Nemzet, 1886. október (5. évfolyam, 1469-1499. szám)
1886-10-09 / 1477. szám
SZERKESZTŐRIO: Verenádek tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk eL Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK ■gy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Ferencziek-tera, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 5 kr. 1477. (280.) szám. Reggeli kiadás: Budapest, 1886. Szombat, október 9. Kiadó-hivatal Ferencziek-tere, Athenaaum-épület, földsslst. Előfizetési díj: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra ............ .. .. .. '.. ........ •• 2 frt, 3 hónapra .........................- -............... 6 * 6 hónapra ................................................ 12 * Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 * Egyes szám 5 kr. V. évi folyam. Budapest, október 8. Bizonyára mindenki, ki az országgyűlési tárgyalásokat és a napilapokat figyelemmel kiséri, emlékezik arra a támadásra, melyet az ellenzék a főrendiház reformja alkalmával annak alapeszméje és minden részlete ellen, főleg azon alapon intézett, hogy a kormánynak nagy hatalmat ad. Meg is volt mondva, hogy Tisza csak azért kívánja a kinevezési jogot oly terjedelemben, mint tervezve volt, hogy »creaturáit«, mamelukjait tegye be a főrendiházba, melyben ugyan látták az olygarchákat is, de azért mégis azt álírták, hogy az teljesen alá lesz rendelve a kormánynak. Azóta a főrendiház működését, új alakjában megkezdette és úgy folytatja, hogy csak tekintélyben és tiszteletben emelkedett. Sem az olygarchia reactióját, sem a kinevezett tagok alárendeltségét nem látja, nem tapasztalja abban senki. Ami különösen a kinevezéseket illeti, már az első alkalommal oly fényesen jön e tekintetben Tisza lajstromával minden előzetes vád és jóslat megcáfolva, hogy a kinevezett tagok iránt csak elismeréssel viseltetett azon ellenzéki sajtó is, mely előzetesen csak gyanút és bizalmatlanságot fejezett ki azokkal szemben. Működésük pedig annyira előtérbe tolta az új elemeket, hogy az új főrendiházban azok csakhamar vezérszerepet kezdettek vinni, nem a régiek tiszteletre méltó táborának rovására vagy azzal ellentétben, hanem ezek önkénytes hozzájárulásával, szíves közreműködésével. Úgy hogy a megjósolt »alárendeltség« épp úgy elmaradt, mint a hirdetett olygarchicus reactio és a kinevezett tagok egyéni minősége annyira emelkedett, annyira nem esett kifogás alá, hogy eddig — az első alkalommal — csakis egyetlen egy szellemi minősítvényének jogosultságát támadták meg, de ennek sem függetlenségét, jellemét , és ez a támadás is alaptalannak bizonyult. Ez előzmények bőségesen megmagyarázzák azon körülményt, hogy az újabb kinevezéseket a főrendiházba, mély hallgatással fogadja az ellenzék. Mert látja, hogy csak legújabban is, Gräffl, Hollán és Karap kinevezésével, mennyire meg van cáfolva mindaz, mit a főrendiház új elemeinek egyéni jellemére és társadalmi állására, valamint törvényhozási hivatottságára, előzetesen hirdettek , illetőleg : a kormány és nevezetesen Tisza Kálmán törekvése, czéljaképpen adtak ki. Bátran hívhatjuk fel, nemcsak az elfogulatlan olvasóközönségnek és az ország igazságos közvéleményének figyelmét az újonnan kinevezettekre, de provokálhatjuk az ellenzéket is, alkalmazza előzetes kriticáját és jóslatait az új főrendiházi tagokra; ha váljon beválik-e azok közül bármelyikkel szemben az a vád, melylyel Tiszát, a kinevezések tekintetében már előzetesen illették? Mindhármuknak függetlensége és szellemi képessége, hivatottsága a legszigorúbb kritika részéről sem eshetik kifogás alá; társadalmi állásuk és a múltban szerzett tapasztalataik, érdemeik pedig bizonyára olyan színvonalra helyezik őket, nemcsak a nemzet közbecsülésében, de bármely európai szempont előtt is, hogy bármely felsőháznak csak díszére válhatnak. Ezenkívül, Jung Gräffl gazdag közigazgatási tapasztalatokat és Hollán kiváló katonai és közmunkaügyi érdemeket, képességet, addig Karap Ferencz nagy jogtudományt és bírói tapasztalást visz oda be. Mind olyan jogczim ez, mely a társadalmi állás és más jeles egyéni tulajdonságokon kívül is, képesíthet bárkit , bármely főrendi vagy felsőháznak tagságára. És ha mindez, az illetők egyéni érdeme és súlya, bizonyára egyúttal emeli azon törvényhozó testület súlyát és tekintélyét is, melynek tagjaivá lesznek, úgy, hogy a testület és az új tagok kölcsönösen csak gratulálhatnak egymásnak. De e gratulatióból nem szabad kihagyni azon kormányt sem, melynek tapintata és bölcsessége, ezeket a szerencsés választásokat eszközölte. Annyival is inkább, mert ha akkor, mikor még az új főrendiház csak papíron volt, bőven kijutott e kormánynak e miatt e vádból és gyanúsításból, illő, jogos, sőt , a jövőre való tekintetből, szükséges és hasznos is, hogy akkor, mikor a konkrét intézkedésekkel és tényekkel, ellenmondást nem tűrő, de nem is provokáló módon cáfolja meg azokat, legyen ez constatálva és érdeme — ez alapon is — kiemelve. Budapest, okt. 8. A Janszky-ügy utójátékait, az esetleg akkor tette discussió tárgyává a közvélemény előtt, mikor a képviselőház maga készül a Janszky-ügyben beadott kérvények tárgyalására. Azon lovagias kérdések felől, melyek az utóbbi napokban fölmerültek, nem mondtunk nézetet, mert függőben levő ilynemű ügyek hírlapi discussióját nem tartjuk helyénvalónak. Most, mikor az illető kérdések elintéztettek — éspedig a választott módokat tekintve — szerencsésen intéztettek el, nincs ok, hogy el ne mondjuk véleményünket a kérdésben. Általán nem tagadhatni jogosultságát annak a felfogásnak, hogy a parlamentben mondottakért valakit irányzatos üldözés tárgyává tenni nem szabad. A szólásszabadságot párbajokkal és oly kevéssé szabad korlátozni, mint hatalmi rendszabályokkal vagy a demagógia terrorismusával. De a terrorismus ily nemeinek az a sajátságuk van, hogy rögtön felismerhetők s akkor önkényt provocálják maguk ellen az ellenállást, mely szükségkép egyetemessé lesz. Ha Komjáthy Béla ellen a katonatisztek oly módon léptek volna fel, mely bármi tekintetben a szólásszabadság mesterséges elfojtására irányzott igyekezetnek lett volna tekinthető, ily kísérlet ellen felzúdult volna az egész közérzület s annak megvalósítása egyenesen lehetetlenség lett volna. Komjáthy képviselő úr — ezt kimondjuk ma, mikor ügyeit férfiúhoz méltólag befejezettnek tekintheti — oly hangon beszélt interpellációjában, hogy aki hallotta, mindenki tisztában volt vele, hogy ez a beszéd következmények nélkül nem maradhat. Nem az volt csodálatos, hogy a sértettek az elégtételkérés terére léptek; az lett volna csodálatos, ha ezt elmulasztják. Ez elégtételkérésben a tisztek, — ez véleménye azoknak, kik ez ügybe be voltak avatva — mellőztek minden provocatorius jelleget vagy annak minden látszatát, mintha itt terroristikus célzatok vezetnék őket. Mint sértett felek kértek elégtételt, nem élesítve a helyzetet gyűlölködéssel, de éreztetve, hogy nekik becsületükre és oly féltékenyeknek kell lenni, mint bárki másnak. A segédek szerencsésen megtalálták a formát, melyben az elégtétel meg volt adható, anélkül, hogy az az elvi fentartás, mely a parlamentben mondottakat kiveszi a szorosan számon kérhető nyilatkozatok közül, mellőztetett volna. Egyik esetben Komjáthy ezt a sértett fél, a másik esetben a segédei által adott magyarázatot kielégítőnek találták sértett ellenfelei. Mindkét megoldás kifogástalan volt, s azért alig van ok rá, hogy az ügy — mint tervben van — a parlament elé kerüljön. A parlament ez ügyben nem mondhatja, anélkül, hogy igazságtalan színben ne tűnjön fel, hogy nem adatott ok a katonatisztek zokon vett föllépésére. Nem mondhatja, hogy a megoldásnak választott módja sértő lett volna bármely elvi érdekre. E két tény constatálása után tovább űzni-fűzni az ügyet csak szenvedélykeltés czélzatából lehetne, ennek pedig most igazán nincs itt az ideje. S ha ez a helyzet a Janszky-ügy úgynevezett utódajaira nézve, még inkább az magára az alapkérdésre nézve, mely az ez ügyben benyújtott kérvények alakjában holnap kerül a képviselőház elé. A Janszky-ügy egy pillanatra nagy hullámokat vert föl közéletünkben. Már már azt hittük, hogy e hullámok veszélyesekké válhatnak alkotmányos életünk nyugalmára. A királyi kézirat — teljesen correct, alkotmányos alapon nyugvó felfogásával — eloszlatta az aggodalmakat, s az agitatio országszerte megszűnt, a közönség megnyugodott. A parlament legyen-e most újabb agitatióknak kiinduló pontja? Ugyanez ügyben, mely fölött egyszer már napirendre tért a közérzület, felkavarjuk újra a szenvedélyeket, s a lezajlott vitát felújítsuk újra ? Mi ezeiből ? Kinek a javára ? A nagy ellenzéki jelszavak hangoztatása a hadsereg kettéosztásáról nem használ a magyar nemzeti eszmének annyit, mint árthatna az, ha oly nehéz viszonyok közt, mint a mai, csak egyetlen pillanatra is az a hit keltetnék, mintha a magyar államiság tényezői közt kiegyenlethetetlen ellentétek nyilatkoznának. Pedig, hogy a hadsereg úgynevezett kérdése alkalmából ezt szerették volna elhitetni hazánkról itthoni és külföldi jóbarátaink, az tudva van mindenki előtt. A Janszky-ügy gyors elintézése a kérvényi bizottság véleménye értelmében már ezért is kívánatos. CSLPOLID. Budapest, okt. 8. (A képviselőház ülése.) A képviselőház holnap, október hó 9-én, szombaton, d. e. 10 órakor ülést tart, melynek tárgyai: a 80 millió bankadósság és a Janszky-ügyben beadott kérvények tárgyalása. Budapest, október 8. (A főrendiház ülése.) A főrendiház f. hó 9-én, d. e. 11 órakor ülést tart, melyben a háznagy, jegyzők, a közjogi és törvénykezésügyi, a pénzügyi, a közgazdasági és közlekedésügyi s a naplóhitelesítési bizottság tagjainak megválasztása fog eszközöltetni. Budapest, okt. 8. (A szabadelvű pártból.) Az országgyűlési szabadelvű párt ma Vizsonyi Gusztáv elnöklete alatt, d. u. 6 órakor tartott értekezletén mindenekelőtt tárgyalás alá kerültek a holnapi ülés napirendjén, levő kérvények. A vitában , részt vettek Gajáry Ödön előadón kívül Tiszai miniszterelnök, Csernátony Lajos, Rakovszky István, Török Zoltán és Horváth Gyula. A párt elhatározta, hogy elfogadja a kérvényi bizottság határozati javaslatát, melyet már volt alkalmunk közölni. Fölvettetvén az a kérdés, hogy a szélsőbal a parlament elé akarja vinni a Komjáthy-ügyben történt kihívásokat, a párt ellene nyilatkozott annak, hogy ebben az ügyben bármi határozati javaslat elfogadtassák. A miniszterelnök hangsúlyozta, hogy a szólásszabadság veszélyeztetéséről nem lehet szó; ha ilyesmi forogna fenn, senki nem haboznék annak védelmére kelni, de a parlament nem tarthatja feladatának, hogy beleavatkozzék oly ügybe, melyet — a történtek után —-senki sem mondhat oly jellegűnek, melyben a parlament tekintélye vagy a szólásszabadság érdeke a beavatkozást követelné. Ezután a 80 milliós bankadósság mikénti törlesztéséről szóló törvényjavaslat vétetett tárgyalás alá, mely Hegedűs Sándor előadó indoklása után vita nélkül fogadtatott el. Végül tárgyaltatott a pótbírói intézmény megszüntetéséről szóló törvényjavaslat, mely Literáty Ödön előadó indokolása és Teleszky István, Gáll József, valamint Fabinyi és Szapáry gr. miniszterek hozzászólása után szintén elfogadtatott. Budapest, okt. 8. (A képviselőház munkaprogrammja.) A képviselőház, miután a vám- és kereskedelmi szerződésről, valamint a bankszabadalom meghosszabbításáról szóló törvényjavaslatok el vannak intézve, — a »Bud. Corr.« értesülése szerint — nem fog a közelebbi időben nagyobb érdemleges javaslatokat tárgyalni. A jövő hét folyamán a képviselőház a bizottságokban már letárgyalt több kisebb törvényjavaslatot köztük kettőt a nemzetközi szerződések bekebelezéséről fogja tárgyalásba venni és a delegatio tagjait, esetleg a qyota-járulék megállapítására kiküldendő regnicoláris küldöttség tagjait fogja megválasztani. Ez alatt valószínűleg elkészül a bizottsági jelentés a tengerészeti rendtartásra vonatkozó törvényjavaslat felett és tárgyalása a képviselőház napirendjére kitüzetik. A delegatív ülésszaka alatt a képviselőház nem fog ülésezni. A pénzügyminiszter által exposével valószínűleg e hó 18-án vagy 19-én a ház elé terjesztendő költségvetési előirányzatot a pénzügyi bizottság november hó második felében — a delegatio ülésszakának tartama alatt is — fogja tárgyalás alá venni. Budapest, okt. 8. (A kiegyezés.) Azon munkaprogrammal szemben, melyet az osztrák birodalmi tanács az osztrák kormánynyal egyetértőleg a jelen ülésszakra kilátásba vett, az osztrák-magyar vám- és kereskedelmi szerződésnek felmondása a folyó év végén alig lesz többé elkerülhető. Mindazon kiegyezési előterjesztések, melyeket mindenesetre egyidejűleg kellene legmagasabb szentesítés alá terjeszteni, nem fognak ugyanis többé a jelen év folyamában a képviselőház plénuma előtt napirendre tűzetni. Az osztrák kormány a »Bud. Corr.« értesülése szerint azon szándékban van — bárha a vám- és kereskedelmi szerződésről szóló törvényjavaslat még az idén tárgyalandó lesz, — hogy a bankszabadalom meghosszabbításáról, valamint a czukortermelés megadóztatásáról szóló törvényjavaslat csak a jövő év február havában fogja tárgyaltatni. Ily módon a közgazdasági kiegyezés idejekorán való létrejöhetése még azon esetre is egyszerűen lehetetlenné válik, ha a magyar országgyűlés az illető törvényjavaslatokat még oly gyorsan el is intézi, ha csak a birodalmi tanács munkaprogrammján nem létezik mégis valamely változás és a kiegyezési előterjesztések legalább deczember havában le nem tárgyaltatnak. Budapest, okt. 8. (A honvédelmi minisztérium palotája.) A honvédelmi minisztérium palotájának »miseriáit« vázolja az »Egyetértés« tegnapi száma. E »miseriákat« eltagadni, — mint bennünket illetékes helyről értesítenek — senkinek sem jut eszébe. Valóban léteznek azok, úgy ahogy az »Egyetértés« elbeszéli. Oka pedig ezen miseriáknak abban található meg, hogy a honvédelmi minisztérium hatásköre azóta, hogy e palota felépült, folyton fejlődött, terjeszkedett, s így a minisztérium személyzete is folyton nagyobbodott, s ezt a megnagyobbodott személyzetet is abba a palotába kellett elhelyezni, amely nem a mostani, hanem a régi személyzet számára építtetett. Az »Egyetértés «-nek tehát igaza van, hogy ebben a palotában sem a személyzet, sem az i adók nincsenek megfelelőleg elhelyezve. De már abban nincs igaza, hogy a honvédelmi miniszter semmi tudomással nem bírna e miseriákról. Nagyon is bír tudomással. Élannyira, hogy a palota kiépítését már régebb idő óta elodázhatlannak tartja, az egyik szomszédos házat e czélra már meg is vette s csak alkalmas időpontra vár, hogy a törvényhozó testület elé lépjen a már kész tervezettel, a melynek elfogadását nemcsak azért reményű, mert azok a »miseriák« csakugyan léteznek, hanem azért is, mert a palota kiépítése aránytalanul kevés költséget fog igényelni. Budapest, okt. 8. (Az evang. bányakerület közgyűlése.) Az evang. hitv. ágostai bányakerület ma délelőtt tartott közgyűléséről, melyet már esti lapunkban említettünk, a következőket kell közölnünk kiegészítés végett: Fabiny Teofil világi elnök rövid beszéddel üdvözli az esperességek követeit. Ezután Sz eberényi egyházi elnök — lapunk által már jelzett — évi jelentése olvastatott föl, amelynek kezdetén a kerületek a fölött való örömét fejezi ki, hogy ő Felsége Fabiny Teofil felügyelőt igazságügyminiszterré nevezte ki. Szontagh Pál indítványára a kerület öröme jegyzőkönyvileg fog kifejeztetni. A közgyűlés bizottságokat küldött ki: a pénztári számadások megvizsgálására, a kerületi törvényszék tagjaira begyűlt szavazatok megszámlálására a Baldácsi-alapok és Szemlak felfolyamodásának megvizsgálása ügyében; megalakíttatott továbbá a tanügyi bizottság is, s a selmeczi lyceum igazgató bizottsága. A selmeczi lyceum igazgatójául újból egyhangúlag Breznyik János választatott meg. Fölolvasták ezután Timfort Ágoston miniszter leiratát a selmeczi főiskola állami segélyezése tárgyában. Az iskola államilag segélyeztetni fog, hanem a szerződés egynémely pontja módosítandó. A miniszter által kívánt szerződési módosításokat a közgyűlés elfogadta. Fölolvastatott az alsó és felső tankerület bizottságának jelentése. Áchim Ádám, az alsó tankerületi bizottság elnöke, előadja, hogy Bácsban kevesebben voltak, mint tavaly, Bánátban azonban szaporodtak az ismétlők, Békésben az elemi iskolákba több járt, mint tavaly, Pest megyében az elemi iskolák növendékei 700 gyermekkel szaporodtak. Áchim végül megjegyzi, hogy a magyar nyelv tanításában mindenfelé nagy haladás tapasztalható. Raáb Károly esperes a felső tankerületből szintén kimerítő jelentést tesz s szintén fölemlíti, hogy a haladás a magyar nyelvben a felvidéken is majd minden falusi iskolában nagy lendületet vett. Következett a közgyűlés legfontosabb tárgya, a zsinattartás kérdése fölött való eszmecsere. Tudvalevő, hogy a pestmegyei ág. hitv. ev. esperesség, az 1886. évi junius 17-ikén Budapesten tartott közgyűlése ág. hitv. ev. országos, alkotmányos zsinattartás szorgalmazását határozta el. Egyúttal elrendelte, hogy ez ügyre vonatkozólag fölhívás intéztessék az esperességi, kerületi és egyetemes ev. egyházi főhatóságokhoz oly czélból, hogy a zsinattartás ügyét saját hatáskörükben tanácskozás tárgyává tévén, a zsinat megtartásának egyetemes gyűlésileg elhatározását előkészítsék. E fölhívást, amelyet lapunk annak idején részletesen ismertetett, Földváry Mihály esperességi felügyelő és Láng Adolf főesperes írták alá. A NEMZET TÁRCZÁJA. Október 8. Hosszú napon. Korán reggel talpon van már mindenki, s ellenkezően a hagyományos szokással, sem tréfát nem űz, sem nem veszekedik senki. A hangulat általában véve elfogódott, s még a családfő sem zsémbeskedhetik, amiért a ruhája kellőleg kiporolva nincsen, mert ami rajta van, az mind vadonatúj. A gyermekek egymás ruháját mustrálják, az mind most verődik föl először, a legfiatalabbik fiú, a kegyencz, büszkén lóbálja kezében az imádságos tarisznyát. Abban van az imádság eszköze. Nagyon jó, üdvös eszközök azok, amelyekkel sok mindent ki lehet vívni az igazi jámborságnak. Aki új esztendő napján és engesztelő szent napon, — mert »hosszú«-nak csak a böjtölésért nevezik, — félig gúnyosan — a legnagyobb zsidó ünnepet, a huszonnégy nem rövid óráig tartó böjtölés miatt, — ezeket a szerszámokat magára veszi, testére ölti a halotti lepedőt, s reggeltől estig igazi buzgósággal darálja azt le, ami bomba chaldei betűkkel van előtte beszorítva egy nagy könyvbe, az bizton remélheti, hogy neki meg van bocsátva az esztendőben elkövetett minden rossz cselekedete, elkezdve a szombati pipázástól egészen addig, amíg finom rumburginak esküdte a kóczos lippaui vásznat. Csak erős hit kell hozzá. Az apa elöl megy a kegyencz tarisznyatartóval, a család csak későbben fog utána menni a templomba. Mielőtt azonban elválnának otthon, a régi házastársak úgy összecsókolják egymást, mint akik hosszú útra indulnak, s elbúcsúzni egymástól alig bírnak. Kívánják egymásnak, hogy »minden jót imádkozzanak ki maguknak«, s feledjék el ezt a kis veszekedést, ami ekkor meg akkor a házi boldogság csöndes egét behomályosította. A templomban teli van már minden pad. Elfojtott mormogásból felhőnyi a tompa zaj zuga a tömeg fölött, olyan, mint a szél zúgása, amikor távolból hallik. Az emberek lehúzzák czipőiket a szent házban, lábukat csak fehér harisnya fedi, testüket elburkolja a szent lepedő, a tál esz. Fejét tenyerébe hajtja az egyik, s mondja imádságát olyan hangon, mintha legalább is apagyilkosságot akarna lekönyörögni a lelkéről. Másiknak még az arczából sem látszik ki semmi, lebontja a lepedővel egész felső testét. Csak a tömb alakúak remegéséből láthatjuk, hogy alatta ember van. Síró, zokogó ember. Az ima szavait töredezve bocsátja ki a fuldokló sóhajtozás, s keserves jajokkal terhesedik a jég. Megdöbbenve állasz előtte, s megütődve tekintesz magad körül. Hát senki sem bökken meg a vüled a bűnbánás e vezeklőjén ? Nem igyekszik itt senki megtudni azt, hogy mit tett ez az ember ? aki, amikor úgy kitárja lelkét, szivét istene előtt, bizonynyal egész özönét vallja be elkövetett bűneinek, mert hiszen csak az nyomhatja lelkét, hogy lelkiismeretének furdalásai alatt annyi gyötrelemmel esdekel bocsánatáért ? Az imádkozó fölveti a lepedőt, s tisztes, ősz arczát látod, egy ismerős polgártársnak. A sírástól egészen nekipirult: szemei kényeznek, idegei még remegnek, de maga már mosolyog. Leszámolt istenével erre az esztendőre. A zsidó nem gyón, de tudja istene mindenhatóságát, aki előtt hiába is titkolna bármit. Mikor belép a templomba, tudja jól: kemény tusát kell megvívnia. A teremtő vádolja őt minden elkövetett bűneiért, ő azokat beismeri , megbánja. Ez igazolása, ez mentsége s ez menedéke is. Mutatja fájdalmát a megtörténtek fölött: mert zokog; elismeri bűnös voltát: mert zokog; s hiszi istene bocsánatát , mert zokog. Az a zsidó, aki kétségbeesetten kezdte mondani imáját, s végeztével nyugodtan emeli föl meghajtott fejét, meg van győződve arról, hogy bűneiért isten színe előtt bocsánatot nyert. Szívében volt a bűn, de a megbánás odaültette mellé a megbocsátás magvát, s mert könyvivel öntözte, sok mindent illatozó, terebélyes fa nőtt ki a helyén. A zsidó templom a siralom színhelye. Az orgona, az énekesek fölzendülő kara, a lelkész imája mind szomorú. Itt nincsenek tréfák, mik nagy ritkán lehetnek imádkozó emberek között is, ez a bűnbánók gyülekezete. Még a gyermek, kit apja magával vitt a szomorú gyülekezetbe, még az is megfélemledve húzódik a pad széléhez, s eszébe sem jut, hogy milyen nagyot kacsagna ő máskor az öreg Ászig bácsi hosszú szakálla remegésén, ha úgy látná mint most. Megszeppenve nézi apját följajgató fájdalmában, s az ő apró szivébe is belopózik a mélaba, mely az egész tömeget uralja e napon. A kántor előmondja imáit s a karéneket el- nyomja a közönség harsogó lármája, mintha mindenki azon igyekeznék, hogy az Úr az ő szavát hallja ki a sok közül, ne a másét. A zajtól hullámzó légben ott látjuk néhány reszkető agg ember karját, aki össze- kulcsolva nyújtja föl kezét az éghez ; nekik már jobban kell buzgólkodni, hiszen alig pár napjuk van még az életből s ők nem ez egy esztendővel,de az egész életükkel számolnak be nemsokára. »Isten, isten, nagy isten!« könyörög a szegény öreg s fie a bánattól terhelten esik alá. Szemeiből többé nem jó könypatak, mint hajdan s fogyatékán van már a fény is. Keble sivár, szive üres, érzései eltompultak s ami megmaradt, az csak romhalmaza egy hosszú élet sok keserűségének, kevés öröm, tömérdek bánat emlékének. Mi következhetik még ő rá ez életben ? Várhat-e még valamit az élettől ? Igen : a halált. Azt, ami nyugalmat ad, ami elfelejtet minden fájdalmat, minden szenvedést, azon túl nem nyomja többé a lelket semmi elkövetett vétek, csak isten boldogító bűnbocsánata marad meg számára, üdvözítő mindenségül. S ami az agg ajkairól fér, az nehéz, nyöszörgő sóhaj, mely olyan kínosan szakad föl kebléből, mintha lelkét is magával vinné; keserű bánat, kétségbeesett szomorúság ül arczán. De a fölemelt fő tekintete oda téved a karzatra, ahol meglátja az ő félszázadon át hűséges hites társát, aki még most is olyan szeretettel tekint rája, s erre megindul az ő szemében is a köny, a lélek könynyebbsége, s e néhány vízcsöpp megszabadítja rettenetes súlyától. Hiszen neki megbocsátott az isten már akkor, midőn az ő angyallelkű, szelíd feleségét adta élettársul, s ő fogja kinyerni férje számára az úr előtt is a kegyelmet. »Zebaoth, nagy isten !« kiált föl az öreg boldogan, és most már nem fél a haláltól. Hanem ezért hajdanra más volt a zsidótemplom képe hosszú napon, mint maság. Igaz, hogy akkor régen, a civilisatió előtti időben is csak úgy megkönyörögték a szent napot nagy abajgatással, mint most, de akkor a hivő emberek valamennyien kaftánosak voltak fülük mellett ott lógott a hajfürt gyűrűs csöve s nem volt rá eset, mint van ma gyakorta, hogy aranyos szélű, kaczér keskeny selyem kendő helyettesítse a durva leplű halotti köntöst. Akkor, aki imádkozott, olyan püffölést vitt végbe a mellén, hogy köhöghetett utána egy verset. Akkor még önkínzás volt az ima testileg, ma csak lelkileg az, s a bűnbánó fohászkodása , a kaftán kivételes, s a lengyel zsidó ide , gén lett otthonában. Ma akad nyalka katona is a czivilsorban, aki midőn azt az imát mondja, melynél , lábujjbegyre lehet és szokás ágaskodni, módosan öszszeüti a sarkantyúját. Közbe vannak egyes szünetek, amik arra is valók, hogy a kántor hangszaporítva nyújtsa meg az éneket, s mutassa meg, hogy ő milyen jól tud imádkozni. A kántor aztán neki is ereszti öblös hangját, végig hullámoztatja az imaházon, hogy mindenki szívében megrezdülne az ideg, ha volna aki hallgatna rá. De ki törődik most a kántorral ? Hadd énekeljen a hogy tud, hisz fizetést kap érte. Az emberek még az apró szüneteket is arra használják föl, hogy istenes dolgot cselekesznek: kibékülnek egymással a haragosok, s aki szóba áll valakivel, nemisejtről beszél. A »zsidó«, a szónak megszokott értelmében, megszűnik mára létezni, hogy elfoglalja helyét, tiszavirágos uralmára, a zsidó ember. Az az ember, akinek szivében szeretet lakozik felebarátja iránt, bárha máskép epeskednék is rá. — Boldog ünnepeket, Salamonlébn. — Hasonlóképen kívánom, Móriczkám. A párbeszéd szava magyar, a gestus zsidó. — Mit csinál a Száhiléba, meg az öt jerek? — Hat jerek ! felel büszkén mosolyogva Salamon. Egészségesek, köszönöm. Az asszon odafönt sir mint egy kökénybokor (héber állattan), pedig mondtam neki, hogy attól vörös lesz az orra, mint a paradicsombogár (héber állattan.) És Salamon úr nevetve trombitál a saját vörös orrából; pedig azt is az átszenvedett sírás tette fényessé. A nagy szünetkor, mely délután van, s egészségi szempontból a hitetlen hatóságok által a zsidókra ráodrogáltatott — s szörnyű szívesen fogadtatott, — mindenki kimegyen a templomból, hogy elkinzott, kiéhezett tagjait felfrissítse egy kis szabad levegővel. Csak az öregek maradnak benn, s vannak közöttük olyanok, kik úgy kivárják a huszonnégy órát, hogy egyik csillag feljöttétől a másikig, csak néhány pillanatra hagyják el az imádságuk helyét. S akközben hogy maradnak, elmélkednek a múltról, mely olyan hosszú és a jövőről, mely már olyan rövid. S arról, ami még ezután fog következni. S ilyenkor a született emberben megmozdul a született bölcsész s fölüti fejét a kétely, melyet azonban elnyom a született zsidó, aki őszintén vallásos, véralkatánál, természeténél, hagyományainál fogva. Az udvaron víg élet folyik, az ünnep minden komoly szentsége daczára. Az asszonyok kissé halványan a vezekléstől, de annál érdekesebben, a nap szent volta miatt, tarka és nem épen divatellenes ruhákban jönnek össze, csacsognak, fecsegnek, mint az asszonyok rendesen, s beszélnek egyszerre ötvenen, százan, mint a zsidó asszonyok legtöbbször. A férj itt keresi föl feleségét, mint hogy a karzatra nem szabad másnak, mint nőnek mennie, egy-két tréfás szót vált vele mérsékelt vidámsággal, kenetteljes hangon beszél neki a szent ünnep jelentőségéről, nevet az »asszon« járatlanságán az imádságos könyvben, s megfülezi a helyeket, ahol ismét »havenolni« kell. Szelíden ráordít a fiára, hogy ne bömböljön úgy, mint egy macska, s ne rontsa a ruháját, mint valami »ganet« —■ tolvaj. A sok gyerek vidám kalácsmai szólással tüntet, hogy ő még nincs tizenhárom éves, tehát már délután ehetik, szegfüves czifrára tűzdelt birsalmát bököd egymás orra alá, s mesés híreket regél egymásnak arról, hogy minő volt az az asszony, aki a karzaton a nagy hőség miatt elájult. A szünet után élülről kezdik az imát, csakhogy most egy kissé szaporábban végzik, a sírás jajgatással vegyül össze, a derekak hajlonganak, a mellek döngenek az ütéstől, az orrok a könyezéstől neki pirulnak. Végre fölragyog az első csillag, s harsogó kürtszó jelenti, hogy nincs olyan hosszú nap, amelynek vége ne lenne. Az apa az egyik hóna alá kapja a feleségét, a másik alá ahány elfér, annyi gyermeket, a többi szalad utánna, s vig örömmel rohannak haza, ahol már várja őket kalács, kávé és libapecsenye. ADORJÁN SÁNDOR: Mai számunkhoz féliv melléklet van csatolva.