Nemzet, 1890. május (9. évfolyam, 2756-2785. szám)
1890-05-01 / 2756. szám
Szerkesztőség : Ferencziek tere, Athenaeum-épület, I. emelet. A lap szellemi részét illető minden közlemény a szerkesztőséghez intézendő. Bérmentetlen levelet csak ismert kéztől fogadunk es Kéziratok visszaküldésére nem vállalkozunk. HIRDETÉSEK úgy mint előfizetések a kiadóhivatalba (Ferencziek-tere, Athenaeum-épület) küldendők. Ara 5 kr. vidéken 6 kr. (esti lappal együtt 8 kr.) 2756. (119.) szám. Reggeli kiadás: Budapest, 1890. Csütörtök, május 1. Kiadó-hivatal: Ferencziek-tere, Athenaeum-épület, fiuldsaist* Előfizetési díj: A reggeli és esti kiadás postán egyszerre küldve, vagy Budepesten kétszer házhoz hordva: 1 hónapra _ .................................. i öt 3 hónapra - g,1 hónapra .......... .............. _ 13 » Az esti kiadás postai különküldéséért felülfizetés havonként 86 kr., negyedévenként 1 férs fi kr. vidéken i1 kr. (esti lappal együtt 8 kr.) IX. évi folyam. Budapest április 30. Annyi zajjal, annyi előkészülettel és annyi aggodalommal várja az egész európai közvélemény, a holnapi napot, hogy nagyon valószínüleg mindaz ami történni fog, meszsze el fog maradni a várakozás mögött. És amennyiben ez a csalatkozás, a felforgatás és kihágások barátait vagy tényezőit fogja érni, bizonyára közmegelégedésre fog szolgálni. Mert tagadhatatlan, hogy bármilyen kis vagy nagy rendetlenség, kihágás vagy rombolás forduljon elő, mely elkerülhetetlenül vagyon- és munkapazarlással jár, minden közgazdasági tényezőnek és így a munkásosztálynak is csak kárára válik. Nem is tételezzük fel, hogy — főleg nálunk — a munkásosztály tagjai a zavargásban kedvüket vagy előnyüket keresnék, de kétségtelen, hogy majd minden olyan mozgalommal, (hála az égnek csak külföldön) mely a munkás osztály neve és érdeke czimén megindult és tettleges vagy erőszakos (strike) alakban akart érvényesülni, rendesen fordultak elő kihágások (már akár provocálva, akár nem, az eredményre nézve mindegy) melyek érzékenyen sújtották a munkásokat. És mennyiben csökkentették a forgalmat, a vállalkozás szellemét, a fogyasztás kedvét, mily fennakadást okoztak a tőke működésében. Márpedig mindezeknél a munkás keresete is közvetlenül érdekelve van! Ha figyelemmel kísérjük akár a május 1-ére tervezett mozgalmat, akár a korábbiakat, melyek a munkásosztályt egyes helyeken vagy egyes országokban megragadták, és részben vagy egészben fölzavarták kezdeményezőiben és vezetőiben, látni fogjuk (és ezt a gyakorlati angol munkások már észrevették és kezdik fölvenni programmjukba, a socialista szónokok és politikusok kizárását), hogy akár humanismusból, akár politikából, akár üzletből, akár szenvedélyből, olyan emberek csinálják azokat, kik szoros értelemben véve munkásoknak nem is mondhatók. Vagy amennyiben, munkások is lépnek nyomaikba, ezek a munkások közül kiváló és ritkán szorgalmas és értelmes részükhöz tartozó, izgatók és »parteűrök« szoktak lenni. Hajól körülnéznek munkásaink idehaza, és ha jól megfigyelik, hogy kik kezdeményezték és fejlesztették a május elsejének megünneplésére irányuló és az ezzel kapcsolatos mozgalmakat, úgy észre fogják venni, hogy e tekintetben is, sokkal több óvatosságra volna szükségük, mint amennyit eddig tanúsítottak. Bár, el kell ismernünk, hogy nálunk a munkások vezetésükben és maguktartásában eddig dicséretes eltérést és mérsékletet mutattak a külföld legtöbb országának, munkás- mozgalmaihoz képest. Constatáljuk azonban, a holnapi napnak az ad jelentőséget, hogy — üdvösen vagy nem, az már más kérdés — a munkások mindenütt, ez alkalommal először indultak egy nemzetközi jelszó után, és Európa-, sőt világszerte, a május 1-ét túlnyomó számban, különböző formában, de nagyon kiterjedt munkaszünettel akarják megülni. Azt mondják a socialisták, hogy ez nagy jelentőséggel bír, mert a munkásosztály solidaritását manifestálja. Pedig ez a solidaritás sokkal inkább nyilvánul a munkában és sokkal több önállást és önelhatározást kíván (a viszonyokhoz képest) minden egyes ország munkásaitól, hogysem valami nagy haszonnal és eredménynyel mutatkoznék akkor, mikor külföldi vezényszóra, egyszerűen és kritica nélkül, engedelmeskednek. Ezzel a ténynyel sorsuk javítását sem szellemileg, sem anyagilag elő nem mozdítják, csak meddő tüntetést rendeznek a maguk jelentékeny kárával, azért, hogy vezetőik dicsekedhessenek: milyen engedelmes hadsereg fölött rendelkeznek. Nincs kizárva az a lehetőség — ez a dolognak komolyabb oldala — hogy a holnapi munkásünnepély még ott is, hol proclamálják a külföldről beküldött programmot a nyolcz órai munkáról, anélkül, hogy foganatosításának lehetőségéről és előnyéről maguk a munkások mindenütt meg lennének győződve, csak főpróba a vezetők kezében. Valószínű, ha a munkások most ebben engedelmeskedtek nekik, egy napi keresményük feláldozásával és sokakra nézve értelmetlen jelszavak hangoztatásával, később talán rövid időn jönni fog más parancs és más jelszó, mely még több áldozatot és nagyobb erőfeszítést fog a munkásoktól követelni. És akkor azután furcsa helyzetbe juthatnak a munkások is, a munkaadók is, a kormányok is. Ezeket inkább a munkások figyelmeztetése véget, mintsem criticaképpen hoztuk fel. A holnapi nap megünneplésével szemben criticát nem gyakoriunk. A munkások szabad urai munkájuknak, ha holnap, nem tudjuk kinek dicsőségére, dolgozni nem akarnak, ehhez joguk van. Azonban azt hiszszük, hogy ha ezt a szabad idejüket arra használják fel, hogy jól megvizsgálják valódi érdekeiket és helyzetüket, jól szemügyre vegyék a szájukba adott jelszavakat és kritika alá fogják vezetőiket, ebből az elmélkedésből olyan egészséges tanulságot és annyi hasznot fognának meríteni, hogy jöőben önállóbban és függetlenebbül járnának el érdekeik védelmezése, vagy érvényesítése körül. Arról nem is beszélünk, hogy kihágásban, vagy rendetlenségben részt nem vesznek, mert ezt teljesen feltételezzük róluk, különben is a rendről gondoskodva van és maguk a munkások jelenték ki, hogy azt fenntartani, megvédeni akarják. Elvárjuk becsületes, hazafias polgári kötelességérzésüktől. És kívánjuk, hogy ezt az érzést munkában és munkán kívül soha semmi bel- vagy külföldi jelszónak, vagy vezetőnek alá ne rendeljék! ..........................Hin—■■■■ i—■—i— A NEMZET TÁRCZÁJA. Április 30. Május elseje. Szemem behunyom s rég elmúlt időkből vonul elém egy édes látomány. Felpirkadt május első hajnala. Vidám kirándulásnak napja volt ez. Az ódon iskolának folyosóin mély és Unalmas csend honolt egész nap. Az első napsugár se bujt ki még és én, a máskor lusta kis diák, már indulásra készen költögettem a lassan ébredő háznépeket. Öt óra sem volt s már megindulánk. A szép kis Emma nálunk hált s velünk jött. Gyönyörű volt a regg. Sohase láttam még úgy ragyogni a Sugárutak A napsugárban a palotasor oly élesen, oly tisztán rajzolódott, mint hogy ha mind a czikk czakk vonalat karczolta volna valamely művész. Az a tömérdek tornyos kőhalom, melyet verejtékezve építettek roppant erővel munkás emberek, oly könnyűnek tetszett e reggelen, akár az égbe szálló lenge pára. Az útszegélyző fáknak lombja friss. Az utón fürge kaczagó tömeg. Itt egy kocsi, — amott is egy kocsi — s öt, tíz és száz kocsi vigan robog s a fürge ügetésü lovakon lomb és virágdísz ing leng szaporán. Mindenki megy, — mindenki kifelé. Hogy is ne, — május első napja van ! S künn a liget egy szép paradicsom. Nem az, amelyből Évát és Ádámot kiűzték egy kis almázás miatt. Izgalmasabb és kedélyesebb paradicsomkert volt ma a liget. Ádám és Éva ott járt sokszorozva a harmatos fűben s a fák alatt, melyek lombjainak zsönge levelére homályos párát még az éj lehelt. A zöld tavon hó hattyúk bólogattak s kaczéran fölszegett fehér nyakuk a viz felett úgy siklék el tova, miként az irás kérdező jele. Hová? Hová? Hová te szép madár ?... Gyönyörű volt e reggel — Emma még szebb. Tizennégy éves, éppen, mint magam. Kubája kurta, térdéig sem ért. Sötét harisnyájának szövetén, amint feszült ez, áttört testszíne. Aránylag még a lába nagy volt, mint minden ily korú gyerekleánynak. De már a lépte hetyke és ügyes. Felhúzta már bokáját, hogyha ment és lábhegyével bökte az utat. Már fejlődésnek indult termete. Battiste ruhája vállban szinte szűk volt s látszott, hogy karja is már telni kezd. A keble rajza már hullámvonal, mely a bohó, iíg futkosás után gyorsan simult ki s hullámzott megint. Csípője ringó, karcsú dereka, a haja szőke... Emma csodaszép volt! Ó, mint szerettem őt e reggelen. Mint üdvözite zengő kaczagása! Mily bambán néztem nevető szemébe, mely mint a tenger, oly se zöld, se kék s egyszerre majd kék, majd meg zöld vala. Játszottunk a gyepen. Megkergetőztünk. Ha én beértem Emmát, ő sikongott és elvitatta győzedelmemet. De, hogyha Emma volt az üldöző, hamar s diserétül hagytam győzni őt. Ha elcsípett, megrázta fülemet s kikaczagott. S ez nekem jól esett és érzem, nem cseréltem volna sorsot a legdicsőbb, legboldogabb királylyal, azon a kedves május elsején. Egész napunkat künn töltöttük el. Ami gyönyört csak nyújthat a liget, azt mind, fenékig végig kóstolok. Csónakba szálltunk s én ügyetlenül, de roppant buzgalommal evezék. A kormányt Emma büszkén forgatá és komolyan, mint egy vén tengerész. Paprika Jancsi színelőadásán, fölényt színlelve, szívből nevetőnk. A »ringlispilen« mind csak arra néztem, amerre Emma fürtje lobogott. Ő innen is vigan, nevetve szállt le, — én szédelegve, gyengén, sápadtan. S a szégyenem, ó mily tragoedia! — tíz perczig én nagyon beteg valék. Ő látta, tudta s kissé nevetett s kissé komoly jön. Én meg, elborulva, forró agyamban mind azt forgatom , hogy nézzek eztán Emma szép szemébe? De bajt hamar felejt az ifjúság. Félóra múlva már, kar-karba lejtünk az édes, bájos Emmával haza. Mikor ágyamba dőltem aznap este, magamban egy nagy esküt esküvöm. Szerelmem Emma, — Emma mindörökké ! Őt megnyerem s ha nem, — úgy meghalok! De, amint fülemre húztam takarómat, eltűnt előlem az egész világ. El május elseje, el Emma képe, elesküvésem, meghalási tervem — és szivem lelkes, lángoló szerelme mély,, álmodástalan álomba fűlt. Ilyen volt egykor május elseje. Ez vert, a lyra édes korszaka. Elmúlt, örökre el! A nap se süt már olyan fényesen. Nem is divat már a kirándulás. S hogyan-hogyan nem, bár a ligetet kertész kezek tökélyesítik egyre, az nem lesz többé olyan szép soha. S hová jön Emma ? Meghalt, úgy tudom. Elvette őt a bölcs gondviselés, mert olyan csodaszépség itt a földön kárt tenne csak. Mindenki őt szeretné, ki itt a férfi névre érdemes. Sok, sok ezer szív megszakadna érte, sok, sok ezer szív nem lelné nyugalmát s örök harcz dúlna a leírásáért. S az egy, kinek ő adná a szivét, gonosz irigység gyűlölt tárgya volna az érte égő férfiak között. Tizenöt esztendő múlt el azóta. Csak én változtam meg ez idő alatt olyan nagyon ? Nem. Óriásit változott az egész világ. Egy egész történet rohant azóta el fölötte. Az események, mint megannyi hét mértföldes csizmában szaladó óriás, egymást kergetik. Gyorsan vénül az idő. Ahol ékesség ült az arculatán, ott ma a legrutább ránéz ötlik szemünkbe. Nagyon, nagyon megöregedett ez a mi időnk, az utolsó tizenöt esztendő alatt. Igaz, hogy már száz éves is elmúlt. Mert 1789-ben született Párisban. Az anyját úgy hívták, hogy nagy forradalom. Magát a gyermeket először három névre is keresztelték : Egalité, Fraternité, Liberté. Azt hamar belátták, hogy ez a hármas név egy kicsit nagyon is zengzetes, nagyon is phrasisos. Megbérmálták tehát az uj időt s jön belőle: a harmadik rend ideje. És valljuk be, bármennyire a végét járja is már a harmadik rend ideje, hogy nagyszerű volt, csodálatos volt s halhatatlan alkotásaiban örökre tiszteletreméltó marad. A »régi jó« időknek évszázadokat és évezredeket adott a végzet. A harmadik rend idejének csak egyetlenegy század jutott. A régi jó idők hosszú évszázadok alatt szép, de kényes törékeny civilisatióval díszítettek fel egyegy országot s ezer esztendeig vérrel, vassal, vaksággal, szolgasággal és erőszakos zsarnoksággal nyomorították meg az egész világot. Ami szép, ami jó megmaradt, azt is az antique, sajátlagos civilisatiók felperzselt és lerontott csarnokainak kiégett üszke, hamuja és törmeléke takarta be és óvta meg. A harmadik rend ideje pedig, ez az egyetlenegy század többet alkotott, mint a többi mind együtt; többet, mint a mennyit egy évezred vonta le- Ez az egyetlenegy század felemelt a várból s nagygyá, civilisálttá tett egy egész világot. Erről méltán dalolta Victor Hugo: »Le siècle est grand et fort, un noble instinct le méné . Partout on voit marcher l’idée en mission. Et le bruit du travail, plein de parole humaine, Le mêle au bruit divin de la création.« És erről a nagy, hatalmas századról, mely egészben a harmadik rend ideje, nemcsak a már kilenczvenes évszámot mutató naptár mondja, hogy elöregedett. Nem, — nagy és komoly gondolkozók óvatosan, de határozottan figyelmeztetik a világot, hogy azúj idők nem új idők többé. A komoly, sőt szomorú figyelmeztetést felkapják a frivol agitátorok, az őrültek, a szerencsétlenek és az elnyomottak. Hogyan — az elnyomottak ? Hát a szabadság, egyenlőség, testvériség diadala után százegy évvel még mindig vannak elnyomottak? A tagadás mit sem érne. Már megint vannak. Az elnyomás nincs törvényekbe írva. A törvény előtt mindenki egyenlő. De éppen, mert egyenlő az erős és a gyenge, az eszes és a lelki szegény, a merész és a szerény — és éppen, mert a versenyzés szabad, a létért való és a világösszeséget nagyszerűvé fejlesztő küzdelemben egy óriási osztály támadt a verseny legyőzöttjeiből. A versenyben győztesek gyermekei és unokái is élvezik a győzelem gyümölcét. S a legyőzötteknek már gyermekei is legyőzöttekül születnek. Van rá eset, hogy a kivételes szerencse s a kivételes egyéni erő egy-egy legyőzöttül születettet a győztesek rendjébe emel. Még többször megesik, hogy a győztesek rendjéből sülyed egy-egy szerencsétlen a legyőzöttek közé. De átlagosan a két rend képe ugyanaz marad ,s mind bizonyosabb, mind kiáltóbb lesz a két rend között a különbség. A győztes rendé a világ java: a pénz a parancsolás joga és az elmebeli fölény. Ez dolgoztat. Ezépítette a modern világot. A legyőzött rendé a testi munka. Véres verejtékkel keresi mindennapi kenyerét. Ha megtalálja —a nálunk meg is találja — szerencse rá nézve. A fiumanismus jóakarólag gyámkodnék felette, — de aunkás, roppant nyers erejének tudatára ébredezve, practicus jogokat akar diktálni s nem sokat hederit a regyekre. Ez a rend el akarja seperni a modern világit, melyben neki nincs jó helye. «-—»v 1 1 1 .............I.M.ül.■ i iM,.i .......ni........ A harmadik rend ideje elmúlóban van. A negyedik rend lázas, megdöbbentő türelmetlenséggel várja és sietteti a hirtelen megöregedett új idő halálát. Az egész esztendő legszebb, legvidámabb, leggondtalanabb napjára ráteszi, durva, kormos, nagy kezét a munkás : ez a nap az enyém! És május elseje többé nem az, ami volt. Nem várjuk többé szivrepesve, boldog családi körünkben. Nem csomagoljuk előestéjén sürgősen össze a kirándulásra szánt hideg sülteket és finom borokat. S április utolsó estéjén nem sietünk a lepihenéssel, hogy könnyen ébredjünk fel május első hajnalán, amikor féltölgyfalevelezett, parádés csákókban, csengve-bongva vonul el ablakunk alatt a katonai zenekar. A békés polgár, akinek az eddigi új világ ellen nem lehet panasza, nem tervez kirándulást május elsejére. A kis diák ezen a május elsején nem fog idilli gyönyörűségben úszni, az ő szép Emmájával kergetőzve friss lomb alatt, harmatos gyepen. Igen komoly, baljóslatú nap lett május elsejéből. Április utolsó estéjén nem sietünk ágyunkba. Töprengve, aggódva virrasztunk fenn soká s nemcsak ajkunk, de néma pillantásunk is százszor fölveti a kérdést: mi mindent hoz ránk május elseje ? Hol mindenütt, szerte e széles világon, fogja majd emberrér festeni május elsejének zsenge zöld pázsitját? A munkás-tanyákon, a rendőrségeknél és a kaszárnyákban lázas mozgalom. — Tehát mi a jelszó ? — Nyolcz órai munka, nyolcz órai szórakozás, nyolcz órai pihenés, — mondják a munkás-tanyán. — Kímélet ameddig lehet, vasszigor, ha kell — mondják a rendőrségen. A kaszárnyákban nem szólnak semmit, csak kiosztják a komoly arccal sorakozó legénység közt, gyorsan és pontosan, az éles töltényeket. Jöjjön, aminek jönni kell! Ah, mikor még én is fiatalabb voltam tizenöt esztendővel, meg a világ is, de más volt, de szép volt május elseje! KOZMA ANDOR: Mai számunkhoz félig melléklet van csatolva, BELPOLL). Szentes, ápr. 30. (Üdvözlő és búcsúzó feliratok.) [Az »U. É.« jelentése.] Csongrád megye mai közgyűlése Fekete Márton indítványára elhatározta, hogy Szapáry Gyula gr. miniszterelnöknek s általa az összkormánynak üdvözlő feliratot fog átnyújtani. Az indítványozó egyúttal zajos éljenzések között mondott beszédében emlékezett meg Tisza Kálmán volt miniszterelnök érdemeiről, s a megye iránt tanúsított jóindulatáról. Indítványára elhatározták, hogy a volt kormányelnöknek bucsúfeliratot nyújtanak át. A királyi táblák szétosztása. — A pártkörökből. — A szabadelvű párt mai értekezletén foglalkozott a királyi táblai székhelyek ügyével. A királyi táblák decentralisatiojával kapcsolatban — mint előrelátható volt — az alkalmas székhelyül kínálkozó városokban igen természetes érdeklődés kelt életre az iránt, hogy az alkotandó törvény a táblai székhelyek megállapításánál kielégítse azon törekvéseket, hogy székhelyül kijelöltessenek. A törvényjavaslat által tervezetbe nem vett városok közül főleg Arad és Szombathely az, melynek lakossága az idegesség félreismerhetlen nyilvánulásai mellett vett tudomást az igazságügyminiszter tervezetéről. A szabadelvű párt mai értekezletén is kifejezést nyert ez, nem ugyan ideges, avagy izgatott nyilatkozatokban, hanem tárgyilagos és magas parlamenti színvonalon álló beszédekben, melyekkel saját városaik érdekében Fálk Miksa, Arad város képviselője és Varasdy Károly, Szombathely város képviselője síkra szállottak. A tartalmas vita, melyben az említetteken kívül többen vettek részt, alkalmat szolgáltatott Szilágyi Dezső igazságügyminiszternek arra, hogy tüzetesen kiterjeszkedjék azon szempontok jellemzésére, melyek őt és a kormányt a székhelyek megválasztásánál vezették, és behatóan kifejtse az indokokat, melyek megkövetelik, hogy az egész javaslat, beleértve a székhelyekkel összefüggő területi beosztásokat, mint egységes és minden részletében összefüggő egész tétessék bírálat tárgyává. A tervbe nem vett városok igényeivel szemben meggyőzően mutatta ki, hogy sem a székhelyek, sem a területi beosztás iránt — hacsak az egész törvényjavaslat egységes és egészségesnek bizonyított conceptióját felforgatni nem akarná — a javaslatnak semminemű megváltoztatása iránti törekvést magáévá nem teheti. A rendkívül hatásos szónoklat és az érvek meggyőzhetlen igazsága, melyekkel álláspontja helyességét igazolta, mély benyomást tett a párt jelen volt tagjaira, kik a miniszter nagyszabású rögtönzését szűnni nem akaró helyeslésekkel kisérték és végül zajosan megéljenezték. A székhelyek ügyét a párt ugyan nem tette pártkérdéssé, de a miniszter fejtegetéseiből mindenki azon meggyőződést merítette, hogy a reformmunkásság sikerének egyik alapfeltételét képezi a párt egységes magatartása , még a látszólag alárendeltebb jelentőségű részletkérdések tekintetében is. Ugyane tárgyban a mai napon tartott értekezletekről az M O. É.§ a következő tudósításokat közli: Az országgyűlési szabadelvű párt ma délután 6 órakor Vargics Imre elnöklete alatt tartott értekezletén a kir. ítélőtáblák és kir. főügyészségek szervezéséről szóló törvényjavaslatot tárgyalták. A törvényjavaslatot Chorin Ferencz, az igazságügyi bizottság előadója behatóan indokolván, azt, a bizottság által tett módosításokkal elfogadásra ajánlja. A törvényjavaslat általánosságban vita nélkül elfogadtatván, a részletekhez szólottak: Fálk Miksa, Görgey Béla, Varasdy Károly, Boros Béni, Tisza Kálmán, Kubinyi Árpád, Karuch József, Mohay Sándor, Hertelendy Béla, Hannibál József és Andaházy László. Ezenkívül többször szót emelt a tárgyalás folyama alatt Szilágyi Dezső igazságügyminiszter. Végre a törvényjavaslat az igazságügyi bizottság által módosított szövegben részleteiben is elfogadtatván, az értekezlet véget ért. Az országgyűlési mérsékelt ellenzék Királyi Pál elnöklete alatt ma tartott értekezletén szintén a kir. táblák szervezésével foglalkozott. Horváth Lajos, mint az igazságügyi bizottság tagja ismertette a javaslatot. Elismeri a javaslat szükségességét, de a perjogi reformnak meg kellett volna előzni a decentralisatiót. Általánosságban elfogadja a javaslatot. — Veszter Imre szerint a javaslatnak hiányai vannak. A székhelyekkel és a bírák számával meg van elégedve. — Bernáth Béla a bírói függetlenség érdekében szól. — Fenyvessy Ferencz a decentralisatiót a reformtervek legbiztosabb garantiájának tekinti. Győr érdekében szól. — Gaál Jenő (pécskai) a párt figyelmébe ajánlja Arad kérvényét. — Beöthy Ákos a javaslatot általánosságban sem fogadja el. — Grecsák Károly a decentralisatiót helyesnek tartja. — Apponyi Albert gróf szerint a reform sorrendje nem helyes. Sértetlenül kívánja fentartani a bírói függetlenséget. Végül az értekezlet általánosságban elfogadja a javaslatot. A részletes tárgyalás folyamán élénk eszmecsere fejlődött ki a 13. szakasznál, melynél Beöthy Ákos szólalt fel. A javaslat erre részleteiben is elfogadtatván az értekezlet véget ért. Jogirodalom. Abban a munkálatban, melyet az öröklési jog codificatiója ügyében ülésezett enquéte felhívására Győry Elek a házassági vagyonjognak a családjog tervezetében követendő alapelvekről kidolgozott, a nagytudományú szerző akként nyilatkozik a magyar házassági vagyonjogról, hogy az legkevésbbé cosmopolita természetű, hogy annál kell leggondosabban megfigyelni a nemzeti felfogás irányát és óvakodni a társadalom gondolkodásában megszokottá vált alapeszméknek idegen felfogásból eredő intézmények behozatala által való megrendítésétől. És valóban így is van. A magyar házassági vagyonjog teljesen önálló fejlődésű. Igaz, hogy számos európai jogintézmény beszivárgott jogunkba. De amit a nemzet átvett, azt hosszú időn át teljesen átidomította, s ahhoz szívósan ragaszkodik. A magyar jogászra nézve tehát alig van hálásabb tere az önálló tudományos búvárkodásnak, mint éppen a házassági vagyonjog kérdése. Nálunk még a legújabb időben is megvan a törekvés, hogy a házassági vagyonjog alapeszméit a változott viszonyok daczára is, megtartsuk eredeti alakjukban és ne vetkőztessük ki nemzeti jellegükből. Judicaturánk szem előtt tartja ugyan ez elvet, de számtalanszor kénytelen engedni a viszonyok változásából folyó kényszerű helyzetnek és habár soha sem vesz át receptive idegen jogokból egyes alakulatokat, de a meglevőnek magyarázatában meglehetős ingadozást mutat. Megállapodott vezérfonala a házassági vagyonjog szövevényes kérdéseiben nem volt a magyar bírónak, pedig folyton érezte az ily vezető szükséges voltát. Mintegy három éve vállalkozott rá egy ifjú, de már akkor is szorgalmáról ismert fiatal jogtudományi író, dr. Jancsó György, hogy útmutató könyvet írjon, melybe fölvette a controvers kérdéseket és a nemzeti jogtörténelmi fejlődés alapján igyekezett irányt adni a judicaturának. Könyve, »A magyar házassági vagyonjog” akkor a jogi sajtó osztatlan elismerésével találkozott. Azóta azonban a magyar jogászközönség érdeklődése s a könyv használhatósága is bebizonyult, mert alig harmadfél év alatt az élénken érzett, szükséget pótló munka első kiadása teljesen elfogyott. Szerzője, ki jelenleg, mint a pestvidéki kir. törvényszék bírája, a gyakorlati jogszolgáltatás terén működik, igazságszolgáltatási működésének súlyos terhei között is alapvető művének tökéletesbítésén dolgozott. Munkájának gyümölcse könyvének második, bővített és javított kiadásaként fekszik ismét a magyar jogászközönség előtt. Hivalgó, tetszelgő előszó nélkül jelent meg a könyv új alakjában, pedig szerzője hivatkozhatott volna a szerénytelenségnek látszata nélkül is könyvének sikereire és hivatkozhatott volna a másfél ívvel külső alakjában is megszaporodott könyv többszörös javítására is. E javításokkal sok helyütt találkozunk. A szerző e kiadásban bővebben kifejtette az ideiglenes és végleges nőtartás kérdését, foglalkozott a hozomány jelzálogos biztosításának uj intézményével, a kir. curiának teljes ülési döntvényével, mely a közszerzeményi jog nyilvánkönyvi bejegyzése által való biztosítását eltörli. Egyáltalán a munka uj kiadása a közszerzemény kérdéseibe sokszorosan hoz új világosságot. Számos uj határozattal fejti ki a szerző a közszerzemény megállapítását, tüzetesebben és bővebben foglalkozik az első kiadás megírása óta hozott felső bírósági határozatokkal. Egyáltalán majdnem minden lapon új határozatok találhatók, amelyek a munka első megjelenése óta hozattak és a szerző által szorgalmasan gyüjttettek. Az új kiadás az újabb irodalmat is figyelembe vette, és különösen a német birodalmi tervezet idevágó határozataival szintén foglalkozik. A görög-keleti szerb congressus. — Táviratok. — Karlócza, ápr. 30. (O. É.) A szerb congressus Dumcsa elnöklete alatt ma délelőtt 10 órakor kezdte meg az ülést. Először a jegyzőkönyvet hitelesítették. Maximovics ezután előterjesztette a felirati bizottság által szerkesztett és ő felségéhez intézendő hálafelirat tervezetét. E feliratban a congressus köszönetet mond ő felségének, hogy a törvényes időben a congressus megtartását engedélyezte s alkalmat adott arra, hogy az egyház, az iskolák és az alapítványok érdekében folytassa a munkát és megalkossa azokat a követelményeket, amelyek a törvényes autonómia fentartását és megszilárdítását biztosítják. A congressus meg van győződve arról, hogy a felsége úgy az egyház, mint a forrón szeretett haza javára kívánja a bonyolódott és elhanyagolt viszonyok szabályozását. A felirat kifejti, hogy a congressus autonóm jogának gyakorlásakor, főképen pedig akkor, amikor legsarkalatosabb jogát, a patriarchaválasztást gyakorolja, arra fog törekedni, hogy egyháza legelső polczára oly férfiút válaszszon, akinek ő felsége iránti törhetetlen hűsége, az egyház és a nép iránti szeretete párosulva buzgalommal, tudással és jellemmel, ki fogja érdemelni s igazolni fogja ő felsége bizalmát. A congressus a metropolita megválasztása után következő ülésszakában arra fog törekedni, hogy az autonómia épületét tető alá hozza. A felirat végül azt kéri ő felségétől, hogy fogadja mindig kegyesen a congressus tántoríthatatlan, benső és hű odaadását úgy ő felsége, mint a királyi házzal szemben és hogy a congressuson képviselt szerb népet királyi kegyében annak vigaszára, továbbra is tartsa meg. Vucsetics a hálafeliratban mindenekelőtt a metropolita-választásra vonatkozó szabályzat helybenhagyását akarná kérelmezni és ha az helybenhagyatnék, csak akkor a patriarcha-választást megejteni.A radicális párt külön lojalitási feliratot akart sérelmi felirat alakjában előterjeszteni, amibe azonban a congressus többsége bele nem egyezett. Az erre következett igen élénk és méltósággal lefolyt vitában valamennyi szónok a legmelegebben hangoztatta a király és az uralkodóház iránti hűségüket. Vucsetics indítványa elvettetett és a felirat, valamennyi szavazattal öt ellenében, ő felsége lelkes éltetése közt elfogadtatott. Nikolics Fedor dr. kir. biztos erre küldöttség által meghivatván, a congressusi terembe lépett. A kir. biztos, ki fényes diszmagyart öltött, Jorgovics titkár és Csirics kíséretében lépett a terembe s az emelvényen foglalt helyet. Azután az alelnök kezéből átvette a feliratot, kijelentvén, hogy örömmel fogja azt a legfelsőbb trón zsámolyára letenni. Egyúttal biztosította a congressust a király kegyéről és felhívta a jelenlevőket, hogy hagyományos szokás szerint válaszszák meg a patriarchát és a választás eredményét közöljék vele. Egyúttal közölte a congressussal ő felsége abbeli óhajtását, hogy a magyarországi szerb egyház metropoliájához tartozó püspökök közül az választassák, ki hivatása teljesítése körül tanúsított különös buzgósága által a többiektől kivált, kinek megválasztatása e szerint ő felségének kedves, a metropoliára nézve pedig kívánatos volna. Ha ilyen püspököt választanak, az meg fog erősíttetni, ami csak az egyház javára fog szolgálni. A patriacha választásán kívül megejtendő lesz még a