Nemzet, 1888. szeptember (7. évfolyam, 2159-2186. szám)
1888-09-11 / 2168. szám
S&i&Jaas KVDifte frendlektere, Athenaeum-épület, Laiaalet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk eL Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK , mint előfizetések a kiadóhivatalba (Ferencziek tere, Athenaeum-épület) küldendők. Egyes szám helyben 5 kr, vidéken Skr. Reggeli kiadás. fUt6«TiXlKI Virinoiltk-tirib ithnuga*éptl«<i HUiiiu Előfizetési du : A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budapesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra .......... . ......................... ufrl 8 hónapra ..................• * 6 hónapra .............. 11 * Az esti kiadás postai különküldéseért feltflfizetés havonként 85 kr., negyedévenként 1 * Egyes szám helyben 5 kr. vidéken 6 kr. 2168. (251.) szám. Budapest, 1888. Kedd, szeptember 11. VII. évi folyam. Budapest, szeptember 10. A letelt két ünnepnap nemcsak egyházilag, de társadalmilag is ünnepvolt. Mint máskor hasonló alkalmakkal, úgymost sem mulaszthatjuk el, ezt örvendetesen registrálni. Teszszük pedig annyival inkább, mert e napok mozzanataiban új és csattanós ellenbizonyítékokra, tényekre hivatkozhatunk azon mondvacsinált üres pessimisticus vádakkal szemben, mintha a némely uraknak nem tetsző politikai légkör megzsibbasztaná tevékenységében a társadalmat, mely érzéketlenné, petyhüdté, indifferenssé lett. Hála istennek, e vádak alaptalanok. A magyar társadalom él, működik s életrevalóságának, tevékenységének minden irányban szép tanúbizonyságait adja. Hogy mindjárt az irodalmi világgal kezdjük, a Petőfi-társaság, melynek működése mind több és több érdeklődést kelt a műveit közönségben, első felolvasó ülését tarta a nyári szünidő után. A Kelemen-ünnep annak a bizonyítéka, hogy a művészeti érdekek és érdemek iránti kegyeletes érzéket megőrizte a társadalom. A szellemi, irodalmi és művészeti mozzanatokon kívül az anyagi érdekek terét sem hanyagoljuk el. Sorakozunk, tömörülünk ezek ápolására, előmozdítására is. Ide tartozik az iparosok szegedi értekezlete, a győri catholicus legényegylet fennállásának 25 éves jubilaeuma s a pécsi kiállítás, amely a hazai munkának szintén egyik igen örvendetes alkotása volt, a bezárása, melyre pár nap múlva egy másik, a miskolczi borkiállítás és borvásár megnyitása következik. E pontban csak egyet akarunk kiemelni. A győri legényegyletet évről évre, erőben és tekintélyben az tette gyarapodóvá, hogy fényesen beváltotta jelszavát, az erénynyel, józansággal párosult szorgalmat és munkaszeretetek Hát ezek a tulajdonok nem mindig s nem mindenütt vannak meg iparosaink soraiban. Egy-egy hétnek munkakeresménye haszontalan tivornyákon úszik el s mint legközelebb a fővárosban is történt, egy nyomorult liter borért egy magyar iparos élete veszett oda. Nagyon kívánatos volna tehát, hogy a győriek jelszava minél szélesebb körökben visszhangra és minél számosabb követőkre találjon. Akkor a fogyasztó közönség majd több solid munkát kap s a termelő osztályok soraiban kevesebb lesz az elzüllött existentia. Az aradi országos tornaünnep éppen most, az iskolai év kezdetén, igen alkalmas arra, hogy mindinkább ráterelje a társadalom figyelmét a tornászat rendkívül fontos feladataira, a nemzet physicai és testi regeneratiójában. E téren a múlthoz képest tagadhatlanul sokat tettünk az állam támogatásával, de még sokkal több tennivaló van hátra, mint ahogy némelyek gondolják. Akik e téren tevékenységet fejtettek ki, azok valóban megbecsülhetlen szolgálatokat tettek a nemzetnek s mi csak azt kívánhatjuk, vajha társadalomszerte minél többeket lehetne ezen ügy minél hathatósabb felkarolására buzdítni és tényleges közreműködésre megnyerni. És e thémánál örvendetes jelenségként emeljük ki azt a mozzanatot, hogy a társadalmilag kezdeményezett nemzet culturai törekvések annyira áthatották minden társadalmi rétegünket és körünket, hogy a tornaszövetség aradi lakomáján is aláírások indíttattak oly czélból, hogy a befolyó összeggel a szövetség az erdélyi cultur-egyesület alapító tagjai sorába léphessen. Valóban szép és utánzásra méltó példa, melyet minden ilyen közlakománál, társas összejövetelnél követni kellene, melyet szem elől téveszteni soha sem volna szabad. Hogy az emberbaráti, jótékony és humanistikus törekvések, melyek az anyagias kor arczulatját úgy megnemesítik, visszhangra, áldozatkészségre találnak társadalmunkban, melyet mindig egy nemes czél zászlója körül sorakoztatni képesek, azt ismét volt alkalmunk látni a »Jó szív« dunai ünnepélyén, amelyre az árvízkárosultak csak hálával gondolhatnak. Ne dobálózzunk tehát oktalan vádakkal a társadalom ellen, hanem inkább, ahol helye van, okkal-móddal ostorozzuk fogyatkozásait, félszegségeit és mutassunk neki, ha tudunk, helyes, jó irányt, dobjunk közéje eszméket és serkentsük folytonos, áldásos tevékenységre. És ha egy egészen más pontra, az egyházra vetjük tekintetünket, a veszprémi és egri püspöki ünnepélyek, bár nem minden nyilatkozattal értünk teljesen egyet, mely azokon mondatott, az egyházi és világi elemnek harmonikus összesimulását mutatják, mégpedig mondhatni, vallásfelekezeti különbség nélkül. És ugyancsak ezt lehet mondani a szatmári püspöknek Máramarosban tett útjáról is. Nagyot vét, ki e harmónia megbontására alkalmas tetteket vagy nyilatkozatokat enged meg magának. A veszprémi főpapnak a püspöki javak kezelésére vonatkozólag tett markáns nyilatkozatából azt a bizonyos reményt merítjük, hogy ő, okulva egyes szomorú példákon, példásan fogja vinni gazdaságát. Ez elhatározás minden dicséreten felül áll. Egyházának úgy, mint nemzete culturális érdekeinek kárára kötelező jó szolgálatokat fog tenni vele. Egyszóval tevékenység, munkálkodás lüktet társadalmunk ereiben és szerveiben és mi ennek annyival inkább örülünk, mert az állam vállai már-már fogyásig vannak terhelve nagy és nehéz feladatokkal s a mint az állam erőfeszítéseinek határait elérte, vagy azokhoz közel jutott, kell a társadalomnak mind fokozottabb tevékenységben mutatni meg életképességét. BELFÖLD, Budapest, szept. 10. (A belvárosi választáshoz.) A belvárosi szabadelvű párt intéző bizottsága értesíti a szabadelvű párti választókat, hogy a párt holnap, szeptember 11-én, délután 1/25 órakor a »Hungária« szálloda földszinti termében tartandó közgyűlésen fog a képviselőjelölt személye iránt megállapodni s egyúttal kiegészíti a választást előkészítő intéző bizottságot. A mérsékelt és a függetlenségi és 48-as párti egyesült ellenzék ma lépett először nyilvánosan acióba a belvárosban, midőn közös jelöltjüket, báró Kaas Ivert egyhangúlag kikiáltották. A pártnak a mai gyűlés után aligha lehet sok reménye a győzelemre, mert a hetek óta tartó izgatás daczára alig jelent meg a mai gyűlésen nyolcvan ember, ezek közül is egy harmada valószínűleg csak »nézőnek« jött oda. Poonyi Géza szólott először és Kléh István helyett, aki akadályozva volt a megjelenésben, Török Györgyöt kérte fel a közgyűlés vezetésére. Azután Királyi Pál meleg hangú beszédben emlékezett meg Trefort Ágostonról, a kerület volt képviselőjéről, ki annyi érdemeket szerzett a haza körül és kötelességét a végső lehelletig pontosan és lelkiismeretesen teljesítette. Azért utódjául is kötelességtudó és munkás embert óhajt, azért ajánlja jelöltül báró Kaas Ivort, a magyar hirlapirók egyik díszét. (Zajos éljenzés.) Majd Polonyi Géza ajánlotta báró Kaas Ivor jelöltségét, kifejtvén, hogy most őt személyes okok vezetik, hogy annak a pártnak jelöltjét támogassa, melyhez nem tartozik. Kijelenti, hogy belvárosi elvtársaival együtt (gyűlésükön összesen heten voltak) csatlakozik a mérsékelt ellenzék jelöltjéhez. (Éljenzés.) Egyszersmind indítványozza, hogy Török György, Kramer Miksa, Bálint Ferencz, három tagú küldöttség menjen Kaas Ivor báróért, mely őt a gyűlésre meghívja és elkísérje. Ezalatt Hegedűs Károly felolvasta az elnökség névsorát, mely következőleg alakult meg. Elnökök: Kléh István, Kiráyi Pál, Polonyi Géza, Török György, Brázay Kálmán, Gundl János, Heinrich István, Forgó István, Breitner Zsigmond. Alelnökök: Romeiser József, dr. Szadovszky József, Becker Károly, Báthori Mihály, Matheidesz István, Stojanovics István, Zubek Bertalan, dr. Barbás József, Reményi Antal, Csukássy József, Kőváry Ármin, Wodianer Fülöp. Jegyzők: Sigray Pál, Hegedűs Károly, Bernáth Béla, dr. Preyer Hugo, dr. Acsády Ignácz, Visontai Soma, Rosenberski Ödön. Pénztárnokok: Gebhart József és Burszky Dániel. Megválasztották továbbá a 300 tagú bizottságot, melybe sok szavazót soroztak, kik aligha nyilatkoztak még az iránt, várjon a párthoz tartoznak-e. Ekkor a közönség éljenzése közt Kaas Ivor báró lépett a terembe, kit Török György bemutatott a közönségnek, Királyi Pál pedig felkérte, nyilatkozzék, elfogadja-e a jelöltséget. Erre Kaas Ivor báró, észrevehető mély megindulással ezeket mondá: Tisztelt polgártársak! Csodálkozva állok itt, érzéseimben mélyen megrendülten, érezve csekélységem parányi voltát, mint egykor fiatalabb éveimben éreztem ezt, a Niagara rázkódó talaján. A csodálat vesz rajtam most is erőt, most is úgy érzem csekély voltomat, mikor az ország e tekintélyes, első kerületében polgártársaim engem jelölnek ki bizalmukkal egy oly mandátumra, melyet előttem az ország nagy szellemei bírtak, kiknek nyomdokába lépni sem érzem csekélységemet eléggé méltónak. Hiába keresem magamban a nagy kitüntetés okait. Midőn az önök megtisztelő szándékának első híre hozzám elérkezett, ki a fővárostól távol tartózkodtam, megkérdeztem lelkiismeretemtől, mily jogcímmel bízhatok én erre a nagybecsű bizalomra. Mikor azt kérdeztem magamtól, vannak-e rá a múltban szerzett érdemeim ? — be kellett vallanom, hogy olyanok nincsenek. Mikor azt kérdeztem magamtól, bizok-e elég tehetséggel megfelelni a feladatnak, melyre történeti nevű elődeim e helyen, hol ma én állok, vállalkozhattak ? — be kellett vallanom, hogy tehetségeim, erőm csekélyek, s a megbízás nagyságával arányban nem állanak. Meg kellett ekkor kérdeznem öntudatomtól, mi okuk lehet önöknek, uraim, hogy engem, az érdemtelent, a gyarló erejűt és tehetségűt, ily bizalomra tesznek érdemessé párt-, osztály- és valláskülönbség nélkül ? Pártkülönbség nélkül ! kiről tudják, hogy nyilvános pályámon mindig pártember voltam, — talán azért, mert tapasztalhatták, hogy egy tényező minden lépésemben irányadó, döntő volt rám nézve, hogy abban párttekintetet soha el nem ismertem, s ez a hazafiság. (Zajos éljenzés.) Osztálykülönbség nélkül ! Talán mert tudják, hogy osztály szerint soha se ítéltem meg az embert, hanem mindig belső értéke szerint, és mert érzik, hogy minden osztályt egy érték, egy érdek egyesit szellemben, törekvésben, haszonban s ez a munka. (Lelkes éljenzés.) Valláskülönbség nélkül! Mert bizonynyal él mindannyiukban a hit, hogy valamit az egy Isten előtt valamennyien egyenlők vagyunk, úgy a hazafias és társadalmi kötelességek teljesítéséért a polgárok tiszteletében léteznie kell democratikus egyenlőségnek is. (Élénk helyeslés.) De azt hiszem, tisztelt polgártársak, nemcsak hiába akarnám keresni az önök bizalmának okait, nincs is jogom önöktől azt kérdezni, miért bíznak meg az én csekélységemben. A polgártársak bizalmából megérzi lelkem, hogy abban mi a jutalmazó s rám nézve mi a kötelesség. A nap életadó sugaraival beragyogja a földet s a földnek nincs joga kérdezni a naptól, miért ragyog az ő reá, a fekete rögre s nincs joga megtagadni azt, hogy vonzását kövesse. Ily napsugár az önök bizalma, mely rám világít most s engedelmeskedni késztet. A polgárok bizalma parancsszó a közéletben, attól nem szabad elzárkózni senkinek. Önök parancsolni kívánnak velem, én rendelkezésükre állok. Önök e díszes helyet ajánlják számomra, én engedelmeskedem: az önök jelöltje vagyok. (Perczekig tartó éljenzés.) Köszönöm lelkem mélyéből e megtisztelő helyet, melyre hogy valaha jussak, álmomba sem mertem reményem. Köszönöm, hogy velem kívántak rendelkezni s ígérem, hogy a mi csekély erőmtől telik, mindazt rendelkezésükre bocsátom. Programmbeszédemet jövő vasárnap fogom tartani. (Élénk tartós éljenzés.) Polonyi Géza ezután kijelenti, hogy a programmbeszédet jövő vasárnap délelőtt 10 órakor, a fővárosi vigadó kis termében fogják meghallgatni. Kijelenti továbbá, hogy a párt a választók névjegyzékét lenyomatta és a párttagok egyes példányokat azon feltétel mellett, hogy az ellenpártnak nem mutatják meg, a párthelyiségben (J Erzsébetszálloda I. emelet 1. ajtó) hol ezután a végrehajtó bizottság tagjai naponta 5 — 8 óra közt inspectiót tartanak, — kaphatnak. Ezzel a gyűlés esti 7 órakor véget ért. Budapest, szept. 10. (Az orsz. közoktatási tanácsból.) Ma délután tartotta az orsz. közoktatási tanács, Soczek József dr. főrendiházi tag elnöklete alatt a szünetek után első ülését. Első mozzanata az ülésnek a gyász és kegyelet kifejezése volt a nemrég elhunyt miniszter, Trefort Ágoston iránt. Meghatóan fejezte ki a tanács alelnöke azt a veszteséget, melyet Trefort halála által közoktatásügyünk általában szenvedett. Felemlítette, hogy a gyászolók között az országos közoktatási tanács is megjelent, babérkoszorút helyezett az elhunyt miniszter ravatalára, testületileg vett részt a temetésen a gyászoló családnak és minisztériumnak pedig az elnökség által kifejezte részvétét és mély bánatát. Kegyelettel említi fel az alelnök azt a figyelmes gondot és érdeklődést, melylyel az elhunyt miniszter az országos közoktatási tanács iránt viseltetett. Ő fejlesztette az előde által alkotott intézményt, ő terjesztette ki munkakörét, ő volt, aki végre állandó hajlékot adott a közoktatási tanácsnak, hogy feladatának és rendeltetésének minél szabatosabban és pontosabban megfelelhessen. Sok üdvös alkotása áldásossá teszi nevét, s emlékét kegyelettel őrzi a magyar közoktatás minden barátja, az országos közoktatási tanács minden tagja. A kegyelet szavainak elhangzása után a tanács áttért napirendjének tárgyalására, megkezdve ezt a szünetek alatt érkezett , elnökségileg elintézett ügyek felől tett jelentéssel. Behatóbb eszmecserét keltett a tanács titkárának indítványa, melyben utalva a tankönyvek terjesztése s használatba vétele terén rendszeresen űzött visszaélésekre, hangsúlyozza, hogy kívánatos volna a közoktatási kormány részéről olynemű intézkedés, mely megakadályozza azt, hogy a tankönyvek kizárólagosan a magánvállalkozás üzleti czikkei legyenek. Kiemeli, hogy a közoktatási kormány kiváló szolgálatot tett elemi oktatásunk ügyének az által is, hogy a sok selejtes népoktatási tankönyv ellensúlyozására maga adott ki egy egész sorozatot jó vezér- és tankönyvekből. Senki nem látta (amint nem is láthatta) ez eljárásban a tankönyvmonopólium létesítését, mert ha a Szt-István-társulat százezer számra nyomathatja a catholicus felekezeti intézetek számára, a sárospataki irodalmi kör a protestáns iskolák számára, Budapest főváros tanácsa egyes kiadók által a saját községi iskolái számára a tankönyveket, mennyivel teheti inkább a magyar királyi közoktatási, kormány — mely leginkább van is rá hivatva, hogy legalább a saját vezetése alatt álló mindennemű tanintézet számára gondoskodjék megfelelő jó tankönyveknek nemcsak készítéséről, hanem kiadásáról is. Mindannyian valljuk, hogy a sikeres tanításnak két fő eszköze van : a jó tanító és a jó tankönyv. Amint az állam magának tartja fenn a tanítóképzés főfelügyeletét s a képesítés ellenőrzését, akként gondoskodhatik az intézeteknek jó könyvekkel való ellátásáról is, s erre kiváló szolgálatokat tehetne maga a közoktatási tanács. Az indítványt a tanács magáévá tevén s kiegészítvén bizonyos szakmák és körök megjelölésével, melyekben a magánkiadás eredményt nem is mutathat fel, azt elfogadás és valósítás végett felterjesztendőnek határozta. Élénk eszmecsere tárgyát képezte a Budapest főváros tanácsa által hirdetett ipariskolai pályázat is, melynek eredménye, 16 kötet kézirat az összes ügyiratokkal együtt, a közoktatási tanácshoz küldetett át, vizsgálás és véleményadás végett. A tanács mellőzvén a pályázathirdetés és a feltételek, valamint a fővárosi tanács közegei által eszközölt bírálati eljárás kifogásolható mozzanatait, kijelentette, hogy saját szabályai értelmében kéziratok, főleg pályaművek bírálataiba nem bocsátkozik, hogy az állami tantervtől eltérő községi s hatósági tanterveket zsinórmértékül nem tekinti. Hasonló határozatot alkalmazott a fővárosi iparos iskolák szervezete, tantervei az ezekhez alkalmazkodó tankönyvekre nézve, melyeknek jogosultságát el nem ismeri. Az ülés további folyama tankönyvbirálatokból telt ki s csak a késő esti órákban ért véget. Budapest, szeptember 10. (Pest vármegye bizottságaiból.) Pest megye központi választmánya e hó 17-én, délelőtt 10 órakor, a megye székházának saroktermében ülést tart, melynek tárgya: a ráczkevei, szentendrei, váczi, gödöllői, abonyi, alsódabasi, dunavecsei, dunapataji, keczeli és fülöpszállási választókerületekből beérkezett felszólamlások. Ugyancsak Pest megyének állandó választmányát, mely a legközelebbi közgyűlés tárgyait tesz előkészítendő, a megyei főispán e hó 25-ikének délelőtti 10 órájára hívta össze a megyei székház nagytermében tartandó gyűlésre. -t A pestmegyei főjegyző most állítja össze a megye virilistáinak névjegyzékét 1889. évre, mely jegyzéknek kiigazítása végett a megyei igazoló választmányt e hó 18-ára, délután 4 órára hívta meg, Ilkey főjegyző, a saját hivatalos helyiségében megtartandó ülésre. ^DCTILF"C3LXD. Budapest, szept. 10. (Milán király válópöre.) Natalia szerb királynénak — Milán király panaszbeadványára irt válasza — a »N. Er. Presse« tudósítójának Belgrádból, folyó hónikáról kelt értesülése szerint — a következőképp hangzik: A belgrádi exarchia consistoriumához Belgrádban. A mi szép, de sok megpróbáltatást szenvedett országunk sorsa valóban sajátságos és csudálatos ! A sok megpróbáltatás közül csak igen kevés kímélte meg, s ma is egész Szerbia izgatottságban van s ennek következtében bizonyos elfogultsággal és zavarral tekint azokra a kellemetlen eseményekre, amelyek a nemrégiben újonnan alapított királyság trónján lejátszódtak. Ő felségének, Szerbia királyának, fölséges uramnak tetszett hűséges és törvényes hitvesét magától eltaszítani, ellökni magától azt a hitvest, aki szentegyházunk oltáránál ünnepélyesen megesküdött, hogy hit tesz hozzá, hogy szeretni fogja és egész sírjáig oldala mellett marad ; ellökni azt a nőt, aki őt örökössel ajándékozta meg a szerb trónra! Tetszett neki az anyától elszakítani a fiút, aki egyedüli öröme és egyetlen vigasza volt életében. Tetszett neki az első királynét, akire az a szomorú sors várt, hogy öt évszázad után újra fölemelkedett a Nemanak trónjára, mint gonosztevőt elűzni saját országából, abból az országból, amelyet oly forrón és bensően szeret, s amelynek nagyságáért dobog szivének minden verése, s amiről minden, úgy az örömteljes napokban, mint a súlyos körülmények közt végrehajtott cselekedete élénk tanúságot tesz. Sőt végtére is arra határozta magát, hogy az újonnan keletkezett királyság történelmének első lapjára oly végzetteljes eseményeket ír, amelyekről nem csupán Belgrádban és a consistoriumban, nem kizárólag Szerbiában, hanem az egész művelt világon mindenütt beszélnek, s amelyekről ítélni fog a jelen és a jövendő. De majd akkor, ha már egyetlen egy ember sem fog élni közülünk ezen a bűnös világon, ha már a pártok és a bíróságok tagjai is eltűnnek a semmiségbe, ha a szenvedélyek kihűlnek és kialusznak s a földi érdekek és egyéb fajta gravitatiók megtalálják végleges megnyugtató befejezésüket s majd ha mi valamennyien mind ott állunk az örök igazságosság és örökkévalóság szent itélőszéke előtt, akkor majd megteszi a világtörténetem is a magáét s mint földi igazságszolgáltatás nyugodtan, szenvedély, félelem és minden befolyásoltatás nélkül fog megvesztegethetetlen és igazságos ítéletet mondani, mindarról, amit mi, az egyesek cselekedtünk. Életem, úgy a nyilvánosság előtti, mint a magn körben lezallott, életem, nemcsak,az állami-hanem a családi ferben is mindenki előtt mindenkor nyitott könyv volt. Nem vethetek a szememre semmi hibát sem s ezért teljes nyugodtan, habár gyógyíthatatlan sebbel a szivemben, várhatom be úgy a jelen, mint a jövendő ítéletet. Egyetlen egy országban sincs sem törvény, sem bíróság az uralkodó és hitvese számára. Tetteikért és cselekedeteikért nem felelnek az ország törvényeinek, számukra nem írnak törvényeket, ők kizárólag csak lelkiismeretüknek és az igazság örök törvényeinek felelősek. És mennél magasztosabb a trón állása a társadalomban, annál magasztosabb mezben jelenik meg a trón hivatása, annál nagyobb és nehezebb a felelősség, melylyel azok tartoznak, akiket a sors a trónra kijelölt. Mivel azonban ő felsége, Szerbia királya, az én felséges uram alávetette magát ama bírák ítéletének, akik tőle nyerték a bírói hatalmat, akik az ítéletet az ő nevében hozzák, akik az ő kezébe teszik le az ünnepies esküt, hogy lelkiismeretük és legjobb meggyőződésük szerint, a törvények ételmében igazságosan ítélnek, én is alávetem magam e bíróság ítéletének. Senki sem óhajtja, annál kevésbbé az uralkodó, aki a jognak és az igazságnak legfelsőbb őre, s akinek nevében az igazság kimondatik, senki sem óhajthatja, mondom, hogy a bíró árulója tegyen kötelességének, hogy megszegje esküjét, hogy meggyőződése és a törvény világos értelme ellenére, tehát az ő saját tetszése és nem tetszése szerint mondjon ítéletet. A társadalom jog nélkül nem állhat fönn s nem állhat az uralkodó érdekében, hogy a lelkész és a biró magasztos és szent hivatása lealacsonyittassék s ez által nyilvánosan szolgáltassák átalános és megdönthetetlen bizonyság arra, hogy a szerb nép képtelen az erkölcsi és társadalmi haladásra! S én, aki egész életemben mindig a kötelességei tekintetben elsősorban és legfőképp, én sem találhatok okot arra, hogy remegjek a bíróságtól, hogy reszkessek azok előtt a férfiak előtt, akik hivatva vannak mindabban, ami az emberi társadalom előtt magasztos és szent, belátásuk, meggyőződésük és a törvény szerint ítélni. De egyidejűleg nemcsak uralkodóné, hanem egyúttal anya is vagyok, s nem titkolhatom el, megszomorodott és panaszos telkem fájdalmát, hogy odáig jutottam, hogy férjem iránt tanúsított odaadásom, fiam iránti szeretetem, és a szép haza jövője és nagysága iránti forró, szívből fakadt imáimnak oly sok tanújele után, mint vádlott kell megjelennem híveim előtt! Ez az öntudat annál fájdalmasabb reám nézve, mert megnyugtató a meggyőződés telkemben, hogy tiszta öntudattal állíthatom, hogy kötelességeim közül egyetlen egyet sem szegtem meg s hogy tényleg egyetlen egy olyan cselekedetet sem követtem el, ami legcsekélyebb árnyat is boríthatna akár nyilvános, akár családi életemre ! Sorsom valóban szánalomra méltó s még a kövekből is könyeket kellene fakasztania, de itt e helyen nem kérek szánalmat, hanem igazságot kérek! Mindenekelőtt mindaz, amit fölséges férjem, az általa indított válóper indokolása végett benyújtott két rendbeli panaszában kifejtett, s ellenem fölhozott, semmivel sincs megokolva; de ha végtére is mindaz bebizonyíttatnék is,amit fölhozott, még akkor sem foglalná magában legtávolabbról sem azon törvényes föltételeket, amelyek akár a világi törvények, akár az egyházi kanonok szerint a válás kimondását megengedhetővé teszik. A fölhozott okok, melyek azon reményből származnak és vonatnak le, amelyek a válóper iránti panasztevés beadása után történtek, már magában véve ezért sem fogadhatók el, sőt már azon tény által is elvesztik bizonyító erejüket, hogy a panasz benyújtása után érvényesíttettek; bizonyos mértékben egyszerűen csak segélyül vétettek, hogy azon eredeti gravitátióknak, amelyek az első panaszbeadványban kifejezésre jutottak, támogatásául szolgáljanak. Az első panaszbeadványban a válásra vonatkozólag egyetlen egy ok sem hozatott föl, a második panaszbeadványban egy-kettő már kifejezésre jutott, de ezek sem elég komolyaknak nem tekinthetők, sem nem tartoznak azon okok közé, amelyeknek alapján a házasság fölbontását engedélyezni és kimondani lehetne. Különben is ama szerződés értelmében, melyet királyi férjemmel kötöttem, jogom van, fiamat magamnál tartani. A király ő felségének, én főnként uramnak nem volt joga e szerződésről egyoldalulag kinyilatkoztatni, hogy az a gyakorlati czélnak nem felel meg ; nem volt joga azt egyoldalulag megsemmisíteni, annál kevésbbé, mert az a szerződés tulajdonképp, kizárólag az ő műve volt s én csak körülmények folytán voltam kénytelen ahhoz aláírásommal hozzájárulni. Királyi méltóságom és anyai büszkeségem nem engedték meg, hogy fiamat egyszerűen átadjam Protics ur kezébe, akit házamból kiutasítottam; ha nem így jártam volna el, megérdemelném, hogy az egész világ elitéljen! E peretben, a föntebbi megjegyzések kivételével nincs szándékomban amaz okok további meggyöngítésében belebocsátkozni, amelyeket a panaszlevél ellenem fölhozott; nem akarok a házasság jelentőségének fejtegetésébe és mérlegelésébe sem bocsátkozni, sem ama biztosítékok felsorolásába belemenni, amiket az a társadalmi és egyházi érdekek fentartására nyújt; nincs szándékomban felsorolni ama törvényeket, amelyek a törvényszerűen nem indokolt elválasztás ellen szólnak. Én e mellett elegendő írásbeli bizonyítékokkal rendelkezem, amelyek viselkedésemet felséges urammal szemben igazolják és azt egészen más színben tüntetik föl, amint az a vádlevélben történik. A tanúk hosszú sorára hivatkozhatom, akik magas állást foglalnak el és a társadalomban, valamint az államban nagy tekintélynek örvendenek s a kik bizonyságot tehetnek, hogy mindig csak királyi férjem s hazám javát óhajtottam s ha esetleg valamit tettem, mindig ez értelemben, e szellemben jártam el. Mindamellett most még mindettől tartózkodom, mert még ma is azt remélem, hogy sikerülni fog kibékülnöm fölséges urammal, amely vágyam teljesülésére naponta hő imát küldök a Mindenhatóhoz. Ha azonban legnagyobb sajnálatomra mégsem lesz elérhető a megegyezés, akkor kénytelen leszek a törvényszéki tárgyalásnál minden rendelkezésemre álló eszközzel jogaimat, mint anya, mint hitves és mint királyné me védeni, s méltóságomat megóvni. Senki sem veheti tőlem azt rossz néven, mert senki sem kívánhatja, hogy bárminő tekintetből elálljak e védelmemtől s megengedjem, hogy a történelem majd Psrririn inrrtzn770 ml 17 ola/^ 070l*K KTn/nál hajott okot szolgáltatott az elválásra s az okok megbecstelenítők valának. Éppen azon óhajom következtében, hogy megegyezésre és kiengesztelődésre jusson az ügy és ezáltal a törvényszéknél a kelletlen jelenetek elkerültessenek, s hogy egyúttal fölséges férjemnek alkalma legyen az ügyek helyesebb és igazságosabb megítélése alapján irányomban kedvezőbben vélekedni, hogy egyetlen gyermekünknek ne szolgáltassunk alkalmat arra, hogy zsenge ifjú korában legyen tanúja a szomorú jeleneteknek, és hogy megkíméljük attól a szívbeli fájdalomtól, melyet érez, ha látnia kellene, hogy szerencsétlen szülei, akiket ő egyenlő bensőséggel szeret, egymás ellen kíméletlenül harczolnak: mélyen sajnálom, hogy a consistorium nem ragaszkodott szigorúan a törvényes szabályokhoz, amelyek szerint a vádat emelni s megítélni kellett volna. • A viszálykodó házasfelek kiengesztelődésének megkísérlése határozottan és categorikusan megkívántatik, úgy a polgári törvénykönyv 98. §-ban, mint az egyházi hatóságokra vonatkozó törvény 129, 130, 131, 133, 134, 135, 142, 143 és 145. czikkeiben. Kétséget nem szenved, hogy a consistorium az itt felsorolt czikkeket igen jól ismeri és nem tehető föl, hogy a consistorium e szakaszok nagyon is szabatos és világosan authenticus értelmét nem tudná. A ki tudja, minő nagy súlyt fektet úgy a társadalom, mint az egyház a házasságbeli közösségre — anélkül, hogy a házasfelek további személyes jogaival törődnek — az előtt teljesen nyilvánvaló tesz, miért oly érthetők és világosak a fönt jelzett törvényes intézkedések. Az tehát, hogy miért nem járt el a consistorium szigorúan a törvényes szabályok szerint és főleg miért nem ragaszkodott a 142. és 143-ik okhoz és miért nem rendezte az ügyet ezen értelemben, mihelyt a vitás kérdés színe elé került, mindennek oka nem kereshető abban, hogy a consistorium a törvényt nem ismeri, hanem valószínűleg a következőkben: A consistorium vagy abban a véleményben volt, hogy Demetrius püspök Wiesbadenben már megtette a kiengesztelődési kísérletet, vagy azt hiszi, hogy a királylyal és királynéval szemben egészen másképp kell igazságot szolgáltatnia, mint ahogy a törvény előírja. Az előbbi feltevés téves, mert az egyházi hatóságokra vonatkozó törvény 7. §-a szerint a rendi lelkésznek közbelépése válási ügyekben nincs megengedve és a fődolog ez esetben az, hogy később maga az Archi-synodus, saját incompetentiáját ez ügyben előtérbe helyezte. A második feltevés elfogadása azonban veszedelmes tévedés lenne. A consistorium vagy egyáltalán nincs feljogosítva a király és királyné ügyében ítélni, vagy ha igen, akkor szigorúan ragaszkodnia kell az elválásra vonatkozó fennálló törvényes szabályokhoz, mivel azonban a parancsolólag megszabott engesztelés kísérlet nem történt meg, azért, eleget teendő a törvénynek, az erre vonatkozó correctio szükséges és az engesztelési kísérlet utólag teendő meg. Ugyanez áll a törvényes szabályokban, melyek azt a határozatot tartalmazzák, hogy a viszályban élő és válni akó házasfeleknek a törvényszék előtt személyesen kell megjelenniük. Ezek a törvényes szabályok épen olyan parancsoló természetűek, mint azok, melyek a békítési kísérletekre vonatkoznak, azzal az egyetlen különbséggel, hogy még szigorúbbak, mert nemcsak hogy megkívánják a törvényszék előtt való személyes megjelenést, hanem egyenesen megtagadják válási ügyekben a képviseletet. (Az egyházi hatóságokra vonatkozó törvény 140. és 141. §§) Ha azonban tőle megvonnák a jogot, hogy személyesen tegyen jelen a törvényszék előtt és ha a consistoriumnak nem volna megengedve, hogy a 140. és 141. §§. határozatait alkalmazza, úgy nyilvánvaló az a szán