótöbbséggel elhatározza, hogy felterjesztést intéz a miniszterhez ezen ügyben. A tegnap F­i­n­c­k János polgármester elnöklete alatt tartott városi közgyűlésen elhatároztatott, hogy a törvényhatóságokról és a községről szóló törvényjavaslati tervezetek ellen a képviselőházhoz felterjesztést intéznek és ezzel Sopron város orsz. képviselője Zichy Antal bizatik meg. A közgyűlés mely ezen tervezetben autonómiáját megtámadva látja, főkívánatnak tartja, hogy a városok a megyei törvényhatóságokkal ne egyforma elbánás alá essenek, hanem azok mint az értelmiség a kereskedelem és kereskedelem és ipar gyypontjai, külön törvénynyel a főváros példája szerint láttassanak el. Említést érdemel még azon határozat is, hogy a városi, vala­mint az állami tisztviselők, továbbá a lelkészek és tanítók szintén kötelezve l­egyenek mint a többi pol­gárok községi adót fizetni. Ezen indítványt dr. Töppler Károly tette. K­­Tözö­n Budapest, febr. 13. (Oroszország és Bul­gária.) A szt-pétervári lapok folytatják a török­bolgár egyezmény bírálását és fokozott hévvel sürge­tik, hogy Oroszország ragadja meg az alkalmat és igyekezzék ismét kezébe keríteni a mérvadó befolyást Bolgárországban, még­pedig szilárdabb garantiákkal mint azelőtt így pl. a »Peterburgskija Vjedo­­mosti« ezeket írja: »Oroszországnak okvetlen szüksége van rá, hogy akár így, akár úgy nemcsak visszaszerezze be­folyását Bulgáriában, hanem, hogy meg is erősítse azt tekintettel a nem régi lecskére épen úgy, mint a félszigeten lévő új, jóval veszedelmesebb helyzetre. Mily módon nyilvánul és szilárdul meg vala­mely más országban a tényleges és tartós befolyás ? Természetesen legelőbb annak szemmeltartásában, hogy a kormányon levő férfiak a befolyásnak teljesen Disputa. Criticus. Ez igazán érdekes fölfedezés! Ha a »gerli« fenekén vannak ezerei, meg ezerei eltemetve a hajdankor legérdekesebb népeinek, minden fegy­verzetükkel, pajzsaikkal, ékszereikkel, még tán bál­­ványaikkal együtt is, akkor vétek a régiség buvárok­­tól, hogy rögtön ásót, kapát nem ragadnak és nem sietnek ezen, a h­istoricusokra nézve megbecsül­hetetlen ereklyéket napfényre hozni! És a­min méltán csodálkozni lehet, hogy a derék morlákok és uskókok megállhatták mind ez ideig, hogy tudva, milyen nagy kincsek vannak a lábaik alatt, maguk nem szálltak le a gerli fenekére, azokat felvenni, holott van elég bátorságuk derekukra akasztott kötélen száz méter­nyi sziklákon alábocsátkozni sasfiak keresése végett a fészkeikből. Hogy lehetett ennyi aranyat otthagy­niuk érintetlenül? Szerző. Megkisérlették azt többizben. Épen úgy, kötélen alábocsátkoztak a Gerli fenekére. Egy sem tért életben vissza. Megfulladva húzták fel őket. A babonás nép azt mondta, hogy megfojtotta őket a »Visticza« tündér, a­kinek ott van a lakása. S azóta nem mernek oda leszállni. Criticus. De már például Schliemannt vagy Torma Károlyt csak nem fojtaná meg a Visticza tündér. Szerző. Az nem, hanem a széngáz. A százezer

Next