Nemzet, 1886. december (5. évfolyam, 1529-1558. szám)
1886-12-01 / 1529. szám
Szerkesztőség , Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, I. emelet, A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk es Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadó hivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám 5 kr. 1529. (332 ) szám. Reggeli kiadás. Kiadó hivatal . . . Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, földssih**. A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva, 1 hónapra ...................................................... 2 frt. 3 hónapra ...................................................... g > 6 hónapra .. ................................................. 12 » Az esti kiadás postai különküldéséért felfilfizetés havonként 35 kr., negyedévenként 1 . Egyes szám 5 kr. Budapest, 1886. Szerda deczember 10. évi folyam. Budapest, november 30. Az olasz külügyminiszter, nyilatkozatai és diplomatiai okmánygyüjteménye által, oly kedvező világításba helyezte nemcsak Olaszországnak külpolitikai állását a hatalmak középeurópai csoportjában, de a bolgár kérdésben is oly előre látó, biztos és — Robillant gróf személyében is — megbízható tényezőnek bizonyult a legválságosabb helyzetben is, hogy nemcsak teljes elismerést érdemel, de bizonyára lényeges befolyással lesz a kérdés további fejlődésének azon egészséges irányára is, mely nem kockáztatja az európai békét, nem provokálja Oroszországot, de mégis erélyesen és sikerrel védi meg a berlini szerződést és úgy, mint az európai érdekeket is, mégpedig nem csak formailag, de valósággal lényegükben is. De ennél még örvendetesebb dolog az, hogy Robillant politikáját, — mint a kamara nyilatkozatából és a hírlapok véleményéből bizton következtethetjük — osztja és helyesli egész Olaszország, sőt úgyszólván népszerűvé lett az. Pedig ez nagy dolog akkor, mikor egyfelől oly kötelékben való megmaradásról és kitartásról van szó, melyben monarchiánk és Németország vannak leginkább érdekelve; mert Olaszországban ez a szövetség sokáig volt kemény kritikának, sőt ellenszenvnek kitéve, másfelől pedig a franczia kormány és közvélemény az Oroszországgal való fraternizálásra érez, sőt tanust napról-napra nagyobb hajlamot. Olaszországnak faji és geográfiai összeköttetése kettős jelentőséget ad annak a körülménynek, hogy reá egy esetleges — bár természetellenes — franczia-orosz coalitio esetén, legalább az előzmények alapján, Európa számíthat. Azt hisszük, hogy ez a perspectíva a béke és a berlini szerződés követelményeinek egyik lényeges biztosítéka, ott hatvan csillapítólag és mérséklőleg, honnan ezek ellen az actió indulhat. Jelentőséggel bír az olasz zöldkönyv is, mert ez az első hivatalos okmánygyűjtemény a bolgár eseményekre és a hatalmaknak azokkal szemben elfoglalt állására nézve és azokra kellő világot vet. Annak okmányai — mint a napilapok közleményei tanúsítják — elég kedvező színben tüntetik fel úgy a hatalmak álláspontjának közelségét, mint külügyminiszterünk magatartását az egész ügyben. Constatálhatjuk most már hivatalos okmányok alapján, hogy a Sándor ellen elkövetett merényletről a hatalmaknak tudomásuk nem volt és azáltal kedvezőtlenül voltak meglepve, hogy Németország »érdekkörén« kívül levőnek jelezte ugyan azt és Olaszországgal, monarchiánkkal és Angliával együtt a bolgárokra mérséklőleg, csillapítólag hatott ugyan, de Oroszország kezére semmiben sem játszottak; hogy a porta és Olaszország a bolgár trón mielőbbi betöltését a többi hatalmaktól is támogatva azért sürgették, hogy a bolgár zavaroknak vége vettessék , de Oroszországnak hivatalosan constatált vonakodása tette azt lehetetlenné. Constatálható az olasz okmányokból az, hogy gr. Kálnoky már október 27-én figyelmeztette Oroszországot Ivaulbars küldetésének helytelenségére és veszélyeire, hogy monarchiánk, Olaszország, Németország rákényszerítettték Oroszországot annak kijelentésére, hogy Bulgária autonómiáját és a berlini szerződést tiszteletben kell tartania, és, hogy mindezekben a közép-európai hatalmak teljes egyetértésben jártak ki, de— más adatokból tudjuk — Oroszország háta megött mindig ott kullogott Francziaország, a köztársaság nem épen nagy dicsőségére. Úgy, hogy már maga az olasz zöld könyv eddig megismert okmányai, valamint egyfelől, Robillant grófnak épen most megjelent külpolitikai nyilatkozata, másfelől pedig a franczia kamarában előfordult külügyi vita, képessé teszik az elfogulatlan szemlélőt arra, hogy a hatalmak bolgár politikájáról, esetleges csoportosulásukról és monarchiánknak nemzetközi állásáról, a változó és részben még ki nem fejlett viszonyok közepette is, magának meglehetős világos képet alkosson. Kitűnik ez adatokból az is, hogy Francziaország bizony, sokkal közelebb van az orosz állásponthoz, a bolgár kérdésben is, mint a többi hatalmakhoz és ha Freydinet nem megy odáig , mint a bonapartista Delafosse, hogy Oroszország magatartását egészen correctnek mondja a bolgár kérdésben is , de nem közeledik a többi hatalmakhoz és annyira előtérbe tolja — a bolgár kérdés iránti közönyösség felállítása, illetőleg kihirdetése mellett — az egyptomi kérdésben érdekeltségét és Anglia kivonulásának követelését, hogy alig lehet kétsége az embernek aziránt,hogy azért kíméli Oroszországot a bolgár kérdésben és azért erőlteti — épen most az angolellenes álláspontot Egyptomban, hogy Oroszország rokonszenvével, esetleg támogatásának segítségével, a többi hatalmakkal ellentétbe helyezhesse magát és, ha jónak látja, főleg Angliával és Németországgal daczolhasson, hogy ebből a franczia köztársaságnak mi haszna lehet, nem tudjuk, hanem, hogy Európának kára van — Oroszország álláspontjának erősbítése és Németország fenyegetése által — az alig szenved kétséget. Azonban, aligha csalódunk, ha Olaszország fenjelzett álláspontját Francziaország most jellemzett magatartásával szoros összeköttetésbe hozzuk. Mert a franczia kaczérkodás Oroszországgal és speculatio az Egyptomban való befolyásra, alighanem kényszeríti Olaszországot, úgy Középtenger-parti, mint általános nemzetközi érdekeinek megvédése szempontjából, a középeurópai hatalmakhoz való szorosabb csatlakozásra. És ha még ezen kívül Robillant különösen az Angliával való »hagyományos« barátság szükségét és ápolását épen most tolja előtérbe, ez bizonyítja azt, hogy határozottan sakkot akar mondani Francziaországnak akkor, mikor ez Anglia ellen fellépett és ez — ha csak ilyen diplomatiai magatartásban nyilvánul is az actio, nagy haszon az európai érdekekre, mert lényeges befolyással lehet arra, hogy Francziaországot egy meggondolatlan actiótól, vagy kompromittáló szövetségtől visszatartsa. Nem tudjuk, hogy a bolgár dolgok és a hatalmaknak ezekhez való viszonya miképen fog a legközelebbi jövőben alakulni és így arról sem kezeskedhetünk, hogy Olaszország magatartása annak minden további phasisaiban az eddigivel teljesen összhangzó, teljesen megbízható lesz-e. Sőt — mint távolabbi érdekelt féltől — nem is tartnók lejálisnak, e tekintetben irányában szigorúbb követelésekkel fellépni, főleg ha az olyan hatalmak részéről eredne, melyek közvetlenebbül vannak érdekelve a bolgár kérdésben és így erélyesebben, következetesebben kell, hogy eljárjanak és a szerződések, valamint európai érdekek védelmére síkra szálljanak, mint Olaszország; de Robillant nagy érdemének és a legközelebbi fejleményekre nézve nemcsak kedvező jelnek, de egyúttal kedvező tényezőnek is tekintjük azt, hogy sikerült az olasz külügyminiszternek a bolgár kérdésben olyan állást elfoglalni, mely sokkal erélyesebb, sokkal nyíltabb és sokkal inkább az európai érdekeknek megfelelővé tette ez ország viszonyát és álláspontját, mint mindaz, mit attól — évek előtt és évek óta — egyátalában a nemzetközi politika nyert. Hogy az új külügyminiszter személyes érdeme, lejalitása és belátása mekkora részt igényel ebből és hogy erre a helyzet fejlődése milyen hatással volt, azt nem fejtegetjük, de constatáljuk a kedvező helyzetet és hibának tartanák a hatalmak részéről, ha ezt elrontanák vagy Olaszországot másfelé terelnék vagy engednék menni. Port miniszternek a pozsonyi Toldy-körhöz, a kör felolvasásai alkalmából intézett levele szó szerint következőleg hangzik: Köszönettel vettem a »Toldykör« felolvasásainak sorrendjét. A körnek ily irányú törekvéseit csak helyeselni lehet, mert felolvasások által nemcsak hasznos ismeretek és egészséges eszmék terjesztetnek, hanem nemesítőleg mveltetik a kedély is. Örvendetes jelenségnek tekintem, hogy a kör a közegészségügy és a képzőművészetre is kiterjeszti figyelmét. Nélkülözöm azonban a sok érdekes tárgyat felölelő változatos sorozatban azt a thémát, amelynek mostani közviszonyaink között a közhasznú felolvasások keretéből alig szabadna hiányzania, értem a »gyáripar fontosságát« hazánkra nézve. Nélkülözöm azt különösen Pozsonyt érdeklőleg és pedig annyival inkább, mert meg vagyok győződve, hogy a városok és a városi népesség nemcsak tanintézetek útján, nemcsak nyersanyagok vására által, hanem főleg ipar és gyáripar által emelkedhetnek és juthatnak jólléthez. Kívánatos volna tehát felvenni a sorozatba egy oly irányú felolvasást is, amelyben alaposan kifejtetnék, hogy Magyarországon elérkezett az idő, midőn a nyersanyagokat feldolgozni és országunk népességét legalább részben vagy nagyrészben saját készítményeinkkel kell ellátni. E tekintetben elsősorban áll a textil (szövő) ipar. Ennek meghonosításával e percben azért is kellene foglalkoznunk, mert vannak országok és népek, amelyek a magyar nyersanyagoknak forma szerint hadat szennek. S hogy a gyáripar nemcsak közgazdasági tekintetben igen fontos tényező, de általános művelődési tekintetben is hatályos emeltyű, alkalmam volt meggyőződni, midőn múlt hóban Salgó-Tarjánra és Sikérre kirándultam, hol nem csak jelentékeny iparvállalatok és virágzó telepek léteznek, hanem azok körében egy darab igen örvendetes műveltség mutatkozik. Nem akarok itt e kérdés bővebb taglalásába bocsátkozni, nem tehetem azonban, hogy midőn köszönetet mondok a köz szíves figyelméért, legalább egy utmutatást ne adjak azon irány és tényező felé, amelyet a közjólét emelésére, én ez idő szerint a legfontosabbnak vélek. Szívélyes üdvözlettel T r e f o r t, s. k. Budapest, nov. 30. (A képviselőház ülései.) A delegátiók ülésszaka holnap véget érvén, most a képviselőház fogja megkezdeni őszi üléseit. A pénzügyi bizottság már legközelebb tárgyalja az indemnitásról szóló javaslatot s az egyik közelebbi ülés napirendjének tárgya lesz. E kérdés, valamint egyéb teendők, melyek vagy a házban, vagy a bizottságban várnak a képviselőkre, kívánatossá teszik, hogy a ház és különösen a szabadelvű párt tagjai lehető teljes számban legyenek Budapesten, s vegyenek részt a parlamenti tevékenységben. Budapest, nov. 30. (A cholera és a kivándorlók.) Ungmegye alispánja f. hó 24-iki kelettel következő rendeletet bocsátotta ki a megyei főszolgabirákhoz és Ungvár polgármesteréhez : A belügyminiszter ur őmligától érkezett távirat következtében a főispán ur őmligának 175. évi. sz. alatt kelt rendelete folytán felhívom a czímet, miszerint azonnal közhírré tétesse, miként tekintettel arra, hogy a kivándorlók által a cholerajárvány leginkább elterjedhet, a choleraesetek teljes megszűntéig a kivándorolni szándékozók a vasutakon fel nem vétetnek, s a határszélekről vissza fognak utasíttatni. Budapest, nov. 30. (Haditengerészetünk egészségügyi viszonyai.) A hadügyminisztérium megbízásából dr. Uhlik Elek sorhajó orvos érdekes jelentést készített haditengerészetünknek 1885-ben mutatkozott egészségügyi viszonyairól. A jelentésből, mely a különféle táblázatokkal egész vaskos kötet tesz, idézzük a következő érdekesebb adatokat: Az 1885-ik év folyamán átlag 8821 egyénre 7210 beteg jutott, vagyis 817‘36°/00 s pedig a szárazföldön 3273 egyénre 3019 beteg vagyis 922'39°/00 és a tengeren 5548 egyénre 4191 beteg vagyis 755‘400/00 A szárazon tehát a betegek száma 167°00 nagyobb, mint a A NEMZET TÁRCZÁJA. November 30. Az osztrák delegátusok. Még csak néhány rövid óra van hátra, s a Hungária vendéglő elveszti az ő történelmi jelentőségét, nem illyén többé rája az a megváltoztatott idézet, hogy az ő falai között van Ausztria, — ami Hungáriáról szólván annyival is jobban esően hangzott, mert olyan gyakran mondogatták, hogy Ausztria határai között van Hungária, s még nem is olyan régen! De hát megszűnik ez az állapot is, s a gőgös hotel előkelő pinczérei, amikor följegyzik árát a ramsteaknek, és a hagyományos egy kenyérnek, nem írják többé adatait a történelemnek, s magán érdekű, csekély jelentőségű ténynyé törpül azon tettük is, amikor macskagörbeséget csinálnak a hátukból, a lábukkal kaparnak, s a kezükkel zsebre rakják a borravalót. Az osztrák delegatio tagjai utaznak haza, a kaczkiás nagy terem visszanyeri eredeti hideg, aranyozott fényét, cserébe azokért a puha, parlamentárisan zöld redőkért, amik közül néhány hétig merészen és büszkén ragyogott elő az aranyozott kétfejű sas. Hogy vége van az osztrák delegatiónak is, a fölött sokad magunkkal legjobban örülnek bizonynyal azok a mindenféle fegyvernemből való tisztek, akiknek ülésről ülésre ott kellett üldögélniük tétlenül, hallgatagon, nem szólva egy hangot sem, s ki nem mehetve a teremből még csak egy parányi cigarettere sem, hogy mindig készen álljanak adatokkal segíteni minisztereiket, ha szükség talál rájuk lenni. Nem lett. S a szegény daliák ott tespedtek, hogy szánalom volt rájuk nézni. Még az osztrákoknál csak meg voltak valahogy, mert legalább értették őket, de a magyar delegativ üléseinél annyira nem tudtak mit csinálni, hogy a tengerész tisztek már a sarkantyúikat akarták összepönögetni, pedig sohasem is volt nekik, néhány tüzértiszt pedig arra tett kísérletet, hogy olyan büszkén tud-e szétnézni a karzat felé, mint Ábrányi Kornél ? Persze nem tudhatott szegény, mert erre a tudásra valódi államférfiúi alap szükséges. Magyarokról szólván, lehetetlen bizonyos meghatottság nélkül nem gondolni arra a kis szélsőjobboldali quartettere, a mérsékelt ellenzék táborából, mely olyan erőteljes erőlködést tudott kifejteni. Négyen voltak összesen, de akkora örömmel ontották a szót, hogy negyvennek is becsületére vált volna. Néha szinte megdöbbentő volt a talentumok kifejlődése s kicsi hijja, hogy a hadügyminiszter el nem felejtett miattuk magyarul. A tiszteletreméltó, derék ősz katona ugyanis érti a mi nyelvünket meglehetősen, s azzal az elszántsággal hallgatta a beszédüket, hogy előbb szólnak ő róla, aztán a saját nézeteikről, s végül a kettő közötti különbségről. Összesen abc. A szittya szónok azonban hozzátette: bac, majd meg cab. No most már nem lehet több, gondolta reményteljesen a hiszékeny gróf. Pedig lett 2 abc — stb. S még tovább, négyzetre emelve, gyököt vonva ki a tételekből s átváltoztatva azt mesés formájú egyenleletekké. Elannyira, hogy az előcsarnokban egész természetes volt ez a párbeszéd. — Mi történik odabenn ? — Az ellenzék mondja el az abcét visszafelé. Az érdeklődés mindazáltal nem volt csekély a négy ellenzéki magyar iránt, s egy osztrák collegának röviden így jellemezte ötét egy magyar társuk: — Apponyi Albertnek szép a jövője, Grünwald Bélának kormánypárti korából a múltja, Ábrányi Kornélnak szép a jelene, Beöthy Ákosnak meg a hangja. Szónoklatok dolgában egyébként a magyar delegatio roppant fölénynyel bírt az osztrákok fölött, s ismét bizonyossá lett, amiben különben senki sem kételkedett, hogy beszélni tudunk. Az osztrákoknál a hiányzó szónoki képességet is elnyomja a gyakorlatiasság nagy mértékben kifejlett érzése. Ott megy minden tárgy, akár a karikacsapás. Az előadó morog valamit, amiről senki sem tudja, hogy nem a Wacht am Rhein-e — csehül ? Az elnök lassú dörmögéssel, egy lélekzet alatt, szinte egy szóba összeolvasztva, utána dörmögi: »Jelentkezik-e valaki szólásra, minthogy erre nincs eset a vitát bezárom a kik a tételt elfogadják maradjanak ülve; a tétel el van fogadva következik.........a mozgás és az ülve maradás elölről. Hogy ülve maradással szavaznak, s nem fölállással mint nálunk, talán abban rejlik oka annak, hogy mindent akkora készséggel megszavaznak. Amikor egy osztrák delegátus megevett egy nagy ebédet, — s aki idegen földön van, csakis olyant eszik, — végighallgatott egy operai előadást, tanulmányozta ethnographiai szempontból az orpheumot és azt hallja, hogy maradjon ülve, bizony ülve marad nagy készséggel akárki. Az egyetlen örökké álló férfiú az osztrákoknál az öreg Smolka. Ha akárhány óra hosszat tart is az ülés, ő neki az mindvégig állás. Komolyan, éreztelenül, szinte tompán hangzik a hangja, az alakja meggörnyedt, olyan az egész ember, mint egy bús emlékezet. Hosszú, fehér bajuszán a tetszelgés legparányibb pödrése sem látható, mint a tépett madár szárnya, úgy csüng alá; homlokán a mélabú örökös mély redői, mindig kicsinyülő szemeiben a türelmes megadás fájdalma. A sokat szenvedett lengyel hazafi keserűsége a sokat kínlódott emberével összeolvadtan, tükröződik le róla. Még ritka tréfájából is kipendül a lemondás búrjának a rezgése, de gúnyja nem bánt, nem is nevettet, csak meghal. Ma amikor elkezdték morzsolni a hosszú jegyzőkönyvet, azt mondta az öreg úr: — Engedjék el ezt a jegyzőkönyv olvasást, higyyék el, hogy nincs annak semmi baja! Ha más mondaná, ez talán még kedélyesen is hangzanék , de ő nála rögtön arra emlékeztet, hogy mennyi baja lehetett neki! Elkezdve ott, ahol a hazája függetlenségéért nem tudott meghalni, egészen odáig, ahol a viszonyok mostohasága miatt alig tudott megélni. Most azonban már a világ egyik legszebb hivatalával dicsekedhetik; feje egy törvényhozó testületnek, a czime kegyelmes úr, hanem a baja galambősz, s az öreg urnak nincs annyi türelme, hogy leüljön: minek már erre a rövid időre ? Szinte ellentéte neki a hatalmas Rieger, földjeinek kedvencz elnevezése szerint a cseh Deák Ferencz. Roppant vállai csak úgy hullámzanak, amikor egyet mozdul, testével majd szétfeszíti a padot, s a nyaka is abban mutatja erőteljességét, hogy nincs neki. Széles, erős csontú ábrázatán ott áll az ő büszke jelszava: »Nedejme se« — Nem adjuk meg magunkat! — vagy ha megadjuk, hát beülünk az utolsó sorba, s megteszszük elsőnek azt, a minthogy Rieger megtette. Nyilvános ülésben nem szólt egyszer sem, de a hangja dörmögését hallottuk folyton, a szeme villogását láttuk, s hangos volt a kávéház, a melyben megfordult, s behorpad a föld, s ahol ő leül, legalább a csehek igy mondják. Egy sort ült vele Klai, akit legjobban jellemez a következő párbeszéd, mely első felszólalásánál perdült le: »Wie heisst der Herr, Deutsch?« —»Ah, im Gegentheil!« Ennek megfelelőleg úgy törte össze a német nyelvet, hogy Patay Istán bátyánk tán még az égben is bokázott tőle, hogy ha hallotta, Klak uram szidta az osztrák polgártársait, mint a bokrot, s erősen megvédelmezte azokat a szegény üldözött, ártatlan bosnyákokat és herczegorczokat. De csak bosnyákul legyen szabad velük beszélni a hivatalnoknak, úgymond, mert különben úgy hívják őket, hogy svábok! — Az ellen ne legyen önnek kifogása, monda Dumba finom mosolylyal, mert a bosnyákok előtt sváb vagyok én is, és sváb ön is. A minthogy valósággal svábok ők mind a ketten. Különben Dumba volt az egyetlen előadó, akinek a beszédét tisztán meg lehetett érteni. S fölöttébb érdekes egyéniség Dumba Miklós. Eltekintve parlamenti működésétől, melyben kiváló, mint polgár olyan érdemeket vívott ki magának, hogy földiszítették a vaskorona renddel. Amit ő fogadott hálával, s a szokásos nemesség nélkül. Erre nem reflectált. Azt gondolta magában, hogy elég ember ő anélkül is. Amit annyival nagyobb gyönyörűséggel jegyzek föl, mert a felesége magyar lány, és hajlandó vagyok a földikémben keresni az erős democratikus érzelem magyarázatát.Mert hogy ebben a társaságban democratának megmaradni nagyon nehéz, az kiviláglik abból az egy adatból, hogy 56 delegátus között 81 a főúr, a sok herczeg, gróf, báró és lovag csakúgy nyüzsög, a többi pedig, hogy egészen simplex ember ne legyen, legalább is doctor valamennyi. Ami, t. i. a doctorságra törekvés már minálunk ritkább dolog, az pedig, hogy valaki gróf vagy báró is legyen, s még azonfelül tudora valami fortélyoskodásnak, talán az egész országban csak két példányban előforduló csudaesemény. A főrangusággal aztán együtt jár bizonyos mértéke a vallásosságnak is, ami aztán megfejti azt, hogy az osztrák delegátusok közül öten nem is szállak a mi vidám fogadóinkba, hanem budapesti kolostorokba. Ezek között egyébiránt vannak papok is. A kolostorba nem szállott clericálisok között első helyen említendő Huyn gróf, az a vitéz generális, aki ezt meg ezt a csatát megnyerhette volna. De mert nem cselekedte, jelenleg azzal foglalkozik, hogy ami kis szabad ideje marad, az alatt gyűlöli a gyorsírókat. Nem mintha az ő beszédeit elferdítve stenographálnák, mert hiszen ő beszélni nem szokott, csak mint buzgó egyén imádkozni, s mint vitéz katona káromkodni, hanem azért, mert a jó fiuk többnyire zsidók. Zsidónak lenni pedig még Austriában sem czélszerű. Bizonyítja ezt Jacques delegátus példája, aki hiába tudós, hirlapíró, tántoríthatatlan hazafi, még más efféle; nem tudják megbocsátani neki, hogy olyan szép, zsidótlan neve van: Jacques s elkereszték ader Französicbe Jákobnak. A csúfolkodás általában véve meglehetősen kedvenc a foglalkozásuk a sógoroknak, s a szegény fogatlan Czerkovszkyt aki olyan érthetlenül csacsogott mint előadó, mintha Bachbuszár volna most is, mint anno dazumabl Lembergben, amikor az ablakait beverték, ezt a jámbor öreget, mert a keresztségben azt a gyönyörű nevet kapta, Eusebius, úgy hívják a csúfondárosok: Ajzele-Bászele. Sőt még a zsidóhoz hasonlítani sem tanácsos az osztrákok között, és aki ebbe a hibába esik, függeszsze bár a nemesi koronáját akármilyen magasra, oda is utána röpítik a hagymakoszorút. Itt van a derék emberséges Moscon, aki ős keresztény, régi báró, az igaz, hogy gácsországi férfiú, s ott annyi sok a daliásságban szűkölködő zsidó, hogy több az elégnél, de mégis csak Moscon báró ő. S megtörténik vele az a malheur, hogy a háta egy kissé nem egyenes, az orra a középen jobban megnőtt, mint a végén, a szakálla meg neki csúcsosodott, s ma azt mondják róla. — A Moscon báró ? az egy zsidó. Nem is úgy hívják, hogy Moscow, hanem úgy, hogy Mózes Cohn. Aztán jönnek a többi uraságok egymásután, érdekes mind ahány. Czartomsky és Czerkovsky, Chrzanovski és Czajkowski, Jaworski és Hlavka, Miklosich és Nadberny, Krasicki és Poklukár, Slávik és Zácsek, — vagy ezek nem elég osztrák hangzásúak? Van olyan is, ha nem épen sok: Jacques és Latour, Luzzato és Lupul. Vagy ez sem elég osztrák hangzású ? Nem marad más hátra, mint Kálnoky és Kállay, Szögyény és Szentgyörgyi. Ezek meg épen magyarok! — veted ellen, mérges olvasóm. Hát nem jobban szereted, hogy ezek fölötte vannak az osztrák delegatiónak, de nem benne ? ADORJÁN SÁNDOR: Mai számunkhoz félig melléklet van csatolva. BELFÖLD, Budapest, nov. 30. (A magyar delegatio ülése.) A magyar delegatio holnap, deczember hó 1-én délután fél 3 órakor a határozatoknak ő felsége a király által történt megerősítése kihirdetésére teljes ülést tart. Budapest, nov. 30. (A kiegyezési ügyek.) Tisza Kálmán magyar miniszterelnök — mint a »B. D.« jelenti — gróf Taaffe osztrák miniszterelnökkel — ki ma reggel visszautazott Bécsbe — budapesti tartózkodása alatt ismételten beható megbeszélést tartott a fenforgó kiegyezési ügyekben. Ezen értekezletek csupán a mindkét fél quota-regnicoláris küldöttségének eljárása ügyében eredményeztek megegyezést, s ennek értelmében a magyar quota-küldöttség december 4-én Budapesten, az osztrák quota-küldöttség ugyanaznap Bécsben fog megalakulni, e küldöttségek tulajdonképi tanácskozásai azonban csak januárban veszik kezdetüket. A nyers petróleumvám kérdése még mindig vitás : a magyar kormányok erre vonatkozó legutóbbi javaslataira az osztrák kormány még eddig érdemlegesen nem is felelt. Budapest, nov. 30. (Trefort Ágoston miniszter levele a pozsonyi Toldy-kórhöz ipari felolvasások tartása iránt.) Tretengeren, mely észlelet évenkint constatálható. A szárazon a betegségek gyakoriságában mutatkozó insgadozások jóval nagyobbak, mint a tengeren. A betegedési esetek minimuma 57-36°/0 szeptember hóra, maximuma 90'55°/o július hóra esik. Szárazon a nyári hónapokban, tengeren a téli hónapokban a leggyakoribbak a betegségek. Minden 100 beteg közül 1885-ben mint további szolgálatra alkalmas elbocsáttatott 941, szabadságra küldetett 2'49, szolgálatképtelen gyanánt elbocsáttatott 2'40, meghalt 0'98. Az előző évekhez képest határozott javulás mutatkozik. Szárazon a naponkénti átlagos beteglétszám 10°/6 nagyobb mint a tengeren, hasonlókép a betegség tartama is hosszabb. Budapest, nov. 30. (A horvát cameralis akták.) A horvát bugetbizottság egyik legutóbbi ülésén Smicsiklas képviselő interpellate intézett a bánhoz az iránt, hogy a cameralis acták hová tartozásának ügye mily stádiumban van. Khuen-Héderváry Károly gr. bán megjegyezte, hogy ez ügyben a tárgyalások még folynak, tavaszra azonban várható elintézésük. Budapest, nov. 30. (Pártértekezlet.) Az országgyűlési mérsékelt ellenzék holnap, szerdán, esti 6 órakor értekezletet tart. Szatmár, nov. 27. (A törvényhatósági bizottsági tagok választása.) Szatmár városában a törvényhatóság képviseleti tagjának fele része e hó 21-ikén került új választás alá. A választás mind a négy kerületben a legszebb rendben folyt le; összesen 19 bizottsági tag választatott meg, név szerint a következők: Várai Károly törvényszéki biró, Ábrahám Antal kereskedő, Steinberger Ábrahám kereskedő, id. Herman István birtokos, Duna József iparos, Boros Bálint országgyűlési képviselő, Novák Antal kanonok, Jeney György törvényszéki biró, Nagy Vincze elemi iskolaigazgató, Teitelbaum Ármin kereskedő, Csomay Imre ügyvéd, Kótai Lajos tanár és lapszerkesztő, Komka Alajos iparos, Kolozsvári Károly városi vámfelügyelő, Makai Károly birtokos, Kesentei Sándor ügyvéd, Karikás Ferencz iparos, Fésői András ref. lelkész Gyulai Lajos iparos. Különösen kiemeljük, hogy a választás a szabadelvű párt győzelmével végződött, amennyiben 14 szabadelvű és 5 ellenzéki választatott meg. N.Becskerek, nov. 29. (A törvényhatósági bizottsági tagok választása. A fölveendő nagy kölcsön ügye. Mozgalom egy kereskedelmi és iparkamara érdekében.) [Saját levelezőnktől.] A megyei törvényhatósági bizottság kilépett tagjai helyébe immár az egész megyében ma választatnak az új tagok. A választás november 15-én vette kezdetét és a szabadelvű párt nagy győzelmével végződött, amennyiben az ellenzéknek mindössze két helyen sikerült néhány tagját beválasztatni. A többi választókerületekben — és pedig a legtöbben egyhangúlag — pártunk jelöltjei kerültek ki az urnából. E választással egyébiránt a törvényhatósági bizottság is nyert, amennyiben kiválón értelmes és az intelligenciához tartozó egyének választattak meg. Többszörös választások folytán néhány kerületben pótválasztás lesz szükséges. Az 1.200.000 frtos kölcsön, melyet a megye tudvalevőleg közlekedési eszközeinek javítására szándékozik fölvenni, végre engedélyeztetett s igy nagyobb akadály nem áll útjában annak, hogy már most hozzáfogjunk az út- és vasútépítéshez. Az utóbbiakra vonatkozólag azonban az engedélyezési tárgyalások újból megszakadtak. Végül tán nem érdektelen annak fölemlítése, hogy egy helybeli német lap mozgalmat kezdeményezett egy kereskedelmi és iparkamarának II.-Becskereken való fölállítása tárgyában.